Közlöny, 1849. április (68-92. szám)

1849-04-15 / 80. szám

-92 Névjegyzéke azon Tokaj városabeli buzgó honfiaknak, kik a* magyar sereg számára bor és pénzbeli ajánlatot tőnek: Ter­hes Benjámin orvostudor 1 hordó bort, Lux Leopold 1 hordó bort, Heber község 1 hordó bort; Heydak József 1 hordó bort; Oláh Miklós 2 hordó bort; Csépi Dániel 1 hordó bort, Divinyi János 20 itcze bort, Heizer Károly 20 itczét, Kröczer Ágoston 10 itczét, Poszpisel Forencz 50 itczét, Mocsonyi Mihály 12 ft 30 krt; Rácz Tamás 25 itcze bort, Heydúk Ferencz 2 ft 30 kit, Szakolczay 2 ft 30 krt, Schwarz József orvos 12 buttelia asz­­szúbort, Spielembergné 1 hordó bort, Boronkay Zsigmondné 20 itcze bort, Pavclkovics János 15 itcze bort, Szathmári István 10 itcze bort, Tann József 25 krt. Összesen adtak 8 hordó és 170 itcze rendes bort,12butellia asszúbort;és pénz­ben 17 ft 55 krt. Tokaj, mart. 20. 1849. Gyűjtő: Szabó Károly, Tokaj város főjegyzője. Igazítás. A’ Közlöny 78-dik számában a’ 13-dik huszár ezredhez kinevezett főhadnagy Körházi Andrásnak rangja ’s illetménye nem április hó t-töl, hanem múlt év dec. hó i-sö napjától szá­mítandó. Menyhárt, ezredes. BELFÖLD. Debreczen april. 14-én. Históriánk harmadik peri­ódusa is befejeztetett. Istennek bála! a’ Habsburgok megszűntek népünk koronás zsarnokai lenni. A’ császári ház, melly háromszázadon át csak bűneivel tévé magát e’ hazában emlékezetessé, e’ napon a széles Magyarországból, annak kapcsolt országai, tartományai és ré­szeiből egyszer mindenkorra örökre száműzetett. Száműzetett a’ koronás fő minden férfi és nő tagjaival, iva­­dékival. Megszűnt e’ hazában polgári joga. Kikergettettek min­denestől. A’ trón üres. A’ haza királytalan. A’ nemzet független, szabad , önálló, melly önmagát maga által kormányozza szent törvényei által. E’ nagyszerű factum, mellynek hasonlóját ezer éves nem­zeti életünk nem mutatja, april. 14-én szentesittetett a nép képviselői által. Martius 15-ke kikiáltá a’ szabadság, egyenlőség, és testi vériséget; april. 14-ke e’ földi boldogság c’ szent háromságát megszontesitette. Üdvozlégy april 14-ke alapja izmosulandó nemzeti nagy­ságunknak. A’ történet a’ messzejövőben megállapodik emléked­nél, ’s a’ polgároknak, kik határzott elvű, ’s akaratú megterem­tőid voltak, mcsolaumot alkotand, melly daczolni fog az idő minden víszontagságival. Mert azt, hogy a’ magyar nép függetlenné mondassák ki a’gyűlölt habsburgi fajtól, kívánsága, lelki imája volt minden becsületes magyarnak, ki a’ királyi garázdaságot a múltban ol­­vasá, a’ jelenben tapasztalá, a’ jövőben sejthető. Az, mit egy honnak minden becsületes polgára leikéből óhajt, minek kiküzdéseért legjobbjaiból másfélszáz ezret állított a’ harezterére viaskodni elszántán, csüggedetlenül, — nem le­het, nem szabad elhamarkodásnak mondani. Jól megérett gyü­mölcs volt ez a’ nemzet életfáján, mit le keile szakítani, hogy magától ne hulljon le, mikor aztán nem álla tán hatalmunkban meggátolni, hogy gödörbe, vagy sárba ne gördüljön. Kézzel lábba! azon dolgoztak a’ habsburgi család elbiza­kodott tagjai, hogy a’ hisztoriailag inonarchicus érzelműnek bé­lyegzett magyar ki véleményük szerint legfölebb politicai