Magyarország, 1901. május (8. évfolyam, 103-128. szám)
1901-05-11 / 111. szám
BUDAPEST, 1901 MÁJUS II.SZOMBAT -VIIl. ÉVFOLYAM III. SZÁM Előfizetési év: negyedévre 7 Korona, egész évre 28 korona. Egyes széniéra helyben 8 fillér, vidéken 10 fillér. Főszerkesztő Holló Lajos. Szerkesztőségi és kiadóhivatal ,Teréz-körut 19. szám Hirdetések nonparellje számítással díjszabás szerint. A „Turul“ czipői, Budapest, május 10. Értjük és osztjuk azt a felháborodást, amelyet a temesvári czipő-gyár ügye keltett a közvéleményben. Ez a gyár, amely a kereskedelmi miniszter közreműködésével keletkezett, amely, amint üzemét megkezdi, 35.000 korona évi szubvenciót húz a magyar államtól , tömegesen szállítja be az osztrák mödlingi gyártmányú czipeket és árasztja el vele az ország piaczait. És amikor ez az eljárás napfényre kerül, általános meglepetésre azzal áll elő, hogy—joga volt hozzá, a kereskedelmi miniszterrel kötött szerződése egyenesen felhatalmazza az ilyen eljárásra. Úgyhogy az osztrák áruknak a magyar ipar égisze alatti ilyen beözönlését csak úgy lehetne meggátolni, ha a cég ezenfelül még valamely visszaélést is követett volna el. A kereskedelmi miniszter most azon fáradozik, hogy kiderítse, követett-e el ilyen visszaélést a temesvári «Turul»-gyár, vagy nem ? Amint tegnap már említettük, ez a kérdés azon fordul meg, hogy a «Turul» szegedi elárusító helyére Mödlingből hozatott 19 méter mázsa osztrák gyártású czipen rajta van-e a «Turul» védjegye ? Érkezett-e erre nézve a kereskedelmi minisztériumba hivatalos értesítés, nem tudjuk, minket azonban olyanok, akik a kérdéses czipöket látták, arról értesítenek, hogy a czipökön a «Turul»-nak hivatalosan megállapított, bejegyzett védjegye és neve nincs rajta, hanem csupán egy madár van a czipőkön, amelyről azonban bajos megállapítani, hogy turult ábrázol-e, vagy nem ? Már ebből az eljárásból is megállapítható a mödling—temesvári czipőgyártulajdonos teljes rosszhiszeműsége. A miniszterrel kötött szerződésének azt a pontját, hogy az osztrák gyártmányt nem szabad magyar gyártmány gyanánt eladnia, direkt nem szegi meg, csupán kijátszsza. Olyan jelt alkalmaz mödhingi gyártmányaira, amely a közönség megtévesztésére alkalmas. A közönség, látván a czipőkön a turulhoz hasonló madarat, magyar gyártmány gyanánt veszi meg a mödlingi gyártmányt. Hogyne ? Hiszen a »temesvári magyar Turul-czipőgyár« elárusító helyiségeiben vásárolja e czipőket, így aknázza ki az osztrák élelmesség a magyar iparpártolási lelkesedést arra, hogy a saját gyártmányainak nagyobb kelendőséget biztosítson. És, valljuk meg, a kereskedelmi miniszter ehhez az eljáráshoz, akaratlanul és öntudatlanul bár, de segédkezet nyújtott. Hogy lehetett az osztrák gyárossal olyan szerződést kötni, amely megengedi, hogy a magyar bolt cégére alatt, ha ideiglenesen is, osztrák árukat árulhassanak ? Még ha el is tekintünk az anyagi kártól, már maga az a tény, hogy a miniszter közreműködésével megalapított magyar gyár boltjaiban osztrák árukat árusítanak, alkalmas arra, hogy a közönségben a hazai iparpártolás őszinteségébe vetett hitet, bizalmat lerontsa. A szerződés szövegét nem ismeri a közönség, az csak azt látja, hogy magyar czégér alatt másfél éven át osztrák czipőt sóznak a nyakába. Ez az idő teljesen elégséges arra, hogy fölkeltse bizalmatlanságát minden, a hazai ipar hangzatos jelszavába öltözködő mozgalom iránt, így rántja ki a kereskedelmi miniszter a magyar közönség hazafias iparpártolási felbuzdulása alól az erkölcsi alapot. De az anyagi kárt sem lehet figyelmen kívül hagyni. E lapok hasábjain, szakértő kezekből, több ízben ki volt fejtve, hogy az iparalapításnak és az iparpártolásnak az a formája, amelyet a temesvári «Turul» czipőgyár megalapításakor választott a miniszter, milyen romboló hatással van a magyar kisiparra. Nem kicsiny kérdés ez! Magyarországon körülbelül 30.000 kisiparos czipész van, úgy, hogy ha ezek családtagjait is számítjuk, kiderül, hogy mintegy másfélszázezer ember él ebből az iparból. A nemzeti népesség e jelentékeny kontingensének exisztenciája