Hazánk. Történelmi Közlöny 6. (1886)
1886 / 5. füzet - Thim József: Szerbia és a szerb mozgalom Magyarországon, Risztics János után
THIM .JÓZSEFTŐL. 753 Szerbiát összes hozott áldozataiért kárpótolni fogja. De a szerb államférfiak tartózkodók valának; megígérték azonban, hogy ezentúl az önkéntes csapatok átkelését nem fogják többé akadályozni, amelyek most Krityánia zászlói alá sorakozva, úgysem lettek volna már visszatarthatók. Mialatt a patriarcha Zágrábban ésInnsbruckban tartózkodott, a küzdelem a magyarok és szerbek közt teljesen kitört, komoly és véres színezetet öltve. A pesti országgyűlésen kemény szavakat mondtak a szerbekre. Kossuth őket rablóknak nevezte el, kikkel alkudozásba nem lehet, nem szabad ereszkedni, hanem számukra akasztófát kell állítani.** Sokkal nagyobb lehangoltságot idéztek elő a szavak, melyekkel a császár a szerb küldöttséget fogadta (június 14-én). Feleletében kinyilvánította, hogy nem fogadhatja el «a törvénytelen gyűlés határozatait, melyeket Karlócán hoztak az 1779. nyilatkozat ellenére, miután ott szerbországiak is résztvettek. Azonban kész minden törvényes kívánságnak eleget tenni a magyar ministerium útján, de előbb ezek a magyar országgyűlésen tárgyalandók, úgyszintén a nemzet-egyházi congressusok ügye is. De a karlócai nemzeti udbor nem vehette figyelembe a császár szavait, ha csak nem akarta nemzetét a magyaroknak kiszolgálni, mely fölötte — Kossuth szavai szerint — határozott ítéletet hozott. Az egyetlen út, melyet a szerbek választhattak, az volt, melyen védelmi állást foglalhattak el. Ez okból adta át a nemzeti bizottmány a fővezérletet Krityáninnak. A mozgalomnak most annyiban volt eredménye, hogy a szerencsétlen császárság ügyét segítette és a szerb eseményeknek oly jelleget kölcsönzött, melylyel az innsbrucki és budapesti kormányoknak számolniok kellett. A császár a szerb csapatokat magáénak ismeri el s a magyar biztos Knityáninnal tárgyalásba bocsátkozik, célul kitűzve, a két olyannyira összeveszett néptörzset kibékíteni. A mily nagy tényező volt Knityánia a szerb felkelésben, és oly nagy dicsőségére vált ő Szerbiának, a szakadás és apró-cseprő személyes civakodások idejében. Nándorfehérvárott ő volt a szerb ég tündöklő csillaga. A szerb fiatalság e mintaképe nyílt, nemesszívű, bátor volt; a mellett deli, kiváló és beszédes. Valószínű, hogy lovagias jelleméhez méltóan, a magyarokkal közelebbi viszonyba lépett volna, ha a patriarcha Jelachich-csal nem köt szövetséget, hogy a jel * Vannak írók, kik kétségbe vonják, hogy a patriarcha Innsbruckban járt ; ez azonban alaptalan állítás. Maga a patriarcha 1849. jul. 2. kiáltványában említi: «mikor Innsbruckból visszatértem stb.» — mondja Risztics. Én közel 200 idevágó munkát tanulmányoztam át, de nem akadtam arra, hogy a patriárcha ottlétét kétségbe vonták volna. A fordító. ** «Ezek a szerbek és rácok nemzetnek nevezik magukat— összegyűlt szemét ! Itt szó sem lehet alkudozásról, akasztófa számukra.» Die serbische Bewegung in Südungarn, 115. I.