Magyarország, 1908. május (15. évfolyam, 106-131. szám)

1908-05-06 / 109. szám

Budapest, 1908. szerda, május – MAGYARORSZÁG ahogyan eljárt, különben is a legilletékesebb tanú, maga Nákó Sándor gróf kijelentette, hogy ő soha sem érezte magát megzsaroltnak. Az ő kijelen­é­­­sével szemben van-e olyan ember a világon, le­hetséges-e olyan biróság, mely Polónyit zsarolónak mondja? Itt egyszerű lehetetlenség zsarolásról , be­szélni s aki mégis erről beszélt, az valótlanságot állított. A Duna-gőzhajós Társaság ügye rendkívül egy­szerű; a főváros közgyűlésének végső határozata és Polónyinak ez ügyben történt fölszólalá­sa tökélete­sen egyezik. Polónyi a pártbérlet ügyében soha véleményt nem változtatott s az ő álláspontját az ő távollétében tette magáévá a közgyűlés. Lehetet­len tehát azt állítani, hogy Polónyi frontot változ­tatott; mikor Lengyel Zoltán ezt állította, nem állí­tott valót. Ezzel szemben azt mondja lengyel Zol­tán, hogy a társaság könyvében ott van a tízez­r forint provízió. Ezzel szemben hivatkozik a bécsi bíróság által végzett tanúkihallgatásokra, amelyek­nek jegyzőkönyvét beterjesztette, de amelynek föl­­olvasását a bíróság fölöslegesnek nyilvánította. E vallomásokból kitűnik, hogy a tízezer forintot egy Smarda József nevű részvénytársasági igazgató kapta provízióként hajók eladásáért, oly üzletiért, amely miatt a nyilvánosság előtt is, az osztrák képviselőházban nagy vita volt. Ehhez az ember­hez és ehhez a tízezer forinthoz Polónyinak semmi köze nem volt. . A villamos vasutak ügyében reméli, a vádlott m­aga is be fogja ismerni, hogy a városi villamos­vasútra vonatkozóan még csak állítani se tudtak semmi komprommittáló dolgot. A közúti vasút ügyé­ben állítják, hogy a vasút megfizette Polónyi Gé­zát, hogy befolyásos támogatását megszerezze. Azt állította a védő, hogy az első nagy porig mindig hevesen támadta Polónyi a közúti vasutat, az első nagy per után azonban, amelyben ötvenezer koro­nát kapott, alázatos szolgája lett a társaságnak. Ezzel szemben hivatkozik arra, hogy az ötvenezer idoronás díjlev­él aláírása után alig három hónap múlva, Polónyi már oly határozatot erőszakolt ki a Városi közgyűlésen, amely a közútira minden le­hetett, csak kedvező nem, mert konkurrenst állí­tott neki az Eskü­ téri és az Erzsébet-hídi vonalon. " A Cséry-ügygyel igen röviden lehet végezni. Cséry maga kijelentette, hogy ő soha egy fillért be­fizetett Polónyinak. Ha tehát Polónyi nem ka­pott semmit, lehetetlen, hogy Polónyi anyagi ha­szonért szerepelt volna ez ügyben a közgyűlé­seken. A Cséry-ügy elintézéséért, melyet a vé­delem gyanúsnak akart feltüntetni. Polónyinak az érdemeit Heltai Ferencz, a védelem­­ főtanúja ma­gasztalta a közgyűlésen, bizonyítva, hogy ez ügy­ben Polónyi milliókat mentett meg a fővárosnak. Igaznak kell tehát elfogadni Csérynek azt az állí­tását, hogy a Cséry-vállalat ügyét önzetlenül pár­tolta a városnál. Mikor a lajosmizsei vasút 8 fo­rintot, a Cséry-vállalat pedig csak 1 forint 90 ikrajezárt kért a szemét vagyonjának kifuvarozá­­sáért, akkor Polónyi a legnagyobb önzetlenséggel is támogathatta a négyszerie olcsóbb ajánlatot. A Gchwindt-gyár ügye még egyszerűbb; ez az ügy soha nem került semmiféle városi hatóság elé, lehetetlen tehát, hogy városi befolyásáért Polónyi valami díjat kapott volna. A gyár miatt régóta mozgalom van a fővárosban; kitelepítését sürgeti a kultuszminiszter, mert a gyár füstje tönkre teszi az Iparművészeti Múzeum finom selyemtárgyait, sür­­ge­ti a katonaság, mert egészségtelenné teszi a ka­szárnyát, sürgeti a kerület egész lakossága. Gschwindt ebben az ügyben Polónyi nélkül tárgyalt Halmossal, Halmos Polónyi nélkül ment a pénz­ügyminisztériumba és Halmos Polónyi nélkül bizta az ügyet a tiszti főügyészre. A dolog már