Magyarország, 1915. június (22. évfolyam, 151-180. szám)

1915-06-11 / 161. szám

611AGYAKORSZACI Budapest, 1915. péntek, Junius 11. tolylyal; legvadabb öldöklése a csatáknak, amelyekben ember ember ellen küzd és az ember önkéntelenül is arra gondol, hogy ebben a csatában a legrettenetesebb ellenfél a török katona lehet. Az ember lélekzetét visszafojlottan képzeli el, hogy miféle borzalmas jelenetek játszódnak le odaát a küzdő, csapatok sorai között. "" Csak reggeli, amikor a jelentésekkel Kon-stanlinápoly felé indul a védő hadsereg egy gőzöse, látjuk, hogy milyen gondos, szeretetteljes és emberséges ápolásban van része a hajón szállított sebesült bajtársnak és ellenségnek egyaránt. Ugyanakkor Sedul-Bar alól is hajó hajó nyomában indul dél felé a kairói és alexandriai kórházakba, hogy a támadó sereg hasztalan erőlködésének sebesülteit helyezze el. Hitetlenkedve hallgatják az ápolók ésápolónők, hogy az angol hadvezetőség minden német katonára, akit a Dardanellák harcterén élve vagy holtan kézrekerítenek, hat font díjat tűzött ki aranyban fejenkink ... De semmi foganatja sem volt ennek az intézkedésnek, mert eddig a pillanatig még egyetlenegy angol katona sem szolgálta meg ezt a vérdíjat és három hét óta tartó küzdelem után is csak ott vesztegel az ellenség, hajóágyúinak védelme alatt, ahol partraszállott. Csak az ázsiai parton változott lényegesen a helyzet, de nem az ellenség javára, itt Ugyanis Kumi Kaleből kiindulva, egy rendkívül heves és véres éjjeli csatában, amelynek folyamán a török gyalogság nem kevesebbszer, mint tízszer rohanta meg szuronyt szegezve a párisi készítményül késekkel felfegyverkezett szenegáliakat, azokat rettenetes veszteségeik közepette visszakergette hajóikra. Azóta tisztán maradt az ázsiai part az ellenségtől és Trója romjai alól hadi- és kereskedelmi hajók hatalmas rajára tekint alá az ember, amelyekről csak néha küldenek egy-egy naszádot a Sarosi-öbölbe, vagy pedig a hadműveletek bázisát alkotó szigetekre, amelyekért olyan, hosszú időn át perlekedett Görögország és Törökország, mígnem az ellenség mind a két sorozatot hatalmába kerítette . . .. . . ezekről részletesen, csak kiemeli, hogy a küzdelem ékesen bizonyította, hogy a függetlenségi pártnak az önálló magyar hadseregért folytatott harca ellen felhozott érvek agyrémnél, kopott merevségnél nem voltak egyebek. Szólott arról, hogy a magyarságtól óriás áldozatot követelt a háború, hogy ezért joggal remélhetjük nemzeti aspirációink teljesedését. A koncentrációs kormány alakítási tervét is bírálta és annak megvalósítását képtelenségnek tartja. A nagy figyelemmel meghallgatott elnöki megnyitó után Berecz Ábel megemlékezett Solymosy Ödön báró, a város volt képviselőjének elhunytáról. Bejelentette, hogy a soproni munkapárt hivatalos funkcionáriusai érintkezésbe léptek vele, hogy megtudják azt, hogy a soproni párt a megüresedett mandátum betöltése körül állja-e az országos pártok között létrejött (?) megállapodást a birtoklásra vonatkozólag. Előadta, hogy ilyen megállapodásról neki hivatalos tudomása nem volt, azért a központhoz fordult felvilágosításért. A felvilágosítás azonban mindeddig nem jött meg. Hónig Zsigmond kifejtette, hogy a központi pártok közötti megállapodás a vidéki szervekre csak az esetbenlehetne kötelező, ha azok központi jelöltet és támogatást kérnek, de miután erről nincs szó, a soproni pártnak teljesen szabad keze van. Miután az elnök azonban már érdeklődött a központban, azt javasolja, hogy a választmány várja be mégis a központ értesítését és addig halassza el döntését az állásfoglalásra vonatkozólag. Berecz Ábel elnök közölte a választmánynyal, hogy érintkezésbe lépett a soproni radikális párttal is és itt azt a felvilágosítást kapta, hogy miután Vázsonyi Vilmos, a demokratapárt elnöke, azt az értesítést küldte, hogy a párt állja a központi megállapodást, (?) ők nem állítanak jelöltet; ha a függetlenségi párt állít jelöltet, az esetben ők választóiknak teljesen szabad kezet engednek. A választmány azután többeknek hozzászólása után