A MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályának Közleményei (23. kötet, 1-4. szám)

Rigó László: A Petőfi-értelmezések történetéből

A PETŐFI-ÉRTEL­MEZÉSEK TÖRTÉNETÉBŐL 169 véghez".38 Mutat valamelyest rokon vonásokat Petőfi népiességéről vallott felfogásuk, általában az irodalmi népiesség történeti jelentőségének lebecsülése is. Palágyi a népies-nemzeti Petőfi-kép (s nem kevésbé a »Salamon-szerű Petőfi­értékelés) továbbélése ellen hadakozva, a népiesben ő is elsősorban eszközt lát, mellyel Petőfi érvényt szerzett egyénisége kibontakoztatásának. Azt helyesen állapítja meg, hogy a népiesség szerves alkotórésze Petőfi művészetének, de ő sem ismeri fel, hogy a népiesség az egész nemzeti irodalmunk megújulásában, majd általános irodalmi szintre való emelkedésében kényszerű lépcsőfok volt, valamint nem látja Petőfi népiességének és az azt létrehozó kornak a viszonyát, népiesség és demokratizmus összefonódottságát sem. Horváth János Petőfi-monográfiáját is az jellemzi, hogy nagy szintézisét hozza létre a különféle Petőfi-értékeléseknek, teljesen önálló koncepcióba ötvözve ezeket, s minden korábbinál helyesebb, értőbb — bár már sok ponton nem elfogadható— Petőfi-fejlődésrajzot alakít ki. Annak következtében viszont, hogy a Petőfi-irodalom legkülönfélébb termékeiből teljes egészet alkot, rendkívül nehéz feladat egy-egy régebbi értékelő — jelen esetben Salamon Ferenc — elvei­nek továbbélését kimutatni e Petőfi-képben. Horváth János igen elismerő véleménnyel volt Salamon munkásságáról. Szász Károlyról mondott emlékbeszédében úgy jellemzi, mint akit „kritikai erélyben meghaladhatott más a nagy korszak fiai közül, de akinél józanabbul, bölcsebben és elemibb világossággal senki sem alkalmazta klasszikus ízlésünk esztétikai és erkölcsi alapelveit."40 Petőfi-könyvének előszavában pedig arról ír, hogy mennyire megszívlelte „Gyulai Pál és Salamon Ferenc némely változ­hatatlannak tetsző ítéletét."41 Persze, nem jelöli meg, hogy melyek ezek az ítéletek, de az alaposabb tanulmányozás rámutat egyik-másikára. Horváth­ Petőfi-képe a leglényegesebb pontokon eltér a Salamonétól. Már célkitűzésük is más. Horváth János célja: „Petőfi lyrai jellemének a meg­határozása, mindazon változásokon keresztül, melyeket fejlődése menete föl­mutat",42 tehát egy fejlődésrajz megírása — Salamon viszont nem fejlődésében mutatja be a Petőfi-életművet. Salamon Petőfi minden tettét egy szemlélődő, befogadó, passzív, ösztönös egyéniség hajlamaira vezeti vissza — Horváth hangsúlyozza a tudatos, aktív, cselekvő egyéniség hajlamai mellett a körül­mények, a származás, az élmények fontos szerepét. Salamon a költő pályájának csúcsát a genreben és népdalban, azaz főként az 1842 — 44 közötti időszak köl­tői termésében látja — Horváth szerint az érett költő­ Petőfi körülbelül 1846-ban áll előttünk. Horváth János Petőfit „kiválóan" nemzeti költőnek tar­totta, s bár az ő rokonszenve is elsősorban a genre­­s a népdal-költő Petőfié. 38 Uo. 136. 38 HORVÁTH JÁNOS: Petőfi Sándor. Bp. 1922. 40 HORVÁTH JÁNOS: Szász Károly emlékezete. 1929. Tanulmányok. 1956. 487. 41 HORVÁTH JÁNOS: Petőfi Sándor. Bp. 1922. 5. 42 Uo. 5. 11* MTA I. Osztályának Közleményei 23, 1966

Next