ebben a stádiumban volt, amikor a gyár megbizta Po­lónyit, mint ügyvédet, hogy az ügy jogi részét a tiszti főügyésszel rendezze. Lehet, hogy Polónyi 1906. márcziusban megsürgette Halmost, hogy te­gyen már valamit a Gschwindt ügyében; de ha tudjuk azt, hogy az a biztosító okirat, melyet a főváros javára a Gschwindt-gyár a megelőző év­ben állított ki, 1906. július elsején lejárt, akkor semmi csodálatos sem lehet abban, hogy Polónyi márczius hónapban már megkérdezte Halmost, hogy történik-e már valami a gyár ügyében, vagy nem? Nincs ugyan bebizonyítva, hogy ez a kérdezős­­ködés megtörtént, de ha megtörtént is, akkor sem volt benne semmi. Polónyi szerepét ez ügyekben csak két ember ismeri: Polónyi és ő (az ügyész). Hónapokig tanul­mányozta e dolognak minden kis részletet és nyu­godtan képvisel e perben a közérdeket még ebben a perekben is. Kétségtelenül tisztán állanak ezek az ügyek minden jóhiszemű ember előtt, különben is ő nem köteles bizonyítani azt, hogy Polónyi nem gaz­ember, hanem Lengyel Zoltánnak lett volna köte­lessége bizonyítani, hogy igaz mindaz, amit állított­­— ez azonban nem történt meg. Nyugodt lélekkel várja az esküdtek határozatát, mert teljesen tisz­tában van azzal, hogy az esküdtek gondolkozása is az ügynek sok vihara után már bizonyára le­csillapodott. Az emberek között könnyen találhatunk olyat, aki­­azt mondja, hogy Polónyi nem tiszta ember, de ha megkérdezzük, hogy miért, nem tud rá felelni semmit. Közérdek, hogy az ilyen állapot megszűnjék. Az újságírást rá kell szoktatni, hogy gondolja meg, mit ír. Ma már senki sincs biztosság­ban nagy embereink közül az iránt, hogy nem rá­galmazza-e meg az Újság. Hiszen látjuk, hogy Kossuthot, Apo­nyit, Andrássyt is mint rágalmazzák. Ám mentsék föl Lengyel Zoltánt, ha azt hiszik, hogy amit irt, azt bebizonyította. De ha nem tartják tökéletesnek a bizonyítást és mégis fölmentik, akkor igazságtalanságot cselekszenek. Kéri az esküdte­ket, hogy az első kérdésre igent felelve, szolgáltas­sanak igazságot. (Halk éljenzés és pisszegés a kö­zönség körében.) Polónyi Dezső, a panaszos ügyvédje, nem kí­­ván felszólalni. Az elnök tíz perczre felfüggeszti a tárgyalást. A szünet után következik. A védőbeszéd. Vázsonyi Vilmos védőügyvéd arra hivatko­zik, amit az ügyész is állított, hogy a köztudatban él az a vélemény, hogy Polónyi nem tiszta em­ber, de amikor azt kérdezik, hogy miért? — senki se ad­ választ. Nos, Lengyel Zoltán most megadta a választ és bizonyított. A Beke-ügyben nagyon jól tudja Polónyi, hogy kicsoda az a nő, aki hozzá fordult, nagyon jól ismerte az ügynek minden előzményét is. Nákó Sán­dor gróf Vallomása nem a panaszosnak, hanem a vádlottnak igazát bizonyítja. Nákó Sándor és az ügyvédje vallotta, hogy a Beke-féle ügy teljesen el volt intézve, minden követelése ki volt elégítve. A zsarolás objektív tényén mit se változtat Nákó­­nak az a fölfogása, hogy ő szubjekt­ive nem érezte magát megtorolva. Aki mint ügyvéd csak a nevét is odaadja egy ilyen nő ügyének, hogy annak jog­talan követelése érvényesíttessék, aki ilyen ügyben csak egy fölszólító levelet is ír, már erkölcstelen és tisztességtelen dolgot, már zsarolást követ el Várjon ha az esküdtek egy erőszakos, nagyeszű és veszedelmes ügyvédtől egy levelet kapnak, a­melyben egy volt alkalmazottjuknak valamely jog­talan követelését hozza elő, amely alkalmazott eset­leg kényes családi dolgoknak tudója: nem szalad­nak-e azonnal ahhoz az ügyvédhez és nem sietnek-e kiegyezni vele? Egy ilyen ügyhöz azonban egy ki­váló ügyvédnek nem szabad odaadnia a nevét, mert ezzel már részesévé válik a zsarolásnak. Micsoda fölfogás az az ügyész részéről, hogy mikor a író­ságok­­a házasságközvetítői díj követelését tarpisz k&Uzának, szennyes eredetű követelésnek nyílva-á­r­ják, akkor