MTA Tagajánlások, 1893
2 I. A) alosztály, nyelvészet derék munkáját és különösen mint a Magyar Nyelvtörténeti Szótár egyik szerkesztőjét az Akadémia I. osztályának rendes tagjává ajánlom. ( BALASSA JÓZSEF dr. -t, debreczeni reáliskolai tanárt levelező tagnak ajánlja Simonyi Zsigmond 1. tag. Balassa József a fiatalabb nyelvész-nemzedéknek egyik legképzettebb s legmunkásabb tagja Két fő műve épen Akadémiánk kiadásában jelent meg. «A magyar nyelvjárások osztályozása és jellemzése» (a nyelvjárások térképével 1891.), alapvető munka, czéltudatos törekvés és buzgó fáradozás eredménye, melyre bizton építhet a további kutatás. A szerző nem csak az eddigi irodalmat használta föl, hanem igen sok új anyagot gyűjtött, részint személyesen, e czélból tett utazások alkalmával, részint pedig országszerte szétküldött kérdőívek útján. Így keletkezett a becses munka, mely czélszerűen van megszerkesztve s világosan van megírva. Már 1886-ban adta ki az Akadémia ilyen czímű munkáját: «A phonetika elemei különös tekintettel a magyar nyelvre» (az ember beszélő szervezetének rajzával). Szabatosan és tanulságosan foglalja össze s alkalmazza nyelvünkre az általános hangtan eredményeit. Apróbb munkái szintén jobbára a hangtan terén mozognak. Néhány ezek közül akadémiai dicséretben részesült, névszerint «A hangsúly a magyar nyelvben» (1890), továbbá «Codexeink és a nyelvjárások (1891). Sok más becses dolgozata közül még ezeket említjük : «A magyar hangok képzése, stomatoscopikus vizsgálódások alapján» (1890). Új megfigyelések alapján érdekes rajzokkal világítja meg a hangok képzését. (Németül is megjelent az «Internationale Zeitschrift für allgemeine Sprachforschung»-ban.) «Valami az ó ő és ú ű hangokról» (1884). Kimutatja, hogy Dévai Mátyás kétféle ú ű hangot különböztetett meg s hogy ezek közül az egyik megfelel az ó ő-t helyettesítő nyelvjárási ú ü hangnak (pl. ló helyett lú, kő helyett kű). «A szóvégző önhangzók a magyarban» (1885). A szóvégi hangoknak etimológiai értékét vizsgálja. «Egy második hangzóilleszkedés a magyarban» (1885). Kimutatja, hogy az ö n hangú szók külön illeszkedése (é helyett ö) csak újabb korban fejlődött. «Hátraható hangzóilleszkedés» (1887). Az olyan esetek tárgyalása, minő pl. soha helyett soha, napestig h. nepestig. «Mássalhangzócsoportok egyszerűsítése» (1883). Az ugor mássalhangzócsoportok magyar elváltozásait tárgyalja. «Két a e végű főnévképző» (1883). Ezenkívül sok értékes ismertetése és bírálata jelent meg a Nyelvőrben, Phil. Közlönyben, Tanáregyesületi Közlönyben, az «Internationale Zeitschrift»-ban stb. A magyar hangtanon kívül foglalkozott a nálunk divó német kiejtés pontos leírásával. S mindezen szorosan tudományos munkássága mellett még volt ideje sok jó iskolai nyelvkönyv szerkesztésére. Ernyedetlen és sikeres működésével rászolgált Balassa József az akadémiai tagsággal járó elismerésre. UGYANŐT ajánlja Halász Ignácz. t. Balassa József az ifjabb nyelvész nemzedék-