handabaudákban, vagy egyleti gyűlésekben szokta magát min­den sérelmeiéit expectorálni — minél előbb, a csak képzelhető gyorsasággal gyűlölni tanulja őket. Nem tudom, ha fognak-e örvendeni, de művök megtenné egészséges vérű népünkben a’ nem ezélzott eredményt. Hadse­regünk folyvást veri, kergeti a’ szolgahadat, ’s népünk törvény­hozói a’ kormány elnökének indítványára kimondta, megalapí­totta a’ függetlenséget, felbontotta a’ háromszáz esztendős so­­gorságot, melly téren a! passivusok mindig mi voltunk, ’s elker­gette a’ Habsburgokat örökre. És a’ szükséges, inellözhetlen ténynyel belépett a’ magyar nemzet az európai önálló népek sorába. Kimondta, hogy róla nélküle többó senki sem határozhat. Ötezer négyszög mértföl­dével, 15 millió lakosival, ’s a’ majd két száz ezerig emelke­dendő hadseregével tért foglalt az európai hatalom mérlegében hol mint aetiv tényező nem sokára szerepelni is fog. Europa e’ nagyszerű manifestation örülni fog, a’ hatalmas­ságok — tán egynek kivételével — szikesen szoritnak kezet az új társsal, mert mindegyiknek saját érdeke inkább hajol egy egészséges, életre termett nemzeti hatalomhoz, mellyben bízni, mellyrq támaszkodni lehet, mint egy beteges, ingadozó ’s csak cselszövényei ’s adósságiról ismert dynastiához, melly nyelvét csak hazudságra mozditá, ’s kezét csak jog és vagyon rablásra terjeszti ki. Az osztrák dynasztia vége feló önmagának is terhére vált; ’s hogy 1849 évig fennmaradhatott, inkább tulajdonítsa a’ köl­csönös féltékenységnek, mellyel az európai eddigi öt hatalmas­ság egymást kiséré, mint azon hamis respectusnak, mintha azok előtt akár morális, akár physical hatalmával határzólag pon­­derálna. Az angol mind inkábbi gazdagodás felé gravitálván, ha­zánk termő rónáin, kimerithetlen egyéb jövedelmi források­ban, ’s főleg nemzetünk szeplőtlen jellemében, ’s azon szi­lárd hitelkn, melly szeriül egyetlen fillérrel sem Vagyunk lekÖ- . telezettéi semmiféle tözsérnek, szívesen lát bennünket mint teljes joggal alkudozó félt. A’ franczia nevénél fogva is szabadság né­pe, isten és embert lazítana maga ellen, hr lelke mélyéből nem szorítva magához mint független uj testvért. Az olasz, egy nt p azon téren á 1, mellyen álltunk mi, ’s a’ hasonló viszony hason­ló érzelmeknek lehet csak támasztója. Az összes német nép ha­lár a’ frankfurti professorok által nem úgy képviselt, tik, mint érdemelné, ’s a’ legújabb fordulatok egy dynasztia jégölóbe sotlrák: mindazáltal bátran lehet bennök annyi életrevalóságot föltételezni, hogy a' megállapított alapszabályok szerint mii ük­ben működendő kormány csak barátunk lehet, ’s erkölcsi, és kereskedési tekintetben eres gyámolt lelünk ott. A’ török, ezen históriai ellenünk, korábbi időben felvilágosittalva hely­zetéről, hogy ingó trónja Magyavhon függetlenségében egy olly oszlopot nyerend, mellynek ellenében a muszka irigység, és ármány európai kudarezot vall, felénk hajlik, a minthogy már eddig is irányunkban neutrális hatalomnak nyilatkoztató magát. Viszonyúik a’ külhatalmak irányában körülbelül ezek ler hetnek. Ellenségink a’ megriasztott schwarzgelb hadak, méllyé­­két hiba nélkül nein lehet többé- osztrák hadaknak nevezni, minthogy az osztrák név