Szépirodalmi Figyelő, 1860. november-december - 1861. január-október (1. évfolyam, 1-52. szám)
1861-10-10 / 49. szám
Szerkesztői szállás, hová a lap szellemi részét illető küldemények utasítandók : Üllői-ut és 3 pipautcza sarkán 11-ik szám. Oct. 10-én 1861. I-ső évfolyam. Megjelenik e lap csütörtökön. Előfizetés helyben házhoz hordva, vidéken postai szétküldéssel, félévre kft. egész évre 10 ft. Kiadó hivatal, hová az előfizetési pénzek s minden alap anyagi részét illető dolgok utasítandók . Egyetem-utcza 4-ik szám. SZÉPIRODALMI " F I ii V E L o. 49-ik szám. MÉGIS VALAMI A FORDÍTÁSRÓL. ív. (Folytatás.) Hadd kössem szöveghez elmélkedéseimet. — Kazinczy Ferencz B. Ráday Gedeonhoz intézett előszavában, melylyel „Gessner idylliumai“ fordítását bemutatja, igazságot igyekszik szolgáltatni a természetes magyar nyelvnek, eredeti használásában. „Milyen édességgel“ — úgymond — milyen velősen, milyen pompás méltósággal ir a Magyar ha nem majmol, akár versbe kívánjuk, akár prósába!“ De mihelyt fordításról van a szó, elhalványul a színezet, halljuk : „A fordításokkal éppen ellenkezőképpen van a dolog. Minden sorban elakad a fordító s kétségeskedik benne, ha az Idiotismust áldozzad fel az Energiának vagy az Energiát az Idiotismusnak?“ Csak képzelt baj, új irodalmunk tisztelt Nestora, szent árnyék! Egy kis elemzés tüstént kimutatja. Legelsőben is vegyük észbe, hogy e helyen az „Idiotismus“ nem azt teszi, amit közönségesen szoktunk alatta érteni, t. i. bizonyos nyelv, —s itt jelesen a mi nyelvünk — saját szólásformáit, mégpedig mondatokra vonatkozólag, hanem azt az igazi magyar vagy magyar zamatu szót, vagy ha ilyen, véleményünk szerint eléggé kifejező értelmű nincsen, szócomplexust, mely aztán az eredeti szó értelmének megfeleljen. Kitetszik ez a mindjárt következő megkülönböztetésből, mely abban az esetben áll elő, ha — szerinte — az „Energiát feláldozzuk az Idiotismusnak :“ ,,a fordítás“ — így szól — vagy vizizás elveszti eredeti tüzét, vagy erőltetett, homályos és izetlen.“ Az elsőt továbbá így magyarázza : „Az eredeti tisztaság érthetlen csevegéssé, a praecisio hoszszas hideg periphrasissá változik el.“ A másodikat igy : „uj faragásu szók és szállások sértegetik a fület, s a jobbakon is idegen íz elmerszik.“ * *) Irodalmunk ősz bajnoka tehát, midőn még fekete fürtökkel s ifjúi erővel a fordítói pályára lépő, csak két bevett módját látta annak, melylyel a fordító segíthetett magán, ha oly idegen szóra bukkant, melyet igazi vagy képzelt „energiá“-jában, magyar szóval kifejezni nem birt. Vagy szócomplexussal — mondhatni értelmezéssel vélte czélját érhetni, minek következtében perse, hogy a fordítás helyett periphrasis jött létre s szabatosságnak s még az értelmezés daczára — az értelmességnek is el kellett veszni. Vagy pedig uj szót faragott ■***). Kazinczynk a szükségben segítő két mód *) Irodalmunk történelmének ismerős emlékeztetéseben kivűl is fogják tudni, hogy K. elméje előtt e jellemzésében legfőkép Barczafalvi Szabó Dávid képe forgott, kinek magyar (!) „Szigvárt“-ját épen azon tájban a Kassai magyar Múzeumban sziktoly keményen mint igazságosan birálta. „Sehnsüchtiger Blick ” egybe elnyelhetném formálag áhítozó tekintet :ume a nemcsak „hosszas, hideg“ de nevetséges periphrasis is. Concert - muzsikadalom, Menuet — aprósdi pedig igazán „fülsértegető“ szólások, mert szóknak vétek volna nevezni, ámbár kisebb bűn mint a „távirják“-ot — akár mit mond Boeotia ! **) Megint tudjuk írnndnyájan, mennyire változott K. nézete ez ágában. Utoljára oda jutott, hogy idéztem előszavára szintoly arczpirulással tekinthetett, mint művészeti későbbi időszakaiban Beethoven az első sonatáira s septuárjára. Mind a ketten egyforma igazságtalansággal maguk iránt.