Magyarország, 1904. július (11. évfolyam, 156-182. szám)

1904-07-01 / 156. szám

3 óránál fogja tartani, mert akkor lehet szó a vámszerződésekről és az önálló vámterületről. * Az oláhok felhagytak a passzivitással. Részt akarnak szerezni a választásokra és nemzeti­ségi jelölteket állítanak Bihar, Arad, Temes, Krassó, Hunyad, Alsó-Fehér, Szeben, Fogaras vármegyékben, mindazon kerületekben, hol többséget nyerni remélnek. Húsz, huszonkét mandátummal kerülnének saját számításuk sze­rint a parlamentbe. Ezt írják lapjaik. A tót nemzetiségi párt is mozog. Ezt hal­lottuk Vietorisz nyitrai szabadelvű képviselőtől. Mi lesz a szerbekkel s a délvidéki svábokkal váljon ? A pangermán izgatás megingatja-e ez utóbbiak régi hűségét a magyarokhoz?­­ íme, a szabadelvűpárti uralom egységes nemzetet és valóban magyar államot nem tu­dott teremteni, de kormányaiknak sikerült ele­meire felbontani a magyar társadalmat és a magyar nemzetet. Maguk a magyarok feleke­­zetekre és pártokra szakadoztak. Az osztály­­különbségeket kiélesítette a szoczializmus, merkantilizmus és agrárizmus. A horvátokat ellenünk zúdította az osztrák, a nemzetisége­ket a rossz közigazgatás. Mi pedig nem hasz­náltuk fel sem az iskolát, sem a templomot, sem a törvényhatóságokat, sem a törvényho­zást, hogy a nemzetiségi kérdést javunkra megoldjuk. Ellenben kiadtuk kezünkből még a fegyveres erőt is a császárnak, a németnek, meg a horvátnak. Lássa minden oláh, minden sváb, minden tót, hogy a magyar állam milyen tehetetlen s hogy a magyar nemzet milyen gyámoltalan. Mikor végre a sok nyomorúság, nyomás és szégyen a magyar nemzeti érzést kitörésre késztette, jött Tisza István és kiszolgáltatta Magyarországot mindenestül az osztráknak s elnyomta idehaza a magyart furfanggal és erő­szakkal. Ő volt, aki Aradon és Biharban az oláhoknak, Bécsben és Budapesten a németek­nek udvarolt, hát csoda-e, hogy a magyarok közül sokan elcsüggedtek és a nemzetiségek vérszemet kaptak ?# Rajzik a szabadelvű párt. Neményi Ambrus is kerületébe ment, Szilágyba, beszámolni a pénzügyminiszter körül szerzett érdemeiről. Sándor János is Erdélyben iparkodik felvilágo­sítani választóit a Tisza-kormány hasznos és szükséges voltáról. Szekszárdon és Pakson újra­­alakult a szabadelvű párt és a miniszterelnök­nek bizalmat szavazott. A képviselőházba min­den napra esik egy kormánypárti szónok, a mocsár vize pedig nem mozog, ha nem fújja a szél! A választások szele fújdogál. Az ellenzéki pártok is mozognak, mert ér­zik a veszedelmet. Legélénkebb az új­ párt, mely most győzött Szegeden és legközelebb alakuló gyűlést tart Deésen és Veszprémben. Az újjászületett nemzeti párt Kassán készül összegyűjteni híveit Abaújból, Tornából, Gö­­mörből, Sárosból. A néppárt népgyűlésekben agitál. Ilyenek voltak mostanában Pozsony, Bács és Zala vármegyékben és július elején zászlót bont Trencsénben. Tudja mindenik, hogy feje fölött kering a héjjá, mely minden perczben lecsaphat rájuk. Hát a függetlenségi pártról mit szóljunk ? Beteg Kossuth Ferencz és beteg a pártja. A választásokra nézve nincs paktum. Új vá­lasztási törvény sincs, nem is lesz. Vagy ha lesz, az ellenzékre rosszabb lesz. Sem a ke­rületeket, sem a választókat vásárra vinni nem lehet. Gyermekek. — A Magyarország eredeti tárczája. — Irta : ifj. Lányai Sándorné. . . . Egyszer összevesztek valami semmi­ségen. A nap forrón sütött és az ég szinte fehér volt a nagy fényességtől. Csak a gyászruhás fe­nyők