Magyar Nyelv – 93. évfolyam – 1997.
1. szám - Szemle - Hoffmann István: Kiss Lajos, Földrajzi neveink nyelvi fejlődése
fonalul tud szolgálni a földrajzi nevek etimológiai természetű problémáinak felismeréséhez és megoldásához, s fejleszteni tudja a történeti helynévkutatással foglalatoskodók problémamegoldó gondolkodását" (uo.). A Földrajzi nevek etimológiai szótárát használó szakemberek számára régóta világos, hogy a könyvnek az egyes neveket szótárszerű, tehát egyfajta mechanikus rendben tárgyaló szócikkei mögött szerzőjüknek egységes, kiforrott névszemlélete áll. Ha ez nem így lenne, aligha lett volna arra képes, hogy az évszázadnyi hazai és külföldi etimológiai eredményeket egységes műben fogja össze. Kiss Lajos az egyes neveket meggyőzően korszerű szemlélettel elemzi: más nevekhez való viszonyaikban, gazdag külső összefüggéseikben, azaz a névrendszer, sőt általánosabban a nyelvi rendszer elemeként mutatja be. Ezért nem nagyon hiszem, hogy azokat, akik a FNESz-t sűrűn forgatják, túlzottan meglepte volna, hogy e legújabb munkájában Kiss Lajos a sok ezer névetimológia tanulságai közül az egyik lehetséges szempont, a nevek nyelvi fejlődése szerint csoportosítva gyűjtötte össze az ezzel összefüggő tapasztalatokat, tudnivalókat. Az, hogy a szerző a helynevek fejlődésének nyelvi tényezőit kiemeli a többi közül (s ezzel látszólag szakít az oly szívesen emlegetett névtani komplexitással), természetesen nem jelent semmiféle szűklátókörűséget, hiszen Kiss Lajos joggal gondolja: a helynevekkel kapcsolatos sokféle tudomány eredményeit a legjobban úgy gazdagíthatja, hogy az általa legjobban ismert tudományterület, a nyelvészet eszköztárát felhasználva járul hozzá ahhoz, hogy „földrajzi neveink nyelvészeti interpretációját a jövőben szilárdabb alapra lehessen helyezni: kevesebb legyen az ötletszerűség, a találgatás, és több legyen a tényeken, analógiákon nyugvó megfontolt érvelés" (4). A helynevek nyelvi változását — egyik lehetséges vonatkoztatási rendszerként — a közszavakéhoz méri, viszonyítja. Ez alighanem az egyik legizgalmasabb általános névtörténeti kérdést érinti: a tulajdonnevek nyelvi jellege — s ennek történeti vetületeként fejlődése — miben különbözik a szókincs más elemeitől, illetőleg milyen egyezéseket mutat ezekkel. A helynév—közszó viszonyítást minden fejezetben megtartja, úgy, hogy a tárgyalt helynévi jelenséget röviden közszói példákon is bemutatja, sőt legtöbbször még arra is utal, hogy az érdeklődő hol talál e kérdésekről részletesebb ismereteket. A „Földrajzi neveink nyelvi fejlődése" nyelvi alapanyagát jórészt a FNESz. adja. A szerző néhol azonban jelentősen gazdagítja is az ottani adatokat. Igazi tudós mentalitásra vall, hogy saját korábbi nézeteit sem restell módosítani — se változtatásokat külön részletezve bemutatni — abban az esetben, ha ezzel megnyugtatóbb megoldást tud kínálni, mint korábban (lásd pl. a Gelemekről mondottakat a 9. lapon). A FNESz. jellegéből adódik, hogy döntően településnevekkel illusztrálhatja az egyes változási folyamatokat, de más névfajták is bőven vannak képviselve dolgozatában: víznevek, különféle mikrotoponimák stb. Elvétve még a magyar nyelvterületen kívül fekvő helyek magyar megnevezései közül is idéz példákat (Dancka, Boroszló). (Az itt idézett névpéldákat a precíz névmutató /45—59/ alapján bárki könnyen megtalálhatja a könyvben. A közszavak külön szómutatóban szerepelnek /60—3/.) A tárgyalt helynévanyagot időbeli határok sem korlátozzák. A korai ómagyar korból adatolt helynevekre éppúgy találunk példákat, mint a legutóbbi évtizedekben keletkezettekre (ilyen pl. a kontamináció egyetlen eseteként említett ferencvárosi Dzsumbuj). A vizsgálat természetéből következően persze régi névanyagunk adja a példák többségét. Ezeket — úgy tűnik — a szerző főként aszerint válogatta meg, hogy azokat a változásokat vette figyelembe, amelyek a helynevek mai (normatív) alakjában is megmutatkozó eredménnyel jártak. A mai helynévalakok kialakulása persze csak ritkán történt egyirányú, egyenes vonalú fejlődéssel. Régi okleveleink igazolják, hogy hányféle változaton, ingadozáson keresztül jutott el napjainkig egy-egy névalak. A mai helynevek alaki sokszínűsége pedig azt is megmutatja, hogy e változási folyamatok névrendszerünk minden részletét átjárják korunkban is. Ebben persze nincs semmi meglepő: ahogy a változás a nyelvnek univerzális jellemzője, ugyanúgy érvényes annak egy részére, a helynévállományra is.