Mohács és Vidéke, 1892 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1892-02-14 / 7. szám

XI. évfolyam. Mohács, 1892. február 14-én. 7. szám, / / / Társadalmi heti­lap). Megjelen minden vasárnap. Szerkesztési Hová a lap szellemi részét illető közlemények külldendok német-utca 88/ Kéziratok vissza nem kíirdet.n­ek / 74 Kialló hivatal : Hová a lapin**­ti­kviselések és hirdetések küldendők : izlandi János könyvnyom­­dájában. Előfizetés: Kárász ávre 4, félévre 2, n*gyedávre I fit Egyes szám K* kr. I egyes példányok izlandi János könyvnyomdájában kaphatók Hirdetések ára : Egy H hasábos petit sor egyszeri megjelenéséért fe­kr., három szeri 4, tizszeriért. 3 kr. fizetendő. Bélyegdij külön 30 kr. nyit ttér egy petit sora 10 kr. Vallás és politika. A vándor, ki saját, utján halad, gyak­ran találkozik egy elábe jövővel ; fölfelé tart az egyik, lefelé a másik; más iránya van mindegyiknek, mert más a célja is. E gondolat támadt bennem, midőn a választási mozgalmak lecsendesedése után a harcteret látom. Tán profánizálom a hit­elveket, ha a politikával egybevetem, de a béke kedvéért szükségesnek találom. Más az útja, más a célja a vallásnak. A vallás ha­­gyományszerű, évezredeket keresztülható és folyton ájuló, az emberi kebelbe vetett is­teni szikra, elvei az istenség szellemétől át­­hatvak , sziklaszilárdak, s jaj annak a hajó­nak, mely e szikla szétrobbantására vállal­kozik. Az örökkévalóság tehát a jellege, mert alapja az em­berszeretetben van le­téve. Ha ezzel szemben a másik vándor, a politika jó, úgy ezt csak változatos jellegével, divat utáni áhítozásaival és sajnosan, gyakran megfékezhetlen intoleranciával szemlélhet­jük. A vallás elvei ráparancsolják a politi­kára azt, hogy fékezze magát, mert az em­beri cselekvés múlandó, de a politika iránt önnönmagáról megfeledkező féktelen elem fellázítja a polgártársat egymás ellen, nem hallgat ama intő szósza, szeressétek egy­mást. A vihar azonban bármennyire is veti a tengert hullámokba, idővel lecsendesedik, sima lesz ismét a tenger tükre, mert a bősz indulatosság önnönmagának gyilkosa. Az a politika,a­mely elveltérés miatt átvág a vallásba, az gúnyt űz az isteni és állami törvényekből, mert a vallás a gyűlölködést tiltja, de sőt utálja is. És a­mily bölcseséggel vannak építve a hit elvei, és oly végtelen embertelenség­gel vannak néha az emberekben a politikai elvek alkotva. Nem hallgatnak sem az ész szavára, sem­ a szív érzelmeire. „Árulók, istentelenek,“ ez hangzik a fanatikus politikus ajakéról, mert a vak düh nem érteti meg velük azt, hogy hisz az ellenfelet nem a részakarat, hanem a benső meggyőződés vezérli, mely­­lyel a hazafiságot úgy véli érvényre jut­tathatni. Ha valaki azt kérdezné, hogy miért vetem fel e témát és ha esetleg e kérdező egy kölkedi atyafi lenne, úgy igen könnyen felelhetnék azzal, hogy ily megkülönbözte­téssel élni a kölkedieknek nem hogy ártal­mas, de tán — feltéve, hogy észre térnek — üdvös is lenne. Rég megszoktuk, hogy Kölked községe ellenzéki, nem teszünk érte szemrehányást, kiki saját meggyőződését, kövesse, — ha van meggyőződése , mert ez az érett, higgadt megfontolás