Mohács és Vidéke, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1901-01-06 / 1. szám
minden fiát gondolkozásban, érzületben, hazafiságban és hazaszeretetben egyesítene? Erősen hiszszük és akarjuk hinni, hogy eljön az idő, mikor sem nemzetiségi, sem nyelvi kérdések a polgárok nyugalmát hazánkban zavarni többé nem fogják. Polgárerény. — Nagylelkű helyi alapítvány. — „Hass, alkoss, gyarapits s a haza fényre derül.“ Hej, de rég hangzottak el a költőnek lángszavai s a „fényre csak késik, késik, legfölebb apró mécsek világa vet derűt, a nap ragyogó fénye helyett. Vannak ugyan, akik lelkesülnek a költői szózaton, de az anyagiak hiánya a röghöz köti az eszmét; vannak ismét, kiknek Fortuna kedvezett, de keblüket nem hevíti égi láng, de — hála a magyarok Istenének — vannak olyanok is, akiknek „isteni bőség, magasabb csapongás tölti be lelkét“. Jól eső érzemény tölti be lelkünket, amikor a század első vasárnapján megjelenő lapunkban oly egyénről emlékezhetünk meg, aki mindenkor mint a közügyek előharcosa szerepelt városunkban, úgy mint vármegyénkben, s aki közügyi munkásságáért soha sem kért, soha sem kapott egyéb jutalmat, mint a vele együtt érzők és gondolkodók nagyrabecsülését. Fölhívja megemlékezésünket az ő legújabb, mély érzelemről és nemes humanitásról tanúskodó ténye. Német Lipót, városunk szülötte és derék polgára 2000 koronás alapítványt tett, a Mohácson építendő szegényház alapjára. Az alapítólevél igy szól: Mohács város 1. Elöljáróságának Helyben. A XIX-ik évszázad fordulóján visszatekintve közéleti tevékenységemre, lehetetlen halálával meg nem emlékeznem arról,hogy a haza és szülővárosom közérdekének előmozdítását célzó működésemben Mohács város közönsége mindig szeretettel és bizalommal támogatott. Ezen támogatás mám nézve a. \\ értékesebt) vo.r, nemi __ n juu.v. os^ajiji. eremül, a midőn mag a, közönség bizalma állított valamely ügy élére, hanem akkor is, a mikor felsőbb hatóságok bizalmából voltam hivatva & 1».tik.1~Tich!ü 6b v \árosnak KezíiS^voifc mtczm. A hálaérzet, melyet eme tapasztalat kelt föl bennem, indít arra, hogy Mohács város szegényügyét előmozdítandó, a városi szegény pénztár javára alapítványként felajánljak 2000, azaz kétezer koronát. Ezen alapítványi összeget a „Mohácsi takarékpénztár részvénytársaság“-nál, az ez által G. 780. sz. alatt kiállított betéti könyvecskére elhelyeztem és ott lesz gyümölcsözőleg kezelendő és a kamat a tőkéhez csatolandó mindaddig, míg a város ezt az alapítvány céljaira vagyis egy Mohácson, mohácsi illetőségű elszegényedett polgárok elhelyezésére sz ?,ló enyház építésére és föntartására fel is használja Kérem ezer. alat tváryomat elfogadás végett a képviselőjének bejelent Mohács, 1900. év lecepió 31-én hazafias titelet!,-' Ném ■i Lipót ügyvéd. Ha figyelemmel kitétük e férfiú nyilvános működését, nem kerülheti el figyelmünket az általa mindenkor kifejtett 1 .es buzgóság és föltűnhetett a komoly szemlélőkk, a lagpurtinabb önzetlenség. Nem tehetünk róla, de reánk azt a benyomást teszi jelen alapitánya is, mintha a „Mohács-Kölkedi Védgáztársuknál miniszteri biztosként végzett, közhálára érdemes fáradhatatlan munkásságáért 2 éven . öt megyétu JOOO 100 koronás tiszteletdij az ő, a közügyekbel önzetlenül fáradozó lelkétértette ,is negigamzott az eszme: visszaadta a közti ■ any miné, meggyújtani a humanitás érdi jótékonyság szövétneket s belvilá mi a - . -i azok szenvednek, kik hifii c-.Id.? g meg nem nyittatott, hiát . cek, - * nem adatott nékik. A szövet: . ég ' t fény. . com fordulnak el azok, akikn meszvi... u a felség a költő szavait teljesíti, nems*kára egy intézmény dicséri városait, nemes polgárságé,s , köszönettel hódol Német lápéinak, az áldozatkész zászlóvivőnek: izzadság. Egészséges, barnapiros arca lángbaborult és ajka sóváran lihegett. A kicsi, szöszke asszony kíváncsian figyelt a férfire, ki megkésett szerelmében esetlen volt, mint egy mélakóros kamasz. Ostromló kérdéseire zavartan hebegett, pedig nem kellett kitérnie a feleletadás elől ——— A rendező „simple-chaine“-t vezényelt. A szálas, izmos férfi térdei meginogtak és ajka reszketni kezdett. Végre elébe ért. Gépiesen nyúlt az aszszony keztyüs keze után, de csak legyezőjét nyújtotta