egy nemzet neve, melly becsületes nép, szabad életre termett, ’s hiszem, hogy a mai magyar hon­­gyülési határzat hírének vételével megvillanyozottan fog lépése­ket tenni, határozottakat, mellyek a’ Magyarhon ^ határin lul­­kergetett Habsburgokat meg fogják döbbenteni, ’s a’ martius 4-ki alkotmányt elmagyarázni; És a’muszka. Ez adhat egy kis bajt, azonban aggódni miatta, vagy mi több megrettenni, ezt csak kicsinyhitű teheti. A' szentpétervári udvar min iig híres volt önző politikájá­ról. Ö meg van győződve, hogy Magyarhon ügyeibe teendő beavatkozása európai háborút,’s ez ismét a’ szentpétei vári czá­­ri trón szóloinlását, vagy legjobb esetben ennek hatalma jel megnyirbálását eredményezhetne, és ezért a muszka egy olly házért, mellytül ö semmi kárpótlást, ellenben mellette küzdve a’ legnagyobb veszteséget szenvedhet, koczkát vetni aligha fog. De ha mégis tenni akarná, ám tegye, mi túl vagyunk azon állapoton hogy bár mi rázkódás által elenyészhetnénk. Elvesz­hetünk néhányon igenis, talán több ezerén, de ama megállapí­tott nemzeti függetlenség annál szebben fog felvirágzani, kö­­vérittetvén elhullóit szolgáinak véréiül, csontjaitól. Azért sokszorosan üdvozlégy april 14, királykergető em­lékezetes nap. Benned látja a’ polgár szabadelvű törekvésének jutalmát, benned a’ katona harcsának biztosítékát, ’s benned a’ nép jelenje hitét, jövője reményét. Te a szeretet napja vagy melly száműzöd körünkből a’ gonoszságot, ármányt és árulást. Tiszta lesz minden, mint a’ becsület, ’s ki ide m r szentclet­­len kezekkel járulni, az pusztuljon eí, mint elpusztultak a’ Habsburgok; és az ó teslamentomban a’ béipoklósok. Debreczen, april i4- Három hónappal ezelőtt, mi­dőn napjaink borultabbak voltak még mint most, a’ nemzet, azon őszinte ragaszkodásnál fogva, mit a királyi család iránt minden időben tanúsítóit, de azért is, hogy polgár vér ne folyjon e’ hon földén, a’ kiegyenlítés .szempontjából egy küldöttséget nevezett Windischgraetzhez, ’s nemzeti önatlása s szabadsága csonkítása nélkül, talán hajlandó is lelt volna a’ „bedingte Unterwerfung ra. De a’ gyözhetien vezér — mert illyennek álmodá magát — az „unbedingte Unterwerfungol“ dobta fejünkhöz. A’ rém ijesztő volt akkor és rettenetes; de midőn mint férfiakhoz illik keményebben szemébe néztünk, elnémult, eltör­pült,’s azóta a’gúnynak és gyalázatnak minden gondolható phasisain keresztül esett. Soha felfuvalkodottabb gőg nagyobb kudarezot nem vallott. Hlyen sorsa volt mindig a’ magyarnak, mióta Austriát ki­rályi székébeülteté. Minél rendületlenebb volt hűsége, annál súlyosabb volt a’ nyomás,- melly reá nehezült. Jól tudó Austria, miszerint a’ szabadságára féltékeny nemzet , melly most térdet hajt a’ trón előtt, bűszült oroszlánként riad fel, hamegbántatík, Austria ingatagnak hitte léteiét, még nemzet él mellette, melly a’szolgaságot gyűlöli. ’S e'meggyőződés szülte a mart. 4-kei edictumot. Azonban rútul csalódott számításaiban. A’ zsoldos sereg, mellyel nyakunkra küldött, egyre ker­­gettetik; űzi egyfelől az öntudat, mert nincs igazság mellette, másikról vitéz seregünk fegyvere, melly az ellent nem számúja, hanem keresi. , Megérjük nem sokára, hogy nem fog dúlni ellenség e’ ha­za területén’s késségbeesve kiáltozandja határainkon a’ világnak: „ne bántsd a’ magyart.