Magyarország, 1908. május (15. évfolyam, 106-131. szám)
1908-05-06 / 109. szám
Budapest, 1908. szerda, május – MAGYARORSZÁG ahogyan eljárt, különben is a legilletékesebb tanú, maga Nákó Sándor gróf kijelentette, hogy ő soha sem érezte magát megzsaroltnak. Az ő kijelenésével szemben van-e olyan ember a világon, lehetséges-e olyan biróság, mely Polónyit zsarolónak mondja? Itt egyszerű lehetetlenség zsarolásról , beszélni s aki mégis erről beszélt, az valótlanságot állított. A Duna-gőzhajós Társaság ügye rendkívül egyszerű; a főváros közgyűlésének végső határozata és Polónyinak ez ügyben történt fölszólalása tökéletesen egyezik. Polónyi a pártbérlet ügyében soha véleményt nem változtatott s az ő álláspontját az ő távollétében tette magáévá a közgyűlés. Lehetetlen tehát azt állítani, hogy Polónyi frontot változtatott; mikor Lengyel Zoltán ezt állította, nem állított valót. Ezzel szemben azt mondja lengyel Zoltán, hogy a társaság könyvében ott van a tízezr forint provízió. Ezzel szemben hivatkozik a bécsi bíróság által végzett tanúkihallgatásokra, amelyeknek jegyzőkönyvét beterjesztette, de amelynek fölolvasását a bíróság fölöslegesnek nyilvánította. E vallomásokból kitűnik, hogy a tízezer forintot egy Smarda József nevű részvénytársasági igazgató kapta provízióként hajók eladásáért, oly üzletiért, amely miatt a nyilvánosság előtt is, az osztrák képviselőházban nagy vita volt. Ehhez az emberhez és ehhez a tízezer forinthoz Polónyinak semmi köze nem volt. . A villamos vasutak ügyében reméli, a vádlott maga is be fogja ismerni, hogy a városi villamosvasútra vonatkozóan még csak állítani se tudtak semmi komprommittáló dolgot. A közúti vasút ügyében állítják, hogy a vasút megfizette Polónyi Gézát, hogy befolyásos támogatását megszerezze. Azt állította a védő, hogy az első nagy porig mindig hevesen támadta Polónyi a közúti vasutat, az első nagy per után azonban, amelyben ötvenezer koronát kapott, alázatos szolgája lett a társaságnak. Ezzel szemben hivatkozik arra, hogy az ötvenezer idoronás díjlevél aláírása után alig három hónap múlva, Polónyi már oly határozatot erőszakolt ki a Városi közgyűlésen, amely a közútira minden lehetett, csak kedvező nem, mert konkurrenst állított neki az Eskü téri és az Erzsébet-hídi vonalon. " A Cséry-ügygyel igen röviden lehet végezni. Cséry maga kijelentette, hogy ő soha egy fillért befizetett Polónyinak. Ha tehát Polónyi nem kapott semmit, lehetetlen, hogy Polónyi anyagi haszonért szerepelt volna ez ügyben a közgyűléseken. A Cséry-ügy elintézéséért, melyet a védelem gyanúsnak akart feltüntetni. Polónyinak az érdemeit Heltai Ferencz, a védelem főtanúja magasztalta a közgyűlésen, bizonyítva, hogy ez ügyben Polónyi milliókat mentett meg a fővárosnak. Igaznak kell tehát elfogadni Csérynek azt az állítását, hogy a Cséry-vállalat ügyét önzetlenül pártolta a városnál. Mikor a lajosmizsei vasút 8 forintot, a Cséry-vállalat pedig csak 1 forint 90 ikrajezárt kért a szemét vagyonjának kifuvarozásáért, akkor Polónyi a legnagyobb önzetlenséggel is támogathatta a négyszerie olcsóbb ajánlatot. A Gchwindt-gyár ügye még egyszerűbb; ez az ügy soha nem került semmiféle városi hatóság elé, lehetetlen tehát, hogy városi befolyásáért Polónyi valami díjat kapott volna. A gyár miatt régóta mozgalom van a fővárosban; kitelepítését sürgeti a kultuszminiszter, mert a gyár füstje tönkre teszi az Iparművészeti Múzeum finom selyemtárgyait, sürgeti a katonaság, mert egészségtelenné teszi a kaszárnyát, sürgeti a kerület egész lakossága. Gschwindt ebben az ügyben Polónyi nélkül tárgyalt Halmossal, Halmos Polónyi nélkül ment a pénzügyminisztériumba és Halmos Polónyi nélkül bizta az ügyet a tiszti főügyészre. A dolog már