Magyar Figyelő 1912/2

Herczeg Ferenc: Mohács felé

286 Herczeg Ferenc A trencséni rőtbajsza, sovány ember volt. Szegény kis­­nemesnek látszott. Nagycsontu, buzgó lovon ült, csatabot helyett pedig tüskés cseh cséphadarót viselt a kápája mellett. Ő meg valami tótsági urak üzenetét vitte a táborba. Külön­ben kevésbeszédű férfiú volt, néha órákon át sem hallották szavát, ilyenkor összekulcsolt kezekkel ült nyergében és seré­nyen imádkozott. A harmadik, az alföldi, inastermetü, szép barna ifjú volt. Írástudó férfiúnak látszott és bár egy szóval sem mondta, a társai mégis biztosra vették, hogy ő is leveleket visz a táborba, talán magának Lajos királynak kezéhez. Délután még tűrhetetlenebb lett a forróság. A három ügető ló egyhangú ütemben lóbálta a fejét, a három követ pedig unottan ringott a nyeregben. A trencséni ember paripája egyszer hirtelen fölkapta fejét és elnyerítette magát. A másik két ló is nyugtalanul hegyezte a fülét. Fényes fegyverzetű lovas jött szembe velük. Olyan váratlanul bukkant fel előttük, mintha a föld alól ugratott volna elő. Soha még olyan furcsa és félelmetes vitézt nem látott a három követ. Fején a királyi testőrök tollas sisakját, mel­lén az ország címerét viselte, az arca azonban olyan volt, mint a halálfejé. Valami gonosz betegség mérge, vagy talán valami kegyetlen ellenség vasa levágta mind a két ajkát, a szája egyetlen fekete hegedős volt, amelynek közepén csupa­szon vicsorogtak a fogai. A lova sovány és girhes volt, de olyan fürgén szaladt, mintha a lábát nem is inak, hanem acélrugók mozgatnák. A testőr megállította a három magyart. Rikácsoló han­gon, izgatott jókedvvel, a kezeivel hadonászva szólott hozzá­juk. Szemmel láthatólag igen részeg volt. — Siessetek, földiek, siessetek, hogy le ne késsetek a táncról! — kiáltotta. Az erdélyi ember volt az első, aki erőt tudott venni csodálkozásán. — Hol van a király tábora ? — kérdezte. — Mohácson. Huszonötezer vitéz van vele. .. Huszon­ötezer válogatott magyar vitéz . .. Egy közülök fölér tíz ronda pogánnyal.

Next