Magyarország, 1913. február (20. évfolyam, 28-51. szám)

1913-02-22 / 46. szám

Bi­’đapes?, 1915. szombat, február 22 MAGYAR­ORSZÁG Bégeket szenvedett, hogy minden olyan akczió­­nak, melynek az az eszméje, hogy Szkutari ne legyen Montenegróé, a leghatározot­tabban ellent fog á­lt­ani, még akkor is, ha a hatalmak akc­iójáról lenne szó. Mon­tenegró, ha megtámadják, a legvégsőig fog harczolni és inkább elpusztul, sem­hogy Szkut­ár­ról lemondjon. Görög menekülők- Athén, február 21. Korfu, Preveza, Arta, Kephalonka, Trikala, Les Larissa városokban igen sok Epikrusból ér­kezett menekülő van. A menekültek száma mintegy 22.000. Külön bizottságok fáradoz­nak azon, hogy a menekültek ínségét enyhít­sék, de ez nem elegendő, mert az elszállásolás és élelmezés költségei naponként mintegy 13 ezer drachmára rúgnak, pénz pedig nem igen áll rendelkezésre. Oroszország hadikészülödése, Bukarest, február 21. A román hadsereg hivatalos lapja, a «Bul­letinul Armatei Romane» legutóbbi számában hosszabb czikket közöl, amelyben az orosz haderők felállítását, számarányát és a legutóbb történt orosz katonai intéz­kedéseket ismerteti. A czikkely mind­­ek­­előtt utal arra, hogy azokat a tartaléko­sokat, akiket ez év januárjában törvény sze­rint haza kellett volna bocsátani, a czár­ukáza értelmében továbbra is bent tartották a katonai szolgálatban. A német és az osz­trák határon öt korosztály katonái állanak fegyverben, s emellett t­i­­­zennyolc­ határ menti dandár kato­náit, akiket időközben szabadságoltak, most újra behívták. A tényleges szolgá­latot teljesítő katonák száma ebben a pillanatban egymillió öt­százezer ember, vagyis háromszázezerrel több, mint normális viszonyok mellett. Orosz­ország nagy mennyiségű hadiszert is rendelt meg a külföldön, amelynek egy részét már megkapta, másik részét pedig márczius el­sejéig kell szállítani. A h­ad­ü­g­y­m­i­n­i­s­z­t­é­­rium rendeletére sürgős munka fo­lyik most a határmenti erődökben, amelyeknek átalakítását és megerősítését leg­később márczius végéig be kell fejezni. Bécs, február 21. (Saj. tud.) A «R e i­c h s p o r t» krakkói levele­zője czenstoehaui jól informált forrásból azokról a ч katonai intézkedésekről értesült, amelyeket­­Orosz­ország egy esetleges osztrák-magyar offen­­zíva esetére Orosz Lengyelországban tett. Ja­nuár 30-án az összes határhelyőrségekhez, amelyek az úgynevezett három császárság szögle­tének védelmére vannak rendelve, utasítás ment, amely szerint a közvetlenül a határon állomá­sozó csapatoknak az ellenség elől egy második vé­delmi vonalba kell visszavonulniok, mely Czerstoehau és Kiele© közt terül el. AczenstochaU— ki© 1 c­ vonalon vannak elhelyezve a tartalékok és a védelmi vonal erődítményei a Kielce és Wielcui közti magaslatokon, továbbá Karczorka és Checin között Miechowa felé egészen közel az osztrák határhoz és onnan folytatólag W­o­­­b­r­o­m, S­m­o­­len, Piliza, Podzanicze, Ogrodzieniec és B­z­o V községeken át, ahol a porosz határhoz kö­zelednek, majd Clodovice, Chod­ska, Bobo-­­­i­c­e, M­i­r­o­v, Turov és Ol­s­z­y­n községeken át egészen Czenstochauig terjednek. A vonal védel­mét az utasítás szerint a következő csapattestek fogják ellátni: A Kielceben állomásozó 5. és 6. számú gyalogezred, a 16 számú ulánus ezred és a 