Magyarország, 1915. szeptember (22. évfolyam, 243-272. szám)

1915-09-07 / 249. szám

— A filtigfotók ügye — A felvidéki falvak újjáépítése körül. — Az országos bizottság munkater­ve. — * : _ Szerte-széjjel, az ország minden részéről nagy érdeklődés kiséri azt a nagyszabású társadalmi mozgalmat, amely az államifik kötelessége teljesítésére segédkezet nyújt azzal a nemes törekvéssel, amely az oroszjárta fel­vidéki falvak újjáépítését irányozza, s­z az akció alig kezdte meg nagyfontosságú mun­káját, máris a legragyogóbb eredményt he­lyezi kilátásba szervezőinek eddigi ügybuz­galma. Különböző vármegyék törvényhatósá­gai tömegekben sorakoznak a nagy ügy szol­gálatára­, s nem egy vármegye, a kebelében, alakuló gyűjtőakción kívül, a saját pénztá­rából is már megszavazott egy-egy nagyobb összeget a hajléktalanokká vált földönfutók házainak felépítésére. Az eddigi fellobbant lelkesedésből nyu­godtan megállapíthatjuk, hogy az ország nagy társadalma mennyire átérzi testvéri kötelességét azokkal a szerencsétlen honfi­társainkkal szemben, akik nyugalmukat, csa­ládi tűzhelyük békéjét áldozták fel ebben a véres szenzációban. Az állam segítségére meg­alakult Országos Bizottság is ebben a meg­értésben kezdte meg nagyszabású munkater­vét, amelyről munkatársunk az alábbi ki­merítő információt kapta a­ végrehajtó bizott­ság egyik illetékes tagjától: — Országos bizottságunk azért alakult meg, hogy a háború által elpusztult falvak rekonstruálása iránt az ország minden részé­ben megnyilvánult áldozatkészséget egységes mederbe terelje és az állam hivatalos segítő­­akciójába bekapcsolja. Ennek a bizottságnak abszolúte nincs pártjellege. A nagy­ feladat teljesítésére a legkülönbözőbb pártok vezető férfiai fogtak össze, teljesen pártkülönbség nélkül nyújtot­ták segítségüket a nemes munkához. Előirányzott munkatervünk szakszerű ki­vitelének céljairól a megválasztott tisztikaron kívül egy végrehajtó bizottság is alakult, melynek élén két kiváló szakférfiú áll: Nagy, Virgil műegyetemi tanár és Thék Endre, az Ipar­testületek Országos Szövetségének el­nöke. "­­ Az igazgató­tanácsban helyet foglalnak az ellenség által sújtott vidékek főispánjai, alispánjai és ország­­gyűlési képviselői, ugyancsak párt­különbség nélkül, valamint a sajtó képvi­selői, a közmunkákat előkészítő Országos Bizottság delegáltjai, a Gyáriparosok Orszá­gos Szövetsége, az Országos Magyar Gazda­sági Egyesület és az Országos Magyar Ke­reskedelmi Egyesület vezető emberei. Tagjai pedig: az ország összes főispánjai, alispánjai, polgármesterei, az összes felekezetek püspökei és egyéb társadalmi előkelőségek. A bizottság mindjárt azzal kezdte meg munkáját, h­ogy a helyszínen tan­u­l­­mányokat végzett a helyi hatósá­gokkal együtt Ez a munka még most is folyik. A bizottság kiküldött tagjai teh­át ezidőszerint is még úton vannak, amidőn is elsősorban felveszik azt, hogy hány falu, hány ház pusztult el teljesen? Hozzávetőleg már most meg le­het állapítani, hogy körülbelül negyven­öt­v­e­n falu s ezzel kapcsolatban mintegy ötezer ház pusztult e­l tel­jesen az oroszjárta vidéken. A kárlelet munkájával parallel folyik a minta­ház ter­ve­k készítése, amelyek­kel kapcsolatban felvesszük az ellenség által feldúlt vidékek egész mappáját a célból, hogy egy-egy falu egészen újjá való felépítésénél pontosan megállapítható legyen a felépí­tendő házak száma. Ezeket a tervek­es abszolúte bocsátják a bizottság rendelkezésére azok a műszaki érdekképviseletek és tervező művé­szek, akik máris számosan