Magyarország, 1905. július (12. évfolyam, 159-186. szám)

1905-07-01 / 159. szám

, amire nem is számíthattunk, ha csak nem hosszú idő múlva, hogy­ tényleg tizennyolczmillió magyar honpolgár fogja védelmezni szülőföldjének, hazá­jának jogait, alkotmányát í­rta.. . —- — ------ ------­ A válság. — Saját tudósítónktól. — Budapest, június 30. Fejérváry közvetít. Legközelebb megkezdi tárgyalásait az ellenzék vezérférfiaival. Ez kicsinált jogczim arra, hogy hatalmon ma­radhasson. Sajtójukkal Fejérváryék napról­­napra azzal argumentálnak, hogy az ország kormányzás nélkül nem maradhat. Természetesen, hogy nem. Csakhogy az alkotmány értelmében a király törvényes kor­mányt tartozik az országban kinevezni. Abszolút kormányt, vagy katonai kormányt a király ki nem nevezhet. Ezzel megszegi uralkodói kötelességét. Végre a Bach­-korszakban is volt kormány. Ha árvízveszedelem jött, vagy éhinség követ­kezett be, ez is működött. Telekkönyvet csi­nált, az ősiséget rendezte, adókatasztert léte­sített. Szóval „működött“ ez a kormány is évekig, de alkotmányos és tö­rvényes kor­mánynak soha senki el nem ismerte. „Kormányozni csak kell“ — a Tisza-féle sajtónak ez az igazsága teljesen fedi a bécsi udvar törekvéseit. Minthogy az udvar nem akar alkotmányosan kormányozni, kor­mányozni pedig kell, tehát kormányoz ki­rendelt embereivel, parlament nélkül, költ­ségvetés nélkül, törvényen kívül. A királyt nem lehet rákényszeríteni, hogy ő a többség akaratát elfogadja. Helyes. Ellen­tét van a király és a többség fel­fogása között egy kérdésben. De ez az egy differenczia , nem lehet jogczini arra, hogy az uralkodó az országot alkotmányos jogadós meg­oszsza. Lehetetlenség, hogy felforgasson az uralkodó egyszerre itt mindent, közigazgatást, tommy-­­ hozást, jogrendet, csak azért, mert ő a többség programmjának egy részével nem ért egyet. Elengedhetetlen követelmény, hogy törvé­nyes kormányt kell adni az országnak. Amely uralkodó ez irányban kötelességét megszegi, az önmaga rombolja össze uralkodásának alapját. Törvényes kormányt kell adni az országnak. Ezt kell napról-napra erélyesen hangoztatni. Zavarokba és krízisekbe az országot az uralkodónak puszta önkényből belevinnie nem szabad. Az uralkodó éljen vétójogával. Ez az ő felség­joga. Ha egy kérdés nem tetszik az uralko­dónak, nem fogadja el erre vonatkozólag az országgyűlés előterjesztését. Gyakorolja vétó­jogát. Ezt ismeri a törvény és alkotmá­nyosság. De azt nem ismeri és el nem fogadja, hogy az uralkodó hóre és az összes köz­viszonyokra a nemzetet törvényen kívüli álla­potba taszítsa, egész alkotmányos életét a nemzetnek összerombolja. Sem emberi, sem­­ isteni törvények erre az uralkodónak jogot nem adnak. A király vétójogát akarja gyakorolni, ám tegye. Legyen pl. az igazságügyi téren egy ellentét közte és a kormány közt. Forogjon fenn, mint történt is a házassági jog kérdésében lényeges ellentét közte és a kormány állás­pontja között. Mit tesz az uralkodó? Küzd és vitáz, küzd, mondjuk, vallásos érzelmeivel. Nem hagyja jóvá a kormány és országgyű­lés előterjesztését. De vájjon az a szívós ellentét ok lenne-e arra, hogy az uralkodó szakítson az egész alkotmányos rendszerrel, uralkodását törvényenkívüli alapra helyezze ? Mi adna akkor uralkodásának erőt és támaszt ? Szó sem lehet ilyen hihetetlenül merész lépésről. Ekként az uralkodó csak végzetes katasztrófákba sodorhatja önmagát és nem­zetét is. A törvényes kormányzás alapja és kiinduló pontja minden alkotmányos rendnek az or­szágban. Ettől eltérni semmi körülmények között sem szabad. Mi legyen csak a korlát? Várjon az-e, hogy az uralkodó a nemzetben talál-e né­hány vállalkozót tervei keresztülvitelére ? Hisz árulók, haszonlesők a legtisztultabb nemzeti élet mellett is akadhatnak. Hát még ott, ahol az uralkodóház az ő hatalmát századokon keresztül korrum­pálásra, megvesztegetésre és a gyengék er­kölcsi megrontására alapította.1JSzomorú sors várna reánk, ha néhány gonosztevő vállal­kozásától függne országunknak egész alkot­mányos rendje ! Idő kell az uralkodó elhatározására — mondják. Hát a törvényenkívüli kormány­zás nem rabol el sok időt ? Nem teszi mind nehezebbé az uralkodó és nemzet megértését és megegyezését? Azért hagyjanak fel a Fejérváry-kísérlete­­zésekkel. Komoly tárgyalásokba és alkudozá­sokba bele­bocsátkozni úgy sem fog senki. Az uralkodóval a törvény alapján igenis rendez­hetjük dolgainkat. A katonai kérdésekben a nemzet az újonczfelajánlás jogával, az ural­kodó pedig a vétójogával fog addig élni, míg megegyezésre bírunk jutni, mert el kell ennek is következni. De az első és elengedhetetlen lépés az, hogy a törvényes kormányzás az országban mielőbb helyreállíttassék. Azért akinek módjában áll, figyelmeztesse az uralkodót, hogy a mostaninál koc­kázato­­sabb játékot nem lehet űzni. Csakis a törvé­nyes rend mielőbbi helyreállítása az, amely meg­szüntetheti azokat a nagy veszélyeket, amelyek a nemzet alkotmányának nyílt meg­támadásából máris előállottak. * A közigazgatás csődjét emlegeti a kormány­­párti sajtó. A jajveszékelés napról-napra erősebb lesz. A csavarmenet, ami a nemzeti ellenállásból ered, mind jobban szorítja, úgy Vallomás a sir szélén. (Debreczeni történet a XVI. századból.) — A Magyarország eredeti tárczája. — Irta : Koncz Ákos. Szombathy Gedeonhoz nem fűződik ugyan semmi nagyobb alkotás Debreczen város történetében, ennek daczára én mégis kieme­lem Gedeon uramat a f­el édesből, bemutatván őt azoknak, kik a régi dolgok iránt érdek­lődnek. Ütött, kopott százados könyvben ta­láltam, róla feljegyezve egyetmást. Az írás színtelen és fakó, de azért ki lehet abból olvasni a Szombathy Gedeon históriáját, mely ekképpen hangzik: 1536. die vigesima quarta Janii ad per­petuum rei memoriam azt mondja a város missale-maradványba kötött protokolluma, hogy ítéletidő következett Debreczenre. Dél­után három órakor elsötétült a szemhatár és terhes, fekete felhők borították az eget. Pár percz múlva megdördült az ég, a menny­kövek félelmesen hullottak és az ég villámá­nak szikrája a csontszárazságú nádas épüle­teket több helyen felgyújtotta. A tísz azon­ban nagy kárt nem tett, mert a szakadó eső eloltotta a lángokat. Majd rettenetes jég omlott alá, mely egy óra alatt elpusztította az egész határ termését, rengeteg kárt tévén ezenkívül emberekben, állatokban egyaránt. Aznap estére koldus lett a nép, tele lett jajszóval és siralommal a város, amiként az latinos magyarsággal mai napig olvasható a város jegyzőkönyvében. Az istentiszteletet követő napon a magisz­trátus ülést tartott azon tanakodva, hogyan enyhítse a nagy csapás nyomorait. „Miután a város kasszájából háromszáz forintot és a granáriumból kétszáz köböl búzát adtanak ki, exmittálván két szenátort azon szigorú meghagyással, hogy igazságos és perszonát nem tekintő animadversióval osszák ki a segítséget.