“ Austria, melly a’ szabadság eliiprására törekoJokt, egye­dül maradt.rokon és barát nélkül, mint sivatag pusztán a’ szá­raz kóló. Megvetéssel fordult el tőle Európában minden nép és fejedelem, nekünk sem szabad többé reá támaszkodni. Az Europa szerte felmerült események oda látszanak in­teni bennünket, hogy kimondjuk függetlenségünket Austriától, hogy kijelentsük, mikép egy ollyan uralkodó házzal, meliy tör­vényt és jogot szentségtelenül tapodoit mindenkor, semmi köze nincs többé a’ magyarnak. A’ köröttünk lakó szó nszéd népek egyre zúzzák szerte a’ zsarnokság bilincseit,’s mi volnánk egyedül olly gyávák, magunk iránt olly hűtlenek, hogy tovább is viseljük a’ kényuralom súlyos igáját. Északi Olaszországban a’dolgok uj stádiumba léptek. Ká­ról y Albert trónjáért küzdött, nem az olasznép szabadságáért. A’ trónt elveszte a’ király, a’ nép meg fogja őrizni sza­badságát. Ama fenbangon kürtőit győzelemről, meiiyet az osztrákok a4 piemOiitl seregeken nyeltek, méltán mondhatja el Radeczky azt, mit a’ hajdankornak egyik hőse mondott: még egy illy győ­zelem ’s veszve Austria. Közép olaszhon kikiáltá a’ szab id köztársaságot. Sicilia egy hajszálnyit nem engedett jogaiból. Froneziaország örvendve nézi a’ népszabadság fejlődését, mellynek zászlóját első mutatta fel Europa előtt, ’s nem fogja segélyét megvonni a’ nép'ől. mc'lyiick szilárd akarata szabaddá lenni. Angi a a’szabadságért küzdő népik iránti rokon.szín’ é­­nck nyilvános jelét legközelebb a’ küliigyministernek azon par­lamenti nyilatkozatban adó, miszerint Siciüá» lázadó tartomány­nak nem tekintheti. Frankfurt kilépett a’ tétlenség és tes'pedés azon Sitik kö­réből, hová Austria szorította. János föherczeg a-zzonnal távo­zók, mihelyt a’ birodalmi gyűlés életének némi jelenségeit mu­tatta. Auslriának egyedüli oszlopa, mellyre támaszkodhatik az orosz. Es lehet, hogy fel fog kelni az északi kolossz ’s pusz­tító áradatként futandja végig a’ szabad népek hazáját; de mozdulatában fogja hordozni enyészete magvát. A’ nép mellyel durva kény ostorozott meg ifjúit szellemet viend haza a’ szabad népek köréből ’s nem görbesztendi soha nyakát újólag a’ kínos járom alá. Ott áll északon a’ lengyel, kinek keblében elevenen él a’ szabad hazának emléke ; délen a’ Prulh partjain ezernyi török sereg táboroz, hogy ellensúlyozza rohanó hatalmát az orosznak. Nehány év, talán hónap előtt, nevetségesnek tartottuk szinte, hogy a’ török, ki egykoron annyi vészt hozott hazánkra, szövetségesünk lehessen; nem hiheténk , hogy kitörülhesse va­laha as idő az ellenünki gyűlöletet, mellv örökség gyanánt firól líra átszállóit. Az események csodás fordúlata azonban lehetővé tévé a’ lehetlent, A’ szerencsétlenség ós a’ közcsapás hű barátságba fűzi még azokat is, kik egykoron egymás ellen gyilkoló fegyvert vil­logtattak. A’ magyar és török lerótták egymásnak tartozásaikat. A’ török megtámadta több ízben e’hazát, ’s lakolt érette; a’ magyar védte magát, ’s érezhetöleg adta vissza a’ kölcsönt. Nincs tehát többé mitől tai tanunk. Ha függetlenségünket ki nein mondjuk, a’szabad népek nem fognak