Magyarország, 1906. szeptember (13. évfolyam, 212-237. szám)
1906-09-27 / 234. szám
82 „TOEDL“ MLilDJV. 28 REGÉNY. Irta: SERÉNYI GUSZTÁV. [' Nem lehetett volna ennél borzasztóbb csapást képzelni itt a hósivatag közepén, ebben a megdermedt, halottvilágban. Tudta ezt Jem is és a fagyos halál képe már megjelent lelki szemei előtt. Ezért állt ott iszonyú félelemben, ezért állt ott bambán, lecsüggesztett karokkal. Ha az utolsó cseppecskét is felhasználja a lihegő fújó gép, akkor nincs többé kilátásuk a menekülésre. Azért nézett Darragi is csaknem üvegesedő szemekkel a mércéére s egy tompa, hörgésszerű kiáltás szakadt fel a kebeléből. De egyszerre erőt vett magán és szilárd hangot erőltetett. Amazok hogy lesték szavait! Hogy kapaszkodtak bele, mint utolsó szalmaszálba. Meztelen orczáikra ismét visszatért az élet szine. — Barátaim! — kezdé Darragi — bár az Isten súlyos próbára tesz bennünket, mégsem szabad bátorságunkat elveszíteni . . . Okos és megfontolt cselekedetek tán megmenthetnek még bennünket. Kövessétek híven parancsaimat s ami én tőlem telik, azt el fogom követni, hogy mindnyájan egészségesen láthassuk viszont hazánkat. Elhallgatott. Ereje majd elhagyta, neki is bátorításra lett volna szüksége. Nagyon jól tudta, hogy minden szavával csak kétséges, "hiú reményeket kelt, de legalább új életet öntött ezekbe a félholt emberekbe és megszilárdította megingott hitüket. A két matróz magánkívül volt. Csókolták kezét, ruháját. Hogyne, hiszen az imént ígérte nekik a szabadulást az életett . . . Darragi mereven nézte a benzin méretét, szinte úgy tetszett neki, hogy minden pillanatban alább száll. Rögtön tennie kellett valamit, mert bár a gép még rendesen járt, s a dugattyúk röffögve forgatták a gurblikat s az olajos tenderek még teljes erővel siklottak ide-oda, mégis drága volt minden pillanat, mert ha a hajtóerő elfogy, annyit fog érni a Turul remek gépezete, mint akármelyik lyukas kazán a csikágói ócskavasvásáron . . . Most még fújt, lihegett, zakatolt és dübörgött, de olyan volt, mint a haldokló, akinek perczei meg vannak számlálva. — Fiuk! az a fő, hogy el ne veszítsétek a fejeteket és helyén legyen a szivetek ... Nem szabad megijednetek a jövőtől, bármily borúsak is a kilátásaink. — Hurrá ! — kiabálta a két matróz. — Csak legyetek csendben. Szükségtelen felijeszteni a Turul utasait . . . hisz tudjátok, hogy két hölgy is van közöttük. Hadd aludjanak nyugodtan, ne is sejtsék a helyzetet . . . — Imrei kedves hőslelkű Imre, ön merőben téved, ha azt hiszi, hogy gyávák vagyunk. Látja, mi is tudunk mindent és nem esünk kétségbe, mert bízunk magában. Amérnököt megzavarta ez az ismerősen csángó hang. Meglepetve fordult vissza az ajtó felé és a küszöbön ott látta Lucyt, Dumpellt és a többieket. — Merőben téved — folytató a lány, — ha gyöngének tart engem. Az Unió hölgyeit nem úgy nevelik, hogy minden kicsiségtől megijedjenek . . . Kevés a benzin ? No hát én remélem, hogy az ön találékonysága módot fog keresni, miszerint megmentsen bennünket erről a szerencsétlen vidékről. A bátor hölgy nem vált szégyenére az amerikai nevelésnek. Példája lelkesítőleg hatott a csüggedező matrózokra, akik szégyelli kezdték, hogy az imént olyan gyöngék voltak. — Jem és Harry jöttek velem, a többi maradjon a helyén— szólt a mérnök. Jól beburkolóztak, sapkáikat lehúzták a fejükre, aztán felmentek a fedélzetre. Ott nyalt ki a felfelé nyíló töltöző eső szádja, körülötte kellemetlen szagot terjesztett a főnyien végigfolyt benzin, egyik sem, ez a gondatlanság vége — " ’-nek. «— Odalent bizonyosan ötödik számú csap s az i ’ az összeszorult gáz- elegy benyomult a készlettartályba. Ez azután kifecskendezte itt a folyadékot, mint a Heronlabdánál