Bangha Béla szerk.: Magyar Kultúra. Társadalmi és tudományos szemle. 24. évfolyam (Budapest, 1937)
1-12. szám tartalomjegyzéke - Tanulmányok - Coudenhove-Kalergi: Nyugati kultúrközösség
MAGYAR KULTÚRA 1931 március «, XXIV. évf. 6. szám Nyugati kultúrközösség Irta: R. IV. Coudenhove-Kalergi gróf (Bécs) Nyugat a salamisi ütközetben született meg, amikor a görög szabadság térdre kényszerítette a perzsa zsarnokságot. Ettől kezdve a görög köztársaságok testvérharca ellenére a nyugati kultúrközösség első formája a hellén és a barbár eszmevilág ellentéte lett. Nyugat és Kelet között ezt a komoly ellentétet elsőnek Nagy Sándor hidalta át a hellenizmussal, amely bölcsője volt a római birodalomnak és a kereszténységnek is. A germánok és az arabok kettős népvándorlásából született meg ismét Nyugat és Kelet, amikor Nagy Károly, Nyugat császára, Harun al Rasidtól, Kelet kalifájától a testvéri üdvözletet megtagadta. Azóta állott egymással szemben ez a két kultúrvilág: Spanyolországtól Lengyelországig a keresztény Nyugat és Marokkótól Turkesztánig a mohamedán Kelet. A középkori világ e kettős megoszlásának Kína és India felfedezése vetett véget: Ázsia e két ősrégi, hatalmas kultúrája akkor lépett először érintkezésbe Európával. Egészen a XX. századig négy uralkodó életformája és kultúrközössége volt a világnak: Nyugat és Kelet, Keletázsia és India. Egy ötödiket a világháború hordozott méhében, amely azóta már Ázsia északi részét és Európa keleti felét tartja hatalmában: ez a bolzsevizmus. Ma a világ öt nagy kultúrkörre oszlik, ezek: a buddhista-konfuciánus keletázsiai kultúra, az indiai brahmankultúra, az anyagelvi-bolzseviki orosz életforma, a mohamedán Kelet és a keresztény Nyugat. Az öt kultúrkörből Kína és India sokistenhívő, Kelet és Nyugat egyistenhívő, Oroszország pedig istentelen. A nyugati kultúrának, amely valamikor meghódította Amerikát és Ausztráliát és győzelmesen nyomult elő Afrikában és Ázsiában is, ma saját hazájában is szorongatottabb a helyzete, mint az arab és mongol vándorlás óta bármikor volt. Mert a bolzsevizmus a maga robbantó eszméivel offenzívába lépett a nyugati kultúra ellen azzal az eltökélt elhatározással, hogy e kultúra alapjait szétveti, az európai vallást és életformát megsemmisíti s ezek örökébe lép, mint egykor a győztes törökök Bizáncnak. Ugyanakkor, amikor az orosz világhatalomra támaszkodó bolzsevizmus alapjában fenyegeti a nyugati kultúrát, Európa egyik legnehezebb belső válságát éli, a reformáció óta a legnehezebbet. Mert a nemzeti sovinizmus a Nyugat eszméje ellen támad s az európai kultúrkört apró nemzeti egységekre készül forgácsolni, amelyek ahelyett, hogy közösen dolgoznának a nyugati kultúra megmentésén, védelmén és fejlesztésén, egymással kelnek birokra. E kettős veszély között, amely kívülről és belülről fenyegeti, kettőzött erővel tör öntudatra a nyugati kultúrközösség gondolata s nemcsak az európai, hanem az egész amerikai és brit világ ráeszmél a nyugati kultúra közös nagy forrásaira, a közös értékekre, amelyeket kiépíteniök, őrizniök és védelmezniök kell; arra a hatalmas összekötő kapocsra, amely egybefűzi őket, ellentétben kicsiny és kicsinyes szempontokkal, amelyek elválasztják. Felébred a legnagyobb, a legfényesebb és a legbüszkébb kultúra öntudata: a mi kultúránké, Nyugaté. * Nyugat sem egy nemzet, sem egy faj alkotása, hanem számtalan északi és középeurópai népé. A nyugati kultúra alapjait a görögök vetették meg, a nyugati vallásét a zsidók, a nyugati politikáét a rómaiak, de a germánok lendülete emelte e hármas oszlopra Nyugatot. Három nagy császár neve jegyzi e fejlődés legfontosabb állomásait: Julius Caesar jegyezte el a római birodalmat a hellén kultúrával, Nagy Konstantin az antik világot a kereszténységgel, Nagy Károly pedig a Nyugat első császárja volt, mert ő olvasztotta össze ezt a keresztény-antik világot a népvándorlás északi győzteseinek lelkével és vérével. Azóta — s ennek már ezredéve — Nyugat hármas bázison áll: az antik kultúra, a keresztény vallás és a lovagi életforma pillérein. A nyugati kultúra egész nagysága, pompája és mélysége csak e három dimenzióban érthető meg kellőkép. Mert egész Nyugat keresztény, azonban nem csak keresztény. Fénye a Sinai-hegyről és az Akropolisról származik. A Nyugat nagy keresztény építőmesterei mellett áll egész sora a kongeniális pogányoknak: Plátótól Goetheig. Az antik, a keresztény és a lovagi szellem együttesen teremtették meg Nyugat kultúráját. Egyes korszakokban, miként a reneszánszban is, az antik hatása erősebb volt; másokban, mint például a romanticizmusban, a keresztény-lovagi szellem dominált. De mindig ennek a három ideának egymásba fonódó fénye világította be Nyugatot: a legjobb és legnemesebb európaiak örök törekvése volt a humanisztikus, keresztény és lovagi ideálok hirdetése és megvalósítása. Az antik világ ideálja a bölcs, a kereszténység ideálja a szent; a lovagi ideál a hős. Mind a három akarja a szabadságot és a fegyelmet. A szabadsághoz mind a három a legteljesebb önuralmat szorgalmazza, éspedig úgy, hogy a bölcset szabaddá teszi a szellem, a szentet a lemondás s a hőst a vitézség. Mind a három a személyiség nemesi rangjára emeli az egyedet, azaz egy egészen különös, a maga nemében egyedülálló mesterművé. Mind a