neki. Szempilláit földre sütötte és csábító mosoly ült ajka szögletében. Bodolay mohón szorította meg a balcsontos legyezőt, úgy, hogy a csontszárnyak összeroppantak. Lábai gyökeret vertek egy pillanatra és a forgatag kimozdítván helyéből, sodorta tovább. Kábultan, bódult fővel engedte vonszolni magát. Azután kitámolygott a teremből. Künn apró pihékben szállingózott a hó. Csikorgó hideg von és nem tudott leesni. A holdtányér pompás ezüst ünyben ragyogott, lehelletszerü zománccal vonván be a tájat. Az éjszaka dermesztő ízgyával némileg magához terítette a férfit. Ott állott a, ropogós havon és törülhette forró homlokát, melyre lecsapzottak göndör hajfürtjei. Álmatagon elhaló rezgéssel kisérgett idáig a muzsika. A zokogó cimbalom, melynek hangjától néhány perccel előbb feszültek az idegei, most elérzékenyítette. Fejét lehorgasztotta és gondolkozni akart. Hiába, csak nézte a vakítóan fehérle zúzmarát és képtelen volt a legcsekélyebb összefüggést is megtalálni. Majd azon vette észre magát, hogy szemeiből két nagy kövér könycsepp csordul ki és pereg lefelé, lassan óvatosan jóleső meleget árasztva szét az arcán, melyet a hideg már megcsípett ezalatt. Letörülte a hivatlan tolakodó könycseppet és vontatott léptekkel tartott arra, merről a tánczene elmosódott hangjait hozta a szél. Lábait csak úgy vonzota maga után, ólomsúlyként húzták lefelé. De valami ellenállhatatlan erő vonzotta oda . Amint a terembe vett, a forró légkör arcába csapott alig vették - iányan észre a tévelygőt, ki holtra fáradva gyott a pamlagra. Körülötte szédítően perdült a tánc, szemei előtt összefolytak az arcok , senkit nem tudott tisztán kivenni. Fejét visszahajtotta a pamlag támlájára és mialatt révedező tekintetével a freskóképeken kalandozott, elábrándozott a közelmúltról, amikor még Walter Tiborné az ő felesége volt. Nem is oly rég, csak tavaly télen. Mert alig néhány hónapja, hogy a legfölsőbb bíróság kimondta a válást. Pár hétre a törvényszék ítélete után kimondta a Kúria is a döntést, helybenhagyva az elsőfokú bíróság ítéletét. Ő siettette az ügy lebonyolítását, mert lelkét marcangolta az a vád, mely szennytelen nevéhez tapadt. Hitelt adott akkor minden nemtelen besúgásnak és a legapróbb jelenség is terhelő bizonyság volt az asszony vétkessége mellett. De mikor az asszony olyan bűnösen szép volt. Ép olyan szép most is. De akkor nem szerette úgy, mint most szereti. És balga, esztelen fővel elűzte magától. Az asszony pedig elment és még csak vissza se nézett. Gyermekét is otthagyta nála. Ő újólag berendezkedett és rideg, agglegényi életet élt. Most is csak azért jött ide, hogy kellemesen töltse az estét és némi változatosságot teremtsen színtelen életében. A szomszéd teremben néhány sírva vigadó búsmagyar iddogált, gyertyavilágnál két szál cigány mellett. Valaki elkacagta magát odabenn. Bodolay mintegy varázsütésre fölugrott, igy csak ő tud kacagni ! Kidülledt szemei veszedelmesen villogtak és elszánt léptekkel tartott a mellékterem ajtajának. Eltalálta, hatan voltak ott benn, pezsgőztek javában. Valamelyik fiú elkiállítja magát, éltetve a szép asszonyokat -»»«n a világon és a cigány tust húzott rá -hű asszony feje a százados hatalmas cékén pihent és féloldalt felemelkedett, hogy az ifjúval koccintson. Aztán a félig telt karcsú poharat piros ajkához emelte, miközben villogott a gyöngyfoga. Csillogó szemeivel, alig hogy belépett, észrevette a volt férjét. Gúnyos tekintetet vetett feléje, ez végig marta a férfit. Aztán rózsás ujjaival dobolni kezdett az asztalon, rá se hederítve többé. Bodolay ami kis józanságot hozott magával, azt is elvesztette. Megrészegült ismét, de egy másik érzés megfeszítette petyhüdt izmait, a tehetetlen düh érzése, mely kitörni készül. Szemei vérben forogtak, amint asszonyát megpillantotta, fejével a százados kebelén az asszonyát, kihez röviddel ezelőtt senki másnak sem volt joga, mint neki. Karját csapásra emelte föl, de ismét aláhanyatlott, amint reá tekintett, kissé elszenderült férje kebelén és olyan észbontóan szép volt, lezárt szempillákkal. És ő ott állt néhány lépéssel az ajtó mellett, merev félhomályban, nézte az asszonyt sóvár, telhetetlen nézéssel. Ereiben tombolva lüktetett naszádos vére, halántékán a kék