43. sz. dragonyos ezred, amelyek Pinozovban állomá­soznak, a miechovi 11. sz. kozák ezred, a czensto­chaui 14. sz. huszárezred és tüzéroszlop és végül a bendzini 14. sz. kozák ezred. A csapatok tartaléka a kosztromi 9. sz. gyalogezredből, a poltavai 41. gyalog- és 9. sz. vadászezredből ás a 12. sz. tüzér­dandárból fog állani. Az egész védelmi vonalnak Rennenkampf tá­bornok lesz a főparancsnoka, aki mellé Gal­kin altábornagyot fogják rendelni. Galkin az utóbbi időben hadügyminisztériumi osztályfőnök volt. A ve­zérkar többi tagjai Bier diak­a­n­ homok, a vilnai katonakerület eddig vezérkari főnöke és Baum­­garten tábornok a grengtochaui 14. lovashadoszt­­tály parancsnoka lesznek. A napokban a petrikani kormányzóság valamennyi állami hivatalnokát uta­­s­­n­tották, hogy jelentsék­­be, hol akarják családjaikat­­ a háború kitörése esetén elhelyezni. Azoknak, akik a birodalom belsejébe akarnak költözködni, vasúti szabad utazást engedélyeznek. Lakoma Désy tiszteletére. «­ Saját tudósítónktól. — Budapest, február 21. Désy Zoltán tiszteletére a szövetkezett ellen­zéki pártok tegnap este nyolc­ órakor a Royal­­szálló nagytermében vacsorát rendeztek, amelyen az ellenzéki pártok vezérei, képviselő tagjai és kültagjai igen nagy számban jelentek meg. Az asztalfőn Désy Zoltán Andrássy Gyula gróf és Ap­ponyi Albert gróf között ült. Az első felköszöntőt Pallavicini György őr­gróf mondotta : — Lelkemben az öröm és a szomorúság,­­ a büszkeség és a szégyenérzet, a­ remény és a két­ségbeesés váltakoznak. Te, kedves barátom, meg­mutattad nekünk az utat, megadtad a példát, me­lyet követnünk kell, hogy e kétkedést a biztos öntudat váltsa fel. A kitartó harca, melyet a köz­élet tisztaságáért folytatsz, öröm nekünk az or­szág e szomorú napjaiban. Büszkeségünk a te­rbá­tor, férfias és egyenes küzdelmed, most, mikor már-már szégyenleni­ kezdtük magyar voltunkat is. Mostantól kezdve a te igazad a mi igazunk is, a te harcrodat mi is végig fogjuk küzdeni, ha téged ér sérelem, mi fogjuk azt meg­torolni. Tisztelt uraim! Magyarországon emberek jellem­zésére egy máshol egészen szokatlan jelzőt hasz­nálnak. Azt mondják: ez vagy az az ember tisz­tességes. Nem állítom, hogy ha a mai kor egy Diagenese lámpással kezében útnak indulna, ne találna széles e hazában tisztességes embereket. De mennyivel rosszabb eredménynyel járna ku­tatása, ha azok között keresne tiszt­­séget, kik­nek feladatuk volna a közéleti erkölcsre legjobban vigyázni, annak szeplőtlen hírnevét fenna­dani .Saj­nos, ma azok közt, kik az ország sorsát intézik, sokan vannak, kik különbséget tesznek köz- és magánerkölcs között és akik azt hiszik, hogy az általuk közérdekűnek nyilvánított czélokért sza­bad tisztességbe ütköző cselekedeteket elkövet­­niök. Pedig úgy tudom, hogy tisztesség csak egyféle lehet, hogy becsület csak egyféle van. Én nem tudom, hogy minek minősíthető az, ha valaki az állam pénzét tulajdonílta el, sik­kasztás-e, vagy lopás, panama-e, vagy hűtlen kezelés, vagy más, de tudom, hogy azt tenni nem szabad és Hogy Magyarország miniszterelnöke ezt követte el. (ügy van!) Én nem tartom és nem is érdekel engem, hogy ezt a pénzt mire használta fel, hűséges szolgáinak adta-e, vagy a saját maga hasznára fordította-e, de tudom, hogy Magyar­­ország