dolgoznak ilyen irányban. Egyébként is illetékes szakköröktől rendkívül sok önkéntes felajánlás érkezett be hozzánk teljesen ingyenes tervezésre és mun­kavezetésre. A tervek megbirálására direkte egy zsűri alakult, amely, a döntésnél fel­tétlenül respektálni fogja az il­lető vidék építkezésének sajátsá­gát s lehetőleg arra helyez fősúlyt, hogy ne egyformaságos­­ tömegstílusban építsék fel ezeket a házakat- s Legfontosabb azonban ennél az akciónál természetesen az anyagi rész, a pénzgyerj­­tésnek szervezése. Az Országos Bizottság még Szent István-napján felszólítást intézett az összes törvény­hatóságokhoz és rendezett ta­nácsú városokhoz, hogy szervezzenek me­gyénként és városonként helyi bi­zo­tt­s­á­g­o­k­a­t, amelyek teljesen autonóm állapítják meg a gyűjtésnek azon módoza­tait, amelyek a h­e­l­y­i viszonyoknak megfelelnek. Ezeken kívül reméljük még, hogy, min­den egyes törvényhatóság és város, mint ilyen, anyagi erejéhez képest támogatni fogja ügyünket. Hiszen eddig is számtalan példá­ban bemutatták nemes áldozatkészségüket s hinni merjük, hogy e hazafias cél segítésé­ben nagyobb összeggel fognak részt venni. Tudvalevő dolog különben, hogy már eddig is néhány város és megye egész falu felépítését vállalta magára. Ezzel szemben talást intézett hozzánk egy levelet egyik vár­megye főispánja,, amelylyel kapcsolatban fel­említi, hogy e tárgyban rendkívüli közgyű­lést hiv össze s egyben megkérdezi, vár­jon egy falu felépítésére elegendő-e hatvan­ezer korona?! Jász-Nagykun-Szolnok várme­gye alispánja pedig, egyik rendkívüli közgyű­lésén egy százalék pótadó kivetését javasolta ügyünk céljaira, amely pótadó körülbelül negyvenezer koronát eredményezne. Ezt az összeget a vármegye minden kikötés nélkül bocsátja a bizottság rendelkezésére, hogy ott használjuk fel az összeget, ahol jónak látjuk. Győr városa tízezer koronát szavazott meg e hazafias célra s azt szintén nem egy előre meghatározott falu felépítésére, hanem oly­képpen bocsátja a bizottság rendelkezésére, hogy azt saját belátása szerint használja fel. A törvényhatóság nézete szerint mindenféle kikötés csak ártana az akció­k intenzitásának. Az Országos Bizottság nagyszabású társa­dalmi akciója egyáltalában nem arr­a törek­szik, hogy a kormány váll­ábról levegye a kö­telesség terhét, hanem csupán istápoltn­ óhajtja a kormánynak a feldúlt falvak felépítéséhez való azon hozzájárulását, amelyet ez irányban már előre is kilátásba helyezett. Az állam ugyanis minden felépí­tendő ház részére körülbelül JCOO korona értékű anyagot juttat, a­melynek több, mint a felét díjtalanul bocsátja a kárvallott rendelkezésére. A fenmaradt részt, illetve 450 koronát, természetesen vissza kell az illetőnek téríteni és pedig törlesztésképpen, apró részletekben egy hosz­­szú, sok esztendőre megállapított határidőre. Na most már itt jön tulajdonképpen a bizott­ság legfontosabb szerepe, t. i. a­k­á­r v­allot­taknak juttatott anyag azon részét, ame­lyet az állam nem térít vissza, vagyis a tör­lesztésre hitelezett anyag értékét az említett 450 koro­na törlesz­t­ésé­t a t­ár­s­ad­a­l­­mi akció vállalta magára. Tehát a kárvallott nem fog tartozni az ál­lamnak semmivel, mert a bizottság tör­leszti a hitelrészt és így még ezzel sem lesznek megterhelve a háború által hajléktalanokká vált földönfutók. De nemcsak a négyszázötven korona meg­fizetését vállaltuk magunkra. A bizottság ezen a kötelezettségen kívül maga építteti fel a há­zakat az állam által n­yújjtott anyag felhasz­nálásával. Mint