ér vastagon kiduzzadt és majd megpattant. Ajkai elhalványultak és görcsösen vonaglani kezdtek. Arca fakó lett, majd viaszszinűen sárga. Egész valóján a vágy és elfojtott düh ömlött végig. Hirtelen megfordult és sebes léptekkel kifele tartott. Prémes bundáját nyaka közé kanyarintotta és az üveges tornácon rekedten szólt kocsijára. Csörtetve előrobogott a fogat, de a két félvér csak KÜLÖNFÉLÉK. Ajég. Újév spján hirtelen megjött a tél, a hó, a jég. És csütörtök Utalános örömre — megnyílt a lohácsi terület jégpályája, a Jég asszony vidám és sikámlós zsurja, amely furcsa, vonz, lebilinm , varázsával és fehér, mosolygó hangulatával soha sem válik unalmassá. Váljon ki csömörlistt még meg a jég társaságától ? V v nem tér-e e ,za mindenki a fényes jégtükörre, a ki valaha bukott rajta? Jönnek ki doktorok^ az égésségügyi kapacitások és s sportfilozófusok, mondván : — Menjetek kor^ volyázni, mert az edzi a teste., fejleszti • 'i,r .. mCga ^ 10si-L1 ;i aZ Valljuk be, hogy mikor I Ikapcsoljuk lábunkra a korcsolyát, egyikünknek se jut eszébe az izmok fejlesztésének hasznos szempontja . . . Sőt ha eszünkbe jutna, tán kacagnánk a tudós és hasznos fiktorokon, mindent csak egyoldalú nézőpontból •••. . föl. Nincs más hátra, valljuk be, hogy nem adjuk, miért megyünk a jégre. Valljuk be, hy egy különös, édes hangulat vonz oda mitésyájunkat, a Jég asszony furcsa hangnem, amelyikben van valami a formák szépségének szeretetéből, a testi harmónia élvezéséből, a szabadság érzéséből és az örök tan uságra , üglöttségre kárhoztatott ember ama gyönyörűségéből, melyet a gyorsaság, a röpülő ad . A jég! Hogy siklanak, hajladoznak rajta! És milyen nyugodtan, érzéketlenül tűri ezt! Aztán milyen — diszkrét! A jég soha senkinek el nem fecsegi, amit meghal a páros beszélgetésekből. Szive , az nincs. Ha lenne, akkor nem lenne olyan hideg, mint amilyen. Szervezete egy pillanat alatt megsemmisülne, ha szív dobogna benne: elolvadna rögtön a szív forró melegétől . . . Büszke is a jég, roppant büszke. Mert aki nem méltó arra, hogy rajta szálljon, azt kegyetlenül elbuktatja. Erényes, mert semmi makulát nem tör meg magán. Egy gyufaszál, egy eldobott cigaretta, egy leejtett cukorpapiros nem maradhat meg rajta; el kell, hogy vegyék róla, különben buktat kegyetlenül . . . De becsületes is,mert támaszt ad annak, aki elbukik rajta, fölsegíti. Missziót teljesít. Az emberek megbarátkoznak rajta, összeismerkednek, sőt meg is szeretik egymást. És végül, mint minden asszony, a jég is szentimentális. Szentimentális, mert hiába törték kalapácscsal, bunkóval, nem törik el, ha le is pattog róla néhány kis darab ... de az első mosolygó napsugárra, az első langyos lehelletre elolvad, sírva, válik vízzé, sírva semmisül meg . . . Ezért mondják a poéták, hogy a jégasszony, csillogó, fehér, szentimentális asszony. Most nyitva van a szalonja, — szívesen látja zsúrra a jó ismerőseit! Holnap, vasárnap délután pláne zenéről is gondoskodik . . . Bizonyos tehát, hogy holnap vidáman fognak repülni a Halifaxok, a Merkúrok és a többi acéltarsiak az ünnepies színezetű, fényes jégtáblán . . . Hölgyek, urak, tessék korcsolyázni! Szent Antal kenyere. »Boldogok a könyörületesek, mert könyörületességet nyernek.« Ez a szép hitelv ébreszti föl az emberben a lelket, s a vallásos öntudatra jutott lélek e magasztos hitelv parancsa következtében látja meg szenvedő embertársainak nyomorát. A könyörületes lélek nem fordul el hideg tekintettel szenvedő embertársától hanem fölkarolja, ruházza a hidegtől didergőt, táplálja az éhségtől elcsigázott nyomorultat, gondozza, ápolja a betegségtől elsatnyult, elgyötört tehe-A könyörületességnek mindenkor ’•■'’-..vnemeskeblü szószólói, de oly lánglelkű apostola még nem támadt az emberi társadalomnak, mint páduai szent Antal volt, ki egész életét a szegényen sokféle gyötrelmeinek enyhítésére, a nanyörületesség magasztos elvének terjesztésére fordította. De volt is áldásdús működésének oly példátlan sikere, mely a csodával volt határos. Noha grófi szülők gyermeke volt, életét Istennek szentelendő egy szegény szerzetbe lépett. Mint egyszerű és szegény szerzetes fényes szónoki erejével a szegények érdekében hatalmas sikereket ért el. Folytatás a mellékleten.