eredménye, vak d­ih és lárma nélkül. És mit kell hallanunk? E választás al­kalmával 11 egyén kelyükből abbeli poli­tikai meggyőződésének adott kifejezést, hogy a liberális kormány képes a haza ügyeit vinni, bizalmuk ebben központosul és mi a jutalmuk ? A községbeli exkommunikáció a gyász magyarok. Rosz benyomást gyakorol reánk ama hír, hogy az egyházi gondnokok választá­sára összegyűlt hívők közül azokat, kik a kormánypártra szavaztak, kebelükből ki­zárni és velük minden összeköttetést meg­szakítani kívánnak. Hát ez a tőzsgyökeres magyar érzület? Istennek tetszik-e ily cse­lekmény, tán ez nyilvánulása ama hitelv­nek, hogy szeressétek egymást? vagy azt vélik, hogy a gyűlölet jobb kísérője és út­mutatója az embernek, mint a magyar jel­lem, mely tiltja a gyűlölséget? Avagy nem tudják e azt az alkotmá­ny­os elvet, hogy valamint ők szavazati jo­gukkal szabadon élhettek, viszont nekik is kötelességük mások szavazati jogát tiszte­letben tartani? Meggondolták-e a jó magyar kölkediek, hogy magaviseletekkel vétenek az Isten, az ember és polgártársai, sőt a haza törvényei ellen is és nekik annál kevésbé lehet okuk kormánypárti társaikat árulásról vádolni, hiszen ők maguk­­ az ellenzékiek is, kik azelőtt mindig függetlenségiek voltak, most a 67 iki alkotmány követőjére szavaztak. Fontolják meg jól a kölkediek, mit cse­lekszenek. Az állam és a maguk hitelvei rá parancsolják a békés együ­ttlétet és ha az isteni szóra, mely felebaráti szeretetet hir­det, nem hallgatnak, úgy az állam törvé­nyei nem tréfálnak, mert ezek a rend­ben tartásáról gondoskodnak és egyúttal az az ellen vétkezők büntetését nemcsak hir­etik, de foganatba is veszik. A TÁHOR. Emberek vagyunk. A királyi várban nagy a sürgés, forgás, d­rága beteg körül van a nagy tolongás, De nemcsak királynak szép egyetlen lánya, De egy egész nemzet szeretett bálványa: Hervadozó virág a szép királyleány, Hervadása oka a világnak talány, Nem kell most díszruha, vagy ünnepi mente, Bús szivét arcán hordja minden levente, itt remeg annak szive, ütere szalad, Kinek a beteghez közeledni szabad, Hol mint szaktudós a legnagyobb halandó A beteg mellett van véleményt adandó. Egyetért abban az orvostani karral, Isten segíthet — nem orvos ész vagy karral, Konstatálja ugyan a szörnyű láz fokát, De ő sem találja a kór nem­ét, okát. Így az emésztő láz egyre halad, halad, A kór neme mégis rejtély, homály marad. Nagyon soknak rideg, szűk a saját háza, Mig jóra nem fordul a királyleány láza És dobogó szive sokat a várba űz, Kit a szép beteghez rokonszenv lánca fűz. A közös bánat magas korlátot letép, Ezt érzi és szivét nyelvén hordja a nép. Egy prófétai agg, kit élte terhe nyom És bő tapasztalatról lényén ott a nyom, Átszellemülve meggyőződés hangján szól: „Beszédem királyom én megfontoltam jól És ha királyom tanácsom meg nem veti, Úgy a fáradozást nagy siker követi. Engedd felségem tehát megkísérteni, Nem fogom a nagy tudósokat sérteni, A­mit a tudomány bölcseségében elnéz Isten kegyelméből intézi profán kéz. S száz más a jóakarat ködfátyolán át Csalhatatlan nektárt, csodabalzsamot lát. Nehéz, szólt az öreg, megtalálni a