Magyar Nyelv – 113. évfolyam – 2017.
2017 / 2. szám - Simon Gábor: Áttekintés a műfajkutatás tendenciáiról és lehetőségeiről: útban egy kognitív szemléletű műfajelmélet felé
Áttekintés a műfajkutatás tendenciáiról és lehetőségeiről: Útban egy kognitív... 147 nem kíván a partikuláris szövegek, művek vizsgálatához fordulni, hogy elkerülje az általános érvényű problémafelvetés módosulását, szűkítését. Van ugyanis egy egyszerű, de annál nehezebben feloldható paradoxona a műfaji kutatásoknak: a konkrét alkotások vizsgálata sematikus és reflektálatlan műfaj értelmezést implikál, ugyanakkor a vizsgálat végén annak megfelelően kerül kifejtésre a műfajkoncepció, hogy milyen szövegeket vizsgáltunk, és mit tekintettünk azokban előzetesen műfaji jellemzőknek. Tehát míg metatudományos szinten metafizikai problémába ütközünk, a tárgytudományos vizsgálódásban a körkörösség hibájába esünk. A körből kilépni megítélésem szerint úgy lehet, hogy azt hermeneutikai körként értelmezve először a műfaj fogalmát tesszük reflexió tárgyává, hogy annak alapján munkadefiníciót dolgozhassunk ki a műfaj kategóriájára. A további kutatásokban e meghatározás érvényét lehet majd vizsgálni. A műfajelmélet mint autentikus megközelítési mód mellett érvel kommentárjában Hayden White (2003) is. Legfőbb érve, hogy a műfaji besorolás nem csupán meghatározást jelent (mi egy szöveg műfaja), de értékelést is (milyen értékű a szöveg, ha ez a műfaja), és az utóbbi attitűd az, amely leginkább felelős a műfaji kutatások elmélettel szembeni ellenállásáért (elméletérzéketlenségéért), hiszen a kritikai viszonyulás alapjának választott műfajfogalom támadható (White 2003: 598). Ha azonban megkülönböztetjük a műfajkritikát a műfajelmélettől (1. még Prince 2003: 455; Miller 1984: 151), beláthatjuk, hogy a történeti megközelítés csupán a műfajok alakulását mutatja be, de nem tesz fel kérdéseket a műfaj különböző értelmezéseire vonatkozólag (WHITE 2003: 599). Vagyis nem az elméleti megközelítés problematikus, hanem annak elutasítása, a műfaj fogalma esetében ugyanis elsődlegesen az elmélet illetékes, éppen a fent bemutatott metafizikai problémakörből következően (White 2003: 600, 602). A műfajiság arra irányítja a figyelmünket, hogyan, milyen struktúrák és folyamatok révén tud egy szöveg reprezentációt kínálni számunkra - vagyis nem csupán eszköze a művek tanulmányozásának (ez az interpretációs funkció), hanem egyben a szövegvilágok kialakulásának, a művé válás folyamatának vizsgálatába is bevonja a kutatót (WHITE 2003: 613). Mindezek alapján ebben a tanulmányban a műfaji kategória reális létezése mellett érvelek az irodalomtudomány műfajelméleti hagyománya (2.), majd a műfajfogalom más diszciplináris vetületeinek áttekintésével (3.). A nyelvtudományban alkalmazott műfajfogalom sokszínűségét külön szakaszban részletezem (4.), a műfaj létmódjának filozófiai dilemmájára pedig a konklúzióban (5.) térek vissza. 2. Az irodalmi műfajelmélet tendenciái. Noha a műfaj fogalma jóval azelőtt kialakult, hogy elkülönülő tudományterületekről beszélhetnénk, a diskurzus hosszú ideig az irodalmi művek jellemzésének kategóriájaként kezelte. Az angolszász tudományosság a genre theory kifejezéssel illeti a kutatási területet, ugyanakkor a genre terminus későn jelenik meg; eredetileg a kind főnevet használták, amely a kin ’rokonság, rokon’jelentésű névszói tőből ered, vagyis a műfaji besorolás művek rokonságára utal, de nem genetikai értelemben (azzal a filológia, a textológia foglalkozik), hanem poétikai tekintetben, egyfajta csoportos viselkedésre utalva. A genre terminus a 18-19. század fordulóján honosodik meg az angolszász diskurzusban; az egyik elképzelés szerint a latin genus ’fajta, osztály’ jelentésű