Magyarország, 1915. május (22. évfolyam, 120-150. szám)
1915-05-01 / 120. szám
* Budapest, 1915. szombat, május 1. ÍIÍIAGYARORSZÁG A Dardanellák ostroma Kopenhága, április 30. A pétervári távirati ügynökség tegnap a következő hivatalos kommünikét adta ki: Gallipoli félszigetén a szövetséges partraszálló csapatok támadása váratlan akadályokra talált,de azért a szövetséges hatalmak megszakítás nélkül fognak csapatokat partraszállítani. A Berlingske Tidende ennek kapcsán a következő londoni táviratot közli: A brit kormány megtiltotta a lapoknak, hogy a hivatalos jelentéseken kívül bármit is közöljenek a Dardanellák és Gallipoli ellen megkezdett hadműveletekről, Berlin, április 30. " A Lokalanzeiger-nek táviratoztak Athéntől . Érdekes részletek kerültek nyilvánosságra itt arról, hogy miképpen sikerült a török ütegeknek az angol Triumph csatahajót hasznavehetetlenné és ártalmatlanná tenniük. Az angol hadihajó a Gallipoli-félsziget nyugati partvidékén 7 kilométer távolságból a leghevesebben tüzelt a török hadállásokra, majd kísérletet tett, hogy jobban behatolhasson a szorosba és így a török erődöket hatásosabban ágyúzhassa. A török ütegek egyre közelebb engedték az angol csatahajót, s mikor megfelelő távolságban volt, az ázsiai partról gránátok özönével árasztották el. A Triumph két telilövést kapott, fedélzetén igen sok halott és sebesült volt és kényszerült a lehető legnagyobb sietséggel visszavonulni. Az angol hadihajó sérülései olyan súlyosak, hogy a tatarozás hónapokig fog tartani. Most a Triumph a máltai dokkban van. ‘ ' Fogházra ítélt külföldi laptudósító 7 ' Konstantinápoly, április 30. A katonai hatóság letartóztatott egy Kaufmann nevű újságírót, aki külföldi lapoknak hamis híreket küldött a török hadioperációkról. A hadi törvény széles egy évi börtönre ítélte. ^VWWVW^VWVWWW^^WWV%\^V^ Használjunk hadisegély-postabélyeget! Adakozzunk a Vörös Kereszt-Egyletnek! Segítsük a hadbavonultak családjait és az elesettek hozzátartozóit! — ..... _ ' majl.......... ■ ■ u_______|____|____| hát, a hosszú szomorúakat, amelyeket estefelé lehet dalolni a mezőn? És a füle mellett göndörödik a haja, mintha zsidólány volna. — Az anyámtól . * Mert én mostohagyerek vagyok. Szinbád megsimogatta Erzsi haját:— Szegény kis mostoha! De azért még szép és hosszú az élet. Ha egyszer Pestre jönne, én gondolnék magára. Járt már Pesten ? Este mily szép a város ! Színházba mennénk, aztán a kávéházba, ahol mindig szól a zene. Kár volna elhervadni falun. Ha varrni tud, az már elég. — Magam varrom a ruháimat. De ez a legrosszabb, mert az ünneplőt sajnálom. — Hát jöjjön Pestre, minél hamarább. Várom. És most hadd csókoljam meg a homlokát, Erzsi. És Isten vele, el ne felejtsen . . . Eleresztette a leány kezét, az tétovázva nézett a földre. Szindbád néhány lépést tett a falu felé. — El ne felejtsen ! — mondta hangosan. Még messziről visszanézett. Erzsi lehajtott fővel állt a parton. A kovácsműhely előtt már megvasalták az utazókocsit. Szindbád az álmatlan éjszakától fáradtan lehunyta a szemét, amint az ülésben elhelyezkedett. — Várjon megöli magát Erzsi? — szállongott a gondolata, mint a messze nyárfák felett úszkáló csóka-csapat. Krúdy Gyula. 