miniszterelnöke az, aki­ az or­szág pénzét eltulajdonította és olyan c­élra fordította, melyre nem való. Azután A­p­p­o­n­y­i Albert gróf emelkedett szó­lásra, aki fölolvasta a lakomáról távolmaradt Kos­suth Ferencznek és J­u­s­t­h Gyulának üdvözletét. Justh Gyula ezt táviraozta: Elutazásom meggátol a megjelenésben. Egész lelkemmel ott vagyok veled és szivem szerint ünneplem harczodat, amelynek diadala olyan tel­jes, amilyen teljes ellenfeleid bu­kása. — Én ennek a nagy pernek másik hősére eme­lek poharak, — mondotta azután Apponyi. — Vázsonyi Vilmosra­ (Lelkes éljenzés). Annak a nap­nak benyomásai közt, amelynek emlékére itt egybe­­gy­űl­tünk­, egyetlen örvendetes, egyetlen kimagasló a védelem magatartása volt Két kérdés van felvetve és ez a két kérdés Ha­tározott választ kíván. Igaz-e, hogy a kormány olyan pénzt, amely az államkincstáré volt, nem az állam czéljaira, hanem megtétel­ezélokra, párt­­czélokra fordította, a másik kérdés pedig: heh­e­­?, szabad-e ezt tenni? Ezt a két kérdést a búrói íté­let és annak indokolása homályban hagyta. Az elsőt, hogy megtörtént-e ez a dolog, amelylyel Désy Zoltán barátunk és azután Andrássy Gyulával és Zichy Aladárral most a kormányt vádoltuk (Lelkes éljenzés és taps a tények tele­es ismeretével, ezt az első kérdést az ítélet csak for­mai homályban hagyja. Ezt minden józan felfogású ember a tények bevallásának tekinti. (Igaz! Zajos helyeslés!) A második kérdésre a bírói ítélet és annak indokolása még sűrűbb homályt vetett, mint hogyha bírói ítélettel ki volna mondva, hogy po­litikai pártczélokra szabad fordítani olyan pénze­ket, melyek az országnak tulajdonát képezik. No­ hát a pekiffik oda kellett lépnünk, hogy alkalmat, lehetőséget, kényszerhelyzetet teremtsünk, melyben előáll annak­ szüksége, hogy egy újabb bírói ítélet kihámozva minden mellékkörülményből, az ország színe elé állítsa a feleletet erre a kérdésre: sza­­b­a­d-e i­l­y­e­t t­e­n­n­i vagy nem? A mi egész eljárásunknak és küzdelmünknek c­élja, hogy lehetetlen legyen ebben a két kérdés­ben bujkálni. Az igazságnak ki kell derülni min­denkivel szemben, én nem Lukács Lászlóval, hanem mindenkivel szemben kérlelhetetlen akarok lenni,­­hogyha igaztalan a vád, toroltassék meg azon, aki igaztalanul vádolt, ha pedig igazságosan vádolt, akkor ne legyen helye a közéletben, legyen az akárki. Én röviden önök elé akartam állítani a kérdésnek e­zt a lényegét és ki akartam fejezni hálámat­ Vázsonyi Vilmos barátom iránt. Nagy összeolva­dásoknak idejét éljük, az­t a szellőt, azt a fuval­latot érzem most, amely negyvennyolczban fújt, midőn leomlottak az osztályok válaszfalai, midőn a magyar nemzet minden tói fia a nemzeti eszmék és a demokrata haladás jegyében összefogott, kar­öltve működött. Ennek az összeolvadásnak egyik estéjét éljük ma, melyben a múlt kezet nyújt la jövőnek. Midőn a védőügyvéd ennek a gondolat­nak magaslatára emelkedik, nemzeti missziót tölt be. Ezért a nemzeti misszióért mondok köszönetet és éltetem Vázsonyi. Most Désy Zoltán állott szólásra. — Az a jelenség, — mondotta — hogy­­ha politikát büntető pörökkel csinálnák, mindig betegségnek jele. A bíróság, mikor le kell térjen a jog útjáról, át kell menjen a politika gyakor­lati tereire, ez az államhatalmi tényezők rendel­tetésének