Magyarország, 1905. július (12. évfolyam, 159-186. szám)
1905-07-01 / 159. szám
, amire nem is számíthattunk, ha csak nem hosszú idő múlva, hogy tényleg tizennyolczmillió magyar honpolgár fogja védelmezni szülőföldjének, hazájának jogait, alkotmányát írta.. . —- — ------ ------ A válság. — Saját tudósítónktól. — Budapest, június 30. Fejérváry közvetít. Legközelebb megkezdi tárgyalásait az ellenzék vezérférfiaival. Ez kicsinált jogczim arra, hogy hatalmon maradhasson. Sajtójukkal Fejérváryék naprólnapra azzal argumentálnak, hogy az ország kormányzás nélkül nem maradhat. Természetesen, hogy nem. Csakhogy az alkotmány értelmében a király törvényes kormányt tartozik az országban kinevezni. Abszolút kormányt, vagy katonai kormányt a király ki nem nevezhet. Ezzel megszegi uralkodói kötelességét. Végre a Bach-korszakban is volt kormány. Ha árvízveszedelem jött, vagy éhinség következett be, ez is működött. Telekkönyvet csinált, az ősiséget rendezte, adókatasztert létesített. Szóval „működött“ ez a kormány is évekig, de alkotmányos és törvényes kormánynak soha senki el nem ismerte. „Kormányozni csak kell“ — a Tisza-féle sajtónak ez az igazsága teljesen fedi a bécsi udvar törekvéseit. Minthogy az udvar nem akar alkotmányosan kormányozni, kormányozni pedig kell, tehát kormányoz kirendelt embereivel, parlament nélkül, költségvetés nélkül, törvényen kívül. A királyt nem lehet rákényszeríteni, hogy ő a többség akaratát elfogadja. Helyes. Ellentét van a király és a többség felfogása között egy kérdésben. De ez az egy differenczia , nem lehet jogczini arra, hogy az uralkodó az országot alkotmányos jogadós megoszsza. Lehetetlenség, hogy felforgasson az uralkodó egyszerre itt mindent, közigazgatást, tommy- hozást, jogrendet, csak azért, mert ő a többség programmjának egy részével nem ért egyet. Elengedhetetlen követelmény, hogy törvényes kormányt kell adni az országnak. Amely uralkodó ez irányban kötelességét megszegi, az önmaga rombolja össze uralkodásának alapját. Törvényes kormányt kell adni az országnak. Ezt kell napról-napra erélyesen hangoztatni. Zavarokba és krízisekbe az országot az uralkodónak puszta önkényből belevinnie nem szabad. Az uralkodó éljen vétójogával. Ez az ő felségjoga. Ha egy kérdés nem tetszik az uralkodónak, nem fogadja el erre vonatkozólag az országgyűlés előterjesztését. Gyakorolja vétójogát. Ezt ismeri a törvény és alkotmányosság. De azt nem ismeri és el nem fogadja, hogy az uralkodó hóre és az összes közviszonyokra a nemzetet törvényen kívüli állapotba taszítsa, egész alkotmányos életét a nemzetnek összerombolja. Sem emberi, sem isteni törvények erre az uralkodónak jogot nem adnak. A király vétójogát akarja gyakorolni, ám tegye. Legyen pl. az igazságügyi téren egy ellentét közte és a kormány közt. Forogjon fenn, mint történt is a házassági jog kérdésében lényeges ellentét közte és a kormány álláspontja között. Mit tesz az uralkodó? Küzd és vitáz, küzd, mondjuk, vallásos érzelmeivel. Nem hagyja jóvá a kormány és országgyűlés előterjesztését. De vájjon az a szívós ellentét ok lenne-e arra, hogy az uralkodó szakítson az egész alkotmányos rendszerrel, uralkodását törvényenkívüli alapra helyezze ? Mi adna akkor uralkodásának erőt és támaszt ? Szó sem lehet ilyen hihetetlenül merész lépésről. Ekként az uralkodó csak végzetes katasztrófákba sodorhatja önmagát és nemzetét is. A törvényes kormányzás alapja és kiinduló pontja minden alkotmányos rendnek az országban. Ettől eltérni semmi körülmények között sem szabad. Mi legyen csak a korlát? Várjon az-e, hogy az uralkodó a nemzetben talál-e néhány vállalkozót tervei keresztülvitelére ? Hisz árulók, haszonlesők a legtisztultabb nemzeti élet mellett is akadhatnak. Hát még ott, ahol az uralkodóház az ő hatalmát századokon keresztül korrumpálásra, megvesztegetésre és a gyengék erkölcsi megrontására alapította.1JSzomorú sors várna reánk, ha néhány gonosztevő vállalkozásától függne országunknak egész alkotmányos rendje ! Idő kell az uralkodó elhatározására — mondják. Hát a törvényenkívüli kormányzás nem rabol el sok időt ? Nem teszi mind nehezebbé az uralkodó és nemzet megértését és megegyezését? Azért hagyjanak fel a Fejérváry-kísérletezésekkel. Komoly tárgyalásokba és alkudozásokba belebocsátkozni úgy sem fog senki. Az uralkodóval a törvény alapján igenis rendezhetjük dolgainkat. A katonai kérdésekben a nemzet az újonczfelajánlás jogával, az uralkodó pedig a vétójogával fog addig élni, míg megegyezésre bírunk jutni, mert el kell ennek is következni. De az első és elengedhetetlen lépés az, hogy a törvényes kormányzás az országban mielőbb helyreállíttassék. Azért akinek módjában áll, figyelmeztesse az uralkodót, hogy a mostaninál kockázatosabb játékot nem lehet űzni. Csakis a törvényes rend mielőbbi helyreállítása az, amely megszüntetheti azokat a nagy veszélyeket, amelyek