Magyarország, 1905. július (12. évfolyam, 159-186. szám)
1905-07-01 / 159. szám
MAGYARORSZÁG BUDAPEST, 1905. JULIUS I. SZOMBAT. XII. ÉVFOLYAM 159. SZÁM.1 Előfizetési ári negyedévre 7 korona, egész évre 28 korona. Főszerkesztő: Szerkesztőség és kiadóhivatal Teréz-körut 19. s* Egyes szám ára helyben 8 fillér, vidéken 10 fillér. Holló LajOS. Hirdetése* nonpareil!© számítással díjszabás szerint. * Tisztelettel felkérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megújítása iránt lehetőleg gyorsan szíveskedjenek intézkedni, nehogy a lap szétküldése fenakadást szenvedjen Tanulságok. Irta : Kossuth Ferencz. Budapest, június 30. Ahol üléseznek a törvényhatóságok, ott (kevés kivétellel) mindenütt a nemzeti jogvédelem gondolata győz. Ahol képviselői választás van, ott (kevés kivétellel) mindenütt a függetlenségi párt jelöltjét választják meg. A nemzet átérezte, hogy alkotmányát veszély fenyegeti és hosszú álmából felébredve a síkra száll atyái példáját követve. Átérezte a nemzet azt is, hogy az idegen támadás ellen a nemzet legerősebb fegyvere a függetlenségi eszmék vonzerejében van. Ebbe az erős várba vonul be a régi zászló alatt a nemzet és itt találja meg azt a lelkesedést, mely nagy tettekre készteti. De van még egy más tünet is, amelyre megelégedéssel mutathatok rá: a magyar hazafiság érzelme behatolt az idegenajkú honpolgárok lelkébe és újra megfogamzott szívükben az az érzés, melyet az osztrák császári kamarilla egy század óta iparkodott onnan kilépni, abból az elvből indulva ki, hogy divide et impera-------Magyarország lakosainak csaknem fele álljon szembe a másik felével. Mindenféle eszközökkel lázították az idegenajkú honpolgárokat ellenünk, minden módon igyekeztek bennük gyűlöletet kelteni fel. E honfitársaink azonban a még mindig folyó izgatások daczára át kezdik érezni azt az igazságot, hogy az osztrák császári hatalomtól, melyet a magyar nemzet ellen segítettek, nem kaptak más jutalmat, mint a magyar nemzet elnyomatásához hasonló és ezzel egyenlő elnyomatást; holott a magyar nemzettől emberi és polgári jogokat kaptak a szabadság, egyenlőség és testvériség jegyében 1848-ban; és szabadságot, jogegyenlőséget kaptak ismét 1867-ben, midőn a császári hatalom megalkudott a magyar nemzet ellenállásával. Az utóbbi napokban a délvidéki németség magyar honfiúi érzelmének adta megható tanúbizonyságait több helyen. A lelkesedés, a szeretet, a bizalom annyi és oly jelével közeledtek hozzám, amilyennél nagyobbat az ország színmagyar vidékein sem tapasztaltam soha. Egymással versenyezve fejezték ki azt az eszmét előttem, hogy habár nyelvük idegen, de szívük magyar, egykori hazájuktól századok előtt szakadtak el, jól tudják azt, hogy ott már nincs számukra hely; érzik és megértették azt, hogy itt, a magyar haza földjén kell nekik is élni és meghalni . . . Meghatottan el is énekelték az imaszerü Himnuszt templomukban a mise előtt s a mise után tegnap Zsombolyán a németajkú magyar polgárok. Az ország közvéleményét sok esemény izgatja és tartja lebilincselve. Készülődés az ország önvédelmére a törvényhatóságoknál, s az elkeseredett harcz a munkaadók és a munkakeresők közt, amely a nemzeti küzdelem közepén kiütött. Ezek az események sokak elméjében előtérbe helyezkednek és hátráltatják azt, hogy kellő méltánylásban részesüljön az a tünet, melyre ráutaltam. Pedig ennél fontosabb s az ország jövőjére nézve nagyobb horderejű tényt alig észlelhetnénk, általános az a felfogás, hogy ha tizennyolczmillió magyar lakná ezt az országot, nem bánhatna el vele többé a császári kamarilla úgy, ahogy elbánt a múltban és úgy, ahogy kísérletet tesz velünk elbánni a jelenben. És