szert, Mert nincsen biztos hely, hol az gyökeret vert. Nincs szikla vagy vízpart, ahol megterem, Hüvelye lehet kunyhó, vagy fényes terem. De ha királyom e biztos szerre talál, Mint naptól az éj, legyőzve van a halál. Ki magát telejes elégedettnek vallja S elégedetlenség sogalmát sem hallja, Tetesd úgy az ilyen egyén pénzdarabját. Hogy a beteg test ezzel melegedjék át. S ha a királyleány egészséget nem lel, Úgy engem a királyom akasztasson fel. Csak igaz legyen a szer, mint nap ragyogása, Ne h­am­isitottan az igaznak mása.“ Az őszinte szeretet a beteg iránt Szélrózsa módjára nem keresett irányt. Siet ki futva, ki száguldó paripán Az elégedettnek pénzdarabja után. Kényes kastély urához jön a gyors futár. Ez elégedett lesz ! — övé a láthatár. „Szólj, él-e szivedben az elégedettség? Hisz bőségszarvát hinte fejedre az ég!“ .Elégedett ? — igaz mindenem van nekem. De fájdalom — béna szöretett gyermekem.* Sietve ott hagyta a szegény gazdagot, S falun gyermektelen polgárnál van legott, Mert a polgár falun igénytelenül él, Ebben elégedett emberre lelni vél. Hisz igénytelenség elégedettséggel karöltve járnak, mint illat üde léggel. „Elégedett embert keresek barátom És kelmédben meg is leltem, amint látom. “ A 1 o­m, mely szerint Mohács 50 év alatt az Alduna legvirágzóbb városává emelkedik. Irta : Serli Sándor tr. Hr. A szövetkezet szer­vezése és munkatervezete. Az építési anyag és a munkások most már biztosítva lévén, mindenekelőtt oly tervezetre jön szükség, mely azokat minél inkább értéke­síteni is képes legyen. Úgy kellett hát a szövetkezetet szervezni, hogy az minél állandóbb és termékenyebb élet­­folyamattal bírjon. Erre szolgált az új tagok állandó felvétele, mi által az 5 éves tagsági kötelezettség a ké-Mélyet­t óhajt a pór — ,meg vert engem az ég, Szeretőmért sebzett az én szivem már rég Többet kívánt szólni — de már messze haladt Ki megszólította, — s ő magára maradt. Többet is mondhatnék ahol hasonlón járt. Megcsalt a reménye, hol legjobb sikert várt, De ez a világon rendesen úgy megyen, Célunk még oly magasztos, avagy szent legyen, Istent hívunk mindig és Istent keresünk, De mig megtaláljuk, sírgöderbe esünk. S midőn reményt vesztve hazafelé haladt, Már azt vélve, hogy csak árnyék után szaladt, Figyelmeztetve lón: „ott a vándorlegény Azt mondogatja ő elégedett“ — szegény Lyukas a kalapja, meztelen a lába És ez elégedett? Nézzük, nem­-e kába? Harsog a nótája : „a mi falunk papja“ A futár a lovát sarkantyúba kapja, Elérve őt, kérdi : „Megelégedett vagy?“ És bámulja, hogy Isten kegyelme mily nagy­ ,Én ? elégedett, mint senki a világon, sem király bíborban, sem madár az ágon. Nem cserélek szenttel, kit pápa avatott, Nem vitézzel, ki harcban babért aratott, Dicsőség, fény nem nyújt elégedettséget, Kielégithetlen vágyat kelt — mi éget." „Adj egy pénzdarabot,“ úgy kérte, úgy kérte, „Aranyakkal fogok megfizetni érte." Felkacag a vándor: ,Adjak pénzdarabot? Hiszen egész vagyonom csak a vándorbot, Értéktelen előttem dáriusi kincs, Elégedett vagyok, de egy krajcárom sincs.* Midőn az elcsüggedt futár a várba ért. Zúgtak a harangok a drága halottért. JOZEFA.

Next