Sós József: A kórélettan tankönyve (Budapest, 1949)
II. Rész. Szervek kórtana - Egyéb szervek kórtana
Bőséges víz- és sófelvétel a kiürülés előtti szakaszban nem hoz létre sohasem vizenyőt ép szervezetben, tehát a víz és só jelenléte nem lehet a vizenyő kóroka. Nem tud hydraemiát sem létrehozni, mert a máj mint elővese tárolja a vizet és csak úgy adagolja a véráramba, amint a vese ki tudja üríteni. Más elmélet szerint a betegség miatt a kapillárisok áteresztőbbekké váltak és így könnyen kilép a vérből a víz a szövetekbe. De ha ilyen általános véredénykárosodás volna, akkor a vesekapillárisok is áteresztőbbek lennének és a kiválasztás fokozódna. Az elmélet önmagát is cáfolja bizonyos mértékig. Virchow már régen azt mondta, hogy a szövetek ragadják magukhoz a vizet és sót és ennek következménye, hogy nem kerülnek a veséhez és így nem is tudnak kiválasztódni. Tehát extrarenalis magyarázatot adott a veseeredetű vizenyőnek. Bright a vérsavó fehérjéinek megváltoztatását okolta. A helyes magyarázatot Starling kísérletei adták meg azzal, hogy a vérfehérjék vízkötő szerepét tisztázták. A kapilláris vérnyomás filtráló ereje és a plasma fehérjék vízkötő hatása egymás ellen dolgozik. Vízszívó hatás a vérben 30—40 Hg mm, ennyinek felel meg a fehérjék vízkötőképessége. Ez a hatás nagy a fehérjék molos koncentrációjához nézve, és az osmosisos nyomással szemben onkotikusnak nevezték. Azonban ez is osmosis, csak nem maga a kevés számú fehérjemolekula, hanem az ahhoz kötött (Donnan-egyensúlyban lévő) ion hozza létre. Ha a vese nem jól választ ki sót és vizet, még nem jön létre oedema. Ez csak akkor keletkezik, ha a Donnan-egyensúly változása miatt a vérfehérjék vízszívó hatása csökken és így a vérnyomás filtráló ereje a szövetekbe vizet sajtol ki. Ez az egyensúlyváltozás a vizenyőkészség. A plasma fehérje ozmotikus nyomása a kation kötőképességének függvénye. Ez viszont a környezet pH-jától és a fehérje isoelektromos pontjától függ. Tehát a vér pH-ja és a savófehérjék milyensége döntő tényező. A vér pH-ja nem változik nagy mértékben, a savófehérjékben azonban nagy változások szoktak történni. Ha a vérfehérjék úgy változnak meg, hogy a kevésbbé vízkötőből lesz több és a jobban vízkötő fehérje fogy, akkor az egyensúly felbomlik és a víz átlép a hártya, kapilláris fal túlsó oldalára. Valóban ez történik. A szaporodó fibrinogén elektroneutrális állapotban van, ez alig köt sókat és ezzel vizet. Isoelektromos pontja pH 70. Az albumin (pH 4 isoelektromos) erősen köt, de ennek mennyisége szokott vesebetegségek esetén nagy mértékben megfogyatkozni. A szérumglobulin isoelektromos pontja pH 5-4, ez közepesen köt vizet. Érthető ezek után, hogy a vérplasma kolloidosmosisos nyomása azonos összfehérjemennyiség esetén annál kisebb, minél több a fibrinogén a fehérjéből. És annál nagyobb az onkotikus nyomás, minél több aránylag az albuminra eső részlet a fehérjéből. Vesebetegségek során a fibrinogén-tartalom a relatív 3 5%-ról 18%-ra, ritkán 35% fölé is emelkedhet. Viszont az albumintartalom az eredeti érték (64%) 1/3 részére csökken. Vizenyő képződik, ha a vér osmotikus nyomása 250 vízmm alá, vagy 18 Hgmm alá süllyed. Az osmotikus nyomást eléggé megközelítőleg kiszámíthatjuk a szérumfehérjék mennyiségéből tapasztalati képletek alapján. Ilyen Govaerts képlete, amely szerint: F=1g = 5-45 A -f 1-43 G, amely képletben A - albumin és G - globulin mennyisége gr-ban 100 cm3 szérumban. PHfJ a nyomást Hgmm-ben adja meg. Hasonló értékű képlet Wies és Peters képlete, amely szerint Pv - 60-9 Av + 22-9 Gv — 50, amely képletben Pv = nyomás vízmilliméterben, Av = albumin, Gv = globulinmennyisége gr-ban egy kg szérum, vagy plazma vízre számítva. Ehhez a szérum víztartalmát a következő képlettel kapják meg : V - 98-480-718 F, amelyben V - cm3 víz 100 cm3 szérumban, Fe- gr% fehérjetartalom. Az onkotikus nyomáscsökkenés bekövetkezik, ha a vérplasma fajsúlya 1023 alá