Magyar Minerva 5. (1934)

R. Berde Mária: Sipos Domokos

R. Berde Mária, Sípos Domokos, éveit az érettségi után következő sorsával: „Zavaros sodrával elnyelt az élet”, írj­ ki saját magáról. A tizennyolcéves fiatalember, akár testvér­­nénje, a vándor tánctanárnő, a szintén peregrinus életmódra adta ma­gát. Ma Pesten jogász, díjnok, holnap Kassán újságíró, majd gyógyszerész­gyakornok egy alföldi zugban. Testi gyöngesége folytán elkerüli a vér­foltos harctereket, ahelyett beszorul szülővárosának egy tintafoltos hiva­tali íróasztalához. 1918 októberében forradalmárkodik, és a Károlyi kor­mánynak legkomolyabb főispán jelölt­je Kisküküllőben. A magyar megyei életben a hangadó elem a dzsentry volt, ez az át­meneti rend a mágnások és köznemesek között, mely a maga labilis rang­jában legféltékenyebben őrzi glóriáját. Hiába volt Sokrates anyja is bába­asszony és Sipos Domokos hasztalan serdült szép és kiművelt ifjúvá, — kicsit bábafi maradt városa vezető rétegeinek szemében. Főispán jelölt­ségének korára is. De Sipos Domokost nem is az fűtötte, hogy belekerül­jön a múlt nagy társadalmi osztályainak kegyeibe. Az idő, mely új­ beállí­tású embereket kívánt, már évtizedek óta két táborra osztotta a magyar sors figyelőit. A bár jóhiszemű, de sokszor rövidlátó és a helyzet fölleb­­bezhetetlen parancsait föl nem ismerő nacionalizmussal lassan szembe­került főleg az írók és gondolkodók jelentékeny száma, de komoly poli­tikusok is mérlegelték a progressziónak nevezett irányzat igazságait, mely általában a magyar élet demokratizálását sürgette és az akkor nemzeti­ségeknek nevezett kisebbségi népekkel való őszinte megegyezést, békes­séget szorgalmazta. Mint minden szellemi és politikai áramlatnak, ennek is megvoltak egyfelől túlzó, másfelől puritán hitvallói. Siposnak, a ki az utóbbiakhoz tartozott, — jó iskolául szolgálhatott Dicsőszentmárton, hogy elsajátítsa a demokrácia és tolerancia erényeit. Erdély népei, melyek bizonyos terü­leten többé-kevésbbé zárt egységet alkotnak, megint másutt összetorlód­nak, törmelékmódon keverednek el, így éppen Dicsőben, ahol első szem­­pillantásra a templomoknak egész koszorúja mutatja, hányféle vallás, nemzetiség és gondolkozásmód verődik itt egybe. Az ilyen együvé­­sodortság két irányban nevel: egyrészt éberebbé teszi egyedeit saját fél­­tenivalói iránt és eleve megóvja az elközönyösödéstől. Másfelől hozzá­szoktat, hogy minden hitű és fajú embertársban meglássuk az Isten ké­pére való teremtettést. A konglomerát jellegű Kisküküllő ilyen kohóban formálta Sipost, ki így jellemzi önmagát: ,,Az általános emberit hang­súlyozom .. . mégis különb magyar vagyok, mint a gondolatok nélküli nacionalista.” A jellem próbája azonban a sorsváltozás. A humanista Siposnak, aki a forradalmi időkben — közösen román, magyar meg zsidó barátaival — sokat tett a megye emberséges rendjének fenntartásáért, hirtelen szembe kellett néznie a ténnyel, hogy népe uralkodó fajtából kisebbséggé vált. És meg kellett vívnia a nagy lelki számadást, hogy milyen álláspontot fog­laljon el az új helyzetben. A magyarság viselkedését ez időkben csak belülről lehet megérteni. Tragikum súlya nehezedett reá: kétféle igazság nyomásával küszködött. A hűvös józan ész azt diktálta, hogy esküt tegyen az új uralomra, de ki látott tisztán akkor, és ki nem ismeri el a józan megfontoláson kívül más lelki hatalmak szavát?

Next