Magyarország, 1906. szeptember (13. évfolyam, 212-237. szám)

1906-09-27 / 234. szám

82 „TOEDL“ MLilDJV. 28 REGÉNY. Irta: SERÉNYI GUSZTÁV. [' Nem lehetett volna ennél borzasztóbb csa­pást képzelni itt a hósivatag közepén, ebben a megdermedt, halottvilágban. Tudta ezt Jem is és a fagyos halál képe már megje­lent lelki szemei előtt. Ezért állt ott iszonyú­­ félelemben, ezért állt ott bambán, lecsüg­­­­gesztett karokkal. Ha az utolsó cseppecskét­­ is felhasználja a lihegő fújó gép, akkor nincs többé kilátásuk a menekülésre. Azért nézett Darragi is csaknem üvegesedő szemekkel a mércéére s egy tompa, hörgésszerű kiáltás szakadt fel a kebeléből. De egyszerre erőt vett magán és szilárd hangot erőltetett. Amazok hogy lesték szavait! Hogy ka­paszkodtak bele, mint utolsó szalmaszálba. Meztelen orczáikra ismét visszatért az élet szine. — Barátaim! — kezdé Darragi — bár az­­ Isten súlyos próbára tesz bennünket, még­sem szabad bátorságunkat elveszíteni . . . Okos és megfontolt cselekedetek tán meg­menthetnek még bennünket. Kövessétek híven parancsaimat s ami én tőlem telik, azt el fogom követni, hogy mindnyájan egészsége­sen láthassuk viszont hazánkat. Elhallgatott. Ereje majd elhagyta, neki is bátorításra lett volna szüksége. Nagyon jól tudta, hogy minden szavával csak kétséges, "­hiú reményeket kelt, de legalább új életet öntött ezekbe a félholt emberekbe és meg­szilárdította megingott hitüket. A két matróz magánkívül volt. Csókolták kezét, ruháját. Hogyne, hiszen az imént ígérte nekik a szabadulást az életett . . . Darragi mereven nézte a benzin­ méretét, szinte úgy tetszett neki, hogy minden pilla­natban alább száll. Rögtön tennie kellett valamit, mert bár a gép még rendesen járt, s a dugattyúk röffögve forgatták a gurblikat s az olajos tenderek még teljes erővel siklot­tak ide-oda, mégis drága volt minden pilla­nat, mert ha a hajtóerő elfogy, annyit fog érni a Turul remek gépezete, mint akár­melyik lyukas kazán a csikágói ócskavas­vásáron . . . Most még fújt, lihegett, zaka­tolt és dübörgött, de olyan volt, mint a hal­dokló, akinek perczei meg vannak számlálva. — Fiuk! az a fő, hogy el ne veszítsétek a­­ fejeteket és helyén legyen a szivetek ... Nem szabad megijednetek a jövőtől, bármily borúsak is a kilátásaink. — Hurrá ! — kiabálta a két matróz. — Csak legyetek csendben. Szükségtelen felijeszteni a Turul utasait . . . hisz tudjá­tok, hogy két hölgy is van közöttük. Hadd aludjanak nyugodtan, ne is sejtsék a hely­zetet . . . — Imrei kedves hőslelkű Imre, ön merő­ben téved, ha azt hiszi, hogy gyávák va­gyunk. Látja, mi is tudunk mindent és nem esünk kétségbe, mert bízunk magában. A­­mérnököt megzavarta ez az ismerősen csángó hang. Meglepetve fordult vissza az ajtó felé és a küszöbön ott látta Lucyt, Dum­pell­t és a többieket. — Merőben téved — folytató a lány, — ha gyöngének tart engem. Az Unió hölgyeit­­ nem úgy nevelik, hogy minden kicsiségtől megijedjenek . . . Kevés a benzin ? No hát én remélem, hogy az ön találékonysága mó­dot fog keresni, miszerint megmentsen ben­nünket erről a szerencsétlen vidékről. A bátor hölgy nem vált szégyenére az amerikai nevelésnek. Példája lelkesítőleg ha­tott a csüggedező matrózokra, akik szégyelli­­ kezdték, hogy az imént olyan gyöngék voltak. — Jem és Harry jöttek velem, a többi maradjon a helyén­­— szólt a mérnök. Jól beburkolóztak, sapkáikat lehúzták a fejükre, aztán felmentek a fedélzetre. Ott nyalt ki a felfelé nyíló töltöző eső szádja, körülötte kellemetlen szagot terjesztett a fő­nyien végigfolyt benzin, egyik sem, ez a gondatlanság vége — " ’-nek. «— Odalent bizonyosan­­ ötödik számú csap s az i ’ az összeszorult gáz-­­ elegy benyomult a készlettartályba. Ez azután kifecskendezte itt a folyadékot, mint a