Magyarország, 1901. január (8. évfolyam, 1-27. szám)
1901-01-31 / 27. szám
Budapest, 1901. csütörtök, január 31. MAGYAROK, SZAG ben, a Magyarországban tévedésből állott az, hogy a két nemzetiségi kerület és a nagyobb városok megkülönböztetett szubvencziója után, a tervezett 100.000 forint országos segélyből fenmaradó 35.000 frt. a vándortársulatok közt szándékoltatik feloszlatni. Vándor- vagy úgynevezett repülő színtársulatokat, ámbár azokra feltétlen szükség lesz, az albizottság jelenleg javaslatba sem hozott. A 35.000 frt. évi segély elsősorban a tervezett 6 vagy 7 állandó színházon felül létesítendő 16 kerületi színtársulat közt lenne kiosztandó s csak másodsorban s kisebb mértékben a repülő társulatok közt. A kerületi rendszer államsegély nélkül nem is alakítható meg s arra azok az igazgatók, kik a szabad versenyből ki lesznek ezután zárva s fix helyekhez kötve — feltétlen igényt tartanak. A kontemplált jelenlegi 35.000 frt szubvenció ezen 16, szintén nagy feladatokat megoldandó társulatnak alig lesz elég, de az albizottság egyelőre többet nem irányozhatott elő, nem akarván a a kinyerhetőnek tartott 100.000 frt. államsegélyt túlkövetelésekkel kockáztatni. Teljes tisztelettel Pázmándy Dénes. (Uj eredeti bohózat.) Rudnai Győző, a Művészvilág szerkesztője, ismert jeles fiatal iró, Felemás vő czimen egy uj háromfelvonásos bohózatot nyújtott be a Magyar Színházhoz. A darab harmadik felvonása a budapesti lóversenytéren játszik, mely út miben érdekesen illeszkedik a darab keretébe. Szerző darabját ma olvasta fel a Magyar Színház igazgatóságának, amely az újdonságot az utószezonban mutatja be. (Ej müvészestély.) A vasúti és hajózási klub vigalmi bizottsága szombaton, február 2-án művészestélyt rendez. A 8 számból álló műsor szerint közre fognak működni: Semsey Mariska, Z. Bárdi Gabi, Bartókné-Goldmark Kornélia, Breuer Éva, Hermann Erzsike, Horváth Irma urhölgyek, Gál Gyula, Polónyi Elemér, Benedics Kálmán, Pfeiffer József, Goldmark Sándor és Mathis Nándor urak. A művészestélyre a Klub összes helyiségei rendelkezésre fognak állani. Utána táncz következik. Kezdete 9 órakor. (Gyemekszínház.) A fővárosi »Gyermekszinház» előadásai általánosan közkedveltségnek örvendenek olyannyira hogy minden egyes előadás teljesen zsúfolt ház előtt folyik le. Holnap csütörtökön ,a budapesti tanítók árva alapja javára- egyelőre utoljára kerül színre az oly kedvelt Aranyhajacska az árvaleány vagy az anya áldása. Szombaton adják először a Babszemjankó tündérregét. Jegyek már délelőtt kaphatók, az előadás fél 5 órakor kezdődik. (Jogos kritika.) Albert Carré, a párizsi Opéra Comique igazgatója a minap a következő levelet kapta: Paris, jan. 21. Carré úr! Már régóta ígértem családomnak, hogy elviszem az Opéra Comiqueba. Tegnap ezt az ígéretet meg is tartottam. Louiset adták. Négy jegyet vettem 24 frankért, ezért három napig dolgoztam, csak ngy keresek három nap alatt, ennyit, ha ez idő alatt se eszünk se iszunk. Ellenben az az élvezet, amelyet nekünk ez az előadás nyújtott, nem ért meg 24 garast sem. Ön ezt jobban tudja, mint én, de azért mégis kifejezést akartam adni annak a reményemnek, hogy ön igyekezni fog arra, hogy, kellemessebb emlékeink legyenek Francziaország második színházáról, s élni fog, azzal a jogával, hogy (egy másik darab előadására) szabad jegyet fog adni nekünk, mert lelkemre — mondom, csak úgy lehet a kidobott pénzért kárpótolni bennünket. Ebben a reményben kérem Önt, uram, fogadja tiszteletteljes üdvözletemet. E. Petit, lakatos munkás. Páris, Remeau-utcza 4. Carré az Opéra-Comique legközelebbi előadására négy szabadjegyet küldött a kritikus lakatosnak. A szóbanforgó darab különben az M. Kir. Operaházban is szire fog kerülni. (A Grünfeld-Berkovits-Rékad-Bürger) vonósnégyes társulat február hó 3-ára hirdetett kamara-hangversenyét Bürger tanár betegsége folytán február 10 ére kénytelen halasztani. Úgy e hangversenyre szóló bérletjegyek, valamint a váltott jegyek február 10-ére érvényben maradnak. — Jegyek e hangversenyre Rózsavölgyi és Trsa udvari zenemű- kereskedésében (Kritof-tér) válthatók. — (A Budai Zeneakadémia) ez évadban második egyesületi hangversenyét rendezi február 2-án a szék.