Mohács és Vidéke, 1882 (1. évfolyam, 1-53. szám)

1882-01-01 / 1. szám

II I. évfolyam.Gr § ?tt»1 him JI. szám. jE Mohács, 1882. január 1 én MOHÁCS ÉS VIDÉKE. Társadalmi hetilap. Megjelen minden vasárnap. Szerkesztőség: Hová a lap az ellemi részt't illető köz- ilénvek intézendők : némrt-utca 80. — Kéziratok vissza nem küldetnek. Kiadó hivatal: Hová a lapmegrendelések és hirdetések küldendők: németutca 44. Finfizetés: Épfé-z é re -1, fél évre 2, negyedévre 1 írt. Egyesszám 10 kr. Egyes példányok Brandl János könyvnyomdájában kapaték. * Hirdetések ára: Egy 3 hasábos ]betű sor egyszeri megjelenéséért 10 kr., háromszori 4, tizszeriért 3 kr. fizetendő. Hélyegdij külön 30 kr. A nyilttér egy petit sora 10 kr. Pécs, Mohács, 1882. jan. 1. Korunk gőzzel haladó szakában, midőn mindenfelé lázas tevékenységgel igyekeznek azon, hogy a múlt könnyelmű mulasztásait pótolva a közjólétet előmozdítsák, mindinkább és érzékenyebben feltűnik azon hátramaradás, melyben városunk s vidékünk, dacára a természet által oly bőven megáldott előnyös fekvésének, tétlensége következtében sinylődik, s melyből mint kiskorú már már ki vánszorogni is alig képes. Mindannyian, kik csak gondolkodni tudunk és látóképességgel bírunk, észleljük ezt. Panaszkodunk is egymásnak, hogy ügyeink rosszul állanak, hogy a merre csak nézünk hiányt látunk, hogy ez meg az kellene . . . Érezzük, hogy városunk s vidékünk közállapota tespedéséből nem bír kiemelkedni. Szidjuk ezt, meg amazt, hogy bajainkon nem segít s érdekeinket óhajaink szerint elő nem mozdítja. . . És oly gyermekes gondolkodásúak vagyunk, hogy mind e panaszunk közt még csak eszünkbe sem jut, hogy ezen hátramaradásnak, ezen sok hiánynak és bajnak nem annyira mások, mint inkább mi magunk vagyunk az okai. Elfelejtjük, hogy mint alkotmányos polgárok mi magunk vagyunk intézői saját sorsunknak és azért nem is jut eszünkbe, hogy: amely percben csak tudatára ébredünk annak, miszerint a mi jólétünk tulajdonképen a mi kezünkben van és elhatározzuk, hogy azt előmozdítani akarjuk is: jövőnk egy új és jobb korszaka nyitand meg előttünk. Fájdalom! Városunk polgársága ezen tudatra mindeddig nem ébredt. Ha voltak is egyesek, kik kötelességüket e részben megtevők és igyekeztek azon, hogy társaikat érdekeik közös megvédésére serkentsék: gyengék voltak azok rótagjai arra, hogy az általános közönyösség jegét megtörve a sokszor a magánérdekek szolgálatába szegődő ellentétes erőkön győzedelmeskedjenek. . . Hiányzott nálunk és hiányzik még most is az egészséges közszellem, mely a társadalmat áthatja s melynek üdítő légkörében a szunnyadó erők felelevenednek és egyesülnek arra, hogy az utjukban álló minden akadályt elseperve s a nehézségeket legyőzve, az általános közcél, a közös jólét előmozdítására törjenek és azt minél inkább megközelíteni igyekezzenek. Ezen közszellem megteremtése s társadalmunk ébrentartása az, melynek eszközlésére lapunkat megindítani szükségesnek láttuk. Oly közeget óhajtottunk ez által a közérdek szolgálatára bocsájtani, mely körül mint szellemi és erkölcsi gyapont körül csoportosulva, közös érdekeinket, vágyainkat, céljainkat és az azok elérésére szükséges eszközöket megbeszéljük, megvitassuk s egymással szövetkezve, azokat közös erővel kiküzdeni és megvalósítani igyekezzünk. Lapunk találkozó helye kíván tehát lenni az eszmék békés harcának s a kötelességét ismerő polgárság nemes versenygésének, hol az eszmék megtisztulva, azok értéke meg- és elismertessék, s hol a közügyet szolgálni kívánó polgárnak alkalom adassék arra, hogy azokat tehetsége és készsége szerint diadalra segítse. . . napun a terv a magánereekek teljes kizárásával nyitva állami minden oly eszmének és véleménynek, mely közös érdekeink előmozditására céloz; minden oly közérdekű, ismeretterjesztő és hazafias közleménynek, mely a hasznosat, szépet és jót ápolni és terjeszteni hivatva van. Igyekezni fogunk, hogy a társadalom kebelében szunnyadó erők felébresztetvén és ébren tartatván, azok a közügy javára minél inkább értékesíttessenek. Kiváló gondot fordítunk arra, hogy az általános közművelődés tényezői minél inkább fejlesztetvén, köztünk a világosság