a Beke Erzsébetiéi© követelés nem szennyes eredetű? A Dunagőzhajós Társaság ügyében Polónyi azt vallotta, hogy ő nála sohase járt Ullmann Lajos; ennek az ellenkezőjét tudjuk a pesti és a bécsi tanúktól egyaránt. Akit az első hamis vallomáson rajtakapunk, arról már levonhatjuk a következteté­seket. Hivatkozik Szalá­gyi Aurél vallomására, amely szerint a pártbérlet ügyében az első közgyűlésen Polónyi csatlakozott Steiger Gyulának a partbér­letet ellenző indítványához; a jegyzőkönyvből meg­állapítható, hogy Polónyinak nem volt semmi indít­ványa. Hát nem hiszik el az esküdtek talán Heltai Ferencznek és Komlós Ágostnak, hogy nekik Ull­­mann csakugyan mondotta, hogy megfizette Poló­nyit ? Ki meri azt mondani, hogy Ullmann csak ha­­zudozási hajlamból gyanúsította meg Polónyit, vagy hogy Heltainak és Konylósnak nem lehet hinni? Ull­mann Szalá­gyi Aurél előtt is mondotta, hogy «ha Polónyival másként nem megy a dolog, akkor ügy­védünkké fogjuk tenni». Ez alatt nem értett jog­­tanácsosi megbízatást, hanem csak valami ürügyet a honorálásra. Ullmann jövendölése beteljesedett. Ő utóbb csakugyan honorálta Polónyit. Hallottuk Sándor Páltól, az igazmondásunk e fanatikusától is, hogy Polónyi eredeti álláspontját cserben hagyta. A Smarda úr tízezer forintja nem bizonyít semmit, az ő tízezer forintja legyen az övé, (Derültség.) ez nem bizonyítja azonban, hogy Polónyi nem kapott tízezer forintot. A társaság provízió czímén mást is­­ szokott elkönyvelni. — ez lehetséges, mert hiszen a könyvelés sok mindent elfeledtet: bút, borravalót és szerelmet. (Derültség.) A Dunagőzhajós Társa­ság nem vesztegetett nyiltan, Ehrlich G. Gusztávot is úgy akarta megnyerni, hogy megvételre föltű­nően olcsó vasat kínált neki, amin húsz-huszonöt­­ezer forintot nyert volna, de ezt Ehrlich nagy­ föl­­háborodással visszautasította. Az elnök egy órára fölfüggeszti az ülést. Este fél tízkor folytatják a tárgyalást. Vázsonyi Vilmos folytatja beszédét. A vá­rosi és a közúti villamos vasutak ügyéről szólva, Polónyi megvesztegetését itt úgy magyarázza, hogy Polónyi oly ügyvédi jövedelemben részesült, amely­ben nem lett volna része, ha törvényhatósági bi­zottsági tag nem lett volna. Csodálatos nagyságú honoráriumokat kapott a vasúttársaságtól szegény kalauzoknak a pereiben. Nem várhattuk a vasutak igazgatóitól, hogy nyíltan megvallják, hogy Poló­nyit megvesztegették, de az ily vallomás nem is szükséges,, enélkül is tud mindent, aki m­­egérti e szo­lg­oltak .A villamos vasút egeket az egyjgdi honoráriumokat nem könyvelte el, hanem a ren­­delkezési alap terhére irta, már pedig a rendel­kezési alap az a malaczlopó köpönyeg, amely min­dent eltakar. Igaz, hogy Polónyi az ess­ütéri hídon megengedte volna, hogy a kábelvasut ott járjon, de csal elvben; már pedig, ha a kábelvasut csak elvben jár az eskütéri hídon, az nem nagy konk­ur­­renczia a közútinak. (Nagy derültség a közönség körében.) A közgyűlés különben ez alkalommal el­utasította a kábelvasút előterjesztett terveit, Polónyi indítványára s a kábel­vasút ezzel agyon volt ütve. Polónyi az első nagy ügyvédi megbízatás után többé egy pillanatig se volt kellemetlen a közúti vasútnak. A Cséry-féle ügyben csak arra­ az egy jelenetre emlékezteti az esküdteket, amikor Cséry Hajós ta­gadta, hogy ő valaha küldött valakit Polónyihoz in­formálni, egyszerre fölkelt Fischer M. Ignácz s: odament Cséry Lajoshoz és így szólt hozzá: «De nagyságos úr, ezt már Polónyi úr is bevallotta.) Cséry szavahihetőségéről ennél többet nem is akar mondani. Cséry megvallotta, hogy vállalatának vol­tak diszkrét kiadásai, jól tette, hogy megvallotta,, mert különben ő, a védő mondott volna egyet-mást, amit emberiességből elhallgatott. Különben ő nem­­volt elég naiv azt várni, hogy Cséry meg