Magyarország, 1927. augusztus (34. évfolyam, 173-196. szám)
1927-08-12 / 182. szám
Ma: 1eresztpejtvény Ma: új 20 pengős jutalom MAGYARORSZÁG Budapest, 1927. augusztus 12. Péntek XXXIV. évfolyam 182. szám Merényletet követtek el a graz eu-király ellen Nagyffcikindián revolverre irántt egy román újságíró Grác, augusztus 11. (A Magyarország külön tudósítójától.) A Grazer Tagespost jelenti Szabadkáról: II. György görög exkirály tegnap Bukarestből Veldes felé utazott. Útközben Nagykikindán a románhatáron egy román újságíró merényletet követett el ellene. A királyt hozó vonatot nagy tömeg várta. A közönségből hirtelen előfurakodott egy fiatalember, aki román újságíróként igazolta magát. A rendőrség először nem akarta átereszteni a kordonon, de az állítólagos újságírónak mégis sikerült bejutnia az állomás lezárt perrónjára. Mikor a vonat befutott az állomásra és György volt görög király megjelent az egyik kocsi ablakánál, a fiatalember revolvert rántott s többször rálőtt a volt uralkodóra. A lövések szerencsére nem találtak. Nyomban elfogták a merénylőt, akinél a megmotozás alkalmával különböző kompromittáló iratokat találtak. Letartóztatták s átadták a bíróságnak. EGYÓRÁS BESZÉLGETÉS RISZTICS JÁNOSSAL, A LEVEGŐ MAGYAR HŐSÉVEL, aki nem pénzért, hanem dicsőségért repül Európából Amerikába és csodaszernek magyar szilvóriumot visz magával . Bessau, augusztus 11. (A Magyarország kiküldött tudótítójától) Hatmindkét éves, tizenhat év óta repülő. Egy évvel ezelőtt még ismeretlen pilóta volt, egy a sokak közül. Ma világhír sugározza be alakját, holnap legendás hős, vagy legendás mártír lesz. Ma százezrek ajkán van a neve és százezrek teszik hozzá nevéhez ezt a szót: A miénk! Itt, az egész világból összesereglett újságírók között csak itt érzem úgy igazán, hogy milyen fényesen nagy propagandistája Risztics János a magyar ügynek. Risztics repülése nekünk valósággal egy újabb Rothermc reakció. Délután ellátogattam villájához. A villa előtt kis autó, a kocsi mellett egy sportsapkás fiatalember. — Itt lakik Risztics úr! — kérdezem. A sporbopkás fiatalember így felelt: — Én vagyok. Este két órára adtunk találkozót egymásnak a Hotel Goldener Reutel-ben. Itt ülünk most a hangosan népes szálloda egyik csendes zugában: a magyar pilóta és a magyar újságíró. A repülő világrekorder nyíltszemű fiatalember. Arcát erősen megbarnította a nap. Ujján arany jéggyűrű. Ezzel játszik állandóan egyórás beszélgetésünk alatt. Egyébként kevés gesztusa van. Hangja halk. Nagyon intelligensen fejezi ki magát, kerek mondatokban beszél. Mikor későbbhozzám csatlakozik egy amerikai és egy német kolléga, pompás német nyelven folytatja a beszélgetést. Néha azonban megakad, néha mégis keresi a helyes kifejezést. Szavaiból mégis kihallatszik, hogy idegen, magyar . . . Németek, amerikaiak, angolok, japánok mennek el mellettünk. Meg m megállnak, ránéznek és halkan ezt mondják: — Risztics . . . És Risztics monoton hangján elmondja annak az útnak a történetét, amelyet a semmiből kiindulva járt végig az emberi dicsőség csúcsáig, hány heti , kiképzés után feletteseim belátták, hogy nekem már nincs mit tanulnom. Az orosz frontra kiálltek, ahol felderítő szolgálatot teljesítettem egészen 1916-ig. Akkor Bécsújhelyre helyeztek át, ahol légiharcra képeztek ki. Az egész kiképzés két hétig tartott, azután az első osztrák-magyar repülőosztaggal az olasz frontra kerültem. — És tizenhárom kitüntetést kapott — vetettem közbe. — Körülbelül... — És Hofer is megemlékezett önről. — Lehet, nem emlékszem már. Azután a frontról visszahívtak. Kétszer megtagadtam az engedelmességet, de harmadszor már engedni kellett, a kiképző szolgálathoz osztottak be. Jött a forradalom. Mindennek vége lett. A magyar nemzeti hadseregben is szolgáltam. Az antant-tilalom miatt nem repülhettem. Nem