Koszorú, 1863. július-december (1. évfolyam, 1-26. szám)
1863-11-08 / 19. szám
434 kéknek nem szabad, nem képes átlátnunk, az mind tiszta és világos a tapasztalás hős bajnokainak — gladiátorainak kellene inkább mondanom, oda értve, hogy Róma gladiátorai rabszolgákból lettek. Egy hajdani híres ügyvéd ** József azt szokta volt mondani: „Amit én nem tudok, tudja a fiam Józsi, a mit Józsi nem tud, tudja a vejem *** Albert, a mit mi hárman nem tudunk, az ördög sem tudja.“ Hasonló garral hisznek magukról s vallanak egymásról ilyen tudományt a természettudományi, imént jellemzettem iskola tagjai. Közelebbről és merész következtetéseik irányában tekintve azonban, az az önhitt tudomány igen egy fogásra keskenyedik. Vogt és Moleschott, Huxley és mások mind csak egy húrt pengetnek. Ez a fogás, ez a húr , a botrány. Tüstént megmagyarázom. Korunk azzal különbözteti meg magát minden más ismeretes tudományos kortól, hogy többet méreget, fontolgat, kukacsál, kavar, destillál, szürcsékel és pepecsel egy hónap sőt hét alatt, mint amenynyi ilyes mivelet történt másszor száz év lefolytában. Mennyit tulajdoníthatni ebből a tudomány napszámosai rengeteg szaporodásának, nem vizsgálom, de eredménye az, hogy töméntelen és beláthatlan sokaságu igazság — ephemer és nem ephemer igazság — jött és jön naponkint napfényre. A sokaság mindig imponál *). Egy cseppet sem lehet hát csudálkozni, hogy a megnevezett urak minden igazságot s átalában az igazságot egyedáruképt akarják kirekesztő birtokukba venni a számbeli többségnél fogva. Igen is, nekik minden, ami nem csupa tapasztaláson alapul, minden, ami — hogy határzott epochát tűzzünk ki, például Oersted ismeretes találmányánál **) előbbi keltű, mind az gyanús és felettébb kétes vagy épenséggel nem igazság. Szerintük az igazságnak csak két kritériuma van: egyik, hogy inductív, másik hogy új legyen. Minden, ami ezen az összefoglalt két rovaton kívül esik, izgalom nélkül el van kárhoztatva. A szótár alig bír elég kifejezést, kisebbítő, ócsárló, becsmérlő, gúnyoló kifejezést szolgáltatni a külső sötétségre vettetett szegény párák bélyegzésére. „Őseink kijárt ösvénye,“ „legyőzött álláspont“ (überwundener Standpunkt), „avas előítélet,“ „üres idealismus,“ „képzemények ócska kovásza,“ „udvar és egyház tekintélye előtt leboruló szegény eszmék,“ „az emberiség gyermekkorának megszűkült köntöse,“ „a növekedő hernyó kirepesztett és kivedlett burka,“ „önhittség hiú káprázolatai“ : mindez csak néhány példája azoknak a — nem épen tudományos modorban szerkesztett — czímeknek, melyekkel az inductio túlbuzgó hivei a nekik nem tetsző eszméket és igazságokat üldözik, rosz hírbe keverni s hiteleket megrontani törekesznek. De mivel másfelől sok becsületes és finom érzésű ember azokat az űzőbe vett eszméket pártolja, kegyeli, hisz bennök, nem csak igazaknak, de idveseknek is tartja, világos, hogy meg kell botránkoznia méltatlan és kíméletlen megtámadásukon. Ha ezt elérheti az afféle író, összeüti a bokáját, mert könyve lármát csinál, —mi egyébaránt tudományos érdeménél fogva bajosan fogott volna megtörténni, — keletre kap, több kiadást ér s írójának pénzt, hírnevet szerez. Ezért kellett Huxleynek is a már idézett magas kérdések feszegetésével kezdeni egy, különben elég jelentéktelen, könyvet a majmok természetrajzáról, s hogy hánya s szándéka homályban ne maradjon, következő világosítással kiséri : „Hallom mindenfelől ezt a feljajdulást — ,Mi emberek (férfiak és nők) vagyunk, nem csak valami jobbféle majmok, egy kissé hosszabb szárnak, izmosabb lábúak s nagyobbacska agyvelejüek mint az ön baromi simpanszii és gorillái. A tudás hatalma — a jónak és gonosznak tudalma — az emberi indulatok résztvevő gyöngédsége, kiemelnek minket a barmok valódi rokon *) Puristáink feledtek meg eddig elő hallattatni súlyos véleményüket az iránt, hogy mennyire legyen szabados használni nyelvünkben oly idegen szókat, melyeknek a közhasználat merőben más értelmet adott, mint ami az eredeti nyelvben volt nekik. A csillagzott szó teszi: oly érzületet gerjeszteni, melynek elemei a bámulás, tisztelet, félelem. Ezt az eredeti „imponere“ teljességgel nem teszi. Nem jogosít-e ily értelemadás, mondhatnám, teremtés egy nemzetet arra, hogy egy szót törvényes birtokába vehessen. Vajon birja-e Anglia enynyi joggal Australiát. **) A mágnes tűnek a galvani folyam által való elforditását értem.