terjedjen, a gondolkodás, az erkölcs s jellem nemesüljön, s hogy az általános magyarosodás az azt megillető színvonalra emeltessék. Figyelemmel kisérjük elültíróink s hatóságaink működését, szívesen támogatva őket s elismeréssel adózva nekik, ha a rájuk bízott közérdeket híven szolgálják; figyelmeztetve ellenben, sőt meg is róva, ha helytelenül vagy hanyagul járnak el s kötelességüket nem teljesitik. Élénk figyelemmel kisérjük e mellett közintézményeink és egyleteink életét és működését. Igyekezni fogunk, hogy azok tevékenységéről folytonosan hű képet adjunk, s hogy azok szellemére és fejlesztésére buzditólag hassunk. Nem kevésbbé törekedni fogunk arra, hogy olvasóinkat iparunk, közgazdászatunk Uj évi ima. (1882. január 1.) Isten! kinek léted örök s változhatlan, Hatalmad végtelen, erőd kimondhatlan; Leborulok ime a porban előtted, Kinél nem ösmerek nagyobbat, dicsőbbet! Te vagy ki semmiből mindent teremtettél, S teremtéseiden minket úrrá tettél . . Kezeid forgatják az idő kerekét, Te tőled származik a kezdet és a vég . . A mint és jövendő tudva van te nálad, Tőled jó az öröm, csalódás, búbánat . . A vigasztalásnak főforrása te vagy; Uram a te neved, felséges, dicső, nagy! Hozzád fohászkodom ez uj év reggelén, Ajkamon imává olvad a zengemény . . Kérve felségedet, hogy árassz kegyelmet Heám s mindazokra a kik szent védelmet keresve, trónodhoz borulnak e napon S dicsőítésedre ima zeng ajkukon! Kicsinynek mint nagynak, gazdagnak, szegénynek, A hitben erősnek, miként a gyöngének, Légy oltalmazója, ne hagyd veszni őket; Te bírjad gondjukat, minden szükségüket . . Az özvegyek, árvák és az üldözöttek, Hontalan bujdosók, gyászba öltözöttek. S kik betegség miatt ágyaikban nyögnek, Forrását te benned leljék az erőnek . . A tiszta erkölcs és önzetlen szeretet, A szent erény vegyen keblünkben lakhelyet. Tudomány, művészet és minden iparág Virágozzék s fényljék köztünk az igazság! Vess féket a zúgó folyamok árjának, Hervasztó betegség, pusztító járványnak . . Áldást hintsen karod szép Magyar hazánkra, Béke napja süssön Kárpát s Adriánkra! Adj boldog és vidám napokat ez évben Hallgass meg jó Atyám oda fenn az égben! _______ P. Ahol a legnagyobb magyar nyugszik. (Visszaemlékezés.) A vándorlás szelleme szállott meg. Ütöttüzött valami, nem találtam sehol nyugalmat, daczára a júliusi tikkasztó hőségnek a nap fele részét a fullasztóan meleg vasúti coupéban töltöttem jóllehet máskor le voltam verve, ha valahová egy órányi utat kellett tennem szellős, gyorsjáratú kocsiban. Három évig nem távoztam Budapestről messzebb, most délfelé Promontorig, éjszak felé Új-Pestig, nem találtam enyhülést a paradicsomi Margit-sziget illatos virágai között és jótékony árnyat adó lombos fái alatt, a városligeti drót-sziget cseh muzsikusainak pockái és mazarjai halálra kínoztak, nem mulattattak az akkor még határam nem nyugvó Rákosi operette-előadásai a népszínházban, nem érdekelt női teremtmény, nem vágyódtam a „kis pipás“ cimborák fesztelen mulatságai után, — az ürültbolygó zsidó természete támadt fel bennem, — mennem kellett! Csak rövid időre tudott érdeklődést kelteni bennem az ősi koronázó város — Pozsony — is, karekterisztikus váromladéka a Schlossbergen, gyönyörű ligete a Dunán túl, különös hajóhídja, középkorias kinézésű utcái csak ideig-óráig kötötték le figyelmemet. Az omnibus kocsi döengése, a vaspálya-udvar közönségének nyüzsgése, az indulást jelző harang kongása, a mozdony-fütty fülhasító sivitása kellemesebben esett elfajult halló érzékemnek, minden klasszikus és nem klasszikus zenénél. Csak Bécs világvárosias zaja látszott kielégíteni lárma, zúgás, moraj, zörej, khaosz után vágyó telkemet! És itt megtelt a pohár, közel voltam hozzá, hogy kiszenvedjek. Nem kellett többé lárma, zűrzavar, csend, egyedüliség, magány után vágytam. Ekkor hívtak meg temető-látogatásra. Soha jobbkor. Soha oly megilletődéssel, magábaszállással nem ment még tán senki temetőbe, mint én a nagy-cenki sirkertbe, oda, a hol a legnagyobb magyar nyugszik. " Láttam a szent helyet, hol Széchenyi István gróf aluszsza örök álmát. Elvonultak emlékemben a nagy férfiúnak sok, nagy időkre szóló tettei.