Magyarország, 1920. augusztus (27. évfolyam, 182-206. szám)

1920-08-07 / 187. szám

2 JAGTAJEIURSZ&G Budapest, 1920. szombat, augusztus 7. Megint az autók Gaál Gaszton: A begyűjtési költségek nem mások, mint személyi költségek. Ezek abból szár­maznak, hogy tisztviselők 15—cOOOy/korona fize­tésért automobiloznak. / >• Sándor Pál: És csupfi keresztények. (Derült­ség.) Zsidó egy sincs közü­k! <:*' Gaál Gaszton felolvad (y$ levelet, amely sze­rint ezek a tisztviselő urcák nem dolgoznak, ellen­ben autóznak Budapest és a vidék között, vendég­lőkben ülnek, isznak és kártyáznak. Ezért kerül 71O koronába a begyűjtés. Pedig, ha a kormány pályázatot fog kiírni, akkor a budapesti bankok 100 koronáért verekedni fognak azért, hogy ők gyűjthessék be a gabonát. Mert ez is 450 millió koronát jelent. És ez esetben a főzőliszt árát már 25 százalékkal le lehet szállítani. A keresztény szocialista képviselőket kéri. Hogy hangzatos jelszavakért ne zavarják az amúgy is ingó társadalmi békét, ne kényszerítsék a vidé­ket arra, hogy lekapcsolja magát attól a Buda­pesttől, amelynek egyetlen lélegzetvétele volt magyar. (Éljenzés a Kisgazdapárton.)sohasem Kuna P. András: A kisgazdák viselik a terhe­ket, de a nagytőkések nem. A különféle társadalmi osztályok között még most is gyűlölet van, holott keresztényi felebaráti szeretetre volna szükség. (Él­jenzés.)­­ Az Áruforgalmi ellen !etet. Pallavicini György 7 hibásnak tartja a rende­t ! A Haditermény sokkal jobban teljesitette fel­adatát, mint az Áruforgalmi, amely­ már úgy megbukott, ahogy új intézmény­ még soha. Indítványozza, hogy a nemzetgyűlés küldjön ki egy kilenctagú bizottságot, jpa fel y foglalkoznék a gabonareml­let módosításával. (Helyeslés.) Rubinek Gyula miniszter törvényjavaslatot nyújt be a Magyar Folyam- és Rt.-val kötött szerződés tárgyában.Tengerhajózási Az elnök az ülést tíz percre fölfüggeszti. Szünet után Perlaki György védelmébe veszi Gaál Gasztonnal szemben a tisztviselőket. Berky Gyula a társadalmi ellentétek folytonos kiélesitését nem helyesli. Nem szabad szembeállí­tani a falut és a várost, mert a hibák közösek. A bankóimádás nemcsak a városi hadimillio­mosoknál, hanem a falusi lakosság egy részé­nél is feltalálható. Elfogadja Pallavicini indítványát azzal, hogy a bizottság üljön össze és hozzon olyan rendsza­bályokat, amelyek azt az egy szempontot vegyék figyelembe, hogy hatévi­g­ szenvedés u­tán szűnjön meg, végre a felforgatás és lakassunk jól mindenkit leg­­alább kenyérrel. Szilágyi Lajos szerint az ellátatlanok a búza árát és a liszt árát igazságtalannak tartják. Meg kell bélyegezni azokat, akik a legutóbbi választá­soknál kortesbeszédeikben belevetették a köztu­datba ezt a kérdést és felizgatták a népet. Ezután az elnök javaslatára elhatározza a Ház, hogy legközelebbi ülését holnap, szombaton délelőtt tartja a következő napirenddel: az indítvány- és inter­­pellációs könyv felolvasása, az alkotmány helyre­állításáról szóló 1920 :1. t.-c. módosításáról szóló törvényjavaslat harmadszori olvasása, Mahunka Imre és Budavári László indítványának megoko­­lása, Huszár Elemér indítványának folytatólagos tárgyalása és amennyiben sor kerül rá, a bírák is ügyészek illetményeiről szóló törvényjavaslat árgyalása. A j A p­iniszterelnök Kun Béla szöktetéséről Ezután­­ Teleki Pál gróf é%miniszterelnök mint külügyminiszter válaszol Tömöri Jenőinek Kun Béla és t­ársai kiadatása­­ügyében hozzá intézett­nterpellációj­ára. Kun Bélát nem azért eresztették szabadon németek,m­­ert a magyar kurír elkésett. Erre a késedelemra­ugyan hivatkozik a német kormány,­­ de ez a valóságnak nem felel meg.