Magyar Nyelv – 73. évfolyam – 1977.
Gáspári László: Adalékok a nominális stílus természetéhez
egységet alkotó képzetkomplexum felszíni jegyei az egyén által kivetített sorrendben követik egymást, Justhnál tértől és időtől determináltan, mert a valóság elemeiből összerakható összkép nem lép túl önmagán, a rész — egész viszonyában az egymásrautaltság szerkezeti vetülete prózaibb: ,,A sálon abban az ízlésben volt tartva, mint Niffor Márfay Anna salonja: nagy virágos kretonnal áthúzott bútorok, tarka tapétás falak. A paliszandre állványokon porczellán virágedények, szobrocskák, kis macskák, kutyák, madarak porczellánból, a sarokban nagy könyvszekrény, a melyben Kotzebue, Marlitz, Birchpfeiffer munkái sorakoztak. A falon családi képek, az asztalon különböző hímzett tárgyak, tálczák, szalmából fonott képkeretek." (Justh Zsigmond: Eusmus. Bp., 1906. 148.) Babits prózája messzebb rugaszkodik a konkrét jelenségektől, és közben összeötvözi a századelő irányzatait. A nominális elemek látszólag lazább hálózata nála a líra közvetlenségét őrzi, s bár a nominális stílus széttördeli a kompozíciót, Babits mégis kísérletet tesz a klasszikus arányosság megőrzésére. Általánosító szerepük következtében gyakorta éppen a nominális elemek hordozzák a maradandó tartalmakat, s nyújtanak valamelyes biztonságot a valóság bizonytalansága helyett. Babits költőibb és ezért a konkréttól távolabbi ábrázolása mögött mindig feltárhatók a mélyebb összefüggések is, melyek egyik formai ismérve a ritmikus ismétlődésben való elrendezés: „És Vilma, Bontó Vilma kísértete — ah, annyi régi est, egy báli éj, egy komoly szó emléke a szép piros ajkakról, (oly komolyan tudott beszélni, oly okosan, nem volt tucatleány) — annyi múlt kísértete, egy virág kísértete, sárosan, fonnyadtan és . . ." (Babits Mihály: Kártyavár, Bp., 1957. 240.) B) A nominális stílus egyébként természetszerűen hozza a prózaritmust s az ezzel összefüggő szubjektivizálódást, gondoljunk például Tamási biblikus mondataira: ,,— Te ember, nyomorúságnak példaképe. | — Te ember: síró játéka az örök Erőnek. | — Te ember: pusztulás az ékességed." (Tamási Áron: Világló éjszaka. Bp., 1966. 51.) C) Nominalitást involvál a ,,style indirect libre" szabálytalan linearitása, a tartam és idő közti ellentét, a formulázatlan feltörő lelki tartalom is. A Kártyavár zaklatott indulatokat árasztó hangulatába nagyszerűen ágyazódnak a nyugtalanságot, belső feszültséget érzékeltető főnévi igenevek: „Közömbös emberek elé állni majd, rendőrség elé, tanúnak, felelni kérdésekre, elmondani a tegnapi éjszakát, hogy mindenki megsejthesse küzdelmeit ..." (Babits i. m. 309). Szabó Dezsőnél az effajta szerkesztés már az expresszionizmus túlfűtött telítettségét árasztja: „Óriási halálrohamok jöttek rá s néha órákig elsétált a Duna mellett. Belevetni magát ebbe a nagy tovazúgásba, elsodródni, meghalni" (Szabó Dezső: Az elsodort falu. Bp., 1944. 176.) .) S ha mindehhez még azt is hozzátesszük, hogy a stílusbeli több szólamúságban a szemantikai és grammatikai síkok egybejátszása a zárt mondatszerkezet fellazulásához vezet (ve. „Bizalmasan mosolygott, rakoncai polgár, mint falusi úrra, akivel tud beszélni a paraszt" (Babits i. m. 270), nem szorul bizonyításra témánk különleges jelentősége. 3. A) A nominális stílus a nyelvtani szerkesztés egyszerűbb, lazább megoldásaival él, miközben a szemantika síkján fokozza az asszociációs feszültséget. a) Ez egyrészt abból adódik, hogy a főnevek a priori jelentései összefonódnak, értelmezik, kiegészítik egymást, nyelvtani szerkesztettség nélküli jelentésláncolatot alkotnak: „Egy lokomotív nekicsapódott egy veszteglő kocsinak. Zörgés és pöfögés. Füst fojtott pillanata. Káromkodás" (Babits i. m.