Magyarország, 1918. szeptember (25. évfolyam, 204-228. szám)
1918-09-22 / 222. szám
6 i Emberkarok ! Hatalmasn^f'Tárház. Egész kis falu. Vicák,virítfft és körülötte nagy olasz síkság %i*4i*»Sávos pálmafák. Esténként azég alját néztem, mert közel volt a tenger és tudom, hogy fájt a katonák szive, mikor hullott körülöttük a magnóliafák virága. Egyszer a Livenza partján arra figyelmeztetett egy tiszt, hogy ilyen esték csak tengerek közelében vannak s azóta figyelem én is. Nappal nem lehetett járni a melegtől. Este nem lehetett pihenni a hőségtől, éjjel nem lehetett aludni a rekkenőségtől. Szobámon nem volt ablak, csak egy üveges nagy ajtó, ami egy kis olasz erkélyre nyitt , félig ráborultak a déli lombok. Teljes pompájában úszott a hold az olasz éjszakában és az erkélyen álltam. Ott lenn aludt néhány ezer beteg. A sebek szaga különös és forró, nyugtalan virágillatokkal együtt nyomta a szívüket. Oh, szegények ! — Nézze meg az irodámat, szólt egyszer Hana főhadnagy (Békéscsabáról). Akkor lesz fogalma arról a gondról és munkáról, mivel a betegek ellátása jár. Bementem. Elegáns kórház. Zöld plüss parklagra ültem és „raportra jöttek a katonák. .Mintha, láthatatlan gépezet mozgatta volna az irodát, úgy ment a munka. Most belépett egy tiszt. Virágos olasz nyári reggelen. Fehér ruhában. Akkor mosták, akkor vasalták? Dehogy. Sokkal üdébben villogott a reggeli sárga sugárban. Valahogy mintha a sok szürke babaruha között különös világosságot terjesztett volna. A szeme és az arca is tavaszról, nyárról énekelt. I — Szervusz! Szervusz! — pardon nem zavarlak, csak búcsúzni jöttem ... .k — Mindjárt, öregem . . . hamar végzek «• s addig mutatkozz be és csevegj önagyságával. — Csak nem magyar ?! — De bizony! — próbáld csak meg. — Kezét csókolom•.. M. M. főhadnagy Vagyok Székelyországból, Szászrégenből, ha tudja, hol van ... — Szászrégen, Déda, Maroshévis... folytatom nevetve. — Érdekes! — egy magyar nő s mit keres itt ? Iroda kisasszony ? — Nem. — Ápolónő ? — Nem.— Pardon, valamelyik tisztkolégám felesége? — Nem. — De hát mi, az Istenért ?! Gyorsan, hamar beszéljen. Egészen egyszerű párbeszéd, de alig emlékszem életemben, hogy pár mondatban annyi életkedvet, kedves derűt, örömet, ifjúságot, reggeli ragyogást hallottam volna. Úgy néztem rá, mint egy ismeretlen képre. És ő csak beszélt. Beszélt úgy, hogy felfrissült tőle minden. Feleletet nem is várt. Minek az? Mikor, a lélekel, nem kell oda senki más szava. — Nézze, itt vannak az irataim. . . Felmentettek végleg. Dehogy is mentettek, Isten őrizzen! önként jelentkeztem, de Budapestre osztottak be. Nem hiszi? Itt vannak az írások. Villámgyorsasággal pakolt, rendezett, nevetett , valami boldog nekilendüléssel rakta elém az iratait. Egyszer csak mintha megbabonáztak volna, úgy néztem rá. Gyönyörűen villogó, üde, friss, elegáns, fehér tiszti ruhájának kabátja ujjából valami csillogó ezüstszínű dolog nyúlik ki a kéz helyén. E pillanatig nem vettemészre. A főhadnagynak nem volt karja. Egész vállból hiányzott és mégsem vettem észre, hogy műkarja van. Csak akkor lettem figyelmes, mikor jobb karjával rárákoppantott a kéz helyén csillogó szerkezetre s nevetve rázta, amint ide-oda rendezte iratait. Az egész ember ragyogott az örömtől, éreztem, hogy nem fogok fájdalmat okozni a tapintatlansággal. Odafordultam: ■ — Milyen érdekes . . . sohase lattam. Hogy működik"? A kedves fiatal tiszt hirtelen nagy zavarba jött, de aztán sietve beszélt: — Ha jobbkezemmel megnyomom a gépet a karomon itt, — látja, alul szétnyílik ez a szerkezet és akkor még a mákszemet is szaporán felcsipkedem vele ... és .. . és . .. —No...? — Hát ez itt most éppen egy kicsi elromlott. • „ . . — Hogy lehetséges? Rossz volt a gép? Dehogy... Istenem ... hát megmondom őszintén ... ez