van veszélyeztetve a gyáripar által. Sokszorosan fokozódik e veszély, ha a gyáriparnak módjában áll gyártmányait detailszerűen elárusítani. A temesvári gyár az ő «Verkaufstelle»ivel ezt a veszedelmet hozza a nyakukra, városról-városra, legújabban Szegedre. És most kiderül, hogy még nem is a magyar, hanem az osztrák gyáripar termékeivel zúdul a pusztulás árja szegény kisiparosainkra ! És történik ez a magyar ipar cégére alatt, a miniszter elnézésével és hozzájárulásával, a magyar közönségnek a hazai ipar iránt tanúsított lelkesedésének fölhasználásával! És itt nem szolgálhat mentségül az, hogy az egész inváziója a mödhingi áruknak csak ideiglenes, mert hiszen az az egy, vagy másfél év, amíg ez az invázió tart, éppen elégséges egy város kisiparosait kipusztítani. Méltatlanabb czélért igazán nem lehetett volna feláldozni a hazának e derék, munkás, küzködő polgárait. A kereskedelmi miniszter ez ügyben aligha kerülheti ki azt a vádat, hogy felületesen, nem a kellő óvatossággal és körültekintéssel járt el. Pedig a jelen esetben ez kétszeres kötelessége lett volna, mert itt arról volt szó, hogy egyik iparág, a gyáripar kedvéért a legérzékenyebben kell sújtani egy másik iparágat : a kisipart. Amikor ő oly ridegen elzárkózott ezeknek siralmas, megható panaszai elöl, azt kellett hinnünk, hogy teljesen tisztában van a dolgával, hogy egész exacte biztosítja a magyar ipar érdeked, holott csak az osztrák iparnak tett — ismételve hangoztatjuk, hogy öntudatlanul — egy nagy szívességet. Ha ezt a vádat el akarja magáról hárítani és az elkövetett hibát jóvá akarja tenni , a legerélyesebb intézkedésekhez kell nyúlnia. A mödlingi temesvári gyárosok rosszhiszeműsége azzal a rejtélyes madárral, a Turul-utánzattal kétségtelenül megállapítható, azt tehát meg kell torolni. Meg kell akadályoznia továbbá, hogy az osztrák áruknak részletes árusítása a Turul czége alatt tovább folyjék. És végre — és ez a legfőbb— nyissa meg füleit a kisiparosok jajszavának. Higgye el, hogy azzal, ha egy gyár fölállításával egypár száz munkásnak kenyeret ad, de ezernyi ezer önálló kisiparosnak kiveszi a szájából a kenyeret, nem tett jó szolgálatot a hazai ipar ügyének. Vonja le magának a mostani esetből azt a tanúságot, hogy ne szövetkezzék az osztrák gyárosokkal; ellenségeink azok nekünk, jót azoktól nem várhatunk, még ha az ősmagyarok szent madarát használják is czimerül. Keresse föl inkább támogatásával, jóakaratával, szubvencziójával a magyar kisipart: sok ezer derék honpolgárt ment meg vele a hazának. X. M. Lapunk mai száma -22 oldal. Küzdelem az inkompatibilitás körül — A Magyarország tudósítójától. — Budapest, május 10. Széll Kálmán már ismeri Tisza Kálmán módosításainak tartalmát. Gróf Tisza István már a múlt héten adta át azokat Széll Kálmánnak, kivel akkor abban állapodott meg, hogy a hét szerdáján fog vele azokra vonatkozólag tárgyalni. Szerdán azonban a Ludoviczeum ünnepe miatt e konferenczia mára halasztatott, ma azonban Tisza István gróf táviratilag értesítette Széll Kálmánt, hogy csak holnap térhet vissza a fővárosba és így az értekezlet is csak holnap lenne megtartható. Ennek következtében csak holnap dőlhetne el Tiszáék és Széll között, Tisza Kálmán módosítványainak sorsa. Valószínű, hogy már a szabadelvű párt holnap esti konferencziáján kész megállapodásokkal fognak előállhatni, mert komolyan senki sem hisz abban, hogy Tisza Kálmán be is váltja a fenyegetését. Ő és kevés embere nagyon jól tudják, hogy csak éppen a kormánypártban érvényesülhetnek még, mert másutt mindenütt már rég elvesztettek minden tekintélyt. Jellemző a helyzetre nézve egyébként az, hogy éppen ma kolportálták Bánffy Dezsőnek egy mondását, melyet a volt kormányelnök állítólag a napokban tett volna. A hír szerint Bánffy örült azon, hogy Tiszáék ily furcsa helyzetbe jutottak a szabadelvű pártban, mert közvetlenül Széll Kálmán hivatalba lépése után felajánlotta nekik, hogy vele együtt csináljanak oppozíciót Széli ellen. Tisza Kálmán akkor előbb hat-hat, majd két havi gondolkozási időt kért, és amikor az