történik ... A matrózok ezt ugyan nem igen értették, de Jem, akinek humora már visszatért, s aki valamikor járt a vasárnapi iskolába, megkockáztatott egy vicczet is. — Na, a tartály csinos kis labda , ezzel még Heron sem tudna futballt játszani. S ha megtenné, bizonyosan belesülne a meccsbe... Iván készen volt tervével. A Turul most egy nagy síkságon röpült délfelé. Délkeletre hatalmas, sötét hegyláncz húzódott s attól jobbra már a szabad tenger sötét foltja látszott. Most nyár közepe alig múlott még el s ezen a vidéken már volt annyi hatása a napnak, hogy megtörje a tenger jégbilincsét. Jem és Harry várakozásteljesen nézték Darragit, aki izgatottan kémlelte a tenger-partot. Várjon mit akarhat ? Azt remélte tán hogy itt valami tengeri alkalmatosságra lel, avagy valamely expedíczióval találkozik? Mind a két reménykedés hiú lett volna. A bálnahalász-hajókat az örökös jégzajlás megakadályozza abban, hogy idáig felhatolhassanak. Avagy tán arra a kétségbeesett merényletre szánta volna magát a Turul feltalálója, hogy egy úszó jégtömbre száll és úgy igyekszik megmenekülni? . . . Így tépelődött Jem és Harry, mikor végre a mérnök alig hallhatóan kiadta a parancsot: — Jem szólt Tombinak, hogy a tizedik számú emeltyűt hét fokkal tolja előre . . . Jem elment a parancscsal s nyomban azután a Turul mint egy sas csapott le a magasból. Kerengett egy darabig, végre egy alacsony, de meredek hegyfal tövén leereszkedett. A tengerpart alig volt tőle 2000 yardra. Lementek ismét a gépterembe, ahol a társaság aggódva várta őket. — Földet értünk ? — kérdé Milner Frank. — Igen... nem zárd el a csapokat és szakítsad meg a robbantó-cső áramát.. — Meddig maradunk itt? — kérdé remegő hangon valamelyik matróz. — Azt az Isten tudja, fiam... Bízzatok bennem! Most pedig térjen mindenki nyugalomra, holnap ráérünk a teendőkről gondolkodni. Mindenki borús hangulatban és rossz előérzettel tért fekhelyéhez vissza s ez éjjeli bizonynyal sokan álmatlanul töltötték. Másnap már alig 10 hüvelyk magasan állott a benzin mérete, vagyis alig 1000 literjük volt még a motorikus anyagból. A többit elfogyasztotta az éjszakai sütés. Ennivalójuk még eltarthatott néhány hétig, de mit csinálnak majd a közeledő tél dermesztő hidegében? A nap alig volt néhány fokkal a látóhatár síkja fölött s ha szemei lettek volna, kétségbeesett arczokat láthatott volna a Turul fedélzetén. Az éjszaka folyamán hatalmas hóvihar dühöngött s bár észak felől védve is volt a repülőgép, mert ott meredek sziklafalak bástyázták körül, mégis csaknem félméternyire borította reggel csillogó, fehér szőnyeg a fedélzetet. Ez kétszereresen kellemetlen volt, mert egyrészt gátolta a szabad mozgást, másrészt a napsugarak által felolvasztva a lapátos kerekekről folytonos zápor hullott alá. Egyes réseken még az alsó helyiségekbe is leszivárgott a hólé, megrongálva a menynyezetek festményeit. Első dolog volt most ettől megszabadulni. A repülőgép szertárából előkerültek a lapátok s a matrózok derekas munkát végeztek velük. A nehéz munka kimerítette őket s tiz órakor farkas-étvágygyal láttak hozzá a reggelizéshez, melynél viskiben sem volt hiány. Darragi kiadta a parancsokat; a repülőgép szertárából gyapjúnadrágokat, zekéket, flandlingeket osztott ki. Az öltözékeket vízgázoló áthatatlan csizmák és vadmol-harisnyák egészítették ki, amilyeneket a norvég parasztok viselnek tél idején. Azután a társaság az ebédlőbe gyűlt össze tanácskozni. Iván leplezetlenül tárta ott fel a helyzetet, mely szerint nincs többé remény arra, hogy a Turul még egyszer a levegőbe emelkedhetnék.