A MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályának Közleményei (2. kötet, 1-4. szám)

IRODALOMTÖRTÉNETI KONGRESSZUS - Bóka László: Eredmények és feladatok az utolsó század irodalmának kutatásában

EREDMÉNYEK­ ÉS FELADATOK AZ UTOLSÓ SZÁZAD IRODALMÁNAK KUTATÁSAIBAN ! 57 dialektikájában értékelhessük. Ezt az értékelést nagyjából végrehajtotta iroda­lomtörténetírásunk, de éppen mert nem ezen a szinten, nem ebben a távlatban hajtotta végre, a revízió még számos problémát nyitva hagyott. Ilyen nyílt kérdés például a társadalombírálat haladó jelenség voltának kérdése. Kemény problemtikus életművében a társadalombírálat értékelése még nem megoldott kérdés. A »Férj és nő« kétségkívül leleplezi a negyvenes évek haladó ariszto­kráciájának végeredményben osztályvédő, reakciós jellegét, kulcsa a centralisták politikai pálfordulásának,­magyarázata és kritikája magának Keménynek, ki 48 tavaszán lekesen ünnepli Kossuthot, 49 tavaszán már békepárti s később a 67-es kiegyezés eszmei előkészítője és megvalósítója. A Rajongók­ban és az Özvegy és leányá­ban kemény ítéletet mond a vallási fanatizmus felett, leleplezi a klerikalizmus és a reakc­iós politikai hatalom összeszövődését s emberileg is nevetségessé teszi a kegyeskedés és vagyonszerző sóvárság összeszövődését. A Rajongók emellett a jobbágy­kérdést is felveti, szűkebb társadalmi perspek­tívában és a kérdés aktualitásának lényegesen kevésbbé élő pillanatában, mint Eötvös, de a művészi ábrázolás nagyobb hitelességével. Alkalmazható-e Keményre Engels Balzac-értékelése? Eltekinthetünk-e attól, hogy a Férj és nő a »porosz út« egyik előkészítő műve, hogy a vallási fanatizmus leleplezése az erdélyi protestantizmus ellen s ezen keresztül a nemzeti függetlenség gondolata ellen irányul s e regények a Habsburg-ház támogatta katolikus klerikalizmust támogat­ják az egyházpolitikai harcokban? Én azt gondolom, hogy nem tekinthetünk el ezektől az indítékoktól, nem is Kemény revíziója érdekében vetettem fel e kérdést. De a probléma megismétlődik Justh Zsigmond esetében, aki a Pénz legendájá­ban, a Formus-ban szintén élesen bírálja a korabeli arisztokráciát, aki felveti az agrárproletariátus kérdését (mégpedig osztálytagozódásban, a módos gazadalegény és a napszámos gányulvány problémáján keresztül). Justh Zsigmond kritikája és probléma-felvetése mögött azonban szintén reakciós társadalmi tendenciák mozdulnak, Justh meg akarja menteni az arisztokráciát, paralizálni szeretné az agrárproletár mozgalmakat, sovén és antiszemita alapon szervezi irodalmi életünket s világnézetét azok a francia harmadik utas keresz­tényszocialisták befolyásolják, akik többek között ideológiai előkészítői a fasizmusnak is. Irodalomtörténészeink hajlanak arra, hogy Justh esetét szigorúb­ban ítéljék meg, mint Keményét, esztétikai alapon. Kemény realista, Justh naturalista, Kemény az emberábrázolásnak, típusalkotásnak nagyobb művésze, mint a vérszegény Justh. Én azt hiszem, hogy a különbségtevésnek ez a módja nem esztétikai, hanem esztétizáló s éppen azt szeretném ellenébe venni, hogy a társadalombírálat haladó, vagy nem haladó voltának eldöntésénél legújabbkori irodalomtörténetírásunkban fokozottabb szerepet kell juttatnunk az esztétikai szempontoknak. De úgy, ahogy azok Engels Balzac-értékelésében érvényesülnek. Ebből a szempontból kellene megvizsgálnunk Kemény életművét és Kemény realizmusát. Vájjon Kemény realizmusa egybevethető-e a Balzac-i realizmussal? Hol fordul szembe Kemény realizmusa a saját osztályrokonszenvével és politikai

Next