Magyarország, 1919. október (26. évfolyam, 116-141. szám)

1919-10-18 / 130. szám

2 MA G Y AK u « »tí X Gr Budapest, 1919 szombat, október 18. ­ líár©m probléma írta: Földes Béla, nyug.­miniszter. Állami életünk végzetes fordulata mélyé­ben megrázkódtatja gazdasági szervezetün­ket is. A legnagyobb erőfeszítés szükséges, hogy politikai erőveszteségünk ne vonjon maga után gazdasági összeroppanást. Ahová tekintünk, a pusztulás, a bénulás­, a bomlás, a letargia szimpláméi. Évszázadoknak nehe­zen szerzett és védett eredményei, egy világ elsüllyedése fenyeget. A gondterhes jelen és a sötét jövő a problémák egész sora elé állítja a magyar nemzetet. E problémák ama részé­vel akarunk foglalkozni, mely a legközelebbi jövő teendőit szabja meg. Ezeket is, tekintet­tel a lapok szerény terjedelmére, jóformán csak eliptikus mondatokban tárgyalhatjuk. Három problémát vet fel gazdasági hely­zetünk kóros állapota. A legsúlyosabb probléma a pénzforgalom problémája. Ma már a pénz a legkevésbé értü-­ kelt áru. Pedig minden exisztencia annak borulásától függ, minden exisztencia fenye­getve van, ha a fizetési eszköz megtagadja szolgálatát. Minden államban a pénzforgalom beteges, de sehol sem annyira, mint nálunk. A féktelen drágaság nap-nap után az exisz­­tenciák egész grorát tönkreteszi és maholnap a nemzet egy nagy csődtömeggé válik. A társa­dalom legkonszolidáltabb elemei már csak vagyonukból élnek, vagy jobban mondva ten­gődnek, vagy adósságokban merülnek el, bár csa­k legelemibb szükségleteiket elégítik ki, azokat is hiányosan. Senki használati tárgyai­nak megfelelő felfrissítéséről, javításáról nem gondoskodhatik már régóta és igy a nemzet vagyonának egy jelentékeny és felette szük­séges része elpusztul. Amellett a forgalom már csak nagy döcögéssel megy végbe, mind­untalan megakad és azzal veszélyes szünetek állanak be a gazdasági vérkeringésben. Saj­nos, hogy a mai viszonyok között jó pénzt nem tudunk teremteni, még sohá nem; sem államcsőddel, sem devalvációval, sem valuta­­kölcsönökkel, sem más fizet­ési módozatokkal ezt el nem érhetjük. De elérhetjük helyes pénzforgalmi és gazdasági intézkedésekkel, hogy jobb pénzünk legyen, hogy el ne nyel­jen a pénzpleb­ora árja; különösen a hadiköl­­csönök rendezésével kapcsolatosan lehet a pénz hypertrophiáját enyhíteni és ezzel nem is volna szabad soká várni. Vannak, akik a pénzforgalmi állapotok és a drágaság veszélyességét nem akarják belátni, mert szerintük az ár úgyis csak egy képlet. De azokat figyelmeztetni kell arra, hogy igenis azoknak a képlet változásával nem kell törődniük, akik, ha az egyenlet egyik oldala változik, a másikat is változtat­hatják. De ebben a helyzetben nincs min­denki, ebben a helyzetben nincs az, aki állandó fizetésiből él, sokszor nincs e helyzet­ben a munkás, nincs az, aki haszonbért fizet vagy kap, házbért fizet vagy­ kap, kamatot fizet vagy kap. Sőt nincs az állam jövedelmé­nek egy jelentékeny részére nézve sem. A pénz inflációja pedig rettenetes eltolódásokat idéz elő. A mai helyzet tarthatatlan és a kormány kötelessége hozzányúlni a kényes problémá­hoz. Abban a kérdésben is szükséges el­igazodnia, milyen megoldása a jegybank­­kérdésnek felel meg az ország érdekének az Osztrák-Magyar Bank közeli likvidálása után. A második probléma a munka problémája. A gazdasági konszolidáció akadályai részben itt keresendők. A fizikai munkás bére már-már sokkal nagyobb, mint a szellemi mun­kásé, jövedelme nagyobb, mint a tőkések és birtokosok nagy részét, szolgálatát ezek tehát igénybe nem vehetik, és így a szükségkielégí­­tés megakad. Ma már csak a munkás tudná fog­lalkoztatni a munkást, de a munkás ed­digi helyzetéből kifolyólag számos iparágat nem vesz igénybe. A kivitel semm lehetséges ilyen körülmények