testvérekül elfogadni,’s elsodorlatunk Auslriával együtt a’ földszinéről. B é k é s m e g y e april 10. Azt hinné az ember, hogy vi­téz seregeink újabb meg újabb diadalai elhallgattatják azon hu­hogó vészmadarakat, kik szünetlenül csuk rósz híreket hordtak szét közöttünk, hogy félelmet öntsenek a’ kislelküekbe és csüg­­geszszek a bátortalanoka!: pedig egészen másként van. Elszorul fájdalmában a’ szív, midőn magyarok közt kell látnunk ollyat, kinek arcza elsötétül a’ magyar vitézség győ­zelmének hírére, és fájdalmunk kettőzött lesz, ha tudjuk, hogy az illy ember méltatlanul bitorol ollyan állást, mellyet a’legtisz­tább honszerelem, még pedig tettekben mutatkozott honszere­lem díjául szokott osztogatni a’ jutalmazó igazság. Kiknek alkalmuk volt a’ pesti lapokat mostanában olvas­hatni, tudni fogják, mennyire meg volt szonban gyalázva Bé­­kósmegye azon hírrel, miszerint rólunk azt állították, hogy meg­tagadtuk az engedelmességet a’ honv. bizottmánynak, és a’ csá­száriakhoz szítunk. Igenis ezt irta rólunk januárban a’ „Fi­­gyelmezö“ — ’s ha visszagondolunk arra, hogy ugyanezen lap Eszék vara föladatását, megtörténte előtt már két héttel hirdet­te, ’s több olly dolgokat jövendőigetett előre, mik később csak­ugyan bekövetkeztek : nem kell hozzá mély combinatio, kilátni, mikép hogy az ellenséges lapok ezt állították, nein minden alap nélkül történt. ’S ezek nyomán már féltünk mi is, valljon a’ Fi­­gyelmezö által említett szándok melly oldalról fog megkisértet­­iíi Istennek hála, hogy a’ diadal részünkről sűrűbben követke­zett egymásra, mint sem iily gazságnak ideje ’s alkalma lett volna köztünk kiütni, bár nem tagadhatjuk, miszerint erre néz­ve az első lépés megtörtént már akkor, midőn a’ császári sereg közeledtével a’ megyegyülésen elhatároztatta bizonyos hajdani olcsó notabilitas, hogy a’ német katonának tartsuk készen za­bunkat szénánkat. Elég szégyen, elég gyalázat, de megtörtént, hiába tagadnék. / Isten látja lelkünket, mi nem örömest gyanúsítunk senkit, nem gyanúsítjuk azon úri emberi sem, kiről most szólunk, ’s pedig kiről sok okunk volna több roszat mint jót föltenni; ha­nem csak szárazán kérdjük a’ nem érdekelt olvasót: nem mali— tia-e egymást érő győzelmeink fölötti legszentebb hazafiúi örö­münket azzal alt írni devalválni, miszerint azon úri ember azt liinlegcti közöltünk, hogy biztos kútfőből tudja, mikép Ra­de c z k i, serege egy rószóvelMagyarországra jő. Mi ezen emberre már februariusban figyelmeztettük az il­letőket, ’s ha akkor és most sem értették el, hogy hegedű szó­ban kiről énekeltünk: majd szolgálni fogunk nevével és egyéb tetteinek elsorolásával is. Megyénkben ez idő szerint Szombathelyi alispán és egy pár erélyes tisztviselő tartja a’ lelket, kik mint egy idő óta hal­­lik, le akarják tenni hivatalaikat az egész tiszti karral együtt. Sajnálnánk, ha e’ hír csakugyan valósulna. Tormási a’ híres ministeri tanácsos , Pest elfoglalása óta itthon Gyulán osztogatja a’ tanácsot. Szép dolog, az a’ hazáhozi hűség! Az általunk nem rég megróvott Békés városi kupak taná­csot nagy öröm, a’ jobb érzésű közönség nagy részét pedig ag-

Next

Regisztráció Regisztráció
/
Oldalképek
Tartalomjegyzék