“ Főbíró uram ennekutána ott marasztván a szenátorokat, előadta, hogy a pusztulásra virradó hajnalon nemzetes Bogdánná asszo­nyom egy kis fiúgyermeket hozott hozzá. A nagy jégverés után ott találta pitvarának aj­tajában csuromvizesen, sivalkodva. Meg­szánta a gyereket, de mivel öreges sorban vannak orastul, nem vállalhatták el a kis árva gondozását, hanem prezentálták főbíró uramnak. Elmondván mindezeket áperte a főbíró, a szenátor urak abban állapodtak meg, hogy „adódjék a talált gyermek Gémesné asz­­szonyomnak, fel­nevel­kedéséig fizetvén a vá­ros neki havonkint egy forintokat.“ Mivel pedig a kis porontynak senki sem tudta ere­detét és mivel szombati napon találták, rá­adták a Szombathy nevet, míg Gémes uram a maga keresztnevét adta a gyer­meknek. A magisztrátus heteken át keresett, kuta­tott az árva gyerek szülei és hozzátartozói után, de hasztalan volt minden fáradtsága. Végre is megnyugodott abban, hogy a gyer­mek szülei elvesztek nyomtalanul az isten­ítélet napján, vagy pedig, bűnben jővén a világra, édesanyja a szigorú törvények sújtó keze alól elmenekült világgá, vagy elemész­tette magát. Akárhogyan történt is a dolog, a kis Ge­deon otthonra talált Gémesné asszonyomnál. Nem volt ugyan nagy a fizetség, amit a magisztrátus Gémesnének szolgált, de a jó asszony nem is törődött azzal, mert nagyon megszerette a gyereket Szerető körben nőtt fel a kis Gida, mitsem tudva arról, hogy ő nem a Gémesék gyer­meke. Ügyes, szorgalmas ember lett belőle és mivel fogékonysága volt a tudományra, a debreczeni scholában végezte tanulmányait. Mikor aztán embersorba került, viczenetá­­rius lett a városházán. Gémes uram­­ most már úgy vélte, hogy illő volna a bajuszos if­jút felvilágosítani arról, hogy mi módon ke­rült az ő körükbe. Gida figyelmesen hallgatta nevelőapja előadását és elhatározta, hogy szorgalmával és becsületes viseletével fogja meghálálni jótevői szeretetét . . . Lakott ebben az időben Debreczenben egy idegenből beszármazó család. Hogyan kerül­tek a városba, senki sem emlékezett rá, sőt alig ismerték, mert visszavonulva éltek és csakis a templomot látogatták. Házuk azon­ban mindig nyitva volt a sors üldözöttei szá­mára, akik nemcsak anyagi segítséggel, de lelki vigasztalással is távoztak a módos, em­berséges emberek hajlékából. Abban a kis házban, hol Iloldasék laktak, boldogságos napok folytak. Ágota, a szülök szemefénye mondhatlan szeretettel igyeke­zett boldogítani hajlott korú szüleit. Nekik és értük élt, míg emezek szeretetük mélysé­ges gyöngédségével vették körül egyetlen kincsüket. Ágotánál nem volt szebb leány ez időben Debreczenben. Mikor vasárnaponkint a tem­plomban megjelent egyszerű ruhájában, a legékesebb szavú pap beszédét is szórakozot­tan hallgatták a jámbor hívők. Azon idegra­­gadó szépségek közül való volt Ágota, aki­ket ha egyszer látunk, nem feledünk el sohasem. Karcsú, mint az erdő őze, bőre alabástromfehér és szelíd kék szemeit, vala­ MAGYARORSZÁG Budapest, 1905. szombat, július 1.

Next