összetévesztése. Mikor ehhez a fegyver­hez nyúlnak vezető kormány férfiak, ez legfényesebb bizonyítéka arra nem valóságuknak. A politikának meg vannak a maga rendes eszközei. Aki ezekkel az eszközökkel az ország gyeplőit vezetni nem tudja, legyen egyén, vagy párt, egy kötelesség előtt áll: le kell tennie a rábízott tisztet. Alkotmányunk szel­leme, a magyar koronának ezeréves nimbusza pa­rancsolja azt, hogy akik a korona körébe kerül­nek, azok minden téren a legerősebbek legyenek, de elsősorban a becsület, a tisztesség terén. (Úgy van!) Legyen bárki Szent István koronájának vi­selője, annak egyénisége ránk nézve ezeréves al­kotmányunkat, a tör­vény tisztelet szellemét kell, hogy képviselje, annak tanácsosai nem lehetnek olyan alakok, akik tisztességes társa­ságba nem léphetnek be. (Igaz! Úgy van! Élénk helyeslés és tetszés.) Az erkölcs védelme nem magán úri passzió, nem kaszinói szellem, pol­gári kötelesség. Mert ha megdől a bizalom abban, hogy a becsület, a tisztesség szabályai mindenkire nézve kötelezők, akkor az állam rendjét csak erő­hatalommal, szuronyokkal lehet minden pillanatban fentartani. (Úgy van!) Az idők »sürgetnek, sürget a demokrácia szava és az alkotmány fentartásának pa­rancsa. Poharamat mellettem ülő szomszédaimra ürí­tem, éltetem őket a múltért, a szeplőtlen politikai küz­delmükért, éltetem őket a jelenért, amelynek min­den küzdelmében részt vesznek, de engedjék meg, hogy poharamat főképpen a jövő szempontaiból emeljem rájuk. Élénk éljenzés közben Vázsonyi Vilmos ál­lott fel ezután szólásra és a következőket mon­dotta : A védői kötelesség teljesítése számomra ebben az ügyben könnyű volt. Könnyű volt nekem képvi­selnem Déry Zoltánt, aki maga a makuát’sa. szep­lőtlen becsületesség! (Lelkes éljenzés) Könnyű volt nekem az ő személyében megtestüsut közéleti erkölcsnek, tisztességnek és becsületnek ügyét képviselnem, szemben a cziniz­nussal, az el­vetemültséggel, az erköl csi sü’ydésvel. (Élénk éljenzés.) Ebben az ügyben kezdettől fogva nem volt vádlott és nem volt védő, (Igaz! Úgy van!) vádlók voltunk mi mindketten és vádoltak voltak mindazok, akikben nem volt elég lelkiismeret vagy bátorság, hogy az igazság feltár­ásásában részt ve­gye­tt­e­k. Mi egy pillanatig sem Voltunk ott sápadtak. Vagy reszketek. Sápadtsá­got és reszketést én más arczokon láttam. Arról volt szó, hogy megvilágítjuk, miféle er­kölcsi talapzatuk van azoknak az em­bereknek, akik Magyaror­szág de­mokratikus fejlődését meg akarják akadályozni. Arról volt szó, hogy megvilá­gítsuk, miféle erő lakik azokban az emberekben, akik a magyar alkotmányosságnak és szabadságnak min­den garancziáját lerombolják és akikkel szemben nem érvre, hanem kényszerzubbonyra volna szük­ség. (Úgy van! Úgy van!) Arról volt szó, hogy le­leplezzük őket, bemutassuk őket egy irtózatos lány­nak fényénél, hogy kik ezek az elbizakodottak, kik ezek az oltárokat és szentképeket lerombolók, kik ezek a magyar alkotmánynak biztosítékait föl­­perzselők, kik ők, akik Istennek, hazának, törté­nelemnek nevében áll­ják útját a fejlődésnek, kik ez­ek, akik a feltörekvőket visszalökik a mélységbe, akik a jogtalanságot megtapodják, meggyalázzák és jogokkal fölruházni nem akarják, kik ezek, a sárjelenségnek a hősei, akik kést éreznek akkor. 5

Next