Magyarország, 1904. szeptember (11. évfolyam, 209-234. szám)

1904-09-03 / 211. szám

1 -W-1-' MAGYARORSZAgt Budapest, 1904. szombat, szeptember 20. ■■ v»** © Japáni hajóépítések Angliában. London, szeptember 2. (Magántávirat) Japán sok új tipusú hadi­hajót rendelt angol hajógyárakban, hogy a háború befejezése után azonnal pótolhassa a veszteségeket. Egész hajóraj építésére tett ren­deléseket a japánt kormány a skóciai hajóépí­tőknél s a hajók egy része már készül is. Ezek az új hadihajók ebben a háborúban már nem használhatók, mert ha el is készülnek a háború bevégzése előtt, nem hagyhatják el az angol vizeket, mert ez a semlegesség megsze­gése volna, amit az angol kormány semmi esetre sem engedne meg. Fuji japáni tengeré­szeti kapitány, a japáni tengerészetnek egyik legkiválóbb tisztje, Londonba érkezett s hosz­­szabb ideig fog ott maradni, hogy az új hajók építésére felügyeljen. Orosz hajók spanyol vizeken. Madrid, szeptember 2. Las­ Palmas (Kanári-szigetek) katonai kor­mányzója jelenti, hogy egy táviratot kapott, mely jelzi, hogy Lanzareotte szigetnél idegen hadihajók érkeztek, amelyek orosz lobogót viselnek. A hajók megérkezését szállítógözösök várták, amelyek szénnel látták el a hajókat. London, szeptember 2. A Daily Mail-nek táviratoztak Kievből, hogy az a szállító­hajóraj, amelyet az orosz kor­mány legújabban alakított, tizenkét hajóból áll. Két orosz szállítóhajó a balti hajórajnak szánt szénrakománynyal augusztus 26-án átkelt a Dardanellákon. A szénnek a hadihajókra való átszállítása czéljából nagy, tizenhatevezős na­szádokat szereztek be. Az orosz önkéntes hajóraj számára a kormány megvásárolta a tízezer tonnás, angol hajógyárban épült Franc Comté hajót, amelyet franczia hajóstársaság váltott magához Havreben. Második orosz hadsereg felállítása. A legutóbbi napokban gyakran fordultak elő olyan hírek a lapokban, hogy Oroszország az eddigi moz­gósításokkal nem elégszik meg és újabb csapatokat vet a harc­térre. Ismét egész csomó hadtestet ne­veznek meg, amelyek közvetlenül a mozgósítás előtt állanak, úgy látszik, hogy Oroszország kelet-ázsiai hadikészülődéseit tényleg a legnagyobb erőfeszítés­sel folytatva és az eddigi veszteségek által vissza nem rettentve folyton újabb erőket akar a japániak elébe állítani. Hire jár, hogy a legutóbbi napok egyikén maga a czár úgy nyilatkozott, hogy a háború legenergi­­kusabb vezetését kívánja és hogy addig békéről tudni sem akar, míg a küzdelem Oroszországra nézve kedvezően nem végződött. Mégis az egész világon mindenfelé az ebbe a győzelembe vetett hit erősen megrendült. Port-Arthur bevételét mindinkább valószínűnek tartják minden­felé. A vár minél hamarább való elestének gondo­latával, ámbár Stössel tábornok 28.000 emberével halálmegvető bátorsággal védelmezi, már a péter­­vári vezető személyiségek is kénytelenek megbarát­kozni. Manapság még a legjobban felszerelt és meg­erősített várak is túlnyomó erejű, nehéz tüzérség ostroma alatt csak aránylag rövid ideig tarthatják magukat. A modern mozsárágyúk merőlegesen rö­pített bombáival még a pánczélozott és betonozott erődök sem daczolhatóak. A Port-Arthurról szóló tudósítások pedig azt mondják, hogy ott csak igen kevés erőd van pánczéllal és betonnal ellátva. Az orosz gyalogság, bármily vitézül harczol is, a japá­niak tüzérségével szemben huzamos ideig nem áll­hat meg. Éppen azért Port-Arthurnak rövidebb, vagy hosszabb időn belül el kell esnie. Hacsak az orosz vezérkar nem áll csupa opti­mistából, neki is tisztában kell lennie Port­ Arthur sorsával. Az egyetlen, ami az ostromlott vár hely­zetén nagy változást idézhet elő, csak Kuropatkin­­nak egy esetleges döntő győzelme lehet Liaojangnál. Erre azonban ez idő szerint kevés a kilátás és Kuro­­patkin legfeljebb tisztességes deffenzívára vállal­­kozhatik. Az eredmény