komor pompája rajzolódott rá, szinte fe­ketén, a nyugati ég peremére. Jobbra, a nyerszöld petrezselyemtáblákon, a kékülő káposztapalántákon túl, gondozott, sárga kerti utak látszottak ; messzebb bent bárso­nyos farészletek s a bokrok között a távlatok­ban ezüstkérgű nyárfák, fehérlevelű juharok és egy-egy szomorú kőrisfa. A fiú huszonegy esztendős volt és a bírói pályára készült. A leány hat héttel ezelőtt jött haza ötévi távollét után egy nevelő­intézetből, s most töltötte be a tizenhatodik évét. Ott álltak künn, a konyhakertben, a ribiszke­­bokrok mellett, s eleinte azzal mulattak, hogy az apró, érett szemeket feldobták a magasba és úgy próbálták újra elkapni azokat nyitott szájjal. Később megunták ezt és átmentek a felbur­­jánzott spárgaágyakhoz s mivel nekik itt min­den uj volt, megkisérlették kihúzni a földből a gyökereket. A fiúnak hosszú küzdelem után sikerült egy bokrot tövestől kiszakítani, de a leány ujjai végigcsúsztak a sima szárakon s ő egyensúlyt vesztve leült a földre. A budgetvitában végre megszólalt Tisza miniszterelnök is, és beszédében nyilatkozott a földhitelügyről s a nemzetiségi "kérdésről, pole­mizált Aisponyival, bejelentette az 1899. évi XXX. t.-cz. megszegését és szólt az uj vá­lasztásokról. Először a saját pártjabeli szónokokat di­csérte meg Tisza. Üdvözölte Horánszky Lajost, aki — úgymond — méltó képviselője apja eszméinek. Ami általában a magyar föld, de különösen a kisbirtokok megmentését illeti, annak szükségességét elismeri. Túlzásnak tartja azt az állítást, hogy a kisbirtokos-osztály rom­lását csupán a hitel hiánya okozta. Szerinte a magyar emberek terjeszkedési vágya, földéhes­­sége is sok anyagi bajt hozott egyesekre. De rajta lesz, hogy a teher lehetőleg leszállitta.­A fiú természetesen egyszerre mellette volt s felemelte. De egy pillanattal — s ez is ter­mészetes — tovább tartotta a karjai között, semmint ahogy ez okvetetlenül szükséges lett volna. Ekkor a leány beszívta az ajkát és megve­tően azt mondta neki: — Czudar! A fiú bűnbánóan hajtotta le a fejét. — Nem volt premeditáczió, —szólt halkan. De a leány fölényesen rázta meg a fejét. — Nem adok én a maguk tudományára semmit. Mikor megölnek is valakit, ezzel védik a gyilkosát: nem volt premeditáczió. Pedig az már egyre megy a szegény halottra, akár egy hétig gondolkodtak fölötte, hogyan törjenek az élete ellen, akár hirtelen gerjedelemből verték is agyon. — De nekem más mentségem is van. — Micsoda? — Az, hogy végtelenül szeretem. A leány hirtelen elfordította az arczát, azaz a napernyőjét fordította úgy, hogy a fiatal ember ne láthassa. Ebből a biztos menhelyből kérdezte aztán szigorúan: — Maga engemet? — Úgy van, — válaszolt a fiatal ember. — Én, Návay László, harmadéves jogász, őrülten szerelmes vagyok az unokatestvérembe, Návay Erzsikébe. Csend. Csak a méhek zümmögtek az édes, érett egreseken s néhány kopott szárnyú fehér lepke — egy egész proletársereg — legyeskedett a favirágok körül. — Fiatal ember, — szólalt meg végre a leány komoly hangon, melyet, hogy ünnepe­ MAGYARORSZÁG Budapest, 1904. péntek, jul A képviselői ház ülése. Budapest, junius 30. sok, megfelelő hitelművelet utján. Azonnali törvényhozási akczió egész lánczolatára szükség, hogy felöleljük a kisbirtokos-osztály­ összes bajait. Olcsó kamat mellett, kevés költséggel kell jelzáloghitelhez juttatni a kisbirtokosokat. Ezen csak a jól vezetett hitelszövetkezetek segíthet­nek. A nagy takarékpénztárakat