elhatározta, hogy elfogadja Hering Zsigmond indítványát, bevárja a központ értesítését és csütörtökön este újból ülést tart. A horvát országgyűlés Zágrábból jelentik : A június 14-én összeülő horvát országgyűlés tanácskozásain Magdics dr. alelnök fog elnökölni. “• Budapest, június 10. Magyar és osztrák miniszterek közös értekezlete. Ma reggel gróf Stürgkh Károly osztrák miniszterelnök Engel Ágost báró pénzügyminiszter, Schuster Rezső kereskedelemügyi miniszter, Sleinckl Károly báró belügyminiszter és Zenkey Ferenc földmivelésügyi miniszter kíséretében Budapestre érkezett. Stürgkh gróf osztrák miniszterelnök kíséretében van Erhard Róbert miniszteri tanácsos is. Az osztrák kormány tagjai az Angol királynőben szállottak meg, ahol kora délelőtt megbeszélésre ültek össze. Tíz óra tájt az osztrák miniszterek a miniszterelnökségre hajtattak, ahol 4 magyar kormány tagjaival ültek összértekezletre. Ezen az értekezleten részt vett Krybáni Sándor lovag hadügyminiszter is, aki már tegnap óta Budapesten van. A magyar kormány részéről Tisza István gróf miniszterelnök, Toleszky János dr. pénzügyminiszter, Sándor János belügyminiszter, Harkányi Jánosbáró kereskedelemügyi miniszter és Ghillány Imre báró földmivelésügyi miniszter vettek részt az értekezleten. A soproni mandátum. Sopronból Írják: A soproni függetlenségi és 48-as párt választmánya, Horecz Ábel elnöklete alatt ülést tartott, hogy a megüresedett soproni mandátum ügyében a párt követendő álláspontját megállapítsák. Bérce: Ábel hosszabb beszédet intézett a megjelent párttagokhoz. .A háborúról szólva azt mondja, hogy ezen küzdelem mellett a pártoskodás megszűnt ugyan, de azért sok olyan dolog vetődött felszínre, ami a függetlenségi párt programmját érinti. Nem " szól Brüsszel Lilléből Brüsszelbe a német katonai vasút kitűnő gyorsvonatával pont három óra alatt érkezik meg az ember. A Brüsszelbe való megérkezés azok számára, akik Lilléből vagy környékéről jönnek, valami egészen újszerű varázst nyújt. Lille az operációs területhez tartozik s álít az utasnak az utazás minden mozzanatában, elutazásnál és megérkezésnél, csomagja feladásánál és a szállóban való szobafelvételnél hatósági engedelemre van szüksége, minduntalan elő kell mutatnia iratait, amelyeket folytonosan hivatalos pecsétekkel és aláírásokkal látnak el. Az utazás, amely egyébként aktív tevékenység, ilyen körülmények között passzív állapottá változik. Az ember nem utazik többé, hanem utaztatik. Ez persze csak a civilekre áll, akikkel szemben valami különös kedvezőtlen előítélet uralkodik s akiknek újra és újra be kell bizonyítaniuk, hogy nem azok a gyanús egyéniek, akiknek tartják őket. Ezért van az, hogy az utas számára az operációs területről Brüsszelbe való megérkezés egy egészen új szenzáció: nem kell iratokat előmutatni, az ember minden akadály nélkül hagyja el a perront, leadja a jegyét, kiváltja a csomagját és elhajlót a szállodába. Hihetetlen, hogy ilyen körülmények között mennyivel szebb az élet. Az ellentét Lille és Brüsszel között igen nagy. Ha az ember Lilléből jön a belga fővárosba, az az érzése van, mintha a háborúból jönne a békébe. Lillében minden a háborútjuttatja észbe, Brüsszelben már nagyon körül kell nézni, hogy a háborúból valamit észrevegyünk. Továbbá Lille ma egy német katonaváros francia lakossággal, a német katonák alkotják az uralkodó elemet. Brüsszelben a lakosság van túlsúlyban s a német katonák eloszlattak a tömegben. Brüsszel, legalább a látszat szerint, ma is a brüsszelieké, az maradt, ami volt, csak éppen helyőrsége visel a színes belga uniformis helyett zöldesbarna német egyenruhát. Az utast, aki Brüsszelt régeidről ismeri, legelsősorban az lepi meg, hogy a hatalmas átalakulás, melyet a háború éppen ennek a városnak okozott, a város külső képén alig látszik meg. Úgy látszik egészen, mintha a régi Brüsszelben volnánk. De persze csak látszik. Az események nyomai mégis észrevehetők, noha mégis sokkal kevésbbé, mint az ember hinné. Az utcai élet oly nagyvárosi, oly világvárosi, mint egyébkor. A