ebben a stádiumban volt, amikor a gyár megbizta Polónyit, mint ügyvédet, hogy az ügy jogi részét a tiszti főügyésszel rendezze. Lehet, hogy Polónyi 1906. márcziusban megsürgette Halmost, hogy tegyen már valamit a Gschwindt ügyében; de ha tudjuk azt, hogy az a biztosító okirat, melyet a főváros javára a Gschwindt-gyár a megelőző évben állított ki, 1906. július elsején lejárt, akkor semmi csodálatos sem lehet abban, hogy Polónyi márczius hónapban már megkérdezte Halmost, hogy történik-e már valami a gyár ügyében, vagy nem? Nincs ugyan bebizonyítva, hogy ez a kérdezősködés megtörtént, de ha megtörtént is, akkor sem volt benne semmi. Polónyi szerepét ez ügyekben csak két ember ismeri: Polónyi és ő (az ügyész). Hónapokig tanulmányozta e dolognak minden kis részletet és nyugodtan képvisel e perben a közérdeket még ebben a perekben is. Kétségtelenül tisztán állanak ezek az ügyek minden jóhiszemű ember előtt, különben is ő nem köteles bizonyítani azt, hogy Polónyi nem gazember, hanem Lengyel Zoltánnak lett volna kötelessége bizonyítani, hogy igaz mindaz, amit állított— ez azonban nem történt meg. Nyugodt lélekkel várja az esküdtek határozatát, mert teljesen tisztában van azzal, hogy az esküdtek gondolkozása is az ügynek sok vihara után már bizonyára lecsillapodott. Az emberek között könnyen találhatunk olyat, akiazt mondja, hogy Polónyi nem tiszta ember, de ha megkérdezzük, hogy miért, nem tud rá felelni semmit. Közérdek, hogy az ilyen állapot megszűnjék. Az újságírást rá kell szoktatni, hogy gondolja meg, mit ír. Ma már senki sincs biztosságban nagy embereink közül az iránt, hogy nem rágalmazza-e meg az Újság. Hiszen látjuk, hogy Kossuthot, Aponyit, Andrássyt is mint rágalmazzák. Ám mentsék föl Lengyel Zoltánt, ha azt hiszik, hogy amit irt, azt bebizonyította. De ha nem tartják tökéletesnek a bizonyítást és mégis fölmentik, akkor igazságtalanságot cselekszenek. Kéri az esküdteket, hogy az első kérdésre igent felelve, szolgáltassanak igazságot. (Halk éljenzés és pisszegés a közönség körében.) Polónyi Dezső, a panaszos ügyvédje, nem kíván felszólalni. Az elnök tíz perczre felfüggeszti a tárgyalást. A szünet után következik. A védőbeszéd. Vázsonyi Vilmos védőügyvéd arra hivatkozik, amit az ügyész is állított, hogy a köztudatban él az a vélemény, hogy Polónyi nem tiszta ember, de amikor azt kérdezik, hogy miért? — senki se ad választ. Nos, Lengyel Zoltán most megadta a választ és bizonyított. A Beke-ügyben nagyon jól tudja Polónyi, hogy kicsoda az a nő, aki hozzá fordult, nagyon jól ismerte az ügynek minden előzményét is. Nákó Sándor gróf Vallomása nem a panaszosnak, hanem a vádlottnak igazát bizonyítja. Nákó Sándor és az ügyvédje vallotta, hogy a Beke-féle ügy teljesen el volt intézve, minden követelése ki volt elégítve. A zsarolás objektív tényén mit se változtat Nákónak az a fölfogása, hogy ő szubjektive nem érezte magát megtorolva. Aki mint ügyvéd csak a nevét is odaadja egy ilyen nő ügyének, hogy annak jogtalan követelése érvényesíttessék, aki ilyen ügyben csak egy fölszólító levelet is ír, már erkölcstelen és tisztességtelen dolgot, már zsarolást követ el Várjon ha az esküdtek egy erőszakos, nagyeszű és veszedelmes ügyvédtől egy levelet kapnak, amelyben egy volt alkalmazottjuknak valamely jogtalan követelését hozza elő, amely alkalmazott esetleg kényes családi dolgoknak tudója: nem szaladnak-e azonnal ahhoz az ügyvédhez és nem sietnek-e kiegyezni vele? Egy ilyen ügyhöz azonban egy kiváló ügyvédnek nem szabad odaadnia a nevét, mert ezzel már részesévé válik a zsarolásnak. Micsoda fölfogás az az ügyész részéről, hogy mikor a íróságoka házasságközvetítői díj követelését tarpisz k&Uzának, szennyes eredetű követelésnek