MTA Tagajánlások, 1911

tagajánlások 1911-ben. AZ I. OSZTÁLYBA TISZTELETI TAGNAK : I. A Magyar Tudományos Akadémia, noha a tudomány és iroda­lom művelésére van hivatva, mindenkor kellően méltányolta a művé­szet jelentőségét a nemzeti művelődés nagy munkájában. Ezt a múlt évi nagygyűlésén is kitüntette azzal, hogy tiszteleti tagjai sorába felvette a magyar képzőművészet nagynevű munkáját Benczúr Gyulát. Erre támaszkodva, szerencsénk van az I. osztályba tiszteleti tagnak ajánlani Gróf ZICHY GÉZA v. b. t. tanácsost, a Kisfaludy- Társaság tagját, a Magyar Nemzeti Zenede elnökét, mint a magyar drámai zene nagyérdemű, legtermékenyebb munkáját. A magyar fajiságot ma egyetlen zeneköltőnk sem szólaltatja meg munkáiban oly tudatosan, következetesen, oly nagy formai kész­séggel és gazdagsággal s a művészi átérzés oly igazságával, mint Zichy Géza gróf. Régi, kisebb műveiben (Egy vár története, zongora­­darabok stb.) ez a magyarság még ötletszerű, átmeneti, episodis­­tikus. De már első dalművén, Alár­on mint egységes stylus, mint alapérzés vonul végig. Alár (első előadása a m. kir. Operaházban 1896 ápr. 11.) erősen romantikus, kivált meseszövésében a fiatal Wagner hatása alatt álló munka. Zenéjét széles, meleg dallamosság jellemzi. A drámai részekben Zichy először próbálkozik modern szö­vésű pathetikus, magyar színpadi dictióval. Nagy zenei értékűek a mű hatalmas, gyönyörűen fölépített együttesei. A munka zenei con­­ceptióján még Verdi és Meyerbeer hatását érezni. Következő művében Roland mesterben (1899 január 10.) kosmopolita tárgyat választ, kissé veristikus mesével, nyilván az akkori Mascagni-Leoncavallo áramlat hatása alatt. A zene a drámai kifejezés könnyedségében, köz­vetlenségében a szerző újabb haladását mutatja. Roland mester színes.

Next