a nemzet alkotmányának nyílt megtámadásából máris előállottak. * A közigazgatás csődjét emlegeti a kormánypárti sajtó. A jajveszékelés napról-napra erősebb lesz. A csavarmenet, ami a nemzeti ellenállásból ered, mind jobban szorítja, úgy Vallomás a sir szélén. (Debreczeni történet a XVI. századból.) — A Magyarország eredeti tárczája. — Irta : Koncz Ákos. Szombathy Gedeonhoz nem fűződik ugyan semmi nagyobb alkotás Debreczen város történetében, ennek daczára én mégis kiemelem Gedeon uramat a fel édesből, bemutatván őt azoknak, kik a régi dolgok iránt érdeklődnek. Ütött, kopott százados könyvben találtam, róla feljegyezve egyetmást. Az írás színtelen és fakó, de azért ki lehet abból olvasni a Szombathy Gedeon históriáját, mely ekképpen hangzik: 1536. die vigesima quarta Janii ad perpetuum rei memoriam azt mondja a város missale-maradványba kötött protokolluma, hogy ítéletidő következett Debreczenre. Délután három órakor elsötétült a szemhatár és terhes, fekete felhők borították az eget. Pár percz múlva megdördült az ég, a mennykövek félelmesen hullottak és az ég villámának szikrája a csontszárazságú nádas épületeket több helyen felgyújtotta. A tísz azonban nagy kárt nem tett, mert a szakadó eső eloltotta a lángokat. Majd rettenetes jég omlott alá, mely egy óra alatt elpusztította az egész határ termését, rengeteg kárt tévén ezenkívül emberekben, állatokban egyaránt. Aznap estére koldus lett a nép, tele lett jajszóval és siralommal a város, amiként az latinos magyarsággal mai napig olvasható a város jegyzőkönyvében. Az istentiszteletet követő napon a magisztrátus ülést tartott azon tanakodva, hogyan enyhítse a nagy csapás nyomorait. „Miután a város kasszájából háromszáz forintot és a granáriumból kétszáz köböl búzát adtanak ki, exmittálván két szenátort azon szigorú meghagyással, hogy igazságos és perszonát nem tekintő animadversióval osszák ki a segítséget.“ Főbíró uram ennekutána ott marasztván a szenátorokat, előadta, hogy a pusztulásra virradó hajnalon nemzetes Bogdánná asszonyom egy kis fiúgyermeket hozott hozzá. A nagy jégverés után ott találta pitvarának ajtajában csuromvizesen, sivalkodva. Megszánta a gyereket, de mivel öreges sorban vannak orastul, nem vállalhatták el a kis árva gondozását, hanem prezentálták főbíró uramnak. Elmondván mindezeket áperte a főbíró, a szenátor urak abban állapodtak meg, hogy „adódjék a talált gyermek Gémesné aszszonyomnak, felnevelkedéséig fizetvén a város neki havonkint egy forintokat.“ Mivel pedig a kis porontynak senki sem tudta eredetét és mivel szombati napon találták, ráadták a Szombathy nevet, míg Gémes uram a maga keresztnevét adta a gyermeknek. A magisztrátus heteken át keresett, kutatott az árva gyerek szülei és hozzátartozói után, de hasztalan volt minden fáradtsága. Végre is megnyugodott abban, hogy a gyermek szülei elvesztek nyomtalanul az istenítélet napján, vagy pedig, bűnben jővén a világra, édesanyja a szigorú törvények sújtó keze alól elmenekült világgá, vagy elemésztette magát. Akárhogyan történt is a dolog, a kis Gedeon otthonra talált Gémesné asszonyomnál. Nem volt ugyan nagy a fizetség, amit a magisztrátus Gémesnének szolgált, de a jó asszony nem is törődött azzal, mert nagyon megszerette a gyereket Szerető körben nőtt fel a kis Gida, mitsem tudva arról, hogy ő nem a Gémesék gyermeke. Ügyes, szorgalmas ember lett belőle és mivel fogékonysága volt a tudományra, a debreczeni scholában végezte tanulmányait. Mikor aztán embersorba került, viczenetárius lett a városházán. Gémes uram most már úgy vélte, hogy illő volna a bajuszos ifjút felvilágosítani arról, hogy mi módon került az ő körükbe. Gida figyelmesen hallgatta nevelőapja előadását és elhatározta, hogy szorgalmával és becsületes viseletével fogja meghálálni jótevői szeretetét . . . Lakott ebben az időben Debreczenben egy idegenből beszármazó család. Hogyan kerültek a városba, senki sem emlékezett rá, sőt alig ismerték, mert visszavonulva éltek és csakis a templomot látogatták. Házuk azonban mindig nyitva volt a sors üldözöttei számára, akik nemcsak anyagi segítséggel, de lelki vigasztalással is távoztak a módos, emberséges emberek hajlékából. Abban a kis házban, hol Iloldasék laktak, boldogságos napok folytak. Ágota, a szülök szemefénye mondhatlan szeretettel igyekezett boldogítani hajlott korú szüleit. Nekik és értük élt, míg emezek szeretetük mélységes gyöngédségével vették körül egyetlen kincsüket. Ágotánál nem volt szebb leány ez időben Debreczenben. Mikor vasárnaponkint a templomban megjelent egyszerű ruhájában, a legékesebb szavú pap beszédét is szórakozottan hallgatták a jámbor hívők. Azon idegragadó szépségek közül való volt Ágota, akiket ha egyszer látunk, nem feledünk el sohasem. Karcsú, mint az erdő őze, bőre alabástromfehér és szelíd kék szemeit, vala MAGYARORSZÁG Budapest, 1905. szombat, július 1.