5 Huszonhármas honvédek elmondják Bányai Elemér táborozását, életét a távóárokban és iitisi halálát * • — április 25. (A Magyarország kiküldött tudó s i tó já tó 1.) A huszonharmadik, nagyszebeni honvédgyalogezred, melynek egy pótszázadával március első hetében Bányai Elemér dr. népfelkelő honvédfőhadnagy a kiváló újságíró a harctérre indult, állandóan tűzben áll az Uzsok körüli magaslatok alatt. E napokban lehetetlen volt az ezredhez férkőznöm, a harctérről leérkezett, századjabéli sebesültek azonban tüzetes fölvilágosítást adtak az olyanynyira kedvelt főhadnagyok utolsó táborozásáról, a lövőárokban töltött napjairól és hősi haláláról. Az ungvári és munkácsi sebesültelosztó állomásokon nyert útbaigazítások után érkeztem Segesvárra és Nagyszebenbe, amely városokban a 23-ik honvédgyalogezred rekrutálódik és ahová e hó 9-én érkezett le az ezred húsvéti csatájában megsebesült legénység legnagyobb része. Segesváron a barokkórház hármas és ötös számú pavilonjaiban feküsznek a 23-ik gyalogezred harmadik és negyedik századának sebesültjei: Mosniuk János, Iroila Galastion, Csoroga Marton, Csagodian László és Deák János. Ismerték Bányai Elemér dr.-t, tudják, hogy március 13-án érkeztek meg gyalog az ütközetek színhelyére, Uzsok vidékére. Bányai Elemér dr. Nagyszebenből március 8-án indult el a 3-ik századdal, vonaton mentek a határig és gyalog onnan folytatták tovább útjukat. A Szurmay-csoportban harcoló ezred negyedik századával együtt helyezkedtek el a lövőárokban, már szombaton délben tüzet kaptak, az oroszok gránáttal és srapnellel lőttek, gyalogsági roham azonban ekkor még nem érte el at 'aUSÉV&idot. Az első lövedékek csattanásainál Bányai a hatást figyelte, a legénység pedig őt nézte. — Ne féljetek, fiúk, nem olyan veszedelmes ez, mint amilyennek látszik! — Nem is féltünk mi, — mondja Csoroga Marton, — mert láttuk, hogy a főhadnagy úr se fél, cigarettaszó mellől, nyugalomban adta ki parancsait, irt és levelezett a lövőárokban. — És igen szerettük mindannyian. Legfőbb gondja volt, hogy semmiben hiányt ne szenvedjünk. Esténként, mikor nyugalom volt, a főhadnagy úr maga ment hátra az élelmiszerosztagokhoz, ő maga ellenőrizte, hogy mindenki megkapja rendes adagját ennivalóban, borban és dohányban. Egyébként éjjel-pappal mindig velünk volt, mikor tűz alatt voltunk, a lövőárokban sorra járta a katonákat: csak bátran, fiuk, ne féljetek, fiuk, ő maga is puskát ragadott és fáradhatatlanul lőtt az orosz lövőárkokra. — Utóbb, olykor-olykor, mintha fáradt lett volna , hisz nem volt egy nyugalmas éjszakánk. A szemet fájlalta, hogy az álmatlanságtól kissé megviselt. Lehet, hogy a tábortűz füstje is marta, melyet, ha volt egy békés óránk, hátul a futóárkokban gyújtottunk. Próbált szemüveget is föltenni, de csak egyszerkétszer viselte. Ebben a kórházban találtam Ernst Gusztávot, a Bányai zászlóaljának egyik telefonistáját. Civilben a király utcai Walter és Dummel cég német levelezője. Elmondja, hogy Bányai Elemér dr. azokban az ütközetekben esett el, melyeket százada komarniki fölött, galíciai területen, egy magaslat birtokáért vívott az oroszszal. Komarniki község Uzsoktól keletre és Turkától délre, de nem a vasúti vonal és állami műút mentén, hanem egyenes vonalban délnek fekszik. A községtől északnak húzódó út visz el a magaslat mellett; idébb egy kis erdőske, ott volt a tartalék eg telefon osztag. Az erdőn túl a Sztry-folyó, innenső partján Bányai ezredének a lövőárka, a folyón