előbb említettük, a tervkészí­tésekre teljesen díjtalanul vállalkoztak, úgy­szintén ezenkívül építési és műszaki szakkö­rök a házak felépítéséhez tömegesen ajánlot­tak fel teljesen ingyenesen művezetők­ is. A felajánlott művezetők famunkáját igénybe vesz­­­szük, a munkásokat pedig valószínűleg hadi­foglyokból fogjuk előállítani, természetesen a kárvallott népesség bevonásával együtt. Hogy melyik falut építjük fel legelőször?! Ezt még előre nem tudjuk. Az építkezési munkálatokat ellenben tavasszal fogjuk meg­kezdeni s éppen ezért egyenként a kárval­lottak 50 korona készpénz azonnali segítség­ben részesülnek, hogy a kincstári erdőkből lakaljanak össze egy-egy kunyhót, amelyben számukra juttatott anyagok felhasználásával a tél folyamán meghúzhassák magukat. Ennyi az eddigi tervünk, amelyet úgy irányzunk, hogy az építkezések még a jövő év folyamán teljes befejezést nyerjenek. Mindenesetre igen fontos, hogy minél gyorsabban és minél több összeg gyűljön egybe, hogy mi sem akadályozzon bennünket nagyfontosságú, magunkra vállalt hazafias feladatunk teljesítésében* I­ .Év íme tehát a földönfutókért! Érzi-e min­denki mivel tartoznak nekik, mi, akik min­dig nyugodtan hajtottuk le fejünket esti pi­henésre megvédett otthonunkban, akkor is midőn szenvedő honfitársainknak nemcsak a jószágát, kis vagyonkáját emésztette fel a rettenetes háború, hanem családi tűzhe­lyét is?! T" . Kovács Lydia: M­AGYARORSZÁG Buda­pest, 1915. kedd, szeptember 7. Temetés­e Callipoli félszigeten Gallipoli félszigetének az a kis partvidéki sávja, amelyet az angolok és a franciák olyan elkeseredett és véres csaták után meg tudtak szállani, a halál székhelyévé lett. A csaták során visszamaradt hullák napról-napra sű­rűbb sorokban töltik meg a talaj méhét, amely egyaránt fogadja ölébe az ellenséget és a jó­barátot. Tudesqu Andrea, a francia „Journal“ haditudósítója érdekfeszítő leírását adja ennek a Gallipolin mindennapos tömeges katona-, temetésnek. Az utászcsapatok­ táborhelye felől tegnap este fán és deszkán való kopácsolás zaja hal­latszott. Egy csomó koporsót ácsoltak megint össze. És ma reggel Háromféle temetés: török, angol és francia. A törökökkel kezdték. Tiszt volt az elesett, minden tisztelet megadása mel­let­t temették el. Hatvan török fogoly, hatvan francia katona, négy kivont kardos tiszt és a vezérkar egy küldöttje kísérték utolsó útjára.­­Világos-zöld egyenruhába öltözött négy anató­liai altiszt vitte a koporsót. Csakhamar elértek a török temetőbe. Nem nehéz munka itt sírt ásni, legtöbb helyen elvégezték ezt már a föl-­ robbant gránátok. Tábori kürt harsam egy zuáv fújja. Egy másik zuáv tompán pörgeti verőit a gyászfátyollal bevont dob hártyáján. A két zuávot már annyira összeszoktatta ez a mindennapos mesterség. Hogy bizonyos­ fajta­­gyászinduló zenesül össze kezdetleges hangsze­reik hangjaiból, valami ritmikus, de mindig ismétlődő melódia, amely mégis szinte szívet marcangoló. Három hirtelen szakadó, éles hangban végződik. Világhetemben sem hallot­tam ehhez fogható, kimondhatatlan szomorú hangot, mint ennek a halotti zenének ez az utolsó három tompa csattanása. Két török for­mázza meg a sirt. Aztán az elesetteknek vitor­lavászonba burkolt tetemét háttal a sir egyik falának támasztva, gyöngéden elhelyezik a gö­dörben, úgy, hogy az arccal Mekka felé legyen. Egy francia kapitány rövid búcsúztatót mond. A katonák fegyvereikkel tisztelegnek. Ezután a török ima következett. A hatvan török fogoly feborul. Egyikük — csaknem öreg ember már

Next