itt is a kardtól függ és az orosz hadvezetőség, bármennyire bízzék is Kuro­­patk­in személyében, az eddigiek után nem szá­míthat föltétlen sikerre. Új erőkről azonban, melyekkel egy esetleges vereség veszteségeit kipó­tolják, Oroszországnak mindenesetre kell g­ondos­­kodnia. Hogy Oroszország folyton újabb csapatokat moz­gósít, azt voltaképpen még rendkívüli erőfeszítésnek sem lehet nevezni. Minden katona egészen termé­szetesnek tartja, hogy igyekszik a rendelkezésére álló haderőnek minél nagyobb részét a harc­térre vetni. Csak az a feltűnő, hogy a legutóbbi napok­ban mily gyors egymásutánban rendelték el a különböző hadtestek mozgósítását Ha igaznak fogadjuk el az összes híreket, amelyek az orosz mozgósításról forgalomba kerültek, úgy most útra készülnek a 11. (Grodno), III. (Vilna), IV. (Minszk), VIII. (Odessza), XIII. (Szmolenszk) és a XVIII. (Jurgev) hadtest, azonkívül mozgósítási álla­potban van a kazáni hadtest négy tartalékhadosz­tálya, melyekből állítólag a szibériai hetedik és nyolc­adik hadtestet fogják szervezni. Összesen tehát nyolcz hadtestről van szó. Ez azonban már oly óriási haderő, hogy a Keletre való szállítása fizikai lehetetlenség és így a mozgósításról szóló híreket ilyen formában túlzottaknak kell tekintenünk. Komolyan a II., III., IV. és esetleg a XIII. hadtest mozgósításáról szó is alig lehet. Marad tehát a VIli. és XV111., valamint a két újonnan felállítandó szibériai hadtest. Ami a VIII., odesszai hadtestet illeti, voltakép­pen ez játszsza az előőrs szerepét Törökországgal és a Balkánnal szemben és így mozgósítása bizonyára sokaknak ellenkezését vonhatja maga után. Más­részt azonban az odesszai hadtest parancsnoka, Kaulhard van kiszemelve a második szibériai had­sereg parancsnokának és valószínűnek látszik, hogy a harcrtéren is szeretné az eddig parancsnoksága alatt álló hadtestet megtartani. Az ilyen eljárásnak megvan az az előnye, hogy vezér és csapatok már ismerik egymást és a csapatainak képességét ismerő vezér nyugodtan rendelkezhetik velük. Mindazonáltal a VIH. hadtest mozgósítása még befejezett tény­nek nem látszik. Ellenkezőleg, a XVIll. hadtest mozgósítása minden valószínűség szerint máris fo­lyamatban van. Ugyancsak valószínű a kazáni tartalékhadosztály mozgósítása is. Ennek a hadtest­nek, illetőleg hadosztálynak a harc­térre való kül­dése annál is inkább természetes, mert legközelebb vannak az ázsiai határhoz és elszállításuk aránylag a legkevesebb nehézséggel jár. Legmagasabb számítás szerint tehát az új szi­bériai hadsereg felállításánál a VIII., XVIII. és VII. szibériai hadtestről lehet szó. Meglehet azonban, hogy ez új hadsereg kötelékeibe illesztik bele a már útban levő I. és VI. szibériai hadtestet is. Az első hadtestnek már mozgósításánál is szóba került, hogy Kuropatkin alá rendeljék-e, mert hadtest­­parancsnoka, Megendorf tábornok nála rangban idősebb. Végül megemlíthetjük, hogy báró Kaulbarson kívül még Szuhomlinov kievi hadtestparancsnok, Nikola­­jevics Miklós nagyherczeg, lovassági főfelügyelő és Alexejev helytartó neve is kombináczióba került az uj hadsereg vezérének kiszemelésénél. James nézte a szörnyű bukást s aztán ve­zette tovább rideg közönynyel a mezőnyt. Mikor másodszor került a nagy akadály felé, úgy látszott neki, mintha a gyep — a máskor friss, zöld gyep vérpiros volna — és aztán nem látott egyebet, mint vérpirosat maga körül. Az angol pad (akadály) után teljesen elvesztette lélekjelenlétét. Korbácscsal kergette lovát a nyol­­c­as nagy vizes árka felé, a sövény helyett újra a kőfalat vette, elhagyta a társaságot száz és száz méterrel, úgy tetszett neki, hogy körülötte minden, a fűszáltól az akadály foná­sáig, de még a lova sörénye is vértől piros. Az utolsó gát után azt hitte, hogy még a kantár szára is vért izzad. Holtra vált kétség­­beeséssel