A MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályának Közleményei (23. kötet, 1-4. szám)

Rigó László: A Petőfi-értelmezések történetéből

11* A PETŐFI-ÉRTEL­MEZÉSEK TÖRTÉNETÉBŐL 163 turgiai kérdésekben is tekintélynek tartotta Salamont, nézeteik sokszor meg­egyeztek. Petőfi-életrajzában Zilahy megismétli Salamonnak a Petőfi élet­szerűségére, természetességére, az érzelmek drámai megjelenítésére vonatkozó helyes tételeit, gyakran azonos megfogalmazásban. Zilahy koncepciójában is a „rendkívüli tünemény"-nek nevezett Vörösmarty, illetve a „legmagyarabb" költőnek tartott Arany mögött háttérbe szorul Petőfi alakja. Az előbbi „költői működésének csöndes de mély és biztos folyama sokkal kevesebb salakot hozott magával, mint a Petőfi költészetének tűzhegyéből megeredt lávazuha­tag"; és Vörösmarty „a maga korában" Petőfinél „sokkal rendkívülibb tüne­mény volt"21; Arany pedig a magyar nép észjárását, gondolkodásmódját fejezi ki leghívebben, ő legnemzetibb költőnk.22 Kemény-, illetve Salamon­hatást tükröznek a Petőfi-életművet megítélő tételei is: ő is különbséget tesz tehetségének alapiránya (szelíd, csendes, halkszavú lírikus) és bizonyos rossz hajlamai között. Petőfi igazi, nagy értékű költői termése a népdal, genre és táj versek, elsősorban 1845 előtti korszakának termékei, tévutat jelent és esztétikailag értéktelen viszont 1848—49 termése. Mintha Salamont olvasnák a népköltő és a népért küzdő Petőfi kettősségéről (s mintha egyenesen Sala­mont cáfolná Gyulai, amikor Zilahy Petőfi-életrajzáról írott kritikájában éppen ez ellen a gondolat ellen tiltakozik !23): „Petőfinek mind egyéniségében, mind költészetében a tömegek nagy érdekeinek felfogására és képviseletére volt legkevesebb hivatás; ő ízről-ízre lyricus volt, é­s prózai valamint verses elbeszélő műveiben is csak azon egyének és helyek sikerülnek, a­hol a vonáso­kat önmagából vagyis önmagáról szedi. Hajlamai mindazáltal mindig a leg­határozottabb ellentétben állottak tehetségével. Azelőtt, míg hivatásának alapelemével sem jött volt tisztába, a legalanyibb egyéniség mellett a legtárgyi­lagosabb művészetet tette föladatává: színész akart lenni; később mikor már Apollo csókját elfogadta s kizárólagos szolgálatát annak — noha nem fájdalom nélkül — fölajánlta: nem maradt a sentimentalismus, az idyll, a genre festé­sénél — a dalnál, az egyszerű románcnál, az epigrammánál, — ezerhangú, bűbájú furulyáját mindegyre eltaszította magától s mindegyre az otromba harci­kürt után nyúlt, melynek erőszakos hangjai az ő lágyabb és édesebb énekre termett ajkán féloldalt jöttek ki, megcsuklottak, csütörtököt mondtak. Nézzük bár a forradalom alatt írt verseit: száz közt alig lelünk egyet-kettőt, mi Petőfi­nek azelőtti nyugodtabb hangú és tárgyú költeményeivel vetekednék, s a mi vetekedik, az is a genrebe és a csendes hangulatba játszók közt akad. . ."24 Éles, gúnyos hangon szól, Salamonhoz hasonlóan, a „forradalomnak nevezett március 15-i demonstrációról", a köztársaság-vágyról, a „bohó gondolatról". 21 ZILAHY KÁROLY: Vörösmarty Mihály. 1863. Uo. 200. 22 ZILAHY KÁROLY: Arany János. 1863. Uo. 223 — 226. 23 GYULAI PÁL: Zilahy Károly munkái. 1866. Kritikai dolgozatainak újabb gyűj­teménye. Bp. 1927. 201—251. 24 ZILAHY KÁROLY: Petőfi Sándor életrajza. Pest, 1864. 102 — 103. MTA I. Osztályának Közleményei 23. 1966

Next