Magyarország, 1934. július (41. évfolyam, 146-171. szám)

1934-07-11 / 154. szám

4 MAGYARORSZÁG ^34 Július s­zerda Az ablakból kidobott modell és a szobrászművész pere a bíróság előtt 1250 pengőt követel Vízvári Boriska Ta Magya­rország tudósítójától.) Em­l­é­­l­kezeteg még az a rejtélyes eset, amely a múlt év július 30-án történt a Dob uccá­ban. Vasárnap reggel az utcai járókelők Sikoltozásra lettek figyelmesek. A legna­gyobb rémülettel látták, hogy a Dob ucca 21. számú ház egyik második emeleti ab­lakából egy meztelen női test zuhan a kö­vezetre. Riess Eleimér szobrász tulajdona a Dob ucca 21. számú ház. A fiatal szobrász itt is lakik. Már azóta is számos botrányos nőügye foglalkoztatta a hatóságokat. A m­últ évben történt az is, hogy egy leányt, — legalább is annak feljelentése szerint — szerelmi dühében kidobott lakásának ab­lakából. Egy leány, Vízvári Boriska, kéz- és lábtöréssel a Rókus-kórházba került, s ott hónapokig ápolták. Az ügyészség ebből az ügyből kifolyóan már el is készítette a vádiratot Biess Ele­mér ellen, Vízvári Boriska azonban felje­lentette Biess Elemért azért is, mert erő­szakoskodott vele. Ebben az ügyben az ügyészség nem belőtt ki vádiratot, miért is Vízvári Bo­riska ■— egyébként artistanő *— felfolya­modást jelentett be az ügyészség végzése ellen a táblához. Ezzel párhuzamosan azonban a fiatal artistanő polgári pert is indított Riess Elemér ellen. Keresetében leírta az ablakból való kidobás esetét és az okozott költségek, valamint a baleset folytán előállott kárai miatt perelte Riesst. A perben előadta, Vizvdry Boriska, hogy ^1^1 ab- és kéztöréseik következtében 700 c.pengős kárt szenvedett, mert, amíg a kór­házban volt, nem volt keresete. Tönkre­ment ruháiért 100 pengőt követel, ápolási díj címén pedig eddig meg nem határozott összeget. Végül pedig 100 pengőt azért, mert három hónapos kezelése alatt jobb táplálkozásra volt szüksége. Az eddig fel­merült ügyvédi költségek címén 300 pen­gőt kér, összesen tehát 1250 pengőt. Részkiadásain kívül más igénye is van Vízvári Boriskának. Ezt keresetében a­­következőképpen adja elő: — Az ablakból való kidobatásom követ­keztében munkaképességem 75 százalékkal csökkent, sérült kezemmel és lábammal eddigi foglalkozásomban nem tudok­ el­helyezkedni. Az eset idején havi 125 pen­gős jövedelmem volt, ez most nullára csökkent. Riess Elemér tehát tartozik ne­kem ezt a havi 125 pengőt, mint kártalaní­tási járulékot, megfizetni. Az érdekes perben Mészáros Béla tör­­­vényszéki bíró tartott már több tárgya­lást. A legutóbbi tárgyaláson a szobrász­­művész ügyvédje, Kubinyi Sándor, elő­készítő iratot terjesztett be. Ebben ta­gadta, hogy Riess kidobta volna az abla­kon a leányt és kétségbe vonta azt is, hogy az artistanőnek akkoriban 125 pen­gő keresete lett volna. Tiltakozott az el­len is, hogy a leány ruhája tönkrement, hiszen Vízvári Boriska, mint a büntető iratokból is megállapítható, teljesen mez­telenül ugrott ki, Biess állítása szerint — az ablakon. Biess szerint a leány a járda túlsó oldaláig ugrott. Most már teljesen felgyógyult és egészséges, tehát eltartást sem igényeltet. A polgári perben is a leghatározottab­ban tagadta a szobrász, hogy Vízvári Bo­­riskát kidobta volna az utcára. Ezzel szemben bizonyítani kívánja, hogy a lány maga ugrott fel az ablakpárkányra és sa­ját lendületéből ugrott a túlsó oldalra. Erre tanukat jelentett be. A mai folytatólagos tárgyaláson Víz­vári Boriska kiegészítette keresetét a kö­vetkezőkkel: — Nemcsak arról a ruháról van szó, ami rajtam volt, hanem a többi ruha­darabról is, nevezetesen felső ruháimról, selyem kombinémról, amelyeket Riess az esetet megelőző erőszakoskodás során való­sággal lehasogatott rólam. A