nyílva-árják, akkor a Beke Erzsébetiéi© követelés nem szennyes eredetű? A Dunagőzhajós Társaság ügyében Polónyi azt vallotta, hogy ő nála sohase járt Ullmann Lajos; ennek az ellenkezőjét tudjuk a pesti és a bécsi tanúktól egyaránt. Akit az első hamis vallomáson rajtakapunk, arról már levonhatjuk a következtetéseket. Hivatkozik Szalágyi Aurél vallomására, amely szerint a pártbérlet ügyében az első közgyűlésen Polónyi csatlakozott Steiger Gyulának a partbérletet ellenző indítványához; a jegyzőkönyvből megállapítható, hogy Polónyinak nem volt semmi indítványa. Hát nem hiszik el az esküdtek talán Heltai Ferencznek és Komlós Ágostnak, hogy nekik Ullmann csakugyan mondotta, hogy megfizette Polónyit ? Ki meri azt mondani, hogy Ullmann csak hazudozási hajlamból gyanúsította meg Polónyit, vagy hogy Heltainak és Konylósnak nem lehet hinni? Ullmann Szalágyi Aurél előtt is mondotta, hogy «ha Polónyival másként nem megy a dolog, akkor ügyvédünkké fogjuk tenni». Ez alatt nem értett jogtanácsosi megbízatást, hanem csak valami ürügyet a honorálásra. Ullmann jövendölése beteljesedett. Ő utóbb csakugyan honorálta Polónyit. Hallottuk Sándor Páltól, az igazmondásunk e fanatikusától is, hogy Polónyi eredeti álláspontját cserben hagyta. A Smarda úr tízezer forintja nem bizonyít semmit, az ő tízezer forintja legyen az övé, (Derültség.) ez nem bizonyítja azonban, hogy Polónyi nem kapott tízezer forintot. A társaság provízió czímén mást is szokott elkönyvelni. — ez lehetséges, mert hiszen a könyvelés sok mindent elfeledtet: bút, borravalót és szerelmet. (Derültség.) A Dunagőzhajós Társaság nem vesztegetett nyiltan, Ehrlich G. Gusztávot is úgy akarta megnyerni, hogy megvételre föltűnően olcsó vasat kínált neki, amin húsz-huszonötezer forintot nyert volna, de ezt Ehrlich nagy fölháborodással visszautasította. Az elnök egy órára fölfüggeszti az ülést. Este fél tízkor folytatják a tárgyalást. Vázsonyi Vilmos folytatja beszédét. A városi és a közúti villamos vasutak ügyéről szólva, Polónyi megvesztegetését itt úgy magyarázza, hogy Polónyi oly ügyvédi jövedelemben részesült, amelyben nem lett volna része, ha törvényhatósági bizottsági tag nem lett volna. Csodálatos nagyságú honoráriumokat kapott a vasúttársaságtól szegény kalauzoknak a pereiben. Nem várhattuk a vasutak igazgatóitól, hogy nyíltan megvallják, hogy Polónyit megvesztegették, de az ily vallomás nem is szükséges,, enélkül is tud mindent, aki megérti e szolgoltak .A villamos vasút egeket az egyjgdi honoráriumokat nem könyvelte el, hanem a rendelkezési alap terhére irta, már pedig a rendelkezési alap az a malaczlopó köpönyeg, amely mindent eltakar. Igaz, hogy Polónyi az essütéri hídon megengedte volna, hogy a kábelvasut ott járjon, de csal elvben; már pedig, ha a kábelvasut csak elvben jár az eskütéri hídon, az nem nagy konkurrenczia a közútinak. (Nagy derültség a közönség körében.) A közgyűlés különben ez alkalommal elutasította a kábelvasút előterjesztett terveit, Polónyi indítványára s a kábelvasút ezzel agyon volt ütve. Polónyi az első nagy ügyvédi megbízatás után többé egy pillanatig se volt kellemetlen a közúti vasútnak. A Cséry-féle ügyben csak arra az egy jelenetre emlékezteti az esküdteket, amikor Cséry Hajós tagadta, hogy ő valaha küldött valakit Polónyihoz informálni, egyszerre fölkelt Fischer M. Ignácz s: odament Cséry Lajoshoz és így szólt hozzá: «De nagyságos úr, ezt már Polónyi úr is bevallotta.) Cséry szavahihetőségéről ennél többet nem is akar mondani. Cséry megvallotta, hogy vállalatának voltak diszkrét kiadásai, jól tette, hogy megvallotta,, mert különben ő, a védő mondott volna egyet-mást, amit emberiességből elhallgatott. Különben ő nemvolt elég naiv azt várni, hogy Cséry