Magyar Nyelv – 67. évfolyam – 1971.
Kiss Jenő: Szóképzés és etimológia - Kiss Jenő: Belső keletkezésű és jövevényigéink képzéséről
Árulkodhatik-e a képző az ige eredetéről? Jelent-e, s ha igen, milyen fogódzót a képző egy-egy ige eredetének nyomozásakor? A kérdéskör sokkal bonyolultabb és szövevényesebb annál, semhogy egy mondattal válaszolni lehetne rá. A képző ugyanis bizonyos esetekben önmagában is mutatja és bizonyítja is, hogy az alapszó milyen eredetű. Más esetekben csak utal az eredetre, de nem bizonyítja. Legtöbbször azonban semmit sem mond alapszava eredetéről. A képzők etimológiai tanúvallomásának fölhasználása természetesen nem újkeletű a magyar szófejtő kutatásokban. Annak ismeretében például, hogy honfoglalás előtti jövevényigéink képző nélkül, a honfoglalás utániak képzővel honosodtak meg, cáfolt kétségtelennek látszó szláv eredeztetést már BUDENZ (MUSZ. 618), „hódított vissza" magyar szavakat MIKLOsiCHtól HALÁSZ IGNÁC (Nyr. X, 196, 198 stb.), cáfolt török és német eredeztetéseket az EtSz. (1: 124 arat a., 2: 248 fik a.), a SzófSz., a TESz. stb. Célszerűnek látszik azonban, hogy sorra vegyük és összefoglaljuk a TESz. első kötete alapján az igeképzőknek az etimológiát segítő tanúvallomását, annál is inkább, mert ez még nem történt meg, s bizonyára hasznosítható eredményekkel jár. 3. A jövevényigék. A GOMBOCZ óta közhelynek számít, hogy honfoglalás előtti jövevényigéink képző nélkül, a honfoglalás utániak pedig képzővel honosodtak meg (GOMBOCZ, Nyr. XXX. 1059, BTLW. 193, KCsA. I, 262; BÁRCZI: MNy. XLIV, 81 — 94). BÁRCZI kutatásai lényeges részletkérdéseket is tisztáztak, mégpedig a következőket: Azoknak a honfoglalás utáni igéknek egy részében, amelyekben ma nincsen képző, volt egykor, de különböző helyzetekben "kiesett, s ez analogikusan továbbterjedt; azok a mássalhangzóé végű jövevényigék, amelyeknek végződése valamilyen produktív magyar igeképzőnek felelt meg, nem kaptak külön igeképzőt, mert végződésüket a nyelvérzék képzőnek fogta fel (BÁRCZI: i. h.). BÁRCZI vizsgálata tehát megerősítette GOMBOCZ tanításának lényegét (a fék és a méz, amelyeket BÁRCZI a képző nélküli átvétel biztos példájaként tárgyal, a TESz. szerint nem kétségtelen példák), amelyekként foglalható össze: nincs egyetlenegy olyan honfoglalás utáni jövevényigény sem, amely a képző és különféle analógiás hatások közrejátszása nélkül a puszta idegen igető átvétele volna. E tény az etimológiai gyakorlatban azt jelenti, hogy ha egy honfoglalás utáni tőige idegen eredetét kívánjuk valószínűsíteni, valahogy meg kell magyaráznunk a képző hiányát. Éppúgy, ahogy magyarázattal tartozunk a honfoglalás előtti, török eredetűnek vélhető származékigék képzőjéről is. A jövevényigék meghonosítása az -l (-ál, -él, -ol, -el, N. -ul, -ül), illetőleg az -íroz (-éroz) képzővel történik, vö. pl. abál, affektál, bliccel, csinál, dinsztel, kóstol, N. pucul, trinkül, illetőleg blamíroz, gazsulíroz, N. komandéroz stb. Az -l képző bármilyen idegen nyelvből hozzánk került és kerülő igéhez, az -íroz csak német és csak -ieren végű német jövevényigékhez járul. Ez azt jelenti, hogy jövevényigéink messze túlnyomó része -l képzős. Jól mutatja ezt a TESz.: az első kötetben címszóként szereplő 93 jövevényige között mindössze 9 olyan jövevényige van, amely csak -íroz képzős. Sok -íroz végű jövevényigénknek létrejött -ál képzőcserés párja, ami ismét egyértelműen bizonyítja az -l nagyfokú produktivitását. Abban az eset- 1 Vö. TESz.: „ótörök eredetű igéink... mindig képző nélkül, puszta tőalakban honosodtak meg" (arat a.); vö. még BÁRCZI, Szek.278.