Lőri Ede dr.: A garat, gége és légcső elváltozásai az emberi test különféle betegségeinél - A Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Könyvtára 48. (Budapest, 1885)
III. A légzőszervek betegségei
46 III. A LÉGZŐSZERVEK BETEGSÉGEI. szűkületének egy további majdnem állandó következménye, a légcsőnek az összenyomott hely alatt való kitágulása, a tágulat legtöbbnyire orsóalakú, ritkábban korsóidomú (Rokitansky). Némely esetben a légcső szűkülete azáltal válik jelentékenyebbé, hogy a golyva parenchimatózus láb következtében hirtelen megnagyobbodik. A golyva gyulladásai csak ritkán lépnek föl önállóan, legtöbbnyire mint másodlagosak, gyermekágyi láz, hagymáz, gönyvérűség, pokolvar stb. folytán keletkeznek. E gyuladások közönségesen terjedelmes genyedéssel végződnek és az elzárt tályog következtében a szűkületi hely még inkább összeszorul; olyan eseteket is ismertettek, melyekben a tályog tartalmának a légcsőbe való kiömlése halált okozott. Vérömlések a golyva állományába vagy annak egy vagy több tömlőjébe szintén nem tartoznak a ritkaságok közé, ezek is gyakori okai a halálnak és pedig vagy azáltal, hogy a golyvának rögtöni megdagadása miatt az összenyomás okozta szűkület oly nagy fokúvá válik, hogy a megszűkült rés nem elegendő többé a kellő légcserének eszközlésére , vagy azáltal, hogy a vérömlések folytán a golyvában eresség keletkezik, mely a beteget vagy a légcsőre való nyomással fojtja meg, vagy pedig úgy okoz halált, hogy a tályogok tartalma a légcsőbe fakad, vagy rothadási baktériumok hozzájutásával evesvérűség fejlődik. A szűkületnek hangkorhűdéssel való complicatiójáról, melyeknek közös oka a légcső és recurrens nyomása, már előbb szóltam; itt csupán az az egy eset igen fontos, melynél az összenyomás okozta szűkület a távolító izmok hűdésével bonyolódik; midőn tehát a légcső szűkülete mellett megvan még a gége szűkülete is, ami oly módon jó létre, hogy belégzéskor a hanghúrok nem válnak szét, illetőleg a hangrés nem nyílhatik meg: ilyenkor a betegség közönségesen igen hamar véget éri és alégcsőmetszés csak kevés esetben használ, olyankor t. i. midőn a golyva a légcsőnek csupán feljebb fekvő részeit nyomja össze, vagy midőn az összenyomás okozta szűkület nem nagy fokú, úgy, hogy a légcsőmetszés után a légcsere ismét kielégítő lesz. Végre fel kell említenem még a légcsőnek átfúródását, melyet a különben normális, vagy már előbb golyvássá fajult paizsmirigy genyes és eres góczai, vagy új képletei és tömlős daganatai okoznak. Weil (Archiv für klinische Medizin Bnd. XIV.) és Doloris Amadée (Gazette hebdomadaire 1876.) a légcsőnek átfúródását észlelték, melyet a paizsmirigy húsdaganata okozott, ilyen átfúródások a pajzsmirigy rákszerűen elfajult