túl az orosz lövőárok, oldalt a magaslat. A Bányaiék megérkezésüktől fogva állandóan tűzben voltak. Az oroszok támadásának nagy része, körülbelül nagycsütörtökig, tüzérségi támadásokból állott, amely leginkább éjjel 11 órától hajnali 2 óráig érte el tetőfokát. Oly iszonyatos tüzérharcok folytak, hogy kilométertávolságokon rengett a föld, sokszor a telefonbeszélgetéseket a nagy drögéstől alig lehetett hallani. Az ezredparancsnoksághoz való jelentéstétel végett leggyakrabban az én osztagomat kereste föl, az én telefonomon mondta el az éjszakák eseményeit s minden jelentésnek a vége ez volt: az oroszok támadását sikeresen meglasitottuk és visszavertük. Az ezrednél már ismerték ezeket a jelentéseket s mikor Bányai főhadnagy ur telefonálni kezdett, az ezredsegédtiszt úr megelőzte: természetesen, ismét megsemmisítettétek az oroszok támadását. Nagycsütörtökön még azzal is megtoldotta jelentését, hogy kilencvenhat oroszt elfogott. Mint ideális, kötelességtudó tiszt volt ismeretes. Az oroszok mozdulatait és hadállásait kikémlelni többször ment a legénységgel patrusba s ilyenkor mindig értékes tapasztalatokkal tért vissza. Én nagycsütörtökön délben betegállományba kerültem, pár nap múlva a harcvonal mögött egy barátomtól tudtam meg, hogy szegény elesett és hogy a kormanikii temetőben helyezték el holttestét. Nagyszebenben, a Kiskása utca 17. szám alatt eldsegítő-kórház. A huszonegyes szobában fekszik Mettes Aurél, Bányai Elemér dr. tisztiszolgája, civilben földműves Sárdon ; itt fekszik továbbá két negyedik századbeliközvitézi: Schüller Vaszilie és Vrezsán Péter. A tisztiszolga értelmes, okosszemű, magyarul beszélő oláh", megcíalódottan emlékezik főhadnagyáról. T...... ^ V. jl — Nagyon jó ember volt, finom emberl volt, nem szidott, nem bántott az soha senkit* hogy haló porában is áldja meg az isten. — Nagypénteken, április 2-án, kora Hajnalban támadtak az oroszok, nagy ágyúzás volt. Engem a főhadnagy úr leküldött a kiserdőben közel a telefonistákhoz, hogy ott őrizzem magamnál a század pénzét. Délután öt óra tájon felém kiált egy sebesült: eridj, siess, a főhadnagyod elesett. Szaladok a futóárkokban oda,ahol a főhadnagy úr tartózkodni szokott, nincs ott. Futok balfelé, mert tudtam, hogy néha az ütközetek alatt arra szokott menni, nem találom. Negyedóráig kerestem, mikor én is megsebesültem, orosz golyó fúrta keresztül a kezem. Annyit hallottam még ott a lövészárokban, hogy a főhadnagy úr meghalt és hogy holttestét levitték Komarnikiba. , Schuller Vaszilie és Vrezsán Péter közvetlenül közelében voltak szegény Bányai Elemérnek, midőn elesett. Különösen Schuller, akitől nem nagy távolságban volt egy tizedes is, aki ugyanakkor halt meg, amikor Bányai. A reggel megindult orosz ágyustarcok alatt kísérletet tettek az orosz gyalogosok,mondják ezek, hogy lövőárkukból kimozduljanak és rohamra jöjjenek. Ez azonban Bányai főhadnagy úr ébersége folytán mindig meghiúsult. A főhadnagy úr maga is puskát vett a kezébe, folyton-folyvást tüzelt a fel-felbukkanó oroszokra és félóránként a front egyik részéről a másik részére ment, hogy bátorítsa a legénységet. Hősi halála délután két óra tájban a század balszárnyán érte. Egy tizedes társaságában lövöldözött ki a lőrésen, mikor közvetlenül előttük csapott le nagy robbanással egy orosz gránát. A lövedék nagy, tölcsértyá-