-fővárosi (budai) vigadó nagytermében Szantner Zsigmond zeneigazgató vezetése mellett. . TÖRVÉNYSZÉK. * Hamis nyugták. A büntető-törvényszék egyik itélő-tanácsa dr. Bakonyi Kálmán biró elnöklete alatt ma harmadszor fogott Szőnyi Richárd bünpörének tárgyalásához, aki a kassa-oderbergi vasutat hamis nyugták segítségével tetemes összeg erejéig megkárosította. Legutóbb azért halasztották el a tárgyalást, mert némely felderítetlen körülményt tisztába kellett hozni, a vádlott osztályán végzett teendők tekintetében. A bíróság megbízta dr. Maksziányi Dezsőt, a társaság jogügyi titkárát, hogy állapítsa meg a társaság iktatókönyvei alapján, hogy ha azok az iratok, amelyeket Szőnyi bűnös manipulácziójának palástolására használt, ha rendes útón intézte volna, mely kimutatásban szerepelnének, s várjon rendes utón kerültek-e az irattárba, hány fuvarlevelet csatolt egyikhez-másikhoz ? A tárgyalás során dr. Maksziányi beszámolt ezekkel a pótlásokkal, mely szerint ezek az iratok nincsenek az irattárban, azokban a kimutatásokban sem szerepelnek, ahová be kellett volna vezetni, a fuvarlevelek sem voltak feltalálhatók. A bizonyítási eljárást délben befejezték, a perbeszédek is elhangzottak s a bíróság az ítélethirdetésre újabb határnapot tűzött ki, február ha 6-ik napját. * Vicrmális összeütközés. Négy év előtt nyáron a Budapest-szent-lőrinczi vasút vonalán összeütközés történt. A Szent-Lőrincz felől jövő vonat ütközött össze azzal, amelyik Budapestről Szent-Lőrincz felé indult. Az összeütközés következtében Szabó Samu fékezősúlyosan megsebesült, két kocsi pedig elpusztult. A vizsgálat befejeztével Ungár Jakab vonatvezetőt vád alá helyezték, mert ő indította el a vonatot, mielőtt bevárta volna a jelzést, hogy szabad a vonat. A pestvidéki törvényszék Bánó József bíró elnöklete alatt ma tárgyalta Ungár bűnpörét. A vádhatóságot dr. Horváth János alügyész képviselte, a vádlottat dr. Fried Vilmos védte. A bizonyítás során a vádlott azzal védekezett, hogy a vonaton hibás fékező készülék volt s hogy ő abban a hiszemben indult a szentlőrinczi állomásról, hogy Budapestre ér, mielőtt a másik vonat onnan elindult volna. A bíróság meghallgatván a vád- és védbeszédet, Ungár Jakabot, dr. Fried által felsorolt enyhítő körülmények figyelembe vételével csupán száz korona pénzbüntetésre ítélte. * Nyuly Mihály pere a Kúrián. A legfelső bíróság első büntetőtanácsa is foglalkozott Nyuly Mihály dolgával, aki a múlt év január harminczadikán agyonlőtte Horváth István ügyvédet. A budapesti esküdtbíróság tárgyalta a szenzácziós bűnügyet s fölmentő ítéletet hozott. A Kúrián Székács Ferencz bíró referálta a pert. Az előadó megjegyezte, hogy elsősorban is az a kérdés, vájjon visszautasítsák-e a királyi ügyész semmiségi panaszát, vagy pedig főtárgyalásra tűzzék ki az ügyet. A közvádló ugyanis azért jelentett be semmiségi panaszt, mert az »esküdtekhez intézett kérdések törvényellenesen voltak föltéve (427. §. 4. pont.)« Ezt azonban a legfelső bíróság azzal a megokolással, hogy a közvádló a kérdések föltevése ellen nem szólalt föl azonnal, hanem csak három nap múlva adta be panaszát, tanácsülésban visszautasította s igy az esküdtszék fölmentő ítélete jogerős lett, nyújtotta alamizsnát elfogadni, de száz és száz magántisztviselő nyomorog állás nélkül s szégyenérzetében nem veszi igénybe az emberbaráti szeretet adományait. A kormány a tisztviselők nyomorán enyhítendő, e czélra sorsjáték rendezését engedélyezte. Ezen sorsjátékot önkezelésben rendezzük sok értékes nyereménynyel és kedvező játéktervvel. Mennél