a rugó itt elpattant akar Valaki azt mondta nekem az este, csak úgy tréfából, hogy ezzel a karral nem is tudnék ölelni... aztán meg akartam mutatni és nagyon, de nagyon megöleltem, úgy hogy a rugó elszakadt a megfeszített erőtől. .. Valami bájos, kedves naivság, gyönyörű élethűt, visszatért életkedv, tavaszi frisseség ragyogta be zöld plus bútorzatú katonai irodát ezen a reggelen. És én emléket állítok egy félkarú főhadnagynak, aki nem tudja, hogy az élet diadalát hirdette azon a reggelen. Ez meg egy este történt. Az élet szólott ismét. Az élet, a halál küszöbén. Egyebet se láttunk, csak a halált és a szív ki akart szakadni a rémülettől. Nem aludtam éjszakánként, mert a szemem látott a sötétben. Nappal agyvelőket láttam, amint folydogált csendesen lefelé egy elcsendesült koponyán. Mikor az orvos a csontot fűrészelte, vagy hogy is volt, — vésővel ütötte be ? — be akartam lesni a léleknyíláson, mit gondolt utoljára az, aki itt hal meg most és ott messze született a hazában. Persze a magyar hazában, mert ez is Haza itt, de másé, ezért is szivárog az agyvelő lefelé. Aztán még mit láttam? Éhen halt embereket, és okvetlenül látni szerettem volna a belső részüket, mikor éjfélt ütött az óra. Aztán nagy hegyek jöttek. Karok, lábak, kezek, szemek voltak egymás tetejére hányva. Némelyik láb olyan erős, tömött alkotás volt és színe, a piros virágé. A másik — vájon tudott-e járni is ? penész szinűi, hoszszú körmű. Igazán nem lehetett aludni. És mégis jöttek a lábatlanok. Csúsztak a kezükön. Némelyik úgy vetette magát, mint a bohóc, de a földet véresre festette. Embercsonkok vonaglottak a . . . . i országút porában, a forgók kifordultak, a trénszekerek alatt megrecscsentek a csontok s az okos, a nemes, a szép lovak berúgták az orjfák alá s a platánok nagy árnyakat vetettek az éjszakába. Száz meg száz sebesült véres teste nyúlt ki az országút szélén és a jajszó az Isten országáig ért. És nem volt izgalom. Nem őrültünk meg. Én nem tudom, hogy lehet az. — H . . . ezredes vagyok, rendelkezzék velem. Lehetek-e valamiben segítségére? — Köszönöm. Talán bekötjük egymás sebét, ha minket talál . . . ugye? Az ágyuk bömbölésétől alig értettük egymás szavát, de emberek voltunk és közel állottunk, kerestük egymást. Éjszaka lett. Mi is mondom, nem örültünk meg. Csak egy boroszlói szőke fit, egy mérnök-hadnagy vezérelte elborult elmével a halottakat. Aztán becsapott a nehéz ágyúgolyó s a véres mezőben felüvöltött sok száz sebesült. Mindenki lökött egyet csonka testén s a vér áztatta a platánok alját. Sötét volt, csak olykor vigyorgott a hold. És minden védelem nélkül feküdtek ők az olasz harmatban. Az üvöltő hang Isten országáig hatott. Felugrottam és kiállottam az útra. — Jöjjön ide . . . jöjjön ide • •— Ki szólít most engem? — Ide jöjjön az épület elé. Mégis véd valamennyire. Egy lépcső feljárat volt ott. Kőkorlátok és oszlopok díszítették. A vér folydogált le a nehéz olasz lépcsőkön. — Oh Dió, oh Dió . . . Oh Madonna, Madonna ... oh Jézus ... oh Isten .... oh Isten ... Együtt kiabáltak mind. Milyen egyforma a vér. Nem lehetett felismerni a földön, melyik az olasz katona vére és melyik a‘'magyar. — Jöjjön ide . . . hangzott a parancsszerű kiáltás felém és a sebesültek között taposva, az oszlophoz értem. Keskeny kis kőoszlop. A tetején ült valaki, az, aki hívott. A karjain nehéz véres kötések. A friss piros vér átütött rajta. Halál óráiban nincs idegen férfi és idegen nő, csak emberek. A keskeny oszlopon csak úgy fértünk el, ha hozzásimultam. De óvatosan, félve, hogy a seb kötését meg ne lökjem. Óvatosan, de bízva valami megnevezhetetlen erőben, amit a legerősebb nő is érez a leggyengébb férfiban is. És amikor a halál izzadtsága kivert ott száz meg száz testen és az élet egy percnyi jövőt