Goldziher Ignác: A Koránmagyarázás különféle irányairól - Előadások Kőrösi Csoma Sándor emlékezetére 4. (Budapest, 1912)
I. Az iszlám vallásos mozgalmai, a története folytán kifejlődött pártok elméleti harczai különösen két rendbeli irodalmi emlékben tükröződnek. Elsősorban a muszlim irodalom egy sajátos jelenségében, melynek mását alig találjuk a világirodalom egyéb csoportjaiban, az'úgynevezettiaátí/i-irodalomban, mely többszörte százezer, a kritikától későbben megrostált mondásban, hitelesnek látszó alakban közli Muhammed és társai állítólagos nyilatkozatait a legközömbösebb meg a legfontosabb tárgyakról, erkölcsi és dogmatikai kérdésekről, prófétai legendákról, épen úgy mint a jogi, állami és társadalmi élet legkülönfélébb viszonyairól. Az egymással ellentétes dogmatikai pártok, jogi nézetek képviselői, politikai elméletek hirdetői és harczolói a maguk tanait azzal törekedtek igazolni, hogy hadíth-t, azaz Muhammedre visszavezetett mondást hoztak fel mellettük, melyeknek hitelességéről természetesen szó nem eshetik. De könnyen érthető, hogy e fictiók a kritikai tudománynak megbecsülhetetlen okmányokat szolgáltatnak a pártok és felekezetek mozgalmairól s törekvéseikről. Az iszlám belső történetének e forrását az itt említett szempontból már több izben volt alkalmam méltatni és az iszlám fejlődése egyes mozzanatainak kimutatására felhasználni.* Nem is róla szándékom szólni a jelen alkalommal. Szólok e fejlődést kísérő, azt visszatükröző egy másik, az előbbivel kapcsolatban levő irodalmi csoportról. Oly vallásokban, melyeknek dogmai tanai és gyakorlati törvényei a legmagasabb tekintélyt igénylő szent szövegeken indulnak, úgy a dogmát, mint a törvényt illető fejlődés és szétágazás e kinyilatkozottaknak tekintett szövegek magyarázatán jut kifejezésre. Ily körökben a vallástörténet kiválóképen az * Legutóbb Vorlesungen über den Islam (Heidelberg, 1910).