Magyar Figyelő 1913/3

Följegyzések - A filozófia története Thalestől Platonig

Fel­jegyzések 237 nem társtalan benne. A külföldön igen sok finom tehetség osztozik vele benne, nálunk Magyarországon is vannak társai, akiket nem kell restelnie: Komjáthy Jenő, Justh Zsigmond, Papp Dániel, Cholnoky Viktor és mások. Lakatos László: A filozófia története Thalestől Platónig. Egy nagyon vidé­kies ízléssel kiállított könyv fekszik előttünk. A szerzője vidéki tanár. Tehát joggal féltünk volna a könyvtől, ha nem tudjuk előre, hogy szerzője tíz év előtt egyike volt azoknak, akikről legtöbbet beszéltek mindenfelé. Érdeklődésünk most annál nagyobb, mivel azóta nem hallatott magáról semmit. Húsz éves korában adták darabját, az akadémiától megkoszorúzottan a Nemzeti Színházban. Rákosi Jenő már előre is tapsolt neki és még inkább az előadás után. De viszont ez már magában is elég ok volt arra, hogy azok, akik nem nézik jó szemmel Rákosi minden szépért hevülő örök­ifjú lelkesedését, egyre támadják a szerzőt, nemcsak akkor, ha­nem azóta is, ha erre alkalom nyílt. Hányan vannak, ma talán többen, mint régebben, kis tehet­ségtelenek, kik színházak bejárójánál hangos fecsegésekkel, mások lepiszkolásával vonták először a figyelmet magukra és nem riad­nak vissza az első teljes kudarctól, hanem ököllel, protekcióval, irodalmi erőszakoskodásokkal (mert ilyen is van) dolgoznak tovább az újabb siker nélkül előadott darabokig, egész addig, míg végre is a közönség a nevüket, az irodalmi coteria pedig a jelenlétüket megszokja és lesznek «színpadi szerzők», kik ünnepi számokban nyilatkoznak eljövendő darabjaikról. A mi szerzőnknek, ha a kis egyre megújuló támadásokkal szemben épen a protekcióra lett volna szüksége további pályáján, talán nem kellett volna nélkülöznie e mindenesetre legalsóbbrendű irodalmi segítséget sem (mint fiatal önkéntest egy kis város garni­­zonjában az akkori minisztérium egyik előkelősége személyesen kereste fel gratulációjával), ha legbensőbb énje biztató szóra vágyott volna, meríthetett volna bátorítást a legkiválóbb írók dicsérő cik­keiből, (mily gazdagon tőkésítették volna mások ügyesek az írói előrejutásnak e mindkét, nem megvetendő megindítóját), de ő inkább hallotta a kis elkedvetlenítő támadásokat és húsz éves meggondolatlan, avagy talán nagyon is átgondolt lélekkel, húsz éves korban elért drámaírói siker után egy sokat kifejező előkelő kézlegyintéssel elhárított magától mindent, ami befolyással lehetett volna jövőjére és elment egy kis vidéki városba tanárkodni.

Next