Magyarország, 1902. május (9. évfolyam, 104-129. szám)

1902-05-03 / 105. szám

A léghajók mind magasabbra emelkedtek. A «Meteor» 40­00 méter magasságban —17 fok hőmér­­sék mellett úszott irányát Pomáz felé, ott azután irányát megváltoztatta s keletre fordult. Tizenegy óra után a Meteor utasai a hideget nem birván ki to­vább, Hatvanban leszállónak. A főherczeg és két kísérője a legjobb kondiczióban érkeztek meg s az el­ő vonattal Bud­pestre jöttek. A hörul szintén a főherczeg hajójának útját irta le 3­00 méte­r magasságban —18 fok hőmérséklet mellett. Ennek az utasai Jurán szállottak ki 10 óra 45 perczkor, s már dé­len Budapesten voltak. A kghajósokat semmi baleset nem érte. Este 9 órakor Lipót Salvator főherczeg kíván­ságár­a az Országos Kaszinó külön termében ban­,­kelt volt. Az első fogás után Konkoly-Thege Miklós fel­­köszöntötte a királyt és a főherczeget. Lipót Sal­vator főherczeg kijelenti, hogy örömmel támogatta és fogja támogatni e tudományos klubot s a klubra űritette poharát. A Turul útja. — Liszm­ay-Damo Tihamér elbeszélése. — Reggel hét óra volt, amikor a főherczeg légha­jója, a Meteor fölszállott, vele egy időbe kellett volna fö szállnia a Tur­ulnak is, azonban az uj hajó még ne­m volt tökéletesen egyensulyozva s igy amíg a kellő számú survival, a homokzsákokkal ellátták, néhány perez elmúlt. Hét óra öt percz volt, amikor a léghajó köteleit tartó katonák a parancsszóra eleresztették a tartó köteleket s a léghajó nyilsebesen emelkedett föl­felé. Meg sem rebben ilyenkor a kosár, szinte ab­szolút nyugalom honol a magasságban. Hirtelen tá­rul föl a szem előtt a széles, nagy látóhatár s mint egy pompásan színezett térkép terül el a vidék az utas szemei előtt. Fák, utak, kertek, vetéstáblák tisztán, éles körvo­­na­l­ban tárulnak a szem elé s a magasságból pompásan tájékozhatja az ember magát. Pontosan tudja mily községek fölött száll el a léghajó s az ismerős vidékekre azonnal ráismer. A házak, hegyek, dombok már nem látszanak ilyen tisztán. A hegyek eltörpülnek s az építmények körvonalai lassan összefolynak a szem előtt. A Turul hirtelen szökött föl 250­0 méter magas­ságba s csöndesen úszott Ó­ Buda fölött. Körülbelül az Aquincum fölött értük utol a Meteort, a lóher­­czeg léghajóját, amely azonban csak körülbelül 1500 méter magasságban lebegett. A magasságban kalap­lengetve üdvözöltük egymást, miközben a Meteor lassan Pomáz-Visegrád felé ingott, mig a Turul a teljes szélcsöndben egy helyen vesztegelt. Ekkor Hinterstosser kapitány kidobott néhány zsák homo­kot s a Turul felszökött 3000 méter magasságra, hogy légáramlatot találjon, amely tovább vigye. És csakugyan, igen lassan bár, de irányt változta­tott a léggömb s az újpesti vasúti hídnál átkelve a Dunán, körülbelül a külső körút irányában kezdett mozogni. Az előrehaladás azonban, a majdnem ab­szolút szélcsöndben igen lassú volt. Két órá­t úszott a levegőben a Turul­s alig lett hosszirányban néhány kilométert. A kapitány még magasabb régiókba eresztette a hajót. Már körülbelül 4000 méter magasságban úsz­tunk ekkor. A hideg nagyon is érezhetővé vált. A légmérő higanya összezsugorodott s közel járt a —20 fokhoz. Aránylag azonban nem szenvedtünk túlságo­san ettől az abnormis hidegségtől. Ahol a napsugár éri a testet, ott szinte perzsel a nap kisugárzó me­lege, de benn a kosárban ugyancsak fagy. Ami a kosárban van, mind fölveszi a levegő hőmérsékét s a homokoszsákok szinte égetnek még a czipő­­talpon át is. Ebben a magasságban némi légáramlatot kaptunk s a Turul Gödöllő felé vette útját, majd újra vissza­tért s ferde irányban Vácz felé haladt. Ekkor már összes túlsúlyúnkat, a köteles 3 zsák leszámításával, kiszórtuk volt a kosárból, s miután délután ugy is­­ Budapesten akartunk lenni, elhatároztuk, hogy le­­szállunk. Vácz környékén, Szent-György fölött lebegtünk ekkor. Tisztán látszott Szent-György és Túra s az volt fő feladatunk, hogy szabad