több sorsjegyet sikerül elhelyeznünk, annál több nyomorgó kortárson tudunk segíteni. Meg vagyunk győződve, hogy segélyt kérő szavunk visszhangra talál száz és száz érző szívben. ** A Kassai Kör most bocsátotta ki belépésre szóló felhívásait. A kör elnöksége felkéri mindazokat, akik tévedésből ily felhívást nem kaptak s a körbe belépni óhajtanak, hogy ebbeli szándékukat a kör elnökével, Szabó János építész úrral, vagy a kör titkárával, Wilhelm Frigyes úrral közöljék. A kör a jövő hó folyamán nagyszabású hangversenynyel egybekötött jótékonyczélú mulatságot fog rendezni. EGYESÜLETEK. ** A magyar építőmesterek egyesületének építőmesteri szakosztálya holnap, csütörtökön délután 5 órakor ülést tart a következő napirenddel: I. Felterjesztés a minisztériumokhoz a munkanélküliek foglalkoztatása czéljából, olyképpen, hogy a tervbe vett építkezések árlejtését mielőbb kihirdessék. II. Az uj műegyetemi épület megkezdésének sürgetése. III. Vállalati feltételek. IV. Esetleges indítványok. ** Az »Eötvös-alap« országos tanítói segélyegyesület 1. évi február hó 2-án, délután 5 órakor a Magyar Tudományos Akadémia kistermében a megdicsőült Eötvös József báró halálának 30-ik évfordulója alkalmából emlékünnepélyt rendez, melyre a tanügy iránt érdeklődő nagyközönséget meghívja. Az ünnepély programmja: 1. Ének. Előadja a paedagógium ifjúsági daloskör. 2. Elnöki megnyitó beszéd. Tartja Halász Ferencz, min. osztálytanácsos. 3. Ünnepi beszéd. Tartja dr. Pap Ferencz, tanár. 4. Alkalmi költemény. írta és előadja Móra Ferencz, tanárjelölt. 5. Elnöki zárszó. 6. Ének. Előadja a paedagógiumi ifjúsági daloskor. ** A Magántisztviselők Őrséges Szövetsége a következő sörök közzétételére kért fel bennünket: Éhező és nyomorgó embertársaink ezreinek segélykiáltása hangzik fel napról-napra. Munkabíró emberek, kik a gazdasági válság folytán kereset nélkül nyomorognak, kénytelenek az emberbaráti szeretet VIDÉK. Polgármester-választás Lőcsén. Lőcsei tudósítónk Írja: Lőcsén a polgármesteri állás Szőnyei Kálmán elhunytával megüresedett. A polgármesteri szék f. hó 26-án Raisz Aladár megyei alispán elnöklete alatt tartott tisztújító közgyűlésen lett betöltve . Bojárszky Béla polgármester-helyettest választották meg. Említésre méltó,hogy Lőcse város eddigi polgármesterei mindig evangélikus vallásuak voltak, ezúttal azonban a megválasztott polgármester róm. kath. vallásu. Heves város derék takarékpénztára a városnak ártézi kutat furat. Már el is kezdte Goldstein Gábor vállalkozó a fúrást a »Milleniumi téren«. Ha nem sikerül, akkor három mélyfúrású kuttal kárpótolja a várost 7000 koronáért. A nyers munkát a város teljesíti. 9 NYEST-TÉR,, Ezen rovat alatt közlöttekért a szerkesztőség nem vállal felelősséget. Mesteri szavassal és saját módszerük szerint készítettek különleges teli kabátokat, salon- és utczai t . ruhákat. . . * Karácsonyi és Társa úri szabók IV., Muzeum-körut 30. Kiadó V., Váczi-körut 46. szám alatti házban 2 hat-hat utczai szobából álló lakás. 3VEUHAUS SAMU és HECHT ERNESTINE Budapest, jegyesek, Szájpadlás nélküli fogak Fölöslegessé teszik az ínylemez használatát. A szálból kivenni nem kell, nem is lehet. Számos elismerő levél. Jótállás WELLNER GYULA : fogak feszitésében. VI. képlelet Andrássy út 38. szám, 1Y0Y17. Tekintettel a fővárosban ismételten előforduló vizmizériákra, a „Mohai Ágnes“ forrást, mintcsiranyentes, tiszta, természetes szénsavdús asztali ásványvizet, mely minden infekcziós betegségtől megóv, ajánljuk a t. közönség szives figyelmébe. A „Mohai Ágnes“ forrás vize budapesti háztartások részére l°/io lit. palackokban 36 fillérért beszerezhető, az üres palackért 8 fillér térül vissza, ár tekintetében olcsóbb tehát minden más forgalomban levő mesterségesen készített víznél, sőt a szódavíznél is. Kapható minden jobb fűszerkereskedésben. A Mohai Ágnes forrás kútkezelőség. , 12733