Magyar Minerva 5. (1934)
R. Berde Mária: Sipos Domokos
R. Berde Mária, Sípos Domokos, éveit az érettségi után következő sorsával: „Zavaros sodrával elnyelt az élet”, írj ki saját magáról. A tizennyolcéves fiatalember, akár testvérnénje, a vándor tánctanárnő, a szintén peregrinus életmódra adta magát. Ma Pesten jogász, díjnok, holnap Kassán újságíró, majd gyógyszerészgyakornok egy alföldi zugban. Testi gyöngesége folytán elkerüli a vérfoltos harctereket, ahelyett beszorul szülővárosának egy tintafoltos hivatali íróasztalához. 1918 októberében forradalmárkodik, és a Károlyi kormánynak legkomolyabb főispán jelöltje Kisküküllőben. A magyar megyei életben a hangadó elem a dzsentry volt, ez az átmeneti rend a mágnások és köznemesek között, mely a maga labilis rangjában legféltékenyebben őrzi glóriáját. Hiába volt Sokrates anyja is bábaasszony és Sipos Domokos hasztalan serdült szép és kiművelt ifjúvá, — kicsit bábafi maradt városa vezető rétegeinek szemében. Főispán jelöltségének korára is. De Sipos Domokost nem is az fűtötte, hogy belekerüljön a múlt nagy társadalmi osztályainak kegyeibe. Az idő, mely új beállítású embereket kívánt, már évtizedek óta két táborra osztotta a magyar sors figyelőit. A bár jóhiszemű, de sokszor rövidlátó és a helyzet föllebbezhetetlen parancsait föl nem ismerő nacionalizmussal lassan szembekerült főleg az írók és gondolkodók jelentékeny száma, de komoly politikusok is mérlegelték a progressziónak nevezett irányzat igazságait, mely általában a magyar élet demokratizálását sürgette és az akkor nemzetiségeknek nevezett kisebbségi népekkel való őszinte megegyezést, békességet szorgalmazta. Mint minden szellemi és politikai áramlatnak, ennek is megvoltak egyfelől túlzó, másfelől puritán hitvallói. Siposnak, a ki az utóbbiakhoz tartozott, — jó iskolául szolgálhatott Dicsőszentmárton, hogy elsajátítsa a demokrácia és tolerancia erényeit. Erdély népei, melyek bizonyos területen többé-kevésbbé zárt egységet alkotnak, megint másutt összetorlódnak, törmelékmódon keverednek el, így éppen Dicsőben, ahol első szempillantásra a templomoknak egész koszorúja mutatja, hányféle vallás, nemzetiség és gondolkozásmód verődik itt egybe. Az ilyen együvésodortság két irányban nevel: egyrészt éberebbé teszi egyedeit saját féltenivalói iránt és eleve megóvja az elközönyösödéstől. Másfelől hozzászoktat, hogy minden hitű és fajú embertársban meglássuk az Isten képére való teremtettést. A konglomerát jellegű Kisküküllő ilyen kohóban formálta Sipost, ki így jellemzi önmagát: ,,Az általános emberit hangsúlyozom .. . mégis különb magyar vagyok, mint a gondolatok nélküli nacionalista.” A jellem próbája azonban a sorsváltozás. A humanista Siposnak, aki a forradalmi időkben — közösen román, magyar meg zsidó barátaival — sokat tett a megye emberséges rendjének fenntartásáért, hirtelen szembe kellett néznie a ténnyel, hogy népe uralkodó fajtából kisebbséggé vált. És meg kellett vívnia a nagy lelki számadást, hogy milyen álláspontot foglaljon el az új helyzetben. A magyarság viselkedését ez időkben csak belülről lehet megérteni. Tragikum súlya nehezedett reá: kétféle igazság nyomásával küszködött. A hűvös józan ész azt diktálta, hogy esküt tegyen az új uralomra, de ki látott tisztán akkor, és ki nem ismeri el a józan megfontoláson kívül más lelki hatalmak szavát?