— Nincs tehát eszerint más hátra, — jegyző meg Funkellman — mint belenyugodni a változhatatlanba s a jövő tavaszig várni valamely bálnahalász-csónakra, mert bár a repülőgépen van is egy kaucsuk-csónak készletben, mégis kétes, vájjon megbizna-e bennünket az élelmiszerekkel együtt? — És nem zúzódna-e szét mindenestől a jégzajlásokban, — egészítő ki Milner Frank. A többiek szótalanul, lesújtva hallgatták ezt. Nem is lehetett ezen csodálkozni, mert ki tudja, nem lesznek-e kénytelenek kihúzni itt az egész telet? Abban nem sokat bizakodhattak, hogy valamely bálnahalász-hajó idáig felvetődik. Egyébként ez is megtörténhetett . . . Nem tehettek tehát mást, mint keservesen várni a jószerencsét, mely őket fogságukból kiszabadítja. De mivel fognak fűteni és mit fognak enni addig ? Mint egy sötét rém, tolult fel mindegyikőjük lelkében e kérdés. Dumpell adott kifejezést először aggodalmainak: — Hogyan tengetjük életünket addig, míg megszabadulunk ? Darragit nem lepte meg készületlenül e kérdés: — Vadászni és halászni fogunk; fókák, rozmárok, dunnaludak, alkák adják majd táplálékainkat, a kövérebb tengeri kutyák zsiradéka pedig a fát fogja pótolni. Majd tanulmányozni fogom a nagy sarkutazók: Parry, Ross, Franklin műveit; Mac-Clur, Kennedy, Kane, Mac-Clintock jelentéseit; Nansen följegyzéseit a sarki életről, amik a Turul könyvtárában megvannak és ezek útmutatása szerint rendezkedünk be mi is. Ez, habár a rossz hangulatot nem is űzte el, mégis megnyugtatott mindenkit. Most még csak az volt hátra, hogy a matrózokkal is tudassák megállapodásukat. A mérnök tehát összehívta őket, nem titkolta a veszélyt de felfedezte a menekülés reményét is. — Egyébiránt — mondá — aki nem akar várni, az jelentkezzék, s a Turul egyetlen csónaka — bár nehezen nélkülözhető, rendelkezésére áll, megfelelő ruhák, fegyverek és élelmiszerekkel együtt. . . Aki azonban bajtársként akar kitartani, az megvárja azt a pillanatot, midőn az egész társaság megmenekülhet. Végül igyekezett előttük kimutatni, mily veszélyes és a lehetetlenséggel határos vállalat lenne a jégmentes tengerre való eljutást megkísérelni, emlékeztette őket a Turul iránti kötelezettségükre. Azután így fejezte be : — Akik távozni akarnának, azokat visszatartani nem fogom... Cselekedhet mindenki belátása szerint. A beszéd eredménye az volt, hogy a matrózok lelkesülten hurráztak és végül mindannyian kijelentették, hogy jóban, rosszban urukkal maradnak a repülőgépen. — Jól van, barátaim ! — felelte a mérnök. — Ezt vártam tőletek. Elhatározástok férfias és reményt kelt bennem a megszabadulásra. A nap többi része folytonos munkával telt el. Legégetőbb dolog volt a sűtőszer kérdése. A benzin már alig egy napig tehetett szolgálatot. Mindenekelőtt takarékosan kellett vele bánni, azért három helyiség kivételével a többitől elzárták a meleget. Ezek a szobák a raktárak közelében voltak; egy kényelmes szoba a matrózok, s egy nagyobb, valamint egy kisebb szoba a társaság számára (az utóbbit a hölgyek részére szemelték ki). A matrózok és utasaink lakóosztályát csak a folyosó választotta el egymástól. A helyiségeket hamarosan berendezték a legszükségesebb bútordarabokkal, nem annyira a csín, mint inkább a czélszerűség szempontjából. Lucy derekasan kivette e munkából a részét: ő rakosgatta be a szekrényekbe a meleg takarókat, bundákat. Dumpell H. W. egy kis kézikönyvtárt rendezett be utazási művekből; a falakra térképeket, aggatott föl s helyet szorított néhány műszernek is. Mig ők igy a lakás berendezésén fáradoztak, a mérnök vadászni ment a tengerpartra és sikerült elejtenie egy jól megtermett fókát A matrózok diadallal vontatták haza s hamarosan széttagolták. Legalább öt hüvelykes volt a szalonnája, amiből kitűnő sütőszert remélhettek. . (Folytatása következik.) MAGYARORSZAct Budapest, 1906. csütörtök, szeptember 27.