meg is vallja azt, amit tett. Hivatkozik arra, hogy ő amit állított a többi vádak ügyében is, azt senki nem cáfolta meg, se Viola Imre, se Ádám Béla, se Reich Jakabné, se Sági Ferencz, se hirlapi nyilatkozatban, se semmi más módon. A Gschwindt-gyár ügyében maga Gschwindt György megvallotta, hogy kétezer koronát fizetett Polónyinak egy diskurzusért, melyet Fülöp főügyészszel folytatott. Amíg öntudatos jogászok lesznek a városnál, a szmleges kényszerkitelepítés, mely a kincstár becsapásával egyértelmű, nem fog bekövetkezni. Polónyi ebben az ügybensemmi ügyvédi működést nem fejtett ki; az ügyvédi működés a bíróság és a hatóság előtt történik e nem magánbeszélgetések és baráti kapacitálások alakjában. A Gschwindt-féle ügyben be van bizonyítva minden, amit Lengyel Zoltán állított. Vosita Károly tanácsos itt maga vallotta, hogy Gschwindt nem ügyvédet, hanem befolyásos embert keresett,és hogy áldozatokat hozni is kész volt. Gschwindt tehát kereste és megtalálta Polónyi személyében a befolyásos embert. Ha az ország érdekét meg akarják védelmezni, úgy védjék meg azt a férfiút, aki az igazság, az igazmondás szolgálatára vállalkozott. A franczia nemzet azzal nem lett kisebb, hogy egyik büszkesége, Lesseps, börtönbe került; a franczia nemzet nem szenvedett azzal, hogy Grévy franczia köztársasági elnök vejét letaszították polczáról, valami rendjel-panama miatt. A franczia nemzetnek becsületére vált, hogy nagy, de bűnös fiait lelökte polczukról. Olaszországban a Nasi-per idején hónapokon át mosták a nemzet szennyesét az egész világ előtt. A bűnt csak az akarja menteni, aki bűnös lelkében együttérez a gonosztevővel, Lengyel Zoltánt nem szabad, nem lehet elítélni, mert ő nem tett egyebet, mint teljesítette az igazmondás kötelességét. Ha az esküttek azt akarják, hogy olyan legyen a jövendő generáczió, mint Polónyi, aki egész életét vagyonszerzésre használta föl és milliókat szerzett, — akkor ám adják ki a jelszót: «Neveljünk panamistákat! Utána, gyűjtsük a vagyont!* —^ és Ítéljék el ezt a becsületes embert, Lengyel Zoltánt! (Zajos éljenzés és taps a közönség körében.) Az elnök a közönség tüntetése miatt a karzatot kiürítteti és rövid szünetet ad. Később a közönséget újra beengedik. Lengyel Zoltán beszéde, Lengyel Zoltán védőbeszédében arra hivatkozik, hogy őt képviselőtársai gyakran biztatták, hogy álljon ki a porondra és távolítsa el miniszteri székéből Polónyit; a bírói karból is többen fordultak hozzá-, hogy hogyan lehet az igazságügyminiszteri székben megtűrni egy ilyen embert. Mikor a Nákó-ügyben megjelent az első leleplező közlemény, megtudott lassan kint mindent az ügyről; a Halmos-ügyről eleintén nem tudott semmit, mert akkoriban más ügygyel, a függetlenségi párt dolgaival volt elfoglalva. Lengyel Zoltán: Czikkemről csak a feleségem tudott s ideggörcsöt kapott tőle, meg az anyám, a ki látta, hogy a fia csatába indul. Czikkem miatt megindították ezt a pert s a sajtóban és a magánéletben általános harczot indítottak ellenem. Én nem iklételkedtem az esküdt urak igazságosságában, nem kértem más bíróságot, előterjesztettem bizonyítékaimat. Nem az én bűnöm, hogy csak ennyit lehetett bizonyítani, van még több bizonyítékom is, de hogy miért nem terjeszthettem elő, a királyi ügyész a megmondhatója. A közúti vasutat én is képviseltem pörökben, de összesen 600 korona honoráriumot kaptam, pedig az ügyvédi hírnév nálam is megvan. Láttam, hogy itt már minden eladó, hogy Törökországban sincs oly baksisrendszer, mint nálunk. Ezért léptem a cselekvés terére. Én nem vagyok senkinek megfogadottja, egy felekezeté éppen nem, — büszke vagyok rá, hogy katholikus vagyok. De én nem zavarom fel girceket, hogy a zavarosban elmenekülhessek. Va- 11