boulevardokon a megszokott élet hullámzik. És mégis nem minden van úgy, mint azelőtt. Az utcai forgalomban itt-ott tátongó hézagok vannak s ami sohasem volt Brüsszelben, üres helyek mutatkoznak a Boulevard Anspach-on, amik arra vallanak, hogy még mindig ezerszámra vannak belga menekültek Hollandiában és Angliában. Csak vasárnap este vannak kitöltve ezek a hézagok s mint régen, oly sűrű most is vasárnaponkint este a brüsszeli férfiak és nők rajzása a boulevardokon. A boulevard kávéházai és éttermei a szokásos órákban tele vannak vendégeikkel. Itt azonban egy feltűnő jelenség vehető észre: a kávéházi és vendéglői helyiségek előtt hiányoznak az asztalokkal és székekkel megrakott terraszok. A német hatóság bizonyos rendőri okokból megtiltotta ezt s csupán a párisi rendőrség példáját követte ebben, amely nyomban a háború kitörése után megtiltotta az asztaloknak és székeknek az utcákra való kitételét. Ez a tilalom súlyosan érinti a boulevardot, amelye életerében támadott meg. Mert az olyan boule-vard, amelyiken csak járnak és nem ülnek is, nem tökéletes. És ha az embernek nem kell kávéházi asztalok között szorongania, abban az állandó veszedelemben, hogy feldönt egy, söröspoharat, akkor a boulevard-élet egy részét veszíti el a varázsának. Egyebekben minden a rendes funkcióban van, ami a boulevardhoz tartozik. A Rue, royale-ból és a Rue de la Régence-ből alakult előkelő avenue az igazságügyi palotánál végződik, amely óriás arányairól világszerte ismert és túlságos monumentálisnaktűnik fel egy kis állam igazságszolgáltatása számára. A palota ormán két német zászló leng. A belsejében a rendes módon folyik a védelem és az ítélkezés. A német kormány mindent megtett, hogy, a jogszolgáltatás a rendes mederben folyjon. '' Az igazságügyi palota mögött egy nagy ágyú van felállítva, onnan uralkodik egész Brüsszel fölött, ha netalán valami jele mutatkoznék esetleges zendülésnek. Ám a város oly békésen éldegél a kéklő nyári ég alatt Békés a város egész élete. A lakosság alkalmazkodik a német uralomhoz. De persze nem, szabad tévedésben lenni, ez az alkalmazkodás csupán külsőleges. A brüsszeliek nem akarnak hinni a német hadsereg végleges győzelmében, még mindig várják a „Megváltót“ és nem fáradnak bele folytonosan új, meg új határidőt tűzni ki, amikorra sikerülni fog kiűzni az országból az ellenséget. Az utolsó terminus május hava volt. Májusra egészen bizonyosra vették Belgium felszabadulását. A május elmúlt, a németek még mindig Belgiumban vannak s a brüsszeliek " most új határidőn törhetik p. fejüket. .. "[. Anélkül, hogy ellenkezni igyekeznének a német hatósággal, amely mindenképp azon van, hogy az uj viszonyok között helyreállítsa a régi életet, a lakosság többsége érzületében belga maradt. És ha a tiltakozása nem is Hangos, csendes tüntetése mégis eléggé észrevehető. A belga nemzeti színnek soha nem tapasztalt becsülete van most Brüsszelben. Az utcákon a legtöbb ember, férfi és asszony egyaránt, feketesárga-vörös jelvényt visel. Fiatal leányokat látni, akiknek blúz-zsebéből kikandikál csipkés kendőcskéjük fekete-sárga-vörös csücske.. A kirakatok is demonstrálnak. Ezekben mindenekelőtt Albert király arcképe tesz tanúságot a belga érzületről. Mindenfelé ki vannak állítva a fotográfiái e szerencsétlen királynak, aki emlékezetes fog maradni a történelemben, mint olyan uralkodó, ki politikájának érthetetlen balgasága miatt veszített el egy szép országot, s aki, mint Brüsszelben beszélik, most éjszakai vándor gyanánt kéimről s a valóságot mármár alig bírja megérteni. A német hatóság mind e néma tüntetéssel mit sem törődik. Egyáltalában azt a benyomást nyeri itt az ember, hogy a németek igazán nagylelkűen uralkodnak Belgiumban s a kormány csak olyankor avatkozik bele valamibe, ha valóban fontos okok teszik szükségessé, akkor azonban erélyesen. A kormány azon iparkodik, hogy minden ember úgy élhessen tovább, mint ahogyan eddig megszokta. Annyi szabadságot áll a belgáknak, amennyit csak tehetséges és megelégszik azzal, hogy erős kézzel tartja Belgiumot.