Szépirodalmi Figyelő, 1860. november-december - 1861. január-október (1. évfolyam, 1-52. szám)
1861-09-12 / 45. szám
Szerkesztői szállás, hová a lap szellemi részit illető küldemények utasítandók : Ülői-ut és Kisfaludyutcza sarkán 11 -ik szám. Sept. 12-én 1861. I-ső évfolyam. Megjelenik e lap csütörtökön. Kiadó hivatal, Előfizetés helyben házhoz hordva , vidéken postai szétküldéssel, félévre k ft. egész évre 10 ft. hová az előfizetési pénzek s minden alap anyagi részét illető dolgok utasítandók . Egyetem-utcza 4-ik szám SZÉPIRODALMI FIGYELŐ. 45-ik szám. EGY PÁR JEGYZET A „VISSZATEKINTÉSEK“ CZIMÜ CZIKKRE. (Vége.) Ily körülmények közt valóban nehéz, sőt lehetlen oly szerkesztés, mely, mint mondom, a külföldi irodalmakban épen nem ritkaság. Tulajdonkép nincsenek dolgozótársak, s a czikkek bőségében sincs köszönet, mert annyi különböző irányt bajos egy egészszé olvasztani. A szerkesztő, ha lapjának színezetet akar adni, kénytelen ama rendszabályokhoz folyamodni, melyeket e lapok tisztelt szerkesztője is foganatba vesz és többször, mint a mennyiszer akár kül, akár belföldi példákban láthatni. Bizonyosan nem örömest teszi, de tennie kell, két alkalmatlanság közt mindig jobb a kevésbbé alkalmatlan. Nem örökös beavatkozó ugyan, mert nincs szükség reá, hiszen úgy lehetlen volna a szerkesztés, de mégis csak belevág olykor a más szavába, egy-egy pánczélos pajzsos czikke is megakad néha s némely dolgozótársát a honorárium mellett nem ideggel ugyan, de egy-egy gyöngéd oldalba bökéssel csakugyan fizetgeti. S nekem épen ezért, meg másért is, nincs semmi szavam szerkesztési eljárása ellen, sőt csodálkozom, hogy nehéz körülményei mellett is oly jeles lapot szerkeszt, s a meglehetős heterogén elemek között oly tapintatosan meg tudja tartani lapja színezetét. Miért vádoltam hát mégis irodalmi jellemtelenséggel. Vádam csak egyetlen esetre vonatkozott s ez is csak bizonyos eshetőségre nézve, ha tudniillik a Szász Károly és köztem fenforgó vitát nem nyilatkoztatja nyilt kérdésnek, vagy nem nyilatkozik felőle határozottan. „De ha megengedi ön — mondhatja a szerkesztő, amint hogy mondja is — hogy lehet tárgy, melyről aesthetikai lap szerkesztőjének sincs mindjárt kész véleménye, azt sem vonja kétségbe, hogy lehet olyan is, melyről a czikksorozat vagy vitás per végén sem állhatna elő, nem hogy döntő ítélettel de néha meghatározott véleménynyel sem ... Az által, hogy lapjába vette s hagyta vitatni pro et contra, eléggé mutatja, hogy a kérdés nyilt; az által, hogy hallgat, pedig azt, hogy ő nem bírja vagy nem látja még idejét bezárni.“ Ez igen derekas felelet. A szerkesztő engem az átalam felállított elvek logikai szövedékébe igyekszik fojtani. De még lehetek. Elismerem az ellenvetés formai igazságát; valóban hibáztam abban, hogy e speciális követelésemet nem igyekeztem világosabban indokolni. Azonban a szerkesztő, ki a mások gondolatjai folyamát oly messziről belátja, talán érthette, kiegészíthette volna e követelésemet is. Felvilágosítom, kiegészítem hát én. A Szász Károly és köztem folyó vita oly nemű, milyet egy irodalmi lap sem hagyhat szó nélkül, s nyilt kérdésnek is csak részben nyilváníthat. Miről foly a vita? Arról, hogy mi adja meg az irodalmi lapoknak elvi színezetét, mennyiben lehet és kell azt fentartani, aztán meg arról, hogy a kritika jogai, szemben az íróval, meddig terjednek. Ez nem hasonlítható a szép meghatározása feletti értekezésekhez, ez nem a tudomány nyílt kérdése, sem olyan, melyet, bármennyire