is vallja azt, amit tett. Hivatkozik arra, hogy ő amit állított a többi vádak ügyében is, azt senki nem c­áfolta meg, se Viola Imre, se Ádám Béla, se Reich Jak­abné, se Sági Ferencz, se hirlapi nyilatkozatban, se semmi más módon. A Gschwindt-gyár ügyében maga Gschwindt György megvallotta, hogy kétezer ko­ronát fizetett Polónyinak egy diskurzusért, melyet Fülöp főügyészszel folytatott. Amíg öntudatos jo­gászok lesznek a városnál, a szm­leges kényszerki­­telepítés, mely a kincstár becsapásával egyértelmű, nem fog bekövetkezni. Polónyi ebben az ügyben­­semmi ügyvédi működést nem fejtett ki; az ügyvédi működés a bíróság és a hatóság előtt történik e nem magánbeszélgetések és baráti kapac­i­tál­ások alakjában. A Gschwindt-féle ügyben be van bizo­­nyítva minden, amit Lengyel Zoltán állított. Vosita Károly tanácsos itt maga vallotta, hogy Gschwindt nem ügyvédet, hanem befolyásos embert keresett,é­s hogy áldozatokat hozni is kész volt. Gschwindt­ tehát kereste és megtalálta Polónyi személyében a befolyásos embert. Ha az ország érdekét meg akarják védelmezni, úgy védjék meg azt a férfiút, aki az igazság, az igazmondás szolgálatára vállalkozott. A franczia nemzet azzal nem lett kisebb, hogy egyik büszke­sége, Lesseps, börtönbe került; a franczia nemzet nem szenvedett azzal, hogy Grévy franczia köztár­sasági elnök vejét letaszították polczáról, valami rendjel-panama miatt. A franczia nemzetnek becsü­letére vált, hogy nagy, de bűnös fiait lelökte pol­­czukról. Olaszországban a Nasi-per idején hónapo­kon át mosták a nemzet szennyesét az egész vi­lág előtt. A bűnt csak az akarja menteni, aki bűnös lelkében együttérez a gonosztevővel, Lengyel Zol­tánt nem szabad, nem lehet elítélni, mert­ ő nem tett egyebet, mint teljesítette az igazmondás köte­lességét. Ha az esküttek azt akarják, hogy olyan le­gyen a jövendő generáczió, mint Polónyi, ak­i egész életét vagyonszerzésre használta föl és milliókat szerzett, — akkor ám adják ki a jelszót: «Neveljünk panamistákat! Utána, gyűjtsük a vagyont!* —^ és Ítéljék el ezt a becsületes embert, Lengyel Zoltánt! (Zajos éljenzés és taps a közönség körében.) Az elnök a közönség tüntetése miatt a karzatot kiürítteti és rövid szünetet ad. Később a közönséget újra beengedik. Lengyel Zoltán beszéde, Lengyel Zoltán védőbeszédében arra hivatkozik, hogy őt képviselőtársai gyakran biztatták, hogy áll­­jon ki a porondra és távolítsa el miniszteri széké­ből Polónyit; a bírói karból is többen fordultak hozzá-, hogy hogyan lehet az igazságügyminiszteri székben megtűrni egy ilyen embert. Mikor a Nákó-ügyben megjelent az első leleplező közlemény, megtudott lassan kint mindent az ügyről; a Halmos-ügyről elein­­tén nem tudott semmit, mert akkoriban más ügygyel, a függetlenségi párt dolgaival volt elfoglalva. Lengyel Zoltán: Czikkemről csak a feleségem tudott s ideggörcsöt kapott tőle, meg az anyám, a ki látta, h­o­gy a fia csatába indul. Czikkem miatt megindították ezt a pert s a sajtóban és a magán­életben általános harczot indítottak ellenem. Én nem iklételkedtem az esküdt urak igazságosságá­ban, nem kértem más bíróságot, előterjesztettem bizonyítékaimat. Nem az én bűnöm, hogy csak ennyit lehetett bizonyítani, van még több bizonyí­tékom is, de hogy miért nem terjeszthettem elő, a királyi ügyész a megmondhatója. A közúti vasutat én is képviseltem pörökben, de összesen 600 ko­rona honoráriumot kaptam, pedig az ügyvédi hír­név nálam is megvan. Láttam, hogy itt már min­den eladó, hogy Törökországban sincs oly baksis­­rendszer, mint nálunk. Ezért léptem a cselekvés terére. Én nem vagyok senkinek megfogadottja, egy felekezeté éppen nem, — büszke vagyok rá, hogy katholikus vagyok. De én nem zavarom fel g­­irceke­t, hogy a zavarosban elmenekülhessek. Va- 11

Next