­­ Kun Béla szökésekor nyomban sürgönyileg kérte Kun Béla letartóztatását, amikor ez megtörtént, ugyancsak sürgönyileg kérte a kiadatását is. Más­nap a külügyminisztérium rögtön megküldte a szükséges okmányokat, nem külügyminiszteri f­­­árral ugyan, de egy abszolút megbízható ember­re, akit a késedelemért felelősség nem is terhel, a késedelemre tisztán technikai okok és körülmé­nyek játszottak közre. Kijelenti, hogy a német kormány nem járt el helyesen és szer­ződésszerűen, amikor Kun Bélát szabadon bo­­csátott­a. A szabadonbocsátás nem a késedelem miatt, hanem a bolseviki hadsereg előnyomu­lásának pressziója következtében történt. A külügyminisztérium kifogástalanul működik, nem is­ az ő hibájából marad­t el a kiadatás. Kéri válaszának tudomásul vételét. Az interpelláló és a Ház a választ tudomásul vették, mire az elnök délután háromnegyed kettő­kor az ülést berekesztette. (A Magyarország tudósítójától.) tu­­fisza-gyil­kosság bűBpörében a mai ötödik nap­on a tanuk kihallgatását kezdte m­eg a hadbíróság. A,­'Következő tanukat idézték be: özvegy Tisza Istvánné grófné, Almássy Denise grófnő, Csermák Jt­ézsőné, Dömötör László, Tiszáék inasa, Wesely Margit, Roheim Samu és Roheim Géza. Almássy Denise tanúvallomása Elsőnek Almássy Denise grófnőt hallgatta ki a bíróság. A grófnő egyszerű fekete ruhában jelent meg. Személyi adatainak elmondása után megmondja, hogy Tisza István gróf unokahuga. Mondada dr. tárgyalásvezető bejelenti, hogy Tisza Istvánná súlyos beteg, mire a bíróság mondja, hogy a grófné kihallgatásától eltekint.ki­A tárgyalásvezető felkérésére Almássy Denise grófnő elmondja október 31. délelőttjének esemé­nyeit, Gartner ismert látogatását, aki kikémlelni jött a helyztet, Radvánszky báró és Sándor János látogatását, majd a gyilkosság körülményeiről ezeket mondta: / - , / A végzetes délután,, öt óra tájban közeledő töviseket hallottunk. Pár perc múlva éles csöngetés leillatsiotty Bejött Dömötör László inas és izgato^_Jjal^on, sírva mondotta: Kegyelmes Uram, ugorjon ki az ablakon. Ha jól emlékszem, azt is mondotta, hogy én ugor­jam utána. Nagybátyám azt kérdezte, hogy ki ér­kezett, ki csönget? Dömötör sírva beszélt, én még buzdítottam, hogy ne féljen. Dömötör azt mondta, hogy nyolc katona jött, a kegyelmes urat halálra keresik. Nagybátyám megveregette a vállát és mondotta: — Köszönöm, hogy ilyen hűséges cselédem voltál, az Isten áldjon meg. Ezután nem annyira neki, mint önmagának mondotta. Nem ugrom én sehova, ahogy éltem, úgy fo­gok meghalni. Dömötör kiment a belső szobából, néhány pilla­natig még együtt maradtunk, majd miiyd a hár­man kiléptünk. Az ajtóit nagybátyám nyitotta ki/ A gyilkosok Körülbelül öt óra után volt. ott állt néhány katona egyenes Amint a kiléptütek, sorban, eáftzen közel egymáshoz, közvetlenül a szalonajtó előtt A fegyvert így l<­ták (mutatja) hárman lövésre készen. Középen állt az, akiben Dobót ismerem fel, tőle jobbra állt egy egészen fiatal, 22 évesnek látszó serkenő ba­­juszú, szőke, kékszemű ember, középtermetűnek látszott. Balról egy magasabb barna ember állt, akit nem ismernék fel. N­agynéném egy nagyobb emberrel állt szemben, akit nem is néztem. Ez lehet az, akit Pogánynak mondottak. A negyedik a hall ajtajában volt és csak a sziluettjét láttam. Különben is én arra figyeltem, aki közvetlenül előttem állott. Azzal kezdték (hos­­­szasan elgondolkozik), hogy .... . ... a nagy­bátyám azt mondta, hogy mit akarnak? Mondták, hogy őt keresik. Beszélt mind a három, de legin­kább Dobó és az, akit Pogánynak mondanak. Hogy ki melyik szót mondotta, nem emlékszem. Mondták, hogy Tiszát keresik és kérdezték, hogy mi van a kezében, ő ugyanis úgy mint délelőtt, magával hozta a revolverét, ő nyugodtan azt fe­lelte, hogy az enyémben revolver, a tietekben puska. Azt mondták, tegye le. Ezt többször megismé­telték, de ő habozott, azután végigjáratta a szemét rajtuk és a mögötte levő Sztanykovszkyn és a külső szobában. Az inas azt jelentette, hogy nyolcan vannak, láttam, hogy olvassa a szemükben, hogy van-e itt mód a védekezésre. Végre többszöri fel­szólításra letette a revolvert a tükör alatti áll­ványra, hogy ezek elkapták-e, vagy nem, nem emlékszem. Erre felváltva felszólították a nagy­­nénémet és engem, hogy távozzunk. Nagynéném azt felelte, hogy nem. Erre