téren tudjunk le­­szállani. A magasban különben is erősen éreztük már, hogy a lég­ritkul s lélegzetvételünk szokatlanul kurtává válik. Amilyen élvezetes volt eddig az utazás s igazi gyönyörűséget okozott a fölszállás, annyira meg kell szenvedni a leszállásban a nyert gyönyörűségért. Habár a leszállás is minden zökkenés s ingás nélkül történik s nincs az az érzése ez embernek, hogy lefelé zuhan, a szervezet nagyon is erősen megérzi a leszállást. Amikor a kapitány meghúzza a felső szelepet s a gáz zúgva, bőgve tódul ki a szelepen, egyszerre fülzúgást kap az ember, majd kiállhatatlan szúrás támad a fülekben s végre földsüketté válik az ember. Már csak a száj mozgását látja, de hangot egyáltalán nem hall. És ezt a kellemetlen érzést a gyakorlott aeronau­ták is átszenvedik. A helyzetünk a leszállásnál nem volt éppen ve­szélytelen, mert a Szent-Györgyről Túrára vezető országutat ákácz-allée szegélyezi s nagyon is ki vol­tunk téve annak a veszedelemnek, hogy a légáram­lat nekivisz a fáknak. A már említett kötelező három zsák homoknak ilyenkor veszi hasznát a léghajós. Mert ha valamely akadály felé közeledik a léghajó s az előtt a veszély előtt áll, hogy vagy fának, vagy építménynek, vagy víznek megy neki, a kapitány könnyít a terhen s a léghajó keresztülszökik az akadályon. Tájékozás szempont­jából, meg hogy a leszállásnál segédkezhessenek, amikor már közeledik a szilárd talaj felé, egy 130 méteres kötelet dob ki a léghajós kapitány s ezzel méri is egyszersmind a földtől való távolságot. Túra felé haladt a hajó, amikor a kötelet leeresz­tettük. A földeken a két község apraja-nagyja dol­gozott s mi szédítő sebességgel közeledtünk a föld­höz. A kötél már csapkodta a zöld vetést, amikor ott Tolnay Lajos, az Aero-klub kapitánya lekiáltott­a a földművesekre, hogy fogják meg a kötelet. Mint egy megbolygatott hangyaboly, minden irány­ból futva jöttek segédkezni az emberek. A falu apraja­­nagyja otthagyta a munkát és szaladt a kötél után. Ekkor következett a leszállás utolsó művelete, a ballon­szakítás. Egy m­ásik szelep szolgál erre a műveletre, amely egyszerre oldalán nyitja meg az egész ballont. Mint egy óriási nagy madár, amelyet szíven találtak, esik össze erre az egész léggömb, s leterül a földre, s igen természetesen leteríti az utasokat is. 11 óra 45 perc­ volt, amikor földet ért a Turul. A föld népe, mintegy 500 ember, a legnagyobb szolgálatkészséggel állott rendelkezésünkre s nagy örvendezéssel nézte a tura alkotmányt. A Schossberger-féle túrás uradalom egyik buja földjén szállottunk le s pár percz alatt az uradalom tisztikara kocsin érkezett meg s a legmesszebb menő előzékenységgel s szivességgel volt segítségünkre. Érdekes volt megfigyelni a postagalambok visel­kedését. Ugyanis 4000 m. magasságból 6 drb posta­galambot indítottunk útnak Bécsbe, a katonai lég­­hajós-különítménynek. A szabadon eresztett galam­bok pár pillanatig a léghajó körül kerengtek, azután egyszerre, mintha lezuhannának, úgy csaptak le a nekik szokatlan légrétegből. Mikor azután elérték azt a magasságot, amely elemük, csak akkor tájékozták magukat s rövid keringés után, egyenes irányban indultak neki czéljuknak, összefoglalva az általános benyomásokat — fe­jezte be elbeszélését Lisznyay-Damó Tihamér mű­szaki tanácsos — a lépi utazás igen élvezetes. Semmi szorongó érzés nem zavarja a gyönyörűséget, s éppen a rendkívüli magasság s az ennek követ­keztében szokatlanul nagy látókör okozza azt, hogy az ember nem érel szédülést. Ugyanis a táj maga, bárha perc­enkint változik is, nem fut a tekintet előtt, mint a vasúton, hanem minden állam­ látszik. A léghajóban sem lehet érezni, hogy fölfelé emelkedik-e vagy áll, csöndesen sülyed-e vagy sem, s csak a kiszórt papírdarabokból látja az ember, mily irány­ban mozog.