Magyar Nyelv – 4. évfolyam – 1908.

Szily Kálmán: Az atos-etes képző

A harmadikféle hatás vagy alakulás a dallás nyomán vehető észre, a mi meg török-szerb-magyar-nak nevezhető. A deli, szpáhi, gyömli (gönüllü), kadi, besli, cselebi a török világban nálunk delia-, szpahia-, gyömlia-, kadia-, bestia-, cselebia- és csalápiá­nak mondatott, így lett s maradt fenn mind máig a török bekcsi-ből a bekcsiás (Tsz.). Az i-vel végződő török szó­­a hozzátétellel szerbbé lett s azután némely esetben­­s képzővel tétetett magyar hangzásúvá. Mordi-ból s kaczki-ból is így lett mordiás, kaczkiás; a török csizmedsi-ből meg csizmadia. Idegenszerűség ír le a garaboncziás-ról, derendocziás-ról, kele­dencziás (credentionalis) levélről, valamint a bagázsiás szekérről, Máriás mellett a lázsiás-ról. — Mondta-e a nép a módiásan-­ s meddig mondta, ha mondta, nem tudni. A mióta azonban a módi magyar szóvá vált, azóta módisan-t mondanak : Ajkaj módisan, Selyemkendő csokrosan stb. Fudáz. AMNy. 4.383. lapján a MTsz. pótlékai közt olvasható a „ fudáz, szeleskedik, székely szó". Benne van a régi, benne az új Tsz.­ban. Fudáza, fudázó, fudáz-képpen s a szeleskedik jelentés sem hiányzik. Ennek a székely szónak a mivoltján sokan törhették hiába a fejeket. Nem emlékszem, hogy azért fejtegette volna valaki. Nem is érdemes rá. Kriza ezt jegyzi utána: Futri Kati. Fudáza asszony senki más, mint Markalinak törpe, sánta, rút, loncsos nyelvű nénje asszonya, a­ki öcscset kész lett volna akasztó­fára juttatni. Régen jól ismerhették a székely földön Salamon királynak Markalffal való tréfa beszédének rövid könyvét, ma már talán nem forgatják. Fudáza szülte Fudázó-t, ha van Fudázó, lenni lehet Fudáz is. Ha már egyszer szó esett Markalfról, mondjunk még róla valamit. Valamikor nemcsak a Székelyföldön, hanem egyebütt is jól ismerték ő kelmét. „Salamon király egyszer vadászni ment s lován ülve benézett a Markalf ajtaján, hogy látná ki volna ott benn. Itthon vagyon — felelt Markalf — az egész ember és egy fél és a lónak a feje , és a mennyi feljön, annyi száll alá. Mit mondasz, kérdi S. — Az egész ember én vagyok, ki itt ben ülök. A fél ember te vagy a lovon, a ki ott kin ülsz, és félig lehajlottál, a ló feje pedig annak a feje, a kin ülsz. — Micsodák a mik feljönnek és alá men­nek ? kérdi S. — Markalf mondja: a babok, melyek az én fazekamban forranak." Az okos leánytól­­kérdik az őrségi mesében: „Hát te m­ecczesz húgom? (= mit csinálsz, mit mívelsz.) „Én felallát fozök" (= fel s alá­t = babot; arra czéloz, midőn t. i. forrásközben a bab fel s alá forog a fazékban. Nyr. 2:42.) SZILÁDY ÁRON: Az­­atos, -etes képző. 1904-ben a M. Tud. Akadémia egyik ülésén az állhatatos, alkalmatos, szemérmetes stb. melléknevek kelet­kezésének kérdésével foglalkoztam (Akad. Értés, 15:498). Azt hiszem, már akkor sikerült bebizonyítanom, hogy az addigi magya­rázatnak, mely szerint egyfelől az állhat potentiális igéből lett volna az *állhatat főnév, ebből pedig ez állhatatos melléknév, másfelől­­ a hypothetikus *alkat igéből egy másik hypothetikus *alkalmik ige szár­mazott volna, ebből azután a szintén hypothetikus * alkalmat főnév

Next