Levéltári Közlemények, 40. (1969)
Levéltári Közlemények, 40. (1969) 1. - TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSOK A MAGYAR TANÁCSKÖZTÁRSASÁG TÖRTÉNETÉHEZ - Fábián István: Forradalmi törvényszékek Pest megyében a Magyar Tanácsköztársaság idején / 73–104. o.
86 Fábián István keztek. A proletárdiktatúra első napjaiban, heteiben ésszerű szigorral bevezetett általános szesztilalom később csak a törvényszékek munkáját szaporította, gyakran feleslegesen, mert a rossz szomszédság, személyi viták alkalmával létrejövő haragos viszonyok számos esetben a szesztilalom megszegésére vontakozó feljelentésekben vezetődtek le. Az Újpesti Forradalmi Törvényszék** ítéletei (április 20—május 11). A politikai (ellenforradalmi) bűncselekményekről viszonylag igen kevés adat maradt fenn. E bűncselekmények közé elsősorban a rémhírterjesztés sorolandó. Csepelen és Újpesten együttesen 4 eset fordult elő. Ha idesoroljuk a Monoron feltűnően nagy számú (10) fegyverrejtegetést is, a kifejezetten politikainak mondható bűncselekmények száma viszonylag akkor is kevés. A fegyverrejtegetésről megjegyezzük, hogy nem tekinthető egyértelműen politikai jellegűnek; a monori járás községeiben igen sok vadászfegyver tulajdonos volt, a fegyvertulajdonosok valószínűleg nem tettek eleget a fegyverbeszolgáltatásnak a megadott határidőn belül. Az életellenes bűncselekmények Csepelen fordultak elő, viszonylag magas számban. Az ítéletek enyhének bizonyulnak a szándékos emberölés bűntette terén, mert 6 esetből 1 esetben szabtak ki mindössze 3 hó szabadságvesztést, a többi 5 esetben 1000—15 000 közötti pénzbüntetéseket. Monoron és Újpesten ilyen bűncselekmény a vizsgált időszakban nem került a bíróság elé. Megjegyezzük, hogy a „szándékos emberölés"-ről a források alapján nem derül ki: vajon nem csak kísérletről volt-e szó? A tulajdon elleni bűncselekményeknél megfigyelhető, hogy a Csepeli Forradalmi Törvényszék 15 nap szabadságvesztés és 3 évi kényszermunka közötti szabadságvesztést és maximálisan 500 pénzbüntetést szabott ki, míg az Újpesti Forradalmi Törvényszék 2 esetben 1-1 évi fogházat. A közellátással kapcsolatos bűncselekmények az árdrágítás (4), az engedély nélküli húsmérés (1) és ide tartozik az ún. fehérpénz elfogadásának megtagadása (2) bűncselekmény megnevezése ítéletek száma kiszabott büntetések szesztilalom megszegése 185 nap fogház—3 évi börtön 50 K—50 000 pénzbüntetés; egyes esetekben a pénzbüntetés átváltható volt szabadságvesztésre pl. 6000 ¥ pénzb. vagy 4 hó fogház 50 000 ¥ pénzb. vagy 3 évi börtön rémhírterjesztés 3 5 napi elzárás, 500 ‰ pénzbüntetés, felmentés (vádlott gyengeelméjű) lopás 2 1—1 évi fogház 48 Újpesti Munkás, 1919. április 20, 27. és május 11. számaiban felsorolt ítéletek. (A lap az MSZMP Újpesti Pártszervezetének hivatalos lapja volt, megjelent hetenként.) — A június 24-én kitört ellenforradalmi lázadásra vonatkozóan Id.: PTIA 653 f. 3/27 és 1921—3—17096. Ezek szerint a június 25-én ítélkező statáriális bíróság tagjai voltak: Paksi József elnök, Potyondi József vádbiztos, Pick Ignác és Löwh Sándor bírák, jegyző: Pick Ignác. Vö. az Újpesti Forradalmi Törvényszék névsorával, mely szerint csak az elnök volt ugyanazon személy.