ime, közeledik az az időpont, midőn csakugyan tizennyolcmillió magyar lesz ebben az országban, egy szívvel, egy lélekkel magyar. E magyar honpolgárok negyven százaléka nem tud magyarul; ez az ő baja, mert ha tudna, ezzel nem csökkentené anyanyelve iránti ragaszkodását, hanem képessé tenné önmagát, ha különben van rátermettsége arra, hogy bármely polctot elérhessen a magyar államban; de ha ma még negyven százaléka a honpolgároknak nem is tud magyarul, nagyon terjed köztük a magyar haza szeretete s ez az, amit keresünk, ez az, amit ápolunk és ápolnunk kell. Meghatva hallottam e napokban a nemzetiségek által lakott vidékeken a magyar éljenzésbe vegyülő német szót, a szláv zsinót, a román setreascát; láttam a lelkesült arczokat, a felém nyúló és testvériesen üdvözlő jobbokat. Egymást nem értik ugyan meg e lelkes tömegek és egymástól elkülönítve állnak fel anyanyelvük szerint csoportosulva; de egyben egyetértenek, abban, hogy lelkesen üdvözöljék az én csekélységemben azt az eszmét, melyet közibük hozok: a magyar haza függetlenségének, a magyar nép szabadságának, jogainak, jólétének eszméjét ! Igen, a nép jólétének eszméjét is! Mert erős meggyőződésem szerint a legbiztosabb mód az idegen ajkúakat hazánkhoz szorosan visszakapcsolni az, hogyha itt jólétben, megelégedésben, békés és gyümölcsöző munkásságban élhetnek és érezhetik azt, hogy az állam őket nemcsak adófizető eszköznek, nemcsak ágyútölteléknek tekinti, hanem édes gyermekeinek, kiknek sorsát gondozza és kiknek sorsával láthatólag, érezhetőleg foglalkozik. Ezt tette volna teljes erejével a szövetkezett baloldal kormánya, ha a hatalmi polctra léphetett volna és ha nem emelt volna gátat előtte a császári hatalom hajthatatlansága azzal, hogy a magyar állam hivatalos nyelvét nem engedi érvényesülni a magyar állam legfontosabb szervében, a hadseregnél. Az utóbbi hónapokban lezajlott események sok tanulságot szolgáltattak az egész országnak. Bebizonyult az, amit állítottunk, de a tényekkel kimutatni eddig nem tudtunk , hogy az országnak nincs valódi alkotmánya, mert az alkotmányosság csak addig működik, ameddig a többségnek nincs akarata, hanem a császári akarat vak és engedelmes végrehajtójává szegődik. Bebizonyult, hogy épp oly nehéz a magyar államiság jogainak bármely részét elérni és a nemzeti vágyódás bármely részletét megvalósítani, mint az állami élet teljességét kivívni a függetlenségi elvek s a perszonalunió alapján. Sőt nehezebbnek bizonyult az előbbi czél elérhetése, mint az utóbbié, mert abban Ausztria népének egész ereje ellenünk fordul, ebben pedig Ausztria egy része velünk tart, mert belátja, hogy Magyarország és Ausztria közt akkor fog helyreállni a barátság és a kölcsönös jóindulat, amikor kiküszöböljük a súrlódások okait, a közös ügyeket; és amikor mindegyik ország szabadon fejtve ki teljes erejét, a másiknak hűséges és erős szövetségese és támasza lesz. Bebizonyult továbbá az, hogy a harmincnyolc évig tartott párturalomnak nem sikerült enerválni a nemzetet; és hogy a hazafiság erénye és elszántsága mint lángtenger, úgy terjed az egész országban. Bebizonyult, hogy a haza védelme egy táborba hozza ismét a honfiakat, mint ahogy egy táborba hozta atyáinkat, és át kezdi érezni az egész Héttzét, hogy itt csak két tábor lehet, azoké, kik a nemzettel, és azoké, kik a nemzet ellen küzdenek. És bebizonyult az is, amire e soraimmal rá akartam irányítani a közfigyelmet, hogy a magyar alkotmány, szabadság és államiság védelmében hű szövetségeseinkké szegődnek folyvást növekvő arányban az ország nem magyar ajkú polgárai, úgyhogy a Hazára mért csapások elő fogják idézni azt. Lapunk mai száma 28 oldal*