se ígért talán, valami különös, mesziről jött hang csengett soha nem hallott szomorúsággal: — Tudja-e, hogy nem ült nő mellettem hat hónap óta . . . Egy irtózatos éjszakában, élet-halál órán, ott fenn egy lépcsőoszlop tetején, gipszbe kötött véres karokkal a következő ágyúlövést várva mondotta ezt egy magyar százados, akit sem azelőtt, sem azután soha többé nem láttam. Szétfutottunk, elmenekültünk. És emléket állítok Sz ... . . századosnak, aki nem tudta abban a percben, hogy hatalmas és nagy volt a szava ,mikor élet-halál - órán is észrevette a nőt. A nőt, akit tíz perccel azelőtt még nem ismert, de védett. A társat, akit a kezdet kezdetétől lát a férfi és érez a nő. Ádám Éva: MAGYARORSZÁG Budapest, 1918 Vasárnap,szeptember 22 Iz eresz bonyodalom *g£gfáS2ttfá&k a S20w|©fia»í®5 az árulóktól és sikkasztóktól W| választások tesznek Stockholm, szeptember 21. (Saját tudósí* tónktól.) Napról-napra előfordul, hogy olyan személyiségeket, akik a bolsevik] szervezetben jelentékeny szerepet játszottak, lelepleznek és elitélnek mint árulókat. Néhány nappal ezelőtt letartóztatták és agyonlőtték Fried századost, aki a népbiztosság katonai ügyeiben jelentékeny szerepet játszott, mert fontos ckarat okaa dőlt el az antant ügynökeinek. A népbiztosok elhatározták, hogy az egész ország szovjetjeit megtisztíják az oda nem való elemektől. Ezekre a rendszabályokra azért van szükség, mert alig múlik nap anélkül, hogy vidéki vagy pétervári biztosokat ne legyenek kénytelenek letartóztatni állami pénzek elsikkasztása, lopások vagy egyéb visszaélések miatt. A legközelebbi hónapban is választások lesznek és a biztosi állásokra mindenütt csak megbízható egyéneket jelölnek. Szádnál több mérnököt agyonlőttek a Putilov-gyárban Hága, szeptember 21. (Tel. Gomp.) Kicsi távirat szerint Pétervárról azt jelentik, hogy ott az elmúlt hetekben a Puklov-gyár több mint száz mérnökét agyonlőtték, mert megkísérelték, hogy a munkásokat sztrájkra bírják. Pétervárott éjszakáróléjszakára kivégeznek embereket, akikről az a gyanú, hogy összeköttetésben állanak az ellenforradalommal. A gyanús elemeket csapatostól szállítják a Péter-Pál-erődbe, ahol reg-JtÉltó: Kurogsatkint letartóztatták Berlin, szeptember 21. (Saját tudósítónk:tól.) A „B. Z. am Miting“ pétervári távirata szerint Kuropatkin és Seeny, tábornokokat letartóztatták. ". Krímia és Ukrájna egyesülése Bécs, szeptember 21. Az ukrán sajtóirodái szerint a német kormány a krimiai kormányhoz jegyzéket intézett azzal a felszólítással, kezdje meg a tárgyalásokat a krimiai félszigetnek Ukrájához való csatolásáról. A német parancsnokság bármikor kész e tárgyalásoknál a közvetítő szerepét játszani. A krimi kormány a javaslatot elfogadta. A tárgyalás színhelyéül Kievet választották. »-y A helmast németországi útjénak jó eredménye Kin . szeptember 21. Mint a.ftGelos Kieve" illetékes helyről értesül, a helmatt németországi látogatása igen kedvező eredménytel járt az ukrán államra nézve. A belső és a nemzetközi helyzet zavaros kérdéseit kedvezően oldották meg. Ukrajna önállóságát és függetlenségét teljesen megerősítették s a német, és az ukrán kormánynak egymáshoz való viszonya tartós barátsággá erősödött. A német kormány megígérte, hogy az ukrán államot a leghathatósabban fogja segíteni államiságának kiépítésében és normális életfeltételeinek megszerzésében. Az ukrán minisztertanács elhatározta, hogy a krímiai köztársaság meghatalmazottját is meghívja a gazdasági ügyek tárgyalására. Amint a tárgyalások megkezdődnek, a vámháború véget ér. lv) alapvizsgák a huigoriatokea, Államszimviteltani államvizsgára és Tanári paedagógiai vizsgára felelősségtretel a késsiliorc vidékiekéi is.** Jegyaerkölcsönzés. Szontagh ssentiaárium Bpest, IV , Váczi c. 51. weca •■SLaLi-"niu—-r" ■