Heron­­labdánál történik ... A matrózok ezt ugyan nem igen értették, de Jem, akinek humora már visszatért, s aki valamikor járt a vasárnapi iskolába, meg­­koc­káztatott egy vicczet is. — Na, a tartály csinos kis labda , ezzel még Heron sem tudna futball­t játszani. S ha megtenné, bizonyosan belesülne a meccsbe... Iván készen volt tervével. A Turul most egy nagy síkságon röpült délfelé. Délkeletre hatalmas, sötét hegyláncz húzódott s attól jobbra már a szabad tenger sötét foltja lát­szott. Most nyár közepe alig múlott még el s ezen a vidéken már volt annyi hatása a napnak, hogy megtörje a tenger jégbilincsét. Jem és Harry várakozásteljesen nézték Darragit, aki izgatottan kémlelte a tenger-partot. Várjon mit akarhat ? Azt remélte tán h­ogy itt valami tengeri alkalmatosságra lel, avagy valamely expedíczióval találkozik? Mind a két reménykedés hiú lett volna. A bálnahalász-hajókat az örökös jégzajlás megakadályozza abban, hogy idáig felhatol­­hassanak. Avagy tán arra a kétségbeesett merény­letre szánta volna magát a Turul feltalálója, hogy egy úszó jégtömbre száll és úgy igyek­szik megmenekülni? . . . Így tépelődött Jem és Harry, mikor végre a mérnök alig hallhatóan kiadta a parancsot: — Jem szólt Tombinak, hogy a tizedik számú emeltyűt hét fokkal tolja előre . . . Jem elment a parancscsal s nyomban azután a Turul mint egy sas csapott le a magasból. Kerengett egy darabig, végre egy alacsony, de meredek hegyfal tövén leeresz­kedett. A tengerpart alig volt tőle 2000 yardra. Lementek ismét a gépterembe, ahol a tár­saság aggódva várta őket. — Földet értünk ? — kérdé Milner Frank. — Igen... nem zárd el a csapokat és szakítsad meg a robb­antó-cső áramát.. — Meddig maradunk itt? —­ kérdé remegő hangon valamelyik matróz. — Azt az Isten tudja, fiam... Bízzatok bennem! Most pedig térjen mindenki nyu­galomra, holnap ráérünk a teendőkről gon­dolkodni. Mindenki borús hangulatban és rossz elő­­érzettel tért fekhelyéhez vissza s ez éjjeli bizonynyal sokan álmatlanul töltötték. Másnap már alig 10 hüvelyk magasan ál­lott a benzin­ mérete, vagyis alig 1000 liter­jük volt még a motorikus anyagból. A töb­bit elfogyasztotta az éjszakai sütés. Ennivalójuk még eltarthatott néhány hétig, de mit csinálnak majd a közeledő tél der­mesztő hidegében? A nap alig volt néhány fokkal a látóhatár síkja fölött s ha szemei lettek volna, kétségbeesett arczokat láthatott volna a Turul fedélzetén. Az éjszaka folya­mán hatalma­s hóvihar dühöngött s bár észak felől védve is volt a repülőgép, mert ott me­redek sziklafalak bástyázták körül, mégis csaknem félméternyire borította reggel csil­logó, fehér szőnyeg a fedélzetet. Ez kétszere­­resen kellemetlen volt, mert egyrészt gátolta a szabad mozgást, másrészt a napsugarak által felolvasztva a lapátos kerekekről foly­tonos zápor hullott alá. Egyes réseken még az alsó helyiségekbe is leszivárgott a hólé, megrongálva a meny­­nyezetek festményeit. Első dolog volt most ettől megszabadulni. A repülőgép szertárából előkerültek a lapátok s a matrózok derekas munkát végeztek velük. A nehéz munka ki­merítette őket s tiz órakor farkas-étvágygyal láttak hozzá a reggelizéshez, melynél viski­­ben sem volt hiány. Darragi kiadta a parancsokat; a repülőgép szertárából gyapjúnadrágokat, zekéket, fla­­nd­lingeket osztott ki. Az öltözékeket víz­­gázoló áthatatlan csizmák és vadmol-haris­­nyák egészítették ki, amilyeneket a norvég parasztok viselnek tél idején. Azután a tár­saság az ebédlőbe gyűlt össze tanácskozni. Iván leplezetlenül tárta ott fel a helyzetet, mely szerint nincs többé remény arra, hogy a Turul még egyszer a levegőbe emelked­hetnék.