és egyéb pénzintézeteket kell megnyerni arra, hogy tá­mogassák a hitelszövetkezeteket s tőkéik egy részét náluk helyezzék el. — Az drága pénz ! Közvetlen hitelforrá­­sokat kell nyitni! — kiáltozták balról. A birtokvásárlásból származó hiteligények kielégítése a telepítés okszerű rendezése útján történhetik legczélszerűbben. Ki kell szaba­dulni a telepítési sablonos teóriák spanyol­­csizmájából. Olcsó telepítési kölcsönről kell gondoskodni. Összegezve az elmondottakat, a bajok sza­nálását háromféle orvosságtól várja, úgymint: a jelzáloghitel megkönnyítésétől, a hitelszövet­kezeti ügy intenzív kifejlesztésétől és az okszerű telepítési politikától. Vietorisz Miklós beszédének kapcsán a nem­zetiségi kérdésre tért át. A tót nemzetségi izgatások megfékezését első­sorban az egyház­tól várja és kijelenti, hogy az egyházi főható­ságok ezen a téren számíthatnak a kormány­zási hatalom legerélyesebb támogatására. A bujtogatás — úgymond — kívülről jön, ez ellen a legszigorúbban kell föllépni. Ami a szerbeket és románokat illeti, termé­szetesnek tartja, hogy azok rokonszenvel ki-í­sérik Szerbia és Románia fejlődését. De mind­nyájuknak be kell látniok, hogy éppen a Balkán­államoknak áll érdekükben, hogy a magyar állam, mely barátságos érzülettel viseltetik irántuk és jogaikat tiszteli s fejlődésüket elő­mozdítani iparkodik, nemzeti ereje és hatalma teljességében álljon fenn. — Talán német nyelvvel ? — kérdik keserű gunynyal balról. Magyarország azonban — folytatja Tisza — délkeleti misszióját tartós szövetséges nélkül be nem töltheti. Ezért is kell egy nagy hata­lomra támaszkodnia. Annak a nagy igazságnak, hogy a magyar nemzet és az országban élő nemzetiségek között teljes érdekközösség áll fenn, utat kell törni a nemzetiségek keblébe. A magyar nem­zeti kultúrának teljes mértékben érvényesülni kell ugyan, de úgy, hogy a nemzetiségek szá­mára biztosíttassék a szabad mozgás a saját kultúrájuk terén. A nemzetiségi törvény eltör­lését tehát nem tartja szükségesnek.­lyesebb legyen, igyekezett mélyebbé tenni, a fiatal ember, tanulja meg, ha eddig még nem tudná, hogy ez a szó: szerelem — hazugság. Ki kellene hagyni minden modern szótárból. Onámitás, illúzió lehet, melyet idegen virágok­kal ékesítünk fel. A költők ábrándnak mond­ják, — de mi, felsőbb lányok, megértettük tulajdonképpeni jelentőségét: jó összekötteté­sek, befolyásos rokonság — s, hogy a maga szavaival éljek : »a jelen, konkrét esetben* — két szomszédos tanya — — De édes, — mondta az ifjú, s az ajka remegett az elfojtott nevetéstől — a mi ta­nyáink nem szomszédosak. Aztán még ha a mostohaapját még soká megtartja a — gond­viselés, magának talán egyáltalán nem is lesz tanyája. — Mindegy. Akkor hát más tetszett meg rajtam: talán a ruhám, mert Árvaytól való, vagy a czipőm, melyet Párisból küldött a nagybátyám, s a kertikalapom, melyet egy előkelő váczi-utczai üzletben vettem. Ha egy­szer kitört sarokkal, kóczosan látna, bizonyo­san nem szeretne. — Kóczosan, édes ? Még jobban. Az a szép barna haja a vállára omlanék ... — Lássa, ez az. L’éternelle illusion. Csak­hogy a «szép barna hajam] sohasem omlik a vállamra, annál az egyszerű oknál fogva, hogy mikor nincs föltűzve, mint most, akkor apró, sima fonatokba fonom, szorosan, éjsza­kára, hogy ne kelljen sütni és mégis hullámos legyen. A fiatalember türelmetlen mozdulatot tett. — Ejh, — mindig ilyen — mondta.— Miért akar mindenáron elhitetni velem olyan dolgot

Next