Magyar Nyelv – 93. évfolyam – 1997.
4. szám - Szemle - A. Molnár Ferenc: Balassa Iván, Szabó T. Attila (1906–1987), Erdély nagy nyelvtudósa
és a területiségi tényezők is. Az ifjúság szókészletének ilyen szempontok alapján is történő vizsgálatával — ismereteim szerint — a kutatások kevésbé foglalkoznak, pedig a szaktudományi vizsgálatok tanulságai az alkalmazott nyelvészet, az irodalmi és anyanyelvi nevelés gyakorlatát gazdagíthatnák, hatékonyságát is növelhetnék. GUTTMANN MIKLÓS SZEMLE Balassa Iván, Szabó T. Attila (1906—1987) Erdély nagy nyelvtudósa Püski, Budapest, 1996. 160 lap Mivel folyóiratunk e száma Szabó T. Attiláról tanulmányokat, méltatásokat közöl, s mivel az ismertetendő könyvről B. GERGELY PIROSKA, Szabó T. Attila tanítványa a Nyr.-ben (1997: 121—5) már hosszabban szólt, itt én csak rövidebben írnék róla. A könyv szerzője, BALASSA IVÁN a debreceni egyetemen végzett és doktorált 1940-ben. Ezután Csűry Bálint ajánlására díjas gyakornoknak Szabó T. Attila mellé került, akit ekkor neveztek ki a kolozsvári egyetem magyar nyelvészeti tanszékének tanárává. Balassa Iván egy év múlva, igaz, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumhoz ment át, majd pedig, amikor Észak-Erdélyt újra Romániához csatolták, visszajött Magyarországra, de Szabó T. Attilával folyamatosan levelezett, tartotta a kapcsolatot. (Az erdélyi tudományos élet akkori megújulásáról, kimagasló teljesítményéről legutóbb. pl. FARAGÓ JÓZSEF: Volt egyszer egy Erdélyi Tudományos Intézet, Helikon ,Kolozsvár, 1997. ápr. 25. 3—4. — Az Intézet magyar nyelvészeti szakosztályát, majd 1944— 1945-ben az egész Intézetet Szabó T. Attila vezette.) Könyve írásakor, amely tisztelgés is a szeretett Professzor előtt, Balassa újra áttanulmányozta Szabó T. Attila munkásságának, életének dokumentumait. Sok adatot kérdezett, gyűjtött a családtagoktól, munkatársaktól, ismerősöktől is. A könyv szövegét pedig előzetesen többekkel elolvastatta, ellenőriztette, így munkája a részleteket tekintve is igen jó kalauz Szabó T. Attila pályájához, az erdélyi magyar tudományos élet vonatkozó részéhez. (Természetesen erdélyi kollégáink alkalomadtán mindezt még tovább bővíthetik, árnyalhatják.) Balassa Iván nyelvészként indult, s noha érdeklődése nemsokára elsősorban a néprajz felé fordult, kapcsolata a nyelvészettel mindmáig megmaradt, a kisebbségbe került magyarság kultúrájával pedig tüzetesen foglalkozott, foglalkozik, így nem érezzük hiányát, hogy nem nyelvész ír Szabó T. Attiláról, annál kevésbé, mert Szabó T. Attila a nyelvészeten kívül számos tudományágat, a néprajzot is művelte. Tekintettel e szám tartalmára is, úgy gondolom, Szabó T. Attila (nyelvészeti) munkásságát a MNy. olvasói előtt nem szükséges bővebben bemutatni. A könyv megteszi ezt, s az erdélyi kéziratos énekeskönyvekről 1926-ban írt tanulmánytól kezdve kiadványok, könyvek, cikkek sokaságát áttekintve jutunk el a magyar lexikográfia monumentális alkotásáig, a ma a 8. kötetnél és az M betűnél tartó Erdélyi Magyar Szótörténeti Tárig. Szabó T. Attila, tudjuk, hosszú évtizedek alatt ennek maga gyűjtötte az anyagát, az első kötetet (AB C, Bukarest, 1975.) pedig egyedül is szerkesztette. Később ebben egy kolozsvári nyelvészekből, részben tanítványaiból álló munkaközösség segítette, amely a Mester halála után is folytatta a munkát. Az SzT. a régi (erdélyi) magyar nyelvnek s az ottani magyarok, németek, románok és a többi nép együttélésének egyedülálló dokumentuma. Olvasmánynak is érdekes, s már eddig is számos tudományág hasznosította, a jövőben pedig erre még inkább meglesz a lehetőség (a történelemre vonatkozóan. pl. HORVÁTH MÁRIA: Benkő-