* Nem lesz érdektelen ez alkalommal néhány szóval elmondani az ily légi utazás lehető voltát s annak költségeit. A Turul megtöltése s a felszállás hely­színére való szállítása körülbelül 250— 300 forintba kerül. Az Aero­klub minden hónapban rendez egy hivatalos felszállást, amikor a kapitányon s a segé­dein kívül részt vehet a kirándulásban mindig egy klubtag is. A Turult azonban a klub, ha egy vizsgázott aero­­kapitány vezeti, magánszemélyeknek is kiadja. * A tanács a mai ülésén, megengedte, hogy az Aero­klub az Ország­úti tűzoltó-gyakorlóteret idő­közönként igénybe vehesse léghajó-fölszállások czél­­jából. MAGYARORSZÁG Budapest, 1902 szombat május 3.­ ­ Párbajtól a börtönbe. — Saját tudósitónk távirata. — Nagyvárad, május 2. Végzetes kimenetelű párbaj volt tegnap Nagyváradon egy kínos afférból kifolyólag, mely izgalomban tartotta az egész várost. A mély megdöbbenést keltő eset részletei a következők : Veiszlovits Gyula volt körös­szegi bérlő két test­vérével együtt vagyoni kérdés miatt évek óta peres­kedésben él apjával Veiszlovits Adi­ffal. Ebben a perben legutóbb az történt, hogy Veisztovits Adolf Siteren egy csomó állatot lefoglaltatott, amelyeket Veisziovits Gyula aztán a debreczeni vásárra hajta­tott. Erre az apa ügyvédje, Pallay Lajos, által bűn­ügyi zárlatot rendeltetett el az állatokra, ami meg is történt és egyéb okok, amelyeket a nyilvánosság előtt nem fejtegethetünk, annyira felingerelték Veisztovits Gyulát, hogy a Fő­ utczán elébe állt az arra haladó Pallay Lajosnak, s ezt mondta neki: — Pallay úr ön oly magatartást tanúsított, hogy azt honorálnom kell! Erre tettlegesen inzultálta az ügyvédet, aki ezután Badl Ödön és Th­ury Kálmán megbízo­ttai által elég­tételt kért Weiszlovitstól. Megbízottai azon az alapon, hogy Pallay Lajost a támadás ügyvédi minőségében érte, párbaj bíróságot kértek, amelyet Weiszlovits megbízottai Karácsonyi Aladár és Gajzagő István nem fogadtak el. Pallay Lajos újabb megbizottaiul Szunyogh Lórántot és Balásházy Ivánt nevezte meg, akik Weiszlovits Gyula ellen becsületbiróságot kér­tek. Amire ez utóbbi segédeitől visszavonta a meg­bízatást és uj segédeket bízott meg. Weiszlovits uj segédei gyanánt Makai Izor nyugal­mazott honvédszázadost és Kánitz Géza budapesti magánzót nevezte meg. A becsületbiróságot Weisz­lovits uj segédei sem akarták akczeptálni, végre pisztoly­párbajban állapodtak meg 30 lépésről egy­szeri golyóváltással 5—5 lépés avanszszal. A végzetes párbaj tegnap délben 1 órakor történt meg a honvédhuszár laktanya termében. A vezénylő segédek Szunyogh Lóránt és Makai Izor, az or­vosok Pallag részéről dr. Fráter Imre; Weiszlovits részéről dr. Konrád Béla. Miután a szokott békéltetési kísérletek eredményre nem vezettek kisorsolták, hogy a párbaj a Pallay Jenő pisztolyaival történjék, (a­melyeket Reinle Gyula főispáni titkártól vett ez alka­lomra Pallay kölcsön.) A jeladásra Pallay Lajos sütötte el először pisztolyát, miután három lépés avanszot tett előre. A golyó Weiszlovits Gyula füle mellett fúródott a falba ; ezután Weiszlovits emelte fel pisztolyát s a hetedik másodperczben sütötte el. A durranás pillanatában Pallay Lajos hirtelen az oldalához kapott e szavakkal: Ez talált!... Tovább nem tudott beszélni, mert összeroskadt s elvesztette eszméletét. Dr. Fráter Imre, miután a sebesültet megvizsgálta, megdöbbenve kiáltott fel: — Ez a lövés alighanem halálos volt! Siessenek papért és értesítsék kíméletesen a családot. Néhány másodpercz múlva a legrettenetesebb je­lenetek színhelye volt a honvédlaktanya udvara. Kocsi kocsi után robogott oda a jó barátokkal, ismerősök­kel, akik előtt báró Nagy Mór honvédőrnagy felhá­borodva kiáltott: — Botrány és gyalázat, hogy ez a párbajt meg­engedték. Ki fogunk lépni a kaszinóból, mely ezt a párbajt megengedte. Eközben holtraválva, remegve a fájdalomtól és izgatottságtól érkeztek oda Pallay fiai és öcscse, Pallay Jenő bíró. Hangos zokogással és irtózatos kétségbeeséssel siettek a sebesülthöz, aki eszméletlen állapotban fel sem ismerte őket.

Next