Medvetánc, 1984/2-3
Havas Gábor: Foglalkozásváltási stratégiák különböző cigány közösségekben
CIGÁNYFOGLALKOZÁSOK és az egyoldalú alárendeltségre épülő kapcsolatokat a kölcsönösség irányába tolják el. Mindez nem azt jelenti, hogy az építőiparban dolgozó cigányok egyöntetű sikerességgel alkalmazkodnak a gazdaság, a konkrét munkahely és egyáltalán a lakóhelytől távoli munkavállalás szabta feltételekhez. A munkahelyváltoztatási stratégiákban éppúgy, mint a második gazdaság lehetőségeinek kiaknázásában igen jelentősek a különbségek. Az eligazodni nem tudást ellensúlyozó erőszakos fellépés túlzott agresszivitásba csaphat át, és felbillentheti a művezető és a cigány brigád közötti kapcsolat ingatag egyensúlyát. A pillanatnyi indulatok meggondolatlan kilépéseket indukálhatnak, az alázatos alkalmazkodni igyekvés nyers kizsákmányoltsághoz, jogfosztott helyzethez vezethet. A második piacon szerezhető munka 30 (már ez is két és félszerese a vállalati órabérnek) és 60 Ft-os órabérért is. Van, aki 600 Ft-ot szed össze egy hétvégén, más ennek a háromszorosát is megkeresi. Az, hogy valaki az egyikhez vagy a másikhoz jut hozzá, nem a véletlen, és nem is alkalomszerű esetlegességek következménye, hanem a tárgyalóképesség, a piacismeret, a kapcsolatteremtési készség és az erre épülő ismeretségi kör, a különböző munkafajtákban való jártasság, a kalkulációs és munkaszervezési képesség megléte vagy hiánya szabja meg. Hogy a második gazdaság piacán megjelenő egyes cigány brigádoknál ezek a készségek milyen mértékben vannak meg, az az építőiparban eltöltött idő hossza mellett elsősorban a gyerekkori szocializáció vagyis a kibocsájtó közösség tradíciói, szokásrendje és magatartási mintái által meghatározott. Úgy tűnik pl., hogy a kupec hagyományokkal rendelkező közösségek tagjai jobban érvényesülnek ezen a piacon, mint a tradicionálisan is inkább proletár mentalitású vályogvető közösségek tagjai. Tévedés volna azonban ezeket a cigány brigádokat befelé teljesen egységes, kikezdhetetlen szolidaritású csoportoknak tekinteni. Megalakulásuk pillanatától rejtett törésvonalak hálózzák be, hiszen amilyen szorosak a brigádot megalapozó rokoni és más közösségen belüli kötődések, ugyanolyan könnyen válnak konfliktusok forrásává. A telepszerű közelségben együttélő cigány közösségekben vannak kialakult, tartós frontvonalak. Egy-egy elkülönülő rokonsági rendszert esetleg évtizedekkel ezelőtti életmód-különbségekre visszautaló előítéletek fordítanak szembe a másikkal. Ezekben az esetekben az újabb és újabb konfliktusok csupán alkalmak a hagyományos ellentétek kiélésére, manifesztálására. De a történetileg kialakult ellentéteket kiegészítik a pillanatnyi szituációhoz kötődő, újfajta csoportosulásokat létrehozó konfliktusok. E konfliktusok általában az asszimilálódási, emelkedési vágy és a közösségi kötődés ellenkező előjelű késztetései körül szerveződnek. A telepszerű együttélés körülményei között a belső rétegződés, illetve az egyenlőtlenségek növekedése - gyakran látszólag kicsinyes perlekedések formájában - tulajdonképpen a kiválás és elvegyülés, az önérvényesítés és szolidaritás, a cigány identitás megtagadása és a közösséggel való azonosulás rendkívül súlyos konfliktusát veti fel. Mindez a külvilág felé megmutatkozó szolidaritás és a nem cigányok, intézmények, ható