A MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályának Közleményei (23. kötet, 1-4. szám)
Rigó László: A Petőfi-értelmezések történetéből
RIGÓ LÁSZLÓ Salamonnal ellentétben a politikai és szerelmi líráját is egyéniségével teljesen egybehangzónak tartja s igen elismerően ír róla. Rokonok viszont Horváth Jánosnak és Salamonnak a Petőfi eredetiségére, életszerűségére vonatkozó helyes, találó fejtegetései. Horváth teljességgel átveszi és kibontja Salamonnak azt az említett, nevezetes, a költői műhelybe pillantó megfigyelését, hogy Petőfi eredeti ösztöne a drámaiasításra, a drámai magánbeszédre, az életből vett benyomások drámai formában való eljátszására irányuló törekvés. Horváth lényegében azonos nézeteket vall Keménnyel és Salamonnal a népiesség kérdésében is: ő is műveltségtörténeti kategóriának tekinti, mely Petőfinél is leereszkedés a néphez, a nép szóhoz juttatása az irodalomban, bevonása az olvasóközönség körébe. Mintha Salamont olvasnak: ,,A 'népies' jelző nem is szerencsés nevezet, mert lealacsonyító korlátozást jelent, holott. . . épen kiterjeszkedésről és kibékítésről van szó."43 Salamon és a ,,szerepjátszás" elmélete Tanulmányozva Horváth János Petőfi-képét, az a benyomásunk támad, hogy kialakításában nem is annyira az 1850-es évek Petőfi- (és Arany-) értékeléseire támaszkodott, hanem sokkal inkább a századvégiekre: az idős Gyulai tanulmányaira, egyetemi előadásaira, Salamon átírt tanulmányára (idézetei mutatják, hogy az eredetit nem is ismerte), a tömegével megjelenő visszaemlékezésekre. (Többek között: Orlay, Berecz, Jókai, Vahot Imre, Sass István emlékezéseire.) Ezt látszik igazolni Gyulai 1853-as, Erdélyi 1854-es és Salamon 1858-as Petőfi-esszéjének, illetve Horváth Petőfi-könyvének lényeges szemléleti különbségei mellett a Horváth János-féle ún. „szerepjátszás-elmélet" genezisének vizsgálata is. Pándi Pál „Petőfi" c. monográfiájában részletesen foglalkozik e problémával. Nézetei szerint Horváth János szerepjátszás-koncepciójának első nyomai Gyulai Pálnál lelhetők fel. Gyulai megnyilatkozásaiból az derül ki, hogy Petőfiben volt bizonyos szereplési vágy: „Petőfit szertelen becsszomjal úntalan sarkallta, hogy feltűnjék', s 'Nemcsak az irodalom, hanem az élet és társaságban is szerepet vágyott volna játszani, azonban talán viszonyai és formái közt nem tudván eléggé mozogni, megvetni látszik azt, s különcségeivel akart hatni. Meglehet, eleinte öntudatlan, de később a negédlés nem hiányzott. . .' Alább pedig: 'Csokonait utánozta, de Petőfi volt.' Majd azt fejti ki Gyulai, hogy Petőfi gáttalan őszinteségét fogadta a legnagyobb tetszéssel a közönség, s ez túlzásokra ragadta a költőt. A közönséghatás nyomása alatt 'segédlenie' is kellett, hogy sokat beszélhessen magáról. . . ." A továbbiakban, tárgyunk szempontjából különleges fontossága miatt, szó szerint idézzük Pándi fejtegetéseit: „Gyulai még alig terjeszti túl [tehát túl 13 Uo. 123. MTA I. Osztályának Közleményei 23, 1966