Magyar Nyelv – 105. évfolyam – 2009.
3. szám - Szemle - Szabó T. Annamária: A VI. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus nyelvészeti előadásai
FARKAS TAMÁS a Kárpáti (Kárpáthy) családnév történetét követi nyomon a XIXXX. században, és vázolja a családnév-változtatás e korszakra jellemző jegyeit. Ez a történeti csengésű név valójában nem létezett a természetes módon alakult történeti magyar családnévanyagban. (Tudjuk, hogy hegy-, illetve víznevekről nagyon ritkán neveztek el családot.) A Kárpáti név „a névmagyarosítások történetének egyik legsikeresebb alkotása" (153). Ennek oka elsősorban a névben rejlő pozitív konnotációkban keresendő. A néváltoztatók általában szebb, előnyösebb, magyarosabb csengésű nevet szerettek volna felvenni. A Kárpáti név esetében ezt a képzetet még inkább erősítik Jókai pozitív regényalakjai (Kárpáthy János és Zoltán). Fontos továbbá az is, hogy a név nyelvi karaktere sem üt el túlságosan a természetes magyar családnévrendszer többi tagjától: helynév (hegységnév) + -i képző, ami a származás helyére utal, s hangulatában az előkelő, ősi családnév képzetét kelti. JUHÁSZ DEZSŐ szintén a XIX. századi névmagyarosítás kérdésköréhez kapcsolódva vizsgája az -ányifényi végződés morfológiailag kódolt üzenetét a magyarosított családnevek szempontjából és ennek az -ányfény végű helynevekkel való összefüggését. A XIX. századi nemzeti romantika idején a névmagyarosítók gyakran választották az -ányi-ényi képzőbokorra végződő családneveket, mert morfológiailag pozitív konnotációs hírértékkel bírnak; például pozitív történelmi személyiségek (pl. Széchényi, Wesselényi, Bercsényi) viseltek ilyen végződésű családnevet. Mivel a természetes magyar családnévanyagban gyakori, hogy a nevek felépítése helységnév + -i képző szerkezetű, ezért az -ány/-ény végű helynevekhez hozzátoldott -i képző is szép, magyaros csengésű, hangzású családneveket eredményez. Az ilyen -ány/-ény végű helységnevek idegen gyökerűek, leginkább szláv eredetűek, elsősorban a Felvidéken találhatóak (pl. Zsadány, Padány), de ismerünk -ány/-ény végű személynévi helyneveket (pl. Bogdány, Hermány), és törzsnévre is tudunk példát (a Tarján ny-es változata: Tarjány), valamint a Tétény, Koppány, Tárkány stb. nevek is pozitív konnotációjúak, hiszen a magyar őstörténetet idézik. A keresztnévdivatról szól ÖRDÖG FERENC és TAKÁCS JUDIT dolgozata: az előbbi a XVII-XVIII. századi nyugat-magyarországi névadási motivációkat, az utóbbi korunk névdivatját vizsgálja. KECSKÉS JUDIT tanulmánya szintén keresztnevekről szól: a reformkori Magyarországon népszerűvé váló, úgynevezett „nemzeti neveket" rendszerezi: 1. A nemzeti múltidézéshez kapcsolódó nevek (pl. Árpád, Gyula, Jenő); 2. ősi magyar mitológiából való nevek (pl. Ákos); 3. honalapítók, nagy királyok neve (pl. István, Kálmán); 4.1. irodalmi alkotások által felújított név (pl. Piroska); 4.2. reformkori írói névalkotás (pl. Csilla, Tünde). VÖRÖS FERENC ebben a kötetben megjelent dolgozata a felvidéki magyarok XX. századi névváltozását a politikai változások tükrében vizsgálja. A „Területi és társadalmi nyelvváltozatok a történetiség fényében" a tanulmánykötet második része. ZELLIGER ERZSÉBET két nyelvatlasz összehasonlító vizsgálata alapján ered a nyelvi változások nyomába. Három északi palóc falu: Nyitragerencsér, Barslédec és Nagyhind 22 nagyatlaszos adatát veti össze morfológiai és fonetikai szempontból a SÁNDOR ANNA által szerkesztett regionális atlasz (A nyitravidéki nyelvjárások atlasza) adataival. (A két atlasz készítése közötti időbeli távolság megfelelőnek bizonyult a nyelvi változási tendenciák kimutatásához.) A kutató előfeltevése az volt, hogy erős nyelvjárási egyszerűsödés ment végbe a standard, illetve a regionális köznyelv irányába. A változást az -l igeképző alakulásán vizsgálta. A legarchaikusabb Barslédec nyelvhasználata maradt, de a kutatópontok nyelvében valóban egyszerűsödés következett be a standard irányába, másfelől azonban bizonyos nyelvjárási jelenségek felerősödése is érzékelhető.