között, amire pedig valu­tám szempontból szükség volna. Amellett jól az anomáliát látjuk, hogy bár fenyegető a munkanélküliség, de ez nem hat mérséklős­g­t a bérekre. Viszont a magas bérek abszolúte nem fokozzák a munkakedvet, nem fokozzák a munkateljesítményt. De a munkabérek csök­kenésére addig nem lehet számítani, míg az életszükségleti tárgyak és különösen a kenyér ára oly magas. Itt még áldozatok árán is az államnak segíteni kellene, mert a munkabérek csökkenése nélkül a termelési költségek nem apadhatnak, addig pedig a termelés dermedt­ségéből, apáthiájából nem ocsúdhatik fel. A legszomorúbb, hogy még mindig nincs igazi munkásügyi politikáink. Egyfelől állanak még mindig azok a csökönyös „liberálisok", kik minden szociális érzéktől meg vannak fosztva, másfelől azok, akik a munkást állan­dóan a társadalom ellen uszítják és neki ki­látásba helyezik — post tet discrimina rerum — az utópisztikus világrendet. Mind­két tábor egyformán felelős az áldatlan álla­potokért. A mai helyzet pedig tarthatatlan. A munkásosztály saját érdeke, hogy a mai állapotoknak vége legyen.­­. A harmadik probléma az államháztartás problémája. Csak sötét színekben lehet annak helyzetét megfesteni. Az álam­­háztartás jobbadán a papírpénzen nyugszik. Más államok is tanácstalanul álla­nak a háború folytán meghatványozott szük­ségletekkel szemben, még győző államok is. A miniszterelnök kijelentette — ha jól emlék­szem, Keszthelyen — hogy a magyar állam havi szükséglete a milliárdot meghaladja. Ped­ig fel van függesztve az államadóssági kamatok­­fizetése, a budget legsúlyosabb tétele. Hol­ van az a csodatevő pénzügy­miniszter, aki ennek meg tud felelni? Az adóalapok nagy része eltűnt, az adóerők tömege elsorvadt, az adóalanyok százezrei elpusztul­tak. Félő, hogy az adómorál is jelentékenyen hanyatlott és hogy az adóigazgatás nagyon zavaros állapotban van. Minden adóztatási mű­velet így zátonyra fut. Új jövedelmi források után kell nézni, az államnak is be kell állni termelőnek. Az adózás pedig, akár az egyenes, akár a fogyasztási adókhoz nyúlunk, csak nagyon fázós műveletek, a kisajátítás és kop­lalás művelete mellett mutathat némi­­ered­ményt, hiszen még a brutális vagyonadó, melyet sokan csodaszernek tartottak, mit hozhat ebben a szegény, emberfölötti nélkü­lözésekkel küzdő országban? Ezért még sokáig nagy szerepe lesz az államhitelnek, de erre csak akkor tarthatunk igényt,­­ha a termelő munka megindul és ha a külföld meg lesz nyugtatva az ország jövője, a közrend, a jogrend­ és vagyonbiztonság iránt. Természe­tes, hogy állami kiadás­unkat a minimumra kell redukálni, minden pénzpocsékolásnak, minden improduktív kiadásnak véget kell vetni. A felvetett problémák megoldására termé­szetesen nagy befolyással lesz a békeszerződés, bár semmi jót nem várhatunk, hisz az osztrák köztársaság békéjének főbb elvei nagyjában ránk nézve,is irányadók. Súlyos kötelezettsé­gekről lesz szó, melyek az ismertetett problé­mák megoldását éppenséggel nem­ könnyítik. De minden békediktatúra a természeti és kultu­rális, erkölcsi és politikai tényezőket nem má­síthatja meg. Ki hiszi azt, hogy a politikai és gazdasági gravitáció törvényei meg fognak változni, hogy ezeréves kapcsolatok helyett másfelé irányul a politikai és gazdasági inter­­cursus? Ki hiszi, hogy a fővárosnak politikai és gazdasági konfiguráció által juttatott pozíciója elveszhet? Ezt minden módon fokozni is kell, mert ebben oly erő rejlik, amelylyel sok ne­hézséget leküzdhetünk. Amiben pedig bízni lehet, az, hogy abban a nagy felfordulásban, mely a háború következtében beállott, a fajok erkölcsi értéke fogja a jövő alakulásokat irá­nyítani. Ezért az itt lerajzolt problémák meg­oldásánál is kell, hogy latba vessük az etnikai mozzanatokat, a