kidobás kö­vetkeztében pedig tönkrement selyem­harisnyám és cipőm is. Mészáros Béla törvényszéki bíró a mai tárgyalást azzal napolta el, hogy elren­delte a bűnvádi iratok beszerzését, a beje­lentett tanuk kihallgatását. Beszerzik a Rókus-kórház­ről a kórtörténetet és elren­delték a bizonyítást arra­ is, hogy mono Ti­rált Vízvári Boriska keresete az eset előtt. Doumergue szabadságra megy Párizs, július 10. Doumergue miniszterelnök a jövő hét hétfőjén este rádióbeszédet mond nyári szabadságának megkezdése előtt. A jövő hét folyamán azután el­utazik Tournefeuille-be, ahol néhány napig marad. Doumergue miniszterelnök nem fog hosszabb szabadságot kivenni, hanem néhány napi pihenés után többízben visszatér Párizsba és állandó kapcso­latot fog fentartani a többi miniszté­riummal és a miniszterelnökséggel. Repül a Dél Keresztje Biarritz, július 10. A Délkeresztje vízirepülőgép, amely á­t akarja repülni az Atlanti-óceán déli ré­szét, reggel öt órakor felszállót, hogy a Marokkóban levő Porty Auteybe repüljön. 7íz mest utazási irodájának nyaralása J­úliusban: Július 14—július 28-ig 15 nap az Adriai tenger partján Abbázia, Venezia-Lido, Rimini. Visszautazás 30 na­pon belül egyénileg Július 21—július 29-ig Luxusautocaron Ausztriában 8­ napos fotótúra 115 P. Budapest, Wien, Sem­­mering, Mürzzuschlag, Mariazell, Lunz am See, Heiligenkreutz, Baden, Wien, Budapest Július 28—augusztus 7-ig Társasutazás Svájcba.......................390 P Zürich, Interlaken, Luzern, Lugano 17­ napos földközitengeri út fizé­sT—IBUSz rendezésében a Cosulich Vulcania óceánjáró hajóján augusztus 26-tól szeptember 15-ig Budapest, Genova, Cannes, Napoli, Capri, Port Said, Haifa, Rodos, Jichen, Ragusa, Triest, Budapest „A megsebzett ellenséget nem szabad bántalmazni" Esztergom és Komárom megye Barthou történelemhamisítása ellen Esztergom, július 10. (A Magyarország tudósítójától.) Radochay László főispán első ízben el­nökölt ma Esztergom és Komárom vármegyék kisgyűlésén, valamint közigazgatási bizottságában. Megnyi­tójában hangoztatta, hogy nem ismer kis és nagy ügyet. Az a cél lekepődet­­te, hogy a kisemberek megértést és támogatást találjanak a közigazgatási bizottságban. Kéri a bizottsági tago­kat, hogy tartsanak kezükben mindig zsebkendőt, hogy minél több könnyet letörölhessenek. Ezután vitéz Szivós-Waldvogel Jó­zsef nyugalmazott tábornok napirend előtti felszólalásában tiltakozott Bar­thou történelemhamisítása ellen. Azt mondta: Barthou nem ismeri azt az egyszerű katonai törvényt, hogy a megsebzett és védtelen ellenséget nem szabad­ bántalmazni. A kisgyűlés, egy­hangúlag foglalt állást a tiltakozó beszéd mellett. Ezután Frey Vilmos országgyűlési képviselő a jegyzők sérelmét tette szóvá. Elmondta, hogy megszüntet­ték a jegyzők magántevékenységét,­­ sőt ha most a fél levélben kér vala­milyen magánmunkát a jegyzőtől, ak­kor a levelet a pénzügyőrök meg­­feletezik s így még káruk is van a jegyzőknek- Sürgős intézkedést, kér ebben az irányban. Eg a freiburgi egyetem Breisgauf Freiburg, július 10. A freiburgi egyetem padlásán éjjel tűz támadt, amely a nagy szárazság-­ ban gyorsan elharapódzott. Alig, 20 perc alatt az egyetem nagy kupolája lángokban állott. Részletek még hiá­nyoznak. Furcsa fellebbezéssel késlelteti Szendy eskütételét egy ny. főmérnök (A Magyarország tudósítójától.) Meglepetést keltett a városházán az a beadvány, amely piac érkezett a fő­polgármester hivatalába. Szivvasdy­ Pál nyugdíjas fővárosi mérnök, meg­fellebbezte Szendy Károlynak alpol-­ gármesterré történt megválasztását. Szilvássy Pál főmérnököt 1913-ban nyugdíjazták. Szilvássy szerint nyug­díjazása indokolatlanul történt. Kü­lönböző állásokra pályázott azóta, legutóbb