azt mondták: Álljanak félre! Ekkor kezdődött a nekünk hosszúnak tetsző, de tartalmilag nem nagyon hosszú párbeszéd, hogy hát ki tehet mindenről, ki az oka a háborúnak és a szenvedéseknek. Nagybátyám azt felelte: Azt nem tudom, fiam, én nem. Ekkor történt az a kijelentés, azt hiszem Dobó mondta, hogy ő nyolc éve katona, négyszer sebe­sült meg, hogy a felesége közben hűtlen lett hozzá és hogy erről ki tehet? Folytatták felszólításaikat, hogy álljak odébb, a legvégén az egyik a fegyver csövével próbált eltaszítani. Nem álltam félre. Ezután nagybátyám egyáltalán nem szólt hozzájuk. Akkor Dobó fejét visszafordította és ezt kérdezte Sztanykovszkytól: Megvan-e végig az összeköttetés? mire az azt felelte, hogy megvan. Visszafordította a fejét Dobó, de egy pillanatra sem eresztette le a fegyvert sem ő, sem a másik. Ütött a végsőf óra Ekkor azt mondta: — Kegyelmes úr, ütött a végső óra. Nagybátyám erre egy ah! kiáltással nekiugrott Dobónak, hogy a fegyverét lefogja, én is előreugrottam, ebben a pillanatban eldördült a sortűz. Mondada: Hány lövés volt? Tanú: Lehetett négy vagy hat is. Amint a lövés eldördült, éreztem, hogy kissé rámdőlt, elvesztettem az eszméletemet. Mikor újra kinyi­tottam a szememet, nagynéniéimet a túlsó oldalon láttam feküdni. Nem emlékszem, hogy hogy ke­rült oda. A szobában már nem volt senki, de nagy volt a puskafüst. Nagybátyám még élt és azt mondta: — A fejem. Végigtapogattam a fejét, de sem a fején, sem a mellén nem volt semmi. Az első lövés, amit észre­vettem, a haslövés volt s néhány pillanat múlva meghalt. A csendőrségnek a legkisebb kísérlete a véde­kezésre nem történt. A tárgyalásvezető kérdésére előadja, hogy a tettesek közül egyik sem volt ittas. Cigarettáztak és tu­dták, hogy nincs mitől félniök. Felismeri Dobót és Sztanykovszkyt Tárgyalásvezető: Fel fogja ismerni a tettese­ket? Figyelmez­tem,h­ogy életről, halálról van szó. Elsőnek N­üttnert állítja Almássy Denise elé, aki kijelenti, h­­ogyfőt nem látta. Sztanykovszkyban felismeri azt, akinek siluert­­az ajtóban látta. Sztanykovszky a tárgyalásvezető kérdésére kije­lenti, hogy ő állott az ajtóban. Dobóban felismeri a grófnő azt, aki a középen állott. Határozottan felismeri, csak most rosszabbul néz ki, akkor tettebb arca volt. Tárgyalásvezető: Ki van zárva minden tévedés? Almássy Denise: Igen,­ Tárgyalásvezető (Dobóhoz): Hallotta, amit a grófnő előadott? Dobó: Igen, de én nem lőttem. Almássy Denise előadja a tárgyalásvezető kér­désére, hogy úgy emlékszik, mintha Dobó a fegy­ver csövével az utolsó pillanatban tolta volna. Tárgyalásvezető: Csak a fegyvert fogták mind a ketten? Tanú: Én a fegyvert felém akartam húzni, hogy ne érje lövés a nagybátyámat. Nagybátyám pedig lefelé nyomta a jobbkezével. A tárgyalásvezető kérdésére kijelenti, hogy a padlót ért lövésből arra következtet, hogy Tiszának a földre esése után is történt lövés. Ezután a saját sebesüléseiről beszél. f' Sztupka őrnagy­ ,Sztanykovszky.,/* kezében hosszú fegyver volt, vagy revolverébe Almássy: Azt hiszen, revolver.*"*' Hány kapott Tisza? Török: Az ön Emlékezése szerint hány löseb volt a grófon. *­ Tanú: Tudomásom szerint egy hátul, a hóna­­allja alatt, egy, amelyik a bal felsőkart eltörte és egy, amely a hasfalat érte. Tárgyalásvezető: Ami a lövést illeti, megálla­pítást nyert, hogy az, amely hátul bement és a kart is érte, egy és ugyanaz a lövés volt. Ezután a grófnő elmondja, hogy nem hát­ráltak s Tisza ráugrott Dobóra. Arra emlékszik, hogy amikor átkarolta és érezte, hogy kezd ránehezedni, akkor [A­la azt, akit Po­gánynak neveznek s az nyugodtan célozva lőtt rá. Károlyi Mihály koszorúja és sürgönye Lengyel: Méltó^atik-e i­iről tudni, hogy Ká­rolyi Mihály milyen felírásu koszorút küldött Tiszának? ! J Almássy Denise^gAófnő: Nem láttam a koszo­rúit, Radvánszky Béla említette, mire azt mondtam: Almássy Denise, a társalkodónő, az inas, a szobaleány és Rpheimék tanúvallomás­a A Tis­a-pár ötödik napja

Next