vágta sarkantyúit lova vékonyába, hogy kiérjen e véres mezőből, ahol a gróf összetört véres rémalakja vigyorgott mindenün­nen feléje. Már ott volt — alig húsz méterre a czél előtt, mikor úgy érezte, hogy vér cse­peg a kantár szárából. Undorral dobta el — s a ló, a lovas lábaszára önkéntelen mozdula­tától — vagy talán puszta szokásból — újra nekiszökött a nagy akadálynak. A fáradt ló nem tudta átugrani a szörnyű gátat. Tört inakkal feküdt le a gyepre, maga alá temetve lovasát. Noelie észbontó sikolylyal rohant vőlegényé­hez, aki némán, elhaló szemekkel tekintett reá. Nem volt ép egy tagja sem, nem tudta moz­dítani semmijét. Noelie megértette. Egy végső csókot lehelt az ajakára s úgy susogta: — Remélj engem odafent! * (Mikor a Maurice gróf lovát feltették a mentő­kocsiba, még füstölgött a fülében a kender­­kóczba burkolt tapló, amit a James c­iga­­retteje gyújtott meg.) Kóburg Lujza herczegnő szökése. Budapest, szeptember 2. Kóburg Lujza herczegnőnek nyoma ve­szett. Hiába eredtek utána a lindenhofi sza­natórium emberei, hiába mozgósították a rendőrségeket. A szökés természetesen óriási port vert s ma már az egész világ sajtója a Kóburg Fülöp családi drámájának ezzel az újabb fordulatá­val foglalkozik és egyértelműséggel örven­dezik azon, hogy a herczegnőnek sikerült kijátszania őrei éberségét és sikerült kiszaba­dulnia Pierson tanár szanatóriumából. Mert bármit mond is az orvos-szakértőknek az a bizonyítványa, amelynek alapján elme­­gyógyító-intézetbe szállították a herczegnőt s amelyet mai számunkban közlünk is, a világ nem hajlandó bolondnak deklarálni Lujza her­czegnőt s mint mindig, úgy ebben az esetben is, a szerelmesek pártján van s mohón les minden hirt, hogy megbizonyosodjék arról, hogy tényleg sikerült megszöknie a herczeg­nőnek. Az újabb részletekről tudósítóink az alábbiak­ban számolnak be : Lujza herczegnőt nem üldözik. Bécs, szeptember 2. (Saját tudósítónktól.) Kóburg Fülöp herczeg Bécsbe érkezett s az Imperial-fogadóban bérelt lakást. A herczeg ma dr. Bachrachchal és dr. Festmantel ügyvéddel, Lujza herczegnőnek gondnokával értekezett s ezen az értekezleten elhatározták, hogy semmiféle törvényes lépéseket nem tesznek Lujza herczegnő üldöztetésére, fel­jelentéssel sem élnek. Előkészületek a szökésre. Drezda, szeptember 2. (Saját tudósítónktól.) Lujza herczegnő pár hét előtt Drezdában több női divatáruüzletben ruhákat, köpönyegeket vásárolt s a megvásárolt holmikat Bécsbe küldette, nem a saját nevére, hanem más czimre. Részletek a szökésről. Drezda, szeptember 2. (Saját tudósítónktól.) A herczegné szökésének legaprólékosabb részletei is fel vannak már derítve, de arról semmi biztos sar nincs, hogy a menekülök merre vették útjukat. Alberti kerületi biztos és a Wettinerhof bérlőnője egész határozottsággal mond­ják, hogy Mattasich megfordult Elsterben, mialatt Lujza herczegasszony ott időzött. Mattasich nagyon óvatos volt s igy történt, hogy a herczegné kör­nyezete és őrei még meg sem tudták, hogy ő Elsterben van. Megvesztegette a fogadó szobaleányát és vele leveleket küldözgetett a herczegnének, aki azokra ugyancsak a szobaleány útján szóval válaszolt. Ilyen módon sikerült a szökést a legapró­­lékosabb részletekig közösen megállapítani. Az a bizonyos gráczi Weitzner, aki a menekülés éjszaká­ján szintén eltűnt a Wettinerhofból, a szökést meg­előző napon az elsteri gyógyszertárban sok hajfestő­­szert vásárolt; valószínű tehát, hogy a herczegasz­­szony és szöktetői maszkírozták magukat. Weitzer alacsony, zömök ember, osztrák származású és stájer dialektusban beszél. Az eddigi nyomaosstok kétségtelenül kiderítették, hogy Weitzernek főszerepe volt a szöktetésben. Nem igaz az, hogy három férfit láttak Lujza herczegnével, az pedig ki van zárva, , hogy az állítólagos Weitzer azonos báró Orczyval.

Next