pedig az alpolgármesteri ál­lásra nyújtotta be írásbeli pályáza­tát. A törvény a pályázók személyes jelentkezését írja elő, de Szilvássy csak írásban pályázott és a szemé­lyes jelentkezést elmulasztotta. A pályázatokat a főpolgármester annak idején átküldte Sipőcz polgár­mesternek és az elnöki ügyosztály készítette elő az alpolgármesteri ál­lásra pályázók listáját. Ebbe a lis­tába Szilvássyt fel sem vették, mert nem rendelkezik az alpolgármesteri állásra előírt jogi képesítéssel. Ezután történt meg a választás, amelyen Szendy Károly kapott többséget. Két nap múlva, július 12-én jár le a választás meg­fellebbezésének határideje, tehát a törvényes határ­időn belül futott be a fellebbezés a fő­polgármesteri hivatalhoz. A zavaros szövegű fellebbezésben Szilvássy Pál többek között azt mond­ja, hogy neki elintézetlen anyagi ügyei­ varrnak a fővárossal nyugdíja­zása miatt és­­anfig, ezekt az ügyeket el nem intézik, addig az alpolgármes­teri állást nem lehet betölteni, vagy pedig őt kell arra megválasztani. A főpolgármester a fellebbezést ma délelőtt átküldte a városházára. Az első pillantásra az az elgondolás lát­szik helyesnek, hogy a főváros egy­szerűen tegye ad acta a furcsa szö­vegű fellebbezést, hiszen az semmiféle jogos indokot nem hoz fel. Ezzel szemben azonban annak a jogászi álláspontnak is sok híve van, amely úgy szól, hogy a fellebbezést szabályszerűen fel kell terjeszteni a közigazgatási bírósághoz, amely 30 napon belül köteles dönteni­­. Ez annyit jelent, hogy Szendy meg­választásának kormányzói megerősí­tése késedelmet szenved és az esküt egyelőre nem teheti le. A jogászok szerint azért is helyesebb az utóbbi megoldás, mert­­ha a fellebbezést vég­zéssel utasítják vissza, akkor a vég­zést is meg lehet fellebbezni a belügy­miniszterhez, tehát Szendy eskütétele így is késedelmet szenvedne. Rabló támadott meg egy kis cselédleányt A rendőrség üldözi (A Magyarország tudósítójától.) Újpest közelében, a vízművek 2-es számú telepének környékén ma haj­nalban rablótámadás történt. Egy is­meretlen fiatal munkás leütötte és ki­rabolta Mészáros Veronika 17 éves cselédleányt, aki Dunakesziről gya­log­ Budapestre tartott, hogy munkát keressen. Hajnaltájban a vízművek telepének közelében egy férfi ugrott eléje és rákiáltott: »Pénzt vagy éle­­tet!« A leány sírva mondotta, hogy szegény, nincs pénze, mire a férfi durván rátámadt, kiszakította kezéből zsebkendőjét, amelyben a cselédleány­nak összes pénze, 14 pengője volt. A támadó ezután észrevette Mészá­ros Veronika kezében két kofferjét és megkérdezte tőle, mi van benne- A cselédleány azt felelte, hogy ruháit hozza a kofferekben, mire a támadó nekiesett Mészáros Veronikának, el akarta tőle rabolni a koffereket és ütlegelni kezdte. A cselédlány két­ségb­eesett sikoltozásaira figyelmesek lettek a vízművek telepén és egy kö­zeliben tartózkodó taxisofőr is a zaj irányába sietett. Amikor az ismeret­len támadó látta, hogy bajba kerül­het, gyorsan elmenekült. Kihívták az újpesti mentőket, akik Mészáros Veronikát súlyos állapot­ban a gróf Károlyi-kórházba vitték. Még­ hajnalban megkezdték a nyomo­zást, rendőrkutyákat vittek ki a hely­színre s átkutatták az erdőt. A ku­tyák a gróf Károlyi-birtokon keresz­tül vezető patak partján hirtelen szűkölni kezdtek, jelezve, hogy itt járhatott a rabló. Kiderült, hogy az erdőkerülő is látott egy 20—25 év kö­rüli sötétcsürke ruhás, szőkehajú, körülbelül 160 centiméter magas fér­fit, amint a patakban mosdott. A férfi ezután Újpest felé menekült. A város határában a rendőr­kutyák elvesztet­ték a nyomot­ A rendőrség most a kapott személyleírás alapján igyek­­szik elfogni a vakmerő éjszakai rabló­támadót. Spoiljep Mappiszik­eiáto

Next