­­— Nincs tehát eszerint más hátra, — jegyző meg Funkellman — mint belenyu­godni a változhatatlanba s a jövő tavaszig várni valamely bálnahalász-csónakra, mert bár a repülőgépen van is egy kaucsuk-csó­­nak készletben, mégis kétes, vájjon meg­­bizna-e bennünket az élelmiszerekkel együtt? — És nem zúzódna-e szét mindenestől a jégzajlásokban, — egészítő ki Milner Frank. A többiek szótalanul, lesújtva hallgatták ezt. Nem is lehetett ezen csodálkozni, mert ki tudja, nem lesznek-e kénytelenek kihúzni itt az egész telet? Abban nem sokat biza­kodhattak, hogy valamely bálnahalász-hajó idáig felvetődik. Egyébként ez is megtör­ténhetett . . . Nem tehettek tehát mást, mint keservesen várni a jószerencsét, mely őket fogságukból kiszabadítja. De mivel fognak fűteni és mit fognak enni addig ? Mint egy sötét rém, tolult fel mindegyikőjük lelkében e kérdés. Dumpell adott kifejezést először aggodalmainak: — Hogyan tengetjük életünket addig, míg megszabadulunk ? Darragit nem lepte meg készületlenül e kérdés: — Vadászni és halászni fogunk; fókák, rozmárok, dunnaludak, alkák adják majd táplálékainkat, a kövérebb tengeri­ kutyák zsiradéka pedig a fát fogja pótolni. Majd tanulmányozni fogom a nagy sarkutazók: Parry, Ross, Franklin műveit; Mac-Clur, Kennedy, Kane, Mac-Clintock jelentéseit; Nansen följegyzéseit a sarki életről, amik a Turul könyvtárában megvannak és ezek út­mutatása szerint rendezkedünk be mi is. Ez, habár a rossz hangulatot nem is űzte el, mégis megnyugtatott mindenkit. Most még csak az volt hátra, hogy a matrózokkal is tudassák megállapodásukat. A mérnök tehát összehívta őket, nem titkolta a veszélyt de felfedezte a menekülés reményét is. — Egyébiránt — mondá — aki nem akar várni, az jelentkezzék, s a Turul egyetlen csónaka — bár nehezen nélkülözhető, ren­delkezésére áll, megfelelő ruhák, fegyverek és élelmiszerekkel együtt. . . Aki azonban bajtársként akar kitartani, az megvárja azt a pillanatot, midőn az egész társaság meg­menekülhet. Végül igyekezett előttük kimutatni, mily veszélyes és a lehetetlenséggel határos vál­lalat lenne a jégmentes tengerre való elju­tást megkísérelni, emlékeztette őket a Turul iránti kötelezettségükre. Azután így fejezte be : — Akik távozni akarnának, azokat vissza­tartani nem fogom... Cselekedhet mindenki belátása szerint. A beszéd eredménye az volt, hogy a mat­rózok lelkesülten hurráztak és végül mind­annyian kijelentették, hogy jóban, rosszban urukkal maradnak a repülőgépen. — Jól van, barátaim ! — felelte a mérnök. — Ezt vártam tőletek. Elhatározástok férfias és reményt kelt bennem a megszabadu­lásra. A nap többi része folytonos munkával telt el. Legégetőbb dolog volt a sűtőszer kérdése. A benzin már alig egy napig tehetett szol­gálatot. Mindenekelőtt takarékosan kellett vele bánni, azért három helyiség kivételével a többitől elzárták a meleget. Ezek a szobák a raktárak közelében voltak; egy kényelmes szoba a matrózok, s egy nagyobb, valamint egy kisebb szoba a társaság számára (az utóbbit a hölgyek részére szemelték ki). A matrózok és utasaink lakóosztályát csak a folyosó választotta el egymástól. A helyisé­geket hamarosan berendezték a legszüksége­sebb bútordarabokkal, nem annyira a csín, mint inkább a czélszerűség szempontjából. Lucy derekasan kivette e munkából a ré­szét: ő rakosgatta be a szekrényekbe a me­leg takarókat, bundákat. Dumpell H. W. egy kis kézikönyvtárt rendezett be utazási mű­vekből; a falakra térképeket, aggatott föl s helyet szorított néhány műszernek is. Mig ők igy a lakás berendezésén fáradoz­tak, a mérnök vadászni ment a tengerpartra és sikerült elejtenie egy jól megtermett fó­kát A matrózok diadallal vontatták haza s hamarosan széttagolták. Legalább öt hüvely­kes volt a szalonnája, amiből kitűnő sütő­­szert remélhettek. . (Folytatása következik.) MAGYARORSZAct Budapest, 1906. csütörtök, szeptember 27.

Next