volt más választásom, mint az, hogy 1923-ig más mesterségben próbálkozzam. Borzasztó volt, ahogy kínlódtam, a földhöz láncolva. Autógarázst nyitottam és a Balkánon is próbáltam üzleteket kötni. Végre még 1923-ban, állást kaptam a Magyar Légiforgalmi Társaságnál, Bécs és Budapest, Budapest és Bécs között re-Risztics János pültem. Két és fél évvel később ismeretséget kötöttem a Junkers-társaság uraival. Magukkal vittek Dessauba. Itt én próbáltam ki az új gépeket. Krnsztokat csináltam, s bukfencezten, megint elememben voltam. Egymásután állítottam fel az új rekordokat. Olyan rekordokat, amelyekről Magyarországon senki sem tudott. Első siker, összetört remények, háború, forradalom, új életkezdés, végül Bessau — Hogy hogyan lettem repülő? Már a háború előtt kezdtem, a régi budapesti repülőtéren, a Rákoson ... Még egész fiatal gyerek voltam, Kvasz András mellett dolgoztam. Nem volt pénzünk. Borzasztóan kínlódtunk. — Mi volt az első sikere? — Amikor egészen primitív gépemen először felemelkedtem a levegőbe! Motorom, ha jól emlékszem, 24 lóerős volt. A gépet én magam építettem. Leírhatatlan gyönyörűség fogott el, amikor a gép kerekei forogni kezdtek. Amikor aztán gyönge gépünk egyet-kettőt ugrott a levegőbe, erre olyan büszkék lettünk, hogy szóba se akartunk állni senkivel. De életemnek ez a fertálya nem tartott sokáig. Fiatal fejjel, de világos ésszel beláttam, hogy így nem jutok tovább. A nyakamba vettem a világot, elindultam. Előbb Németországba. Itt sem kínálkozott semmi számomra. Végül mint technikus kaptam állást és vártam, hogy mikor üt az óra. Az óra nem ütött . . . sokáig nem ütött, Franciaország volt a következő állomás. Ott ugyanolyan balsikerrel próbálkoztam. Olaszországban sem volt máskép. Összetört reményekkel hazafelé fordultam. Nem tudtam tovább várni, repülni akartam. Megragadtam az első alkalmat, jelentkeztem katonának, azt reméltem, hogy katonáiknál majd repülhetek. Meg is ígérték nekem, de az ígéretből nem lett valóság. A gyalogsághoz osztottak be. Ott teljesítettem szolgálatot mint technikus és hiába kértem, hogy engedjenek repülni. Kitört a háború és ezzel sorsomban beállt a várva várt fordulat. Most elértem, amit akartam. Beosztottak a repülőkhöz. Itt kezdődött tulajdonképpeni piilótakarrierem. Né- Akinek néhány miliméter az óceán — Mikor gondolt először Amerikára? — Most már nyugodtan megmondhatom. Már akkor, mikormég szó sem volt Lindberghről és Chamberlinről. Aztán tudtam, éreztem, hogy meg fogom, meg tudom dönteni Chamberlin rekordját. De nem volt alkalmam rá. Előkészületeim még nem voltak befejezve. — Mit érzett, amikor mások megelőzték? — Elképzelheti, nagyon rosszul éreztem magamat, mert tudtam, hogy vagyok én is olyan erős, mint ők. Éreztem, hogy én is tudok annyit, én is meg tudom csinálni azt, amit ők csináltak. Mindenki önmagát is nyeri a legjobban." Öszeszorított fogakkal vártam és vártam és néztem, hogyan előztek meg engem mások néhány miliméter tel és néhány másodperccel. Risztics számára az óceán néhány miliméter, keserves ötven hosszú óra neki csak néhány másodperc ... — Most egész sor pilóta készül amerikai repülésre. Mit szól ehez ? — Tiszta szívből sok szerencsét kívánok nekik. Remélem, hogy vállalkozásuk sikerülni fog. De ugye, megért engem, legelsősorban mégis magamnak kívánom a sikert. Riszticset Nungesser és Coli tragédiája nem riasztja vissza — Mikor szándékozik startolni? — Ma vagy holnap. Remélem holnap. Minél előbb, annál jobb. -- Mennyi idő kell az előkészületekhez? — Semennyi. Csak ki kell húzni a gépeket a hangárból, beülünk, megindítjuk a légcsavart és indulunk. — Csábítja önt a pénz? — Nem,engem csak a sportlelkesedés fűt, nem a pénzért repülök, hanem a dicsőségért. — Nem fél? — Bízom magamban és bízom a gépemben. Könnyelműen nem tenném Ára 10 fillér