Tolnai Új Világlexikona 10. Lak-Mag (Budapest, 1928)
L - Lámpa
Lámpák: 1. Fáklya a történelem előtti időben. — 2. Egyiptomi olajmécs — 1. Római függőlámpa. Római bronzlámpa. — 5. Asszír olajmécs LÁMPA A lámpa világításra szolgáló eszköz, melynél a fényt olaj, petroleum, gáz v. villany égetése útján idézik elő. A folyékony anyagnál a L.-nak van olajtartója és bele, mely pamutszálakból áll és a hajcsövesség folytán viszi az olajat, petróleumot, spirituszt az égőbe. A fontos az, hogy eleget szívjon föl és az égéshez elég levegő juthasson. A lángot üveghenger (cső) veszi körül és az égőn a levegőt szabályozó hasadékok vannak. Az újabb petroleum-L.-kon nemcsak oldalt, hanem alulról is jöhet levegő. A közönséges petroleum- L.-ban az olajból származó gáz ég. Gázlámpánál a gáz és levegő égő keveréke izzásba hozza az Auer-harisnyát. Van : álló- és függő-L. Utóbbinál az Auer-harisnya tejüveggel van burkolva, hogy a fénynagy területen érvényesülhessen. Manapság ezeket a L.-kat az elektromos világítás kiszorítja a különféle izzó- és ívlámpák útján. Szabadban való égéshez el vannak terjedve az acetilén L.-k, melyek az olcsó karbiddal működnek, kényelmes kezelésűek és erős világítást adnak. Melegítés céljaira a világítógáz és levegő keverékével égő Hansen-L.-t használják. Szintén melegítésre való a borszesszel égő Bertellius-L. is. Ennél a kettős léghuzattal táplált lángot alacsony kémény veszi körül. Három lábon nyugszik és tartóval is el van látva a hevítendő tárgy fölvételére. A lámpás áttetsző (üveg) anyagból készült szerkezet, melyben gyertya v. mécses ég. Ott alkalmazzák, hol nyílt világítólángot életveszély miatt nem lehet használni. A lámpásnak többnyire pléhrácsozat közt elhelyezett üveglemez. Máriaüveg, hashólyag stb. oldala van,alakja négyszögű, hengeres v. gömbalak, egyik oldalán pedig fényvetítő pléhlemez van. Legfontosabb alakja a szénbányákban használt Davy-féle biztonsági lámpás. Egyik faja a L.-nak a mécses, az olaj-L. ama faja, melyet néha ma is, leginkább fémbányákban használnak, egyszerűen kezelhető, üvegje nincs. A régi rómaiaknál (laterna) agyagból, ércből számtalan alakban, egy béllel és több béllel készítették, fürdők, sírboltok, társalgók stb. számára álló és függő helyzetben. A L. eredete az emberiség történelmének őshomályába vész. A primitív ember valószínűleg nyitott világító tüzet és fáklyákat használt, melyeket az elejtett állatok zsiradékéval, fenyőgyantával, olajjal itatott; míg, amennyire ismereteink terjednek, a sírleletekből ítélve, a L.-t már a régi egyiptomiak ismerték és használták. De a régiek egészen a legújabb időkig csak a masszív, kerek L.-belet ismerték. A laposbelet 1783. Leger (Páris) találta fel. Az üreges kerek L.-belet 1789. Argand találta fel. Ez Régi római utóbbi pótolta szintén az addig a kandeláber lángféknek alkalmazott pléhhengert üvegcsővel. 1765. konstruálta Grosse a szivattyú-L.-t, 1800. Carcel az óra-L.-t, 1836. Frachot a moderateurt, melyet 1854. Neuburger javított. Tökéletes átalakulást hozott, létre a L.-gyártásban a petroleum bevezetése. Nagyon illő folyadékokhoz, úgynevezett gáz L.-k 1833 óta ismeretesek. Az első petroleum L.-t É-Amerikában Silliman készítette 1855. Ennek további tökéletesítését Dittmar, Brünner, Wild, Wessel, Strohwasser, Schuster, Bür eszközölték. Az antik lámpák túlnyomó része agyagból és bronzból való, ritkábban alabástromból v. üvegből és a római korból maradt ránk. Eltekintve a pompeji-i leletektől, főként a feltárt régi sírok és katakombák adtak e tekintetben gazdag kultúrtörténeti anyagot, mert szokás volt náluk a halottakat L.-val is ellátni, melyeket direkt erre a célra gyártottak és nem a Agyaglámpa a kőkorszakból Diszes római olajlámpa