Pór Antal - Schönherr Gyula: A magyar nemzet története 3. Az Anjou ház és örökösei (1301-1439) (Budapest, 1895)
Pór Antal: Az Anjouk kora - Harmadik könyv. A nápolyi hadjáratok kora - II. fejezet. Endre meggyilkoltatása. Zára veszedelme
Endre ezeket és egyebeket korát meghaladó bölcs mérséklettel tűrte. Tűrte azt is, hogy a tarantoi herczegek, a zavart az országban nevelendők, a királyi tekintélyt csorbítandók, fegyveres csapatokkal barangoltak a királyi javakon és a durazzoi herczeg birtokain, rabolva és pusztítva. Mielőtt föllép, meg akarta Endre várni, hogy a pápai engedély koronázásához megérkezzék, és ő teljes hatalommal rendelkezhessék. Bátyja, Lajos király erélyesen sürgette az ügy elintézését. Most is (1345 ősz elején) Gergely Csanádi püspök, Nagymartoni Pál országbíró, Vörös Tamás ispán, újvári várnagy és Vásári Miklós, a királyi kápolna ispánja Avignonban jártak és eredményesen, mert a szentszék kitűzte a napot, melyen Endre megkoronáztatik. Lehet, hogy ez eredmény következtében, lehet, mert türelme szakadt, Endre letett eddigi mérsékletéről és haragos lelke jelekben nyilatkozott : új zászlajára a királyi czimeren felül bárdot és békét festetett. E félremagyarázhatatlan jelre megijedtek a bűnösök. A császárné, a királynő, Artus Károly és fia, valamint többen mások, kik tudták, hogy a koronázás nem sokára megtörténik, összedugták fejüket és elhatározták, hogy elveszítik őt, még mielőtt a jogart kezébe venné. Nápolyban nem merték tervüket végrehajtani, hanem elmentek szeptember 14-én szerencsétlen áldozatukhoz, ha tetszenek-e neki másnap Urcitella felé kutyákkal és sólymokkal vadászatra jönni ? A mulatság el fog tartani néhány napig, szállásul Aversa, Capua vagy a Terra di Lavoro más helyei kínálkozván. Endre ráállott. Hajnalban elővezették a paripákat; Endre, a királynő s az urak felültek; az egész napon át vadásztak; későn este tartottak nyugovót Aversában. A vacsorát nagy vígan eltöltvén, elhagyták vendégei az álmos királyi párt, mely — meg lévén ágyok bontva — közösen lenyugovék. Az árulók éjfél után egy órakor összegyülekeztek a templom mellett, belopództak a királyi alvó szoba szomszédságában levő terembe, s a teremőr által szólítgatni kezdették valamely ürügy alatt Endrét. Az ifjú fölébredt, ismervén a hívó hangot, ajtót nyitott és fegyvertelenül, fedetlen fővel, rövid zekét öltve magára kiment a terembe. Az árulók legott reá rohantak, hogy leteperjék és megfojtsák, mert babonásan azt hivék, hogy vas vagy méreg nem fog rajta, óvószere lévén a gyűrű, melyet anyjától kapott. A megrémült ifjú a veszedelemben erősen védte magát , tépett hajjal és összekarmolt arczcal, kétségbeesetten segítségért kiáltva, kiszabadította magát a latrok kezéből és hálószobája felé futott, hol fegyverei valának. Mire azonban az ajtóhoz érkezik, be nem juthatott, mert gonosz jegyzője ráfordítáa zárt. Felesége pedig nem is mocczant ágyában és semmit se tett férje megmentésére. Csak Izolda nevű magyar dajkája, hallván fia és ura kiáltásait, kelt ki félénken ágyából és az ablakból jajveszékelt segítségért. Az ő és Endre sikoltásai az egész házat megtöltötték. Hanem a ház a várostól kissé távolabb feküdt, azért is választották e helyiséget, mint czéljuknak legalkalmasabbat, a pribékek, kik megijedve a zajtól és Endre kétségbeesett ellenállásától, tágítani kezdenek. Ekkor a leggonoszabb közülök, Bér-