legmesszebbmenő altruiz­must, a legmesszebbmenő eszélyességet úgy a társadalom, az állam, mint nem kevésbé a magángazdaság­­körében. Ez utóbbit annál is inkább óhajtom hangsúlyozni, mert túl sok ember foglalkozik a közügygyel, már­pedig sokan többet használnának a köznek, ha saját gazdaságukat rendbe tartanák. Gazdasági problémákat tárgyaltunk, olya­nokat, amelyek a közvetlen jövő feladatát ké­pezik, hisz a távolabb fekvő alakulását most nem is tekinthetjük át. De a gazdasági pro­blémák egyúttal a legsürgősebb politikai pro­­blémák­ak, mert azok megoldása biztosítja, a­mire most legtöbb szükségünk van: az ál­lami és társadalmi rend fenntartását, az ál­lampolgárok békés összeműködését és az el­pusztult világ helyébe egy újnak teremtését. Tudományos könyveket olvasnak Budapesten Tömve van a Fővárosi Könyvtár — Mennyi bolsevik­ könyvük volt ? — Mit tervez­­t veszettség ? Budapest, október 17. (A Magyarország tudósítójától.) A forradal­mak nem kedveznek a tudománynak, a forradalmi időkben az emberek nem igen foglalkoznak könyvekkel. A rendes, megszokott kerékvágásból kizökkent élet, az örökösen hevülő izgalom, a túl­fűtött szenvedélyek új és új kirobbanásai, a poli­tikának túlságos előtérbejutása, mind olyan dol­gok, melyek elvonják úgy­ a tanulásra hivatott fiatalságot, a könyveinek élő férfit és a bölcs szem­lélődésbe merülő öreget a tudomány megszentelt asztalától. Forradalmakban — mint magunk is lát­hattuk — a tudományos érdeklődés leginkább csak a forradalom által fölvetett aktuális kérdé­sekre szorítkozik. Most, hogy két forradalom után helyre áll e sokat zaklatott országban a rend és nyugalom, érdeklődtünk a Fővárosi Könyvtár ve­zetőségénél, hogy sm­ilyen változásokat tapasztalt az olvasó­közönség körül és a következő felvilágo­sítást kaptuk: — A belügyminiszteri rendeletnek megfele­lően a Fővárosi Könyvtár összeállította azoknak a könyveknek jegyzékét, amelyek bolseviki irá­nyúak és a jogrendre és jogbiztonságra káros hatással vannak. A jegyzékben, melyet a IV. kerületi kapitánysághoz küldtünk be, 2 so0 könyvet és 600 röplapot soroltunk fel. Ezekbe nemcsak a diktatúra alatt beszerzett, hanem a régebbi idő óta meglevő könyveket is felvettük. Felsoroltuk az összes propaganda-műveket, a német bolsevisták munkáit, Szabó Ervinnek, Ágoston Péternek néhány könyvét, Engels: „A kommunizmus alapelve", Marx: „Polgárháború Franciaországban" című könyvét és még más könyveket. Ezek a munkák összecsomagolva­ várják elszállításukat. A látogatók száma az utóbbi időben erősen megnövekedett. E könyvtár állandóan tömve van érdeklődőkkel. Augusztus és szeptember hóna­pokban körülbelül tizenöt százalékkal többen iratkoztak be, mint más hónapokban. A könyv­tár olvasóit általában három osztályba sorozhat­juk: 1. kutatók: ezek többnyire aktuális kérdé­sekkel foglalkoznak, 2. egyetemi hallgatók: leg­több köztük orvosnövendék és bölcsész és 3. úgy­nevezett futóvendégek. A könyvtárban most a belső reorganizáció munkája folyik. Feldolgozzuk a régi, még feldol­gozatlan anyagot. Az utóbbi időben ugyanis több nagyobb könyvtárt kaptunk ajándékba s ezek­nek feldolgozására fordítjuk most időnket. Tervbe vettük sorozatos tudományos elő­tdások rendezését és a Nemzeti Múzeum igazgatóságá­val karöltve, könyvtárosi egyesületet akarunk alapítani. Ennek az előkészületi munkái már folyamatban vannak. Érdeklődtünk magánkönyvtáraknál is, ahol egyébként jobbára szépirodalmat kedvelő közönség fordul meg és ezeken a helyeken is azt a felvilá­­gosítást kaptuk, hogy a közönség nagy szeretettel látogatja a könyvtárt, sokan és sokat olvasnak, különösen tudományos munkákat. A Magyarország előfizetési ára